Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-06 / 263. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP / 1966. november 6, „A forradalomnak I Beszélgetés hasznos tettekre jüSÄ™ van szüksége" l1"8"1' Illés Béla felgyógyult márbetegségéböl, úgy volt, hogy el is búcsúzhat a legújabb könyvével híressé tett 339- es szobától. Mégsem engedték haza orvosai, mert meghűlt, s mert úgy gondolják, hogy a lábadozó író nyugalmát egyelőre még biztosabban őrzi a kórház intézményes csendje és házirendje. A Kútvölgyi úti Állami Kórház portáján nem is kell végig mondani, mi járatban vagyunk. Elég a név, máris útbaigazítanak: harmadik emelet háromszazharminckilenc. — Sokan jönnek látogatóba? — Félig tréfás, félig komoly a válasz: — Érdemes lett volna felírni a neveket, hogy később, az utókornak bizonyítani lehessen, volt olyan kollégájuk, akit már a kilencszázhatvanas évek második felében egyformán szerettek a magyar írók. Látogatásunk céljának nagyon megörül, de nyomban figyelmeztet a nehézségekre: — Tulajdonképpen ötven év történetét kellene elmondanom, személyes életemre és élményeimre vetítve. Elszállt az idő, és sajnos — azért sajnos, mert megöregedtem — idestova fél évszázad történelme köt össze a nagy forradalommal és következményeivel, október eredményeivel. A közeledő évforduló, a negyvenkilencedik, természetesen elémhozza az emlékeket, ifjúságom és a későbbi esztendők sok-sok élményét. Ügy vonulnak elém és előttem, mint a film toluló képei. De ezek igazi képek, a montázs, ami belőlük itt a 339-es szobában összeáll, maga a történelem, a szocializmus első államát, majd világrendszerét megteremtő, megszilárdító és naggyá tevő valóság. ;S persze benne az én életem és írói pályám. — Amikor az orosz forradalom győzött, frontkatona voltam. Hozzánk is eljutott az események híre, ennek ellenére nem nagyon értettük, mi történt Pétervárott és Moszkvában. Én legalábbis nem értettem. Annyit azért sejtettem, hogy a történtek megrövidíthetik a háborút, amit gyűlöltem. A forradalom ellenségei segítettek jobban megérteni, miről is van szó, mi történt a sok ezer kilométernyi távolban, ami közvetlenebbül befolyásolja sorsunk alakulását, min+ a szemünk előtt zajló események. A tisztek és a törleszkedő, csillagokat átütő altisztek ugyanis vadul szitkozódtak. Annyi borzalomról, kegyetlenül véres rémtettről szónokoltak, olyan gyűlölettel pisz- kolták a forradalmi munkásokat és parasztokat, hogy ebből megtudtuk — én is megértettem: — a háborús kormányt elkergető tömegek ugyanazt akarhatják, amit mi, a monarchia katonái is szeretnénk. A további hírek, a békéről és a földről kiadott dekrétumról hozzánk is eljutó értesülések megerősítették ezt a feltevésünket és vele az októberi orosz proletárforradalom iránti rokonszen- vünket. — Egy esztendővel később, 1918-ban már mi, magyarok is forradalmi hullámban voltunk, összeomlott az Osztrák-Magyar Monarchia, s a kommunisták, a forradalmi szocialistáit már a polgári kormány megdöntéséért dolgoztak. Akkor jelent meg a szerveződő párt irodalmi folyóirata, az Intemacionálé, s benne igen elismerő kritika az én akkoriban megjelent brosúráimról. Számomra ez azért is emlékezetes, mert a cikk szerzője: Lengyel József. Negyven- nyolc évvel ezelőtt Lenivel cikke sokat segített, hogy a forradalmi évfordulón magamat is hasznos tevékenységű forradalmárnak érezhettem. Recenzens és szerző egyébként nem ismerte egymást. Személyes találkozásra közöttük jóval később, már a Tanács- köztársaság bukása után, Bécsben került sor. Itt, igen nehéz körülmények között, de forradalmi hitüket megőrizve, közösen ünnepeltek a magyar emigránsok. Némi kassai