Szolnok Megyei Néplap, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-09 / 239. szám

VHáq proletárjai, egyesüljetek! A XVÄL évfolyam, 239. szám. Kra 80 iü I960, október 9., vasárnap. A szocialista nemzeti egységre ma még nagyobb szükség Tan, mint korábban ja, a harmadik ötéves terv és fontos tervezetek. Ezek érthetően széleskörű ér­deklődést keltettek ország­szerte. Az alkotmánynapi ünnepségek részvevőinek nagy száma is mutatta, hogy ez az érdeklődés fo­kozódik, ahogyan a kong­resszus közeledik. Az em­berek várakozással tekin­tenek a kongresszus elé. A pártszervezetek hóna­pok óta készülnek a kong­resszusra, megtárgyalják az, irányelveket, újjáválaszt­ják a vezetőséget, s ez a párttevékenység élénk ér­deklődést vált ki a pár- tonkívüliek körében is. De Így van ez fordítva is. Az a tapasztalatunk, hogy a pártszervezetek a munka értékelése és a vezetőségek újjáválasztása során nagy figyelmet fordítanak a pár- tonkívüliek véleményére is. Ebből a készülődésből a Hazafias Népfront-mozga­lom szintén kiveszi a ré­szét. Népfront-testületeink — mint legutóbb az Or­szágos Elnökség is — meg­tárgyalták és megtárgyal­ják a kongresszusi irány­elvekben foglaltakat, ja­vaslatokat tettek és tesz­nek a megfelelő szintű pártszerveknek. A helyi népfrontbizottságok ugyan­csak ismertetik és megvi­tatják az irányelveket, il­letve a benne foglalt, 'leg­fontosabb társadalmi, gaz­dasági, politikai kérdése­ket — Mit tett és mit tesz a Hazafias Népfront a szocialista demokratiz­mus kiterjesztése érde­kében? Szombat délelőtt ülést tartott a KISZ megyei bi­zottsága, amelyre meghív­ták a középiskolák igazga­tóit KISZ tanácsadó taná­rokat. A napirenden a kö­zépfokon tanuló ifjúság eszmei, politikai, erkölcsi arculatának alakulása sze­repelt. A beszámolót Bíró Boldizsár, a KISZ megyei bizottságának tagja tar­totta. Az előadó ismertette a tanulóifjúság helyzetét me­gyénkben. Dicsérően emlí­tette meg, hogy az ifjúság 'túlnyomó része tudatosan készül az alkotó, munkás életre, aktívan vesz részt az őszi mezőgazdasági munkákban és kiemelkedő eredményeket ér el az épí­tőtáborokban. A feszesség és a hajbókolás ismeretlen előttük és él bennük az erős kritikai szellem a pa­zarlással, a nemtörődöm­séggel szemben. A pozitív tulajdonságok kialakításában sokat tettek a középiskolás és szakmun­kás intézményekben műkö­dő KISZ szervezetek. Ezek magukban foglalják a hű* zépiskolai fiatalság 95, a szakmunkás tanulók 60 százalékát, önállóságuk, te­kintélyük növekedett. A tantestület sok helyen már partnernek fogadta el ókét a nevelésben, rájuk bízza a szabadidő megszervezé­sét. az érettségizendők vé- leménvezését, a társadalmi munkák szervezését. A ve­zetőségek összetétele álta­lában jó. Bíró Boldizsár ezután né- hánv negatív vonást is megemlített a tanulóifiúság arculatában. Még akad 16- néhány olyan diákfiatal, sídnek nevelésében sokat kell fáradozni nemcsak a A tanulóifjúság arculatáról Az alkotó, munkás életre készül a többség Ülést tartott a KISZ megyei bizottsága A párt kongresszus tiszteletére / Újabb sikereket értek el az építőmunkások Szűrei liszakűrion az Állami pinceg azdasäg tiszakürti PINCÉSZETE EDDIG 38 EZER MÄZSA SZŐLŐRE ÉS 9 EZER HEKTOLITER MUSTRA KÖTÖTT SZER­ZŐDÉST. NAPI KAPACITÁSA A GAZDASÁGNAK Z EZER MAZSA SZŐLŐ FELDOLGOZÁSA. A szőlőt gépek préselik > Erdei Ferencnek, a U\l főtitkárának nyilatkozata Jó öreg tartalékok Itt a csúcs­forgalom! % Gondjaink a gazda gondjai Felmérés autó-ügyben m Szeptemberi felhő Jász-hun Kakas (Tudósítónktól) A pártkongresszus tisz­teletére indult éves mun­kaversenyben újabb sike­reket értek el az ÉM. Szol. nők megyei Állami Építő­ipari Vállalat dolgozói. Tíz millió forrni többletnyereség Szeptember végéig a fel­ajánlásokkal megnövelt éves termelési tervük 83,3 százalékát már teljesítet­ték, ezzel több mint egy hónapos előnyre tettek szert. A harmadik negyed­évi előirányzatukat is je­lentősen túlteljesítve a ter­vezettnél 5 százalékkal