Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-05 / 262. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. aovemb®r 3, — PÉNTEKEN a Kerepesi temetőben a munkás- mozgalom ' mártírjainak pantheonjában koszorúzás! ünnepséget tartottak Karikás Frigyes emléktáblájánál a harcos kommunista író és forradalmár születésének 75. évfordulója alkalmából. Áz áldozat nem tesz vallomást... § Akik komolyan veszik e szót : élet 0 Tanulságos kiállítás Vasárnap is útrakelnek — VIDÉKEN is nagy sikere van az először Szolnokon meghirdetett őszi burgonya-zöldség, vöröshagyma és almavásárnak. — A MÉSZÖV felhívására egyre több fmsz csatlakozik az akcióhoz. Abádszalókon tegnap tartották meg a vásárt. Üjszászon már napok óta tart és ma fejeződik be. November 9—10—11-én és 14—15—16-án a jászberényi, illetve a szelevényi piactéren rendeznek hasonló vásárt. — NEM FOGOTT ki az A hét végén ünnepük a 7. sz. AKÖV-nél azokat a gépkocsivezetőket, akik munkájuk során éVek óta komolyan veszik e szót; élet. Őket tüntetik ki, akik több százezer kilométeren át balesetmentesen vezették gépkocsijukat, akik tudásuk legjavát adva, példás önfegyelemmel * minden útjukon szem előtt tartották embertársaik testi épségét, s a rájuk bízott közvagyont. Ezeket a gépkocsivezetőket köszönti a vállalati kollektíva november 6-án a jászberényi üzemegység telephelyén, másnap a szolnokiakat, a pártiskola előadótermében. Ekkor nyújtják át e százhetven dolgozónak a balesetmentes közlekedésért jelvényeket A kiváló munkának nem marad el az anyagi elismerése sem: 34 ezer forint jutalmat osztanak szét közöttük. Az ünnepi hangulatot nem rontja el az, ha tapasztalataikat kicserélve arról is tanácskoznak, mii kell tenni azért a vállalatnál, hogy a közúti balesetek számát tovább csökkentsék. A tanácskozás tényeken alapul, rögtönzött képkiállításon mutatják be az egyes náluk, velük történt eseteket. Sőt premiervetítés is lesz: láthatják a legújabb baleseti veszélyekre intő filmet, melynek „Az áldozat nem tesz vallomást” címet adták az alkotók. Az ünneplés nem akadályozhatja meg a munkát — vallja a vállalat vezetősége. Így hát immár ki tudja hányadik vasárnap kelnek útra a gépkocsivezetők azért, hogy a csúcsforgalom zavartalanul fusson, le az Rendőrségi esetek Mankos Giza és az eladott barátnő A Tulipán és az 5-ös italbolt mindennapos vendégei voltak Jakab Gizella (Mankos Giza) és Szabó József - né, szolnoki lakosok. Sosem vetették meg a férfiak társaságát, akkor sem, ha ittasak voltak a kiszemeltek. Ilyenkor egy szemvillanással megértették egyihást és Mankos Giza azonnal akcióba lépett. Először megnézte, ki az a férfi, aki viszonozza Sza- bóné kacsingatásait. Ha méltónak találta, akkor mellé lépett és bizalmas hangon közölte, hogy 20 vagy 40 forintért barátnője mindenre kanható. Az ittas Alaposan felöntött a garatra nemrég négy tisza- földvári férfi. A késő esti órákban hazafelé haladva az útjukba eső majdnem minden ház lakójának tudtára adták mérhetetlen jókedvüket. A kapukat rugdosták és a leeresztett rolókra köveket hajigáltak. A. S„ K. J„ P. J. és R. P, egymáson akartak túltenní, de ez nem sikerült, mert mindemberek nem egyszer kaptak az alkalmon és csak akkor csodálkoztak, amikor a vasúti töltés oldalában felébredve, nem találták órájukat és a pénztárcájukat. Tudniillik Szabó József né mindig kizsebelte őket. A két nő hosszú ideig zavartalan folytathatta a markecolást, mert a kárvallottak nem jelentették fel őket. Szégyellték, ami velük történt, különösen a nős emberek. A két törzsvendég azonban mégis rendőrkézre* került. Most előzetes letartóztatásban várják míg átadják