kitérő után, én is itt éltem 1919 és 1923 között. — Azután a Szovjetunióba kerültem. Az első ünnepi felvonulást a Vörös Téren Anatolij Vasziljevics Lunacsarszkij társaságában nézhettem végig. Erre ugyanúgy emlékszem, mint a következő évtizedek valamennyi hasonló ünnepségére, a lelkesen viharzó novemberi és májusi felvonulásokra, a nagyszerű tömegdemonstrációkra. S emlékezem mindazokra, akikkel együtt vonultam, vagy tapsoltam a moszkvaiak forradalmi tüntetéseit írók, színészek, pártmunkások, diplomatái:, állami vezetők, magyarok és oroszok, németek, olaszok, franciák és sok más nép fiai, egyhitű. egyremé- nyű harcosok népesítik be a szobám, ha a mögöttem maradt november hetedikére gondolok. Kun Bélát 1936. november hetedikén, a Vörös Téren láttam utoljára. Otthagyta a vezetők csoportját, közénk jött, írókkal akart beszélgetni. Élmény volt őt hallgatni. Senki sem gondolt az elkövetkezőkre. — A forradalmi évfordulókon üzembe helyezett gyárak egyre nagyobbak lettek. Eltűntek a rongyos emberek, akikkel 1923-ban találkoztam. 1940-ben, az utolsó háború előtti november hetedikén, a megszépült Moszkvában, jólöltözött, bizakodó emberek sétáltak. Aztán jött a megpróbáltatás, a szenvedések és a nagyszerű győzelmek ideje. 1941 novemberében közkatona voltam, részt vettem a moszkvai csatában Akkor úgy ünnepeltünk, hogy megfogadtuk: nem engedjük áttörni az ellenséget, megvédjük a honvédő harcot irányító fővárost. Ez volt a legnehezebb háborús november. Később is mondtam ünnepi beszédet, de emlékezetem szerint a moszkvai fronton elmondott szavak bizonyultak a leghatásosabbnak. Segítettek harcolni, fogadalmukhoz hűnek maradni. Az élmény erejét tekintve ehhez csak az első itthoni november hasonlítható. Az az öröm, amit mi, kommunista emigránsok éreztünk, amikor 1945 őszén, a felszabadult hazában, ahová negyedszázadon át vágyakoztunk, magyar munkások, parasztok és értelmiségiek százezreivel együtt ünnepeltünk a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat. Mindezt Illés Béla valósággal tollba mondja. Ügy fogalmaz, mintha írna, az újságírónak kérdeznie is alig kell. Csak írni a jólformált mondatokat, amelyeket azonmód, ahogy elhangzanak, nyomdába küldhet a szerkesztő. Természetes tehát, hogy az interjú befejezéséről is az író gondoskodik: — Ha jól emlékszem 1922-ben, Bécsben történt. November hetedikén Landler Jenővel ebédelhettem. Landler, mint annyiszor, arról beszélt, hogy dolgozni és tanulni kell, hogy a forradalomnak nem szép szavakra, hanem tudásra és hasznos tettekre van szüksége. Ha értelmesen tudunk tanulni és cselekedni, — bíztatott Landler — hasznára leszünk még Magyarországnak, a magyar munkásosztálynak. Lelkesen hallgattam, de közben éhesen faltam az ebédet. Landler viszont alig evett. Ez is sokszor eszembe jut, és irigyen megmosolygom az egykori fiatalembert, aki meg tudta osztani figyelmét az ételek és a forradalmi hevület között. Régen volt, elmúlt. Ma már engem is csak az érdekel, amiről Landler akkor olyan szépen beszélt: biztatni szeretném a fiatalokat, hogy a forradalomért — szép szavak helyett — tanuljanak és cselekedjenek. d. t. DARÁZS ENDRE: NOVEMBER Zászlónk lobog, bár eső nehezíti, mint anyánkat, Ki konokul, bízón várt és lám, nagy emlék A szél, ahogyan a tér négy sarkából nyomult, mint Tüntető tömeg, mely munkát s kenyeret követelt S nem irgalmaz az erősnek jogán... Ünnepünkhöz ez méltó: a sok szürke felhő, mely Akár vállkendős anyánk, kibomlott hajjal, Felszabadultan rohan a szélben s a széllel a Hegységek torlaszán át, óceánok fásultságán Keresztül, fellázítva az alázatos pusztát, az önmagába fordult mezőket, a magányos csúcsokat.. 