na­gyobb termelékenységgel dolgoztak. A kongresszusi verseny gazdasági eredmé­nye az előzetes számítások szerint 10 millió forint többletnyereség. Emil az ABC-áruhős A közös munkájuknak köszönhető, hogy Szolno­kon a Ságvári körúton még három nagy lakóépü­letet adtak át az idén, sőt még novemberben és de­cemberben egy-egy 44 la­kásos házat elkészítenek, az utóbbit terven felüL Megkezdték a Vöröscsil­lag úti acélváz, szerkezetű ABC-áruház építését, 1 — amelyben 300 négyzetmé­ter elárusítótér, valamint hűtőkamra szolgálja majd a kereskedelmet és a ve­vőket egyaránt. Rövidesen hozzálátnak a Ságvári kör­út harmadik eszpresszójá­nak építéséhez, mely alatt árkádos átjáró lesz. A Szántó utca és a kör­út lakótelepeinek csatlako­zásánál pedig az utolsó ház elkészültével egyidő- ben adják át a földszintes új ’ élelmiszerboltot. Előbb késsül el a MAV-kórhás rendelője KISZ szervezeteknek, ha­nem a tantestületeknek, szülői munkaközösségek­nek. Egyes KISZ-vezetőségek munkájában a tapasztalat­lanság okoz problémát. Ezen az ülésen került sor néhány személyi válto­zásra. A megyei bizottság Kovács Bélát felmentette az első titkári megbízatás alól és köszönetét mondott eddigi munkájáért. A KISZ megyei bizottság első tit­kára Kőhidi László lett. Száraz Lászlót, a kunszent­mártoni járási KISZ bi­zottság titkárát pedig a megyei bizottság titkárává választotta. Az ülésen megjelent és felszólalt Kárpáti Sándor elvtárs, a KISZ Központi Bizottságának titkára. sorokban állnak a szőlővel megrakott kocsik az átvevő helyen (Fotó: Nagy Zsolt) A Hazafias Népfront évek óta közreműködik a termelőszövetkezeti demok­rácia fejlesztésében is. A pártszervezetekkel, a taná­csokkal és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat­tal együtt tanfolyamokat rendezünk a termelőszö­vetkezetekben működő vá­lasztott bizottságok tagjai­nak és az érdeklődő tsz- tagoknak annak érdeké­ben, hogy a jogokat és a kötelességeket mind job­ban értsék és érvényesít­sék. Mindezek révén ar­ra törekszünk, hogy egész társadalmi életünkben erősödjék a szocialista demokrácia, hogy minél többen tudásuk, tapaszta­lataik alapján véleményt mondjanak, javaslatokat tegyenek s a közösen meghatározott célok meg­valósításában tevékenyen közreműködjenek. (Folytatás a oldalon) A szolnoki MAVpkórház építkezésének dolgozói az 19ö7. évi átadási határidő­nél jóval előbb, még az idén befejezik a rendelő­szárny munkálatait. Télen már a létesítmény fűtőbe­rendezései szolgáltatják a meleget, s így a szakipari munkások kitűnő feltéte­lek mellett dolgozhatnak. A dolgozók vállalásuknak megfelelően a jövő évi vasutas napon szeretnék átadni a 250 ágyas MÁV- kórházat az orvosoknak és a betegeknek. S. T. Az ország közvéleménye nagy várakozással te­kint a belpolitikai életünk eseménye, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt november végén összeülő IX. kongresszusa elé. Munkát ársunk ebből az alkalom­ból felkereste Erdei Ferenc elvtársat, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárát és néhány kérdést tett fel neki. Az alábbiakban ismertetjük a kérdéseket és Erdei elvtárs válaszait. — Milyen érdeklődés tapasztalható a dolgo­zók körében a kong­resszus iránt? Hogyan kapcsolódik annak elő­készítéséhez átfogó nagy tömegmozgalmunk, a Hazafias Népfront? — Az elmúlt időszakban olyan nagy jelentőségű do­kumentumok kerültek a közvélemény elé, mint a gazdasági irányítás reform­— Annak idején a Ha­zafias Népfront III. kong­resszusa a mozgalom fel­adatává tette, hogy a helyi népfrontbizottságok „olyan vitafórumok és munkára serkentő központok legye­nek, ahol körültekintő, az egész társadalom előreha­ladását segítő javaslatok születnek”. Ezek a nép­front-fórumok egyre in­kább betöltik hivatásukat s mindinkább iskolái a demokratikus közéletnek, ahol az emberek megta­nulnak vitatkozni, józan körültekintéssel határozni és a határozatokat együt­tes erővel végrehajtani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom