Szolnok Megyei Néplap, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-06 / 236. szám

IMS. október 0« SZOLNOK MEGYEI NEPLAF 3 A tervszerű jövedelemelosztás a tsz-ek megerősödését szolgálja (Tudósítónktól) A tervszerű, nagyüzemi gazdálkodás egyik jellem­zője, hogy a jövedelmet is tervszerűen osztják el. Ez egyben azt is megköveteli, hogy nemcsak a jövede­lem várható nagyságát tér. vezik meg hanem ugyan­akkor a különféle alapok bővítését és a tagság között szétosztható jövedelmet is. A tervszerű és helyes jö­vedelemelosztás igen fon­tos, hiszen alapvetően megszabja, befolyásolja a tagság munkakedvét, vala­mint a termelés bővítésé­nek lehetőségét is. A megye közös gazdasá­gaiban egyre nagyobb je­lentősége van a sajáterős beruházásnak. Évről-évre növekszik ennek a százalé­kos aránya. A jövőben az új gazdasági mechanizmus alkalmazásával ennek még nagyobb szerepe lesz. Az idén bevezetett termelői árrendezés tervek szerint közel 150 millió forint többletjövedelmet hoz a szövetkezeteknek. — Ha a többletjövedelemmel szem­beállítjuk az idén beveze­tett gépi amortizáció költ­ségét, kitűnik, hogy a többletjövedelem nemcsak fedezi, sőt 54 millió forint­tal meghaladja azt. Az a cél, hogy a jövőben a be­fizetett amortizációs alapon felüli felhalmozási igény egy részét a mezőgazdasági üzemek jövedelmükből egé­szítsék majd ki. Tóth Pál Miért híres a magyar vöröshagyma ? Kedvelt, világszerte keresett exportcikkünk, a vöröshagy­ma, hosszú idők óta, állja versenyt a legjobb külföldi spanyol, holland, stb. termékek­kel. Mi ennek a sikernek a magyarázata? A hagyma ér­tékét és egyúttal eltarthatósá­gát nedvességtartalma szabja meg, és e tekintetben jól ál­lunk. A laboratóriumi vizsgá­latok szerint a külföldi vörös­hagyma-fajták általában 86—91 százalék vizet tartalmaznak, míg a magyar termésűek csak 82—86 százalékot. Cukortartalmat tekintve — nagyjából 'azonosak az érté­kek, de a jellegzetes hagyma­szagot adó alilszulfidból már több van a magyar vörös­hagymában (3—4 század szá­zalék), míg a külföldiekben (1—4 század százalék). Érde­mes megemlíteni, hogy a vö­röshagyma vöröses színét egy querticin nevű szerves festő­anyag okozza. Ez azonos az­zal a festőanyaggal, amely a tölgymakkban található. OÁZIS a Nagykunságban (Tudósítónktól) Kisújszállás határában a Szolnok—Debrecent össze­kötő négyes műútról jói láthatók a Nagykunsági Mezőgazdasági Kísérleti In­tézet 380 holdas gazdaságát átszelő erdősávok. A múlt hónapokban felhangzott itt a motorfűrészek berregő hangja is. Nemrégen fe­jezték be a fakitermelést. Az első gyérítés során 463 köbméter — nagyobbrészt értékes rönk és papírfát adó — faanyagot vágtak ki. Negyven hold erdősáv 8200 méter hosszban Az intézet gazdasága az induláskor — 1951-ben — még sivár, csupasz benyo­mást keltett. Egyébként is eléggé mélyfekvésű terület. Egy évvel később, 1952 ta­vaszán telepítették a gaz­daság határa mentén és a negyven holdas táblák szé­leit az erdősávokkal. Mint­egy 8200 méter hosszan, 40 holdon. Szabó János tudományos munkatárs személyesen irányította annak idején a telepítési munkákat. Igen nagy szeretettel beszélt most a már 14 éves és he­lyenként 28 méter magas­ságot is elérő fákról. Az intézet erdősávjai a legszebbek Szolnok megyében Az intézet tábláin 13 er­dősávtípust telepítettek 83 féle fa- és cserjeféleség felhasználásával. A rend­szeres öntözés, a szikese- désre hajlamos eléggé kö­tött réti agyagtalaj ellené­re kedvezően hatott a nö­vekedésre. Bizonyítva, hogy a vízgazdálkodás mennyire fontos a fás növényzet szá­mára. A