1 Fegyveres november! Zömök vas-alakod Mellett kései villámok füttyögnek el, mint kósza Lövedékek s ahol jársz, kell ott a téli szigor, hogy A fagy a férget ölje, de edződjék az erős és Felkészülten várja mindenkor a tavaszt! LEONY1D MART1NOV: Szeretem, s ezért... En magát szeretem s ezért a világot újjáteremtem. Vén a világ, sok millió évet élt, sok benne a furcsa, az esetlen, a nevetséges, a suta, az ó, a semmire sem használható. Nézd, i a kohók lángolnak, nézd, lesújt egy kalapács, arany és ólom eggyéolvad, eggyéforrasztja a pörölycsapás. Mindennek, ami átmegy a kezünkön, kincseket rejt a gyomra - minden elektronokra esküszöm, én esküszöm minden megbontott alomra! Hát maga miért nem mosolyog reám? Haragszik talán? Vajon mit róhat nekem fel? ... Tudom már, miért neheztel: mert nem formáltam eleddig a fülönfüggőjének párját ' : ' -r' a kozmikus világenergia parányi forrásává át. Csak nyugalom, kérem, nyugalom! Előbb még meg kell gyógyítanom azt, akit eltorzított a kegyetlen erő, előbb még jogába iktatom azt, akit kisemmizett a lelketlen, s ha örökségébe már visszahelyeztem, ha törvénytelenül kivégeztettet is életre keltettem - akkor a világot újjá teremtem! A szociális és a kulturális forradalom írta i Aleknsandr Adbe ienko V. I. Lenin, a szovjet állam megalapítója fél évszázaddal ezelőtt politikai ellenfeleivel polemizálva, akik úgy vélték, hogy a kulturális vonatkozásban fejletlen országokban nem lehet végrehajtani a szociális forradalmat, azt állította, hogy elméleteik már kiinduló pontjukban helytelenek. Éppen ellenkezőleg: a kulturális forradalom csakis a szociális forradalom eredményeként mehft végbe. E lenini tétel igazát a Szovjetunióban végbement kulturális építés egész tapasztalata bizonyította. Ennek az építőmunkának az alapját a szocialista kultúrára vonatkozó lenini elgondolások vetették meg. Marxista értelmezésben t kultúra felöleli a társadalmi élet minden formáját, kivéve a termelés közvetlen formáit. Végső soron azonban a kultúra valamennyi formáját éppen e termelés folyamata határozza meg. Új értelmiség ssütetik Amikor Oroszországban végbement a Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a termelési eszközök népi tulajdonná váltak, az országban nagyarányú mozgalom indult annak a kultúrának az elsajátításáért, amely nélkül nem' képzelhető el sem a gazdasági építés, sem az új társadalom intellektuális virágzása. A szocialista kultúra megteremtésének kérdése nem egyszerűen elméleti kérdés volt. Ez azért volt igen fontos feladat, mert a proletariátus és az általa kiemelt sok vezető a politikai hatalom megragadása után nem rendelkezett akkoriban egy igen fontos tulajdonsággal; a gazdasági építésnek, a munkás-paraszt állam újonnan megszülető intézményeinek irányításához szükséges kellő műveltséggel. A proletariátusnak mindezt a szocialista építés során kell tett megtanulnia. A kulturális forradalom folyamán meg kellett oldania e forradalom igen fontos problémáját: az új népi értelmiség megteremtését, a régi burzsoá értelmiségi káderek bevonását az új társadalom megteremtésébe való aktív részvételbe. A kulturális forradalomnak ezek a feladatai a Szovjetunióban következetesen, céltudatosan és sikeresen megoldódtak. Kommunista gőg nélkül A forradalom után két esztendővel, amikor az ország a pusztulás és a polgárháború állapotában volt, Lenin az egyik gyűlésen arról beszélt, hogy a szétzúzott kapitalizmustól még nem fognak jóllakni az emberek, hogy át kell venni az egász kultúrát, amelyet a kapitalizmus maga után hagyott, s ebből kell felépíteni a szocializmust. Át kell venni az egész tudományt, technikát, az összes ismereteket, a művészetet. Enélkül nem lehet felépíteni a kommunista társadalmat. E szavak jelentősége hosszú évek múlva sem veszítette el időszerűségét. Napjainkban is hallunk ultra-forradalmi hangokat a „tiszta proletár kultúráról’", amely, úgymond, csakis a megelőző korok tapasztalataira való visszatekintés nélkül teremhető meg. Ezek a megnyilatkozások formájukban forradalmiak, de 1lényegüket tekintve a nemzeti egoizmus korlátái közé szorítkoznak és teljesen elszakadnak az emberiség sok évszázados tapasztalataitól. Lenin élesen beszélt a kommunista gőgről, amelynek hordozói igyekeztek mindazt irattárba tenni, ami a forradalom előtt volt és kidolgozni a maguk vadonatúj proletár művészetét. A szovjet állam pirkadaténak idején szintén voltak hívei a proletár kultúra „tiszta formáinak”. Arz-a szólítottak fel, hogy fel kell készíteni az embereknek külön e célból kiszemelt csoportjait, amelyek kidolgoznák a kultúra új formáit.. Ezeket az elméleteket a kommunista párt és vezetői éles bírálattal illették. A „tiszta formák” hívei a maguk küldetését pusztán művészeti feladatokra korlátozták, Lenin viszont a kulturális forradalmat kolosszális folyamatnak tekintette, amelyben az emberek tízmillióinak, az egész társadalomnak ki kell járnia a tudomány és a kultúra iskoláját. Mindennek alapjává az a fő követelmény vált, hogy a szocialista kultúra nem fejlődhet mesterségesen, igazi vívmányai — az irodalomban. a tudományban a képzőművészetben, a szín művészetben — csakis a kultúra mélységében és széliében való terjesztésének következményeként jelenhetnek meg. A műtéti ségi census A4 első és legfontosabb feladat volt a lakosság írás- tudatlanságának felszámolása. Országszerte megjelentek az írástudatlanság megszüntetésére alakult körök. A hatalmas vállalatok építésével egyidejűleg, amc. lyek lehetővé tették az országnak, hogy önállóan fejlődjék, ezerszámra épültek az iskolák, megnyíltak a főiskolák és technikumok, amelyekben a termelés jövendő parancsnokai, a köztársaság új értelmisége tanult. Az oktatás ingyenes lett, az állam ösztönözte és fejlesztette. Az országban az írástudatlanságot igen rövid idő alatt felszámolták, ám a kulturális forradalom nem szorítkozhatott csupán erre. A művelődés problémáit egy óriási ország egész területén nem lehet egycsapásra megoldani. A művelődés terén a forradalom fokozatos és következetes volt. A kötelező elemi oktatást évek múltán felváltotta a kötelező nyolcosztályos. most pedig napirenden van a kötelező tízosztályos oktatás kérdése. A szovjet társadalomnak mélységes érdeke fűződik ahhoz, hogy lakossága a műveltség magas szintjét érje el. Erről az állam, valamint számos hivatalos intézmény és társadalmi szervezet gondoskodik. A nép kultúrájának színvonalát nemcsak a nagy gazdasági potenciál határozza meg, hanem elsősorban a társadalmi rendszer. Hivatkozhatunk itt az UNESCO statisztikájára. E tekintélye« szervezet adatai szerint a kapitalista országokban az iskolakötek. korú gyermekeknek több mint a fele nem tanul. Az Egyesült Államokban 3 millió ember nem tud imi-olvasni. Az NSZK-ban hatvanötezer osztályteremre és százezer tanítóra lenne szükség. A Szovjetunióban 1966 szeptember 1-én, az új tanév megnyitásának napján több mint 70 millió fiatal töltötte meg az osztálytermeket, az előadótermeket, a laboratóriumokat, az iskolák, technikumok, főiskolák műhelyeit. Az ország 756 felsőoktatási intézményében és 3800 technikumában 7 millió fiatal tanul A mai társadalomban, amely a munka automatizálásában és gépesítésébe:' igen magas szintet ért el igen nagy jelentőségűek a naayképzettségű szakemberek. s megváltoznak az egy ^zerű munkás műveltségi