őket az egyikük kivette a rés2ét a> garázdálkodásból. Közbotrányt okozó cselekedetüket azzal tetézték, hogy a ti- szaföldvári és a karcagi Lenin Tsz közös kiállítását hirdető reklámtáblát a templomkertben álló feszületre akasztották. A falu rosszai most a fogdában várják, hogy felelősségre vonják őket. idén is. Ezer tonna műtrágyát szállítanak ki a földekre, ennél valamivel több répát a cukorgyárba. Répaszelet is kerül a termelőszövetkezetekbe mintegy hatszáz tonna. November 6-án hajnalban kétszáznyolcvan gépkocsivezető indul fuvarba. Reméljük, azokról véve példát, akiket aznap ünnepelnek. Zászlófelvonás a Parlament előtt és a Gellért hegyen A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 49. évfordulója alkalmából vasárnap 16 óra 30 perckor a Kossuth Lajos téren katonai tiszteletadás közepette felvonják az állami zászlót. A gellérthegyi felszabadulási emlékműnél pedig a nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját vonják fel 15 óra 30 perckor. Hétfőn délben mindkét helyen zenés őrségváltást rendeznek. Az ünnepélyes zászlólevonásra november 8-án, kedden, a Gellérthegyen reggel 9-kor, a Kossuth Lajos téren 10 órakor kerül sor. időjárás a szolnoki kertészeti vállalaton. A halottak napjára való felkészülés jegyében 80 ezer tő krizantémot tartottak a holland ágyakban Az ünnepnapon azonban rendkívül hideg és nyirkos volt az idő, így csak a legelszántabbak mentek ki a temetőbe. November 1-én és 2-án azonban a hideg mérséklődött és habár sokan késve, de mégis nagymennyiségű virágot vásároltak szeretteik sírjára. A megmaradt kri- zantémumokat előreláthatólag rövid időn belül eladják a virágüzletekben. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Békéscsabán, a Kulich Gyula művelődési otthonban megtartott lottósorsoláson a 44. játékhéten a következő számokat húzták kj: 14, 48, 59, 85, 90 Séta a Kultúra és Tudomány Palotájában — számokkal/ Varsó egyik nevezetessége a Kultúra és Tudomány Palotája. Erről a hatalmas épületről számították ki az alábbi adatokat: Ha a palotában születne egy gyerek, aki a palota minden termében és helyiségében egy-egy napot töltene, 9 esztendős lenne, mire az utolsóhoz ér. Ha valaki csak egyetlen percet töltene minden helyiségben, két teljes nap, >hat óra és 48 perc alatt járhatná be az óriási, épületet. Ezt a rengeteg termet és szobát 85 000 izzólámpa világítja meg. 24 000-en tanulnak és dolgoznak itt 75 000 bútordarabot használnak, 4000 rádiót hallgatnak, fO kilométernyi folyosón sétálnák végig. És hogyan jutnak egyik emeletről a másikra? 33 lift szállítja őket, ebből 11 gyorslift visz a legmagasabb emeletekre. A liftek a palota megépülése óta, tehát 11 év alatt 800 000 kilométert tettek meg (naponta 220 kilométert). Vagyis összesen többet, mint a Föld—Hold távolsága oda-vissza. A telefonközpontnak 2000 házi száma van és 35 millió beszélgetést folytattak innen. Napontá 35 000 személy látogat a palotába. Forgalma a megnyitás óta 70 millió személy volt. Az épület annyi villanyáramot fogyaszt, mint egy 30 000 lakosú város, Inna»* — onmem Rekruta bált tartottak október 29-én Szajolban. A búcsúzó sorkötelesek köze került Varga Imre is, aki barátait maga köré gyűjtve iszogatott vagy táncolt. Elmondása szerint az egyik itt szórakozó fiatal megsértette a barátját, ezért ő a védelmére sietett. A „sértegető” férfit kihívta az udvarra, ahol — A rendőrségi berkekben nem ismeretlen Bátori Sándor neve. Két hónapja feltételesen szabadult a börtönből, ahová erőszakos nemi közösülés kísérlete miatt került. Alighogy kiszabadult, egy szolnoki háziasszony jóindulatát kihasználva, bebocsátást