mezőgazdasági táblák öntözésére a korai nyárfa rendkívül erős fatömeg- gyarapodóssal válaszolt. Számos korai nyár törzs mellmagassági átmérője 14 éves korban elérte a 46—48 centimétert. Az olasz nyár típusban a fa magassága és vastag­sága ennek alatta marad. Mivel az olasz nyárból a törzsek száma kétszerese az előbbinek, így a fatö­meg alig kevesebb. Az ugyancsak 14 éves tölgy­típusú sáv fatömege vi­szont már csak 54 százalé­ka az előbbi két nyártí­pusnak. Mit profitál a sávokból a mezőgazdaság ? Szabó János a 14 éven át gyűjtött megfigyelések birtokában nyilatkozik er­ről. Szerinte a sávok leg­főbb pozitívuma kétségte­lenül az, hogy növelik a szárító szelek mérséklésére. Így az esőztető berendezé­seket erősebb széljárás ese­tén is tudják üzemeltetni. Az intézet erdősávokkal szeldelt területén több a mezőgazdasági termelés biztonságát. Az őszi árpá­ban és a kukoricában a terméshozamot növelő ha tás kétségtelenül kimutat­ható. Igen jótékony hatássa’ Vannak a sávok a tavaszi csapadék. Erre egy adat: 1966. júliusában is 4.4 mil­liméterrel hullott több. mint amit a nyugatról szomszédos állami gazda­ság és a keletről határos kisújszállási laboratórium csaapdékmérői mértek. Kellemes, szép környezet Felfigyelt a kutató arra is, hogy a magasvezetésű csatorna mentén települt sávoknál elvizenyősödött a terület. Azért, mert a csa­torna vize a töltésbe hatolt gyökerek mentén kiszivá­rog. Az ilyen rendszerű csatornák mellett nem ajánlják a telepítést. Van aztán még égy dön­tő érv. A munkásokra gya­korolt kedvező hatás. A kellemes környezetben szí­vesebben, jobb kedvvel dolgoznak az emberek. Ke­vésbé fárasztó a munka. Ez minden évszakban ész­revehető, de különösen a nagy nyári melegek idején. Végül is feltétlenül az előnyök javára billen a mérleg — mondja Szabó János tudományos kutató. Akinek segítségével a 14 év alatt, szinte észrevétle­nül egy valóságos kis oázis alakult ki az igen gyéren fásított Nagykunságban. Marton Tibor A gazda szerepében A gazdasági mecha­nizmus reformja nálunk sokak szemléletének meg­változását előmozdítja majd. A dolgozókban szük­ségképpen kiforr az a fel­ismerés, hogy a munkás a gyár gazdája. Miért, ho­gyan? A reform egyik fő vonása, hogy a dolgozók személyes összkeresete — mindenki számára felismer­hetően — az üzem gazda­sági eredményétől függ. Ha a vállalat gazdasági ered­ménye javul, akkor az egyes dolgozó jövedelme is emelkedik. Ha a vállalat gazdasági eredménye nem kielégítő, akkor ezt az egyes dolgozói is megérzi. Az, hogy a vállalat jó ered­ményt érjen el, tehát olyan jó minőségű termékeket ér­tékesítsen, amelyeket a ve­vők keresnek is, most már nem csupán az igazgató és a főkönyvelő gondja lesz. Felismeri ebben közvetlen érdekeltségét a vállalat va- lamenyi dolgozója. Az ér­dekeltség e közvetlen ér­vényesülése a tulajdonosi szemlélet kialakulásának alapja. Nem véletlenül fogalmazunk úgy, hogy a dolgozók felismerik közvet­len érdekeltségüket. Hiszen a szocialista tulajdonviszo­nyok közepette, — bár­milyen is a gazdasági me­chanizmus —, a dolgozó a vállalat gazdája. Nem ar­ról van tehát szó, hogy a dolgozó majd most, az új gazdasági mechanizmus be­vezetésével válik a gyár tu­lajdonosává. Eddig is ő volt a tulajdonos. Ezt a tényt azonban még sokan nem ismerték fel és nem értet­ték meg. Ha elvben magu­kénak érezték is a gyárat, gyakorlati munkájukban ez ném mindig kapott értel­met. Ismerünk olyanokat, akik egy tőkés restauráció kísérletével szemben élet- re-halálra készek volnának megvédeni a nép szocialista tulajdonát, de amikor