kért • házba. se szó, se beszéd — ötször megszúrta bicskájával. Úgy látszik, ezután elpárolgott a „hősiessége”, mert elfutott a tett színhelyéről és a bicskát is elrejtette. Ijedtében arra sem gondolt, hogy kár volt á nyúlcipő- ért, mert sokan ismerték. Ö is a fogdában várja, hogy átadják az ügyészségnek. A küszöböt átlépve máris erőszakoskodni kezdett az asszonnyal, aki tíz körömmel védekezett. Valahogy ki is siklott támadója kezei közül és segítségért kiáltott. A személyleírás alapján hamar kézrekerítették a büntetett előéletű Bátorít, akit azóta már átadtak az ügyészségnek. — tóth — DIVATOS ORRVÉDŐK Angliában új ruhadarabot próbálnak divatba hozni: gyapjú orrvédőket. Szép hölgyek orrát védelmezné a hideg időjárástól. GRAFOMÁNIA Az angol kiadók statisztikája szerint 150 beküldött regénykézirat közül csak egy je.enik meg. Ez az egy is gyakran úgy, hogy s -m az olvasók, sem a kritikusok nem veszik észre. KI MENNYI BORRAVALÓT AD? Párizsi hordárok véleménye szerint a legtöbb borravalót az apácák adják. A katonák közül a tiszthelyettesek nagyobb borravalót adnak, mint a tisztek. A szabadságra utazó emberek bőkezűbbek, mint az üzleti ügyben utazók. HAL BURGONYÁVAL Nagy-Britanniában idén ünnepelték a nevezetes angol étel, a „Fisch and Chips” születésének 100. évfordulóját. Száz évvel ezelőtt terjedt el a sült halból és sült burgonyából készült nemzeti eledel. Jelenleg 16 000 vendéglátó- ipari üzem specializálta magát erre az ételre és évente sokezer tonna halból és burgonyából készítik. A túl heves udvarló — VILLÁMSTATISZTI- KÄT készítettünk a földgázszolgáltató vállalat igazgatójával. E szerint az év végéig több mint háromezer szolnoki lakásban ég majd a gáz. Az igények egyik jellemzője, hogy az év végéig még több mint száz lakásba *kell bevezetni az olcsó energiaszolgáltatót. A gázfűtés elterjedését igazol- „ ja, hogy ebben az évben előreláthatólag egy háztartási fogyasztóra 800 köbméter gáz jut. Ezelőtt bárom évvel még csak 377 köbméter volt ez a meny- nyiség. Azóta azonban a fürdőszobákat sok helyen gázboylerrel szerelték fel és naponta szaporodik a gázfűtéses szobák száma. i A Nap kél: 6.33 h-kor, nyug.: 16.21 h- kor. A Hold kél: 22.06 h- kor, nyugszik: 13.24 h-kor. IDŐJARASJELENTÉS Várható időjárás: felhőátvonulások, esők, egy-kéi helyen zivatar. Mérséklődő délkeleti, déli szél. Enyhe idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 13—IS fok között. — ÓRIÁSI sikere volt a szolnoki tárház kukorica- csutka akciójának. Annál is inkább, hogy egy hete már ingyen adták. A ga- valléros kiárusításnak az t titka, hogy a kukoricacsutka meglehetősen összetöredezett, ezért a minőségre való tekintettel nem kértek érte pénzt. A forgalomra jellemző számadat: 1 hét alatt 13 vagon kukorica- csutkát vittek el a szolnokiak. — BÁCS MEGYE déli részén a napfényes Kele- bián, Balogh József házi kertjében másodszorra is termést érlelt a májusi cseresznyefa, Ezen a tájon augusztusban többfelé virágot bontottak a cseresznyefák, a védett kiskertben azonban a termést is beérlelte a meleg ősz. — BETONVÁLYŰ a gátkorona tövében. A vízügyi igazgatóság és a KPM embereinek már eddig sok gondot okozott a 4. számú műút Szolnok-Kertvárosi szakasza, amely a gáton fut. A csapadék megfelelő elvezetésének hiányában a víz eddig nem tudott lefolyni az úttestről és így pusztította a burkolatot s a gátkorona tövét. A KPM szolnoki igazgatóságának dolgozói betonlapokat hordtak az említett útszakaszra. Ezekkel bélelik ki az út pereme és a gát- korona közötti később megásandó árkot, amelyben akadálytalanul folyhat a csapadékvíz a gát alatt átvezető kifúlyókhoz. — LOTTÖZÖK, totózók figyelem! Tegnapi hírünkkel ellentétben — ami az MTI téves információján alapult — a szolnoki ki- rendeltség vasárnap nem lesz nyitva. A hír szerint a vasárnapi nyitvatartás csak a budapesti kirendeltségekre és a körzeti ' irodákra vonatkozik. Szolnokon viszont nincs körzeti iroda. Ezért a totó-lottó kirendeltség mindkét ünnepnapon zárva tart. — KENNETH DAVID Kaunda, Zambia köztársasági elnöke táviratban mondott köszönetét Dobi Istvánnak és Kállai Gyulának Zambia függetlenségének második évfordulója alkalmából küldött jókívánságaikért! Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a Pályafenntartási Főnökségnek és dolgozóinak, a 2. Posta vezetőjének és dolgozóinak, — valamint mindazoknak, akik drága férjem és édesapám Hegedűs A. István elhunyta alkalmából a temetésen való megjelenésükkel és virágaikkal mély fájdalmunkban osztoztak. Ozv. Hegedűs A. Istvánná és fia Szajol, Dózsa Gy. u. S. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, elvtársaknak, — akik október 28-án felejthetetlen férjem, édesapánk: Ponyokal Ferenc temetésén részvétükkel, virágaikkal mély ( fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Ozv. Ponyokai Ferenené és családja. Gyászhír Tudatom, hogy szeretett édesapám, Major Gáspár nov. 3-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 5-én du. 3 órakor lesz a róm. kát. temető halcittasházából. Leánya: Hona. Novemb. 5 Szombat Imre rr RA'DIÖ • TV® MOZI® SzTnHÄZ MOZI» Szolnok : Vörös Csillag! Aranysárkány. Tisza: Királylány a feleségem. —- MÁV: A szisztéma (18 é. f.) Jászberény: Lehel: A siker ára. — Karcag: Déryné; Házasság olasz módra (18 éven felüliek.) — Karcag: MEDOSZ: A férfi egészen más. — Kisújszállás: Ady: Nyugodj meg kedves. Kunhegyes: Szabadság: Beszéljünk a nőkről. Kunszentmár- ton: Kőrös: Utánam gazfickók. — Mezőtúr: Béke: ítélet Nümebrgben I—n. Dózsa: Perben önmagámmal, Szabadság: A Nagy Medve fiai. Tiszafüred: Tisza: A lányrabló. Török- szentzniklós: Dózsa: Aknave** szély nincs. Túrke.ve: Vörös Csillag: Sakk-matt. SZÍNHÁZ: A Szigligeti Színházban este 7 órakor: Hl. Richárd. nek folytatása. — 18.30: A Tv jelenti. Aktuális riportműsor. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója előtt. Ünnepi beszédet mond Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, 20.10: Zenés utazás. Filmösszeállítás. — 20.50: ,»KépzŐbűvészet”, Rodolfó bűvésziskolája 2. — 21.00: Pardon: Ta- bi zászló szerzői estje. 22,40: Tv-híradó — 2. kiadás. Szolnok megyei NÉPLAP: A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztői Varga József A MAGYAR RADIO és TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon Naponta 18.00—19.00 örálg Hétvégi kaleidoszkóp. Szombatesti jegyzet. — Árva a határ. — A gondolat szobrászai— Minek örül — min töpreng. — Zenés ki mit kér. T E L E V I Z 1 O J 16.00: Hírek. — 16.10: Fiatal esztergályosok versenyének negyedik fordulója. 16.40: A feltaláló Portréfilm (ism.) —■ 17.00: Téncparkett. összeállítás a szombathelyi táncverseny legjobbjainak műsorából. — 17.30: Ki minek mestere? A fiatal esztergályosok verseny éKíadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatós Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—03. Í3— 20. 10—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és Kiadóhivatal* Szolnok. L s*. Irodaház Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik A lap előfizethető bármely postahivatalnál és kés- besltőnél. - Előfizetési díj «I hónapra: 18.— Ft Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezetői Mészáros Sándor Kisfiúk lellek a nagyfiúk A barát fát szidlak ég ő gértődött meg