tu­lajdonosi módon és tulaj­donosi eréllyel kellene be­avatkozni abba, ami a vál­lalaton belül nem jól megy és nem , a gazdasági ered­mények javulásának irá­nyában hat. gyakran in­kább hallgatnak. Ügy vélik: ha a maguk munkáját fe­lelősen és lelkiismeretesen elvégzik, mindent megtet­tek, annál többet nem te­hetnek. Pedig a tulajdonos — ha teljes tudatában van annak, hogy ő tulajdonos —, sokkal többet tehet ennél. A gazdasági mechanizmus reformja, amelyet 1968. január í-ével bevezetünk, mindenki számára világo­san felismerhetővé teszi azt az igazságot, hogy a dol­gozó a vállalat gazdája, mert közvetlen érdekeltsé­get teremt, és — ha úgy tetszik —, „a zseb optiká­ján át” mutatja meg az összefüggést a dolgozó sze­mélyes érdekei, a vállalati érdekek és a népgazdasági érdekei között. Kém titok hogy ma még sok munkahelyen van­nak tengő-lengő emberek, akik vagy a vállalati lehe­tőségek korlátái, vagy rest­ségük miatt nem teszik magukat hasznossá. Tény, hogy az ilyen emberek el lehetnek még a szorgalmas dolgozók felől is, anélkül, hogy valaki rájuk szólna A reform gyökeresen új vi­szonyokat teremt majd, és ha például valaki akkor is szép kényelmesen át akar­ná bóbiskolni a hónapokat és az éveket, kétségtelenül és törvényszerűen ellenke­zésbe kell ütköznie. Nem a puszta fegyelmező szó, és nem is csupán az egészsé­ges erkölcsi érzék kerül szembe az ilyen haszonta- lansággal, hanem a közgaz­daság törvényein alapuló gazdasági mechanizmus is. Ezzel együtt a dolgozók felismert tulajdonosi érde­ke: aki nem járul hozzá a vállalat eredményeihez, az feleslegessé teszi önmagát, és nem kaphat fizetést, mert ha mégis, akkor azt a többi dolgozó zsebéből húzza ki. Azoknak a várható gazdasági eredményeknek egyik fő forrása, amelyeket a gazd^á gi mechanizmus reformjától joggal remé­y lünk, éppen a dolgozó em­berek tulajdonosi szemlé­letének kiteljesedése és érvényesülése. Még ponto­sabban: ennek a tulajdo­nosi szemléletnek gyakor­lati konkrétizálódása. Ma is milliónyi dolgozó van, aki szívén viseli a vállalat ügyét. A mai mechanizmus viszonyai között azonban ezt nem lehet eléggé átvál­tani a tulajdonosokra jel­lemző tettekké. A vállalat ügyét szívükön viselni — ez az új mechanizmusban többé nem általános és nem érzelmi kérdés lesz, hanem nagyon is kézzel fogható, nagyon is gyakorlati kér­dés. A vállalat gazdasági eredményeinek — a nagy­vonalú termelési tevékeny­ségen kívül — fő tényezője például a rejtett tartalékok feltárása, a tékozlás meg­szüntetése, és sok-sok apró hiba. mulasztás kiküszöbö­lése. Ezek az apróbb hibák önmagukban — jóllehet csekélységek, — mégis úgy hatnak a munka folyama­tában, mint a csapágyakba került homokszemcsék: csi­korog miattuk az egész gé­pezet. Ezek a homokszem­csék gyakran nem láthatók az igazgatói szobából. Na­gyon jól láthatók viszont a munkapadok mellől, a ter­melés különböző, kisebb- nagyobb posztjairól. Ha majd e posztok mindegyi­kén a gazda tevékenykedik, aki a maga jól felfogott ér­dekei szerint, a tulajdonos buzgóságával és erélyével avatkozik a dolgok mene­tébe, feltétlenül javulnak az eredmények. Ez az eredményja­vulás egyöntetű, harmo­nikus érdeke mind az egyes dolgozónak, mind a válla­latnak, mind pedig a nép­gazdaságnak. S amikor ez a hármas, mégis egységes érdek érvényesül, akkor törvényszerűen meggyorsul szocialista haladásunk üte­me. Horváth József Hétpettyes katica Mikor már a ladányi dinnye zöld halomban kínálja magát a piacon, baj van. Akkorra el is fogyott a nyár. A piros, tiszta hajnalok el­szürkülnek, elszennyeződnek. Ked­veskednek a ladányi asszonyok: tes­sék, fiatalember, melyiket lékeljem? Dehát a dinnyével úgy vagyunk ilyenkor, mint a gyógyszerrel. Csak minél kisebbet belőle. Mégis hagytam rábeszélni magam egyre. Nagyra nőtt darab volt, majd kitörte a kezemet, ahogy a tenyeremben tartottam. Kiabáltak rám az utcán, valahány ismerősöm jött: hová cipelem ezt a tököt? Ott­hon se ugrottak a nyakamba érte. Kivéve a lányom. A dinnye orrán ugyanis, a virág­szirom helyén ott lapult egy katica­bogár. Piros pettyes, hét pettyes, fe­kete frakkos, csinos, elegáns katica. Útközben repült-e oda? Talán a piac lármájától menekült e zugba. Vagy az őszi csendességű végtelen földekről szekerezett a dinnye tete­jén idáig? Nem tudom. Nem is vet­tem észre. Még jó, hogy agyon nem nyomtam. A lányom is ugyanezt mondta Meg azt: — Majd máskor is vegyél olyan dinnyét apu, amin katicabogár van. Ezzel meg is kezdődött a tortúra. Néhány perccel óvodába indulás előtt azzal állt elő a gyerek, ma nem megy el, itthon marad a kati- val. Ebből vita kerekedett, nyafogó szemrehányásokkal tetőzve. A kati­ca persze már régen nem a dinnyén pihent, hanem az óvodáskötény zse­bében, amelyet a tetején összefogott a gyerek. Ez a művelet érthetően mind a két kezét igénybe vette. — Apukám, most te etessél, önt­sed a számba a kakaót, rakjad bele a kenyeret. Annyiban megállapodtunk még reggel, a katica ezután itt lakik majd nálunk. De hol? Ezen is túlju­tottunk. A gyufásdoboz tartalmát ki- ömlesztettük a konyhaszekrény fiók­jába. Kész a ház. Ezt így az ablak- párkányra tettük. Indulás. Csukom az előszobaajtót. —■ Hó! Arra nem gondolsz, hogy a sötétben nem lát a katica? Az nek­tek nem baj, ha meghal? Most már úgyis elkéstünk mind a ketten, a gyerek is, én is. Legalább ■a katicának legyen valami haszna belőle. A virágváza tele volt őszi­rózsával, arra tettük. Becsúsztattuk a szirmok alá, hogy ne fázzon. Mi­lyen jól mutatott. A dércsípte, már erőtlenkék szirmok a sápadt porzók között az elütő piros bogár. Csend­élet. — Apa! De ki ne nyissátok ám az ablakot. Csukjátok be az ajtót is, el ne menjen a katica. Este folytatódott aztán. Mi min­dent fantáziálgat össze egész nap egy ötéves csacsika. Azzal állított ha­za: ez most az anyukája, a kistestvé­re, vagy milye a többi katicának? Látszott a gondterhelt buksi homlo­kán, mennyit foglalkoztatta a talány idáig. Kistestvérben egyeztünk meg. — De hogy lesz a katicának kis­testvére? — Tudod... az is lehet, hogy ez az anyukája... Csak nem jól néztem meg. Körülálltuk. El kellett .énekelni hármasban, egymás kezét fogva körbejárva: „Szállj el, szállj el katicabogárka Jönnek a törökök, mély kútba vetnek Onnan ki se vesznek Szállj el, szállj el aranyos bogárka”. Az aranyos bogárka, a szabadég- hidege bántotta'bogárka csak nem mozdult. Örült szegény, hogy meleg­re kerülhetett. Játszunk még neki valamit. Majd arra felfigyel. Jó. — De kislányom, értsed meg-.. Ennek hiába énekelünk, akár nap­estig is. Lefekvéskor újabb összetűzés. Vi­gyük a katicát az ágyba. De virágos­tól, mert az azzal takarózik. Hát nem látjátok? Sírás lett a vége. így ment napokig. Mára fordulat történt. A virág el­fonnyadt, posványos bámulni kez­dett a szára és a víz tőle. Ki kellett volna már dobni. Ezt magyaráztuk a gyereknek reggeli közben. — Hogyne. Akkor már hozom is el a katit. Felugrott. Ügy, hogy fellökte a kakaós bögrét. Futott gyorsan vé­gig szempillantás alatt a kakaófo­lyam az asztalon, s már surrogva plattyogott is a konyha kövén. A feleségem ahogy szóhoz tudott jutni: — Az apja bolondos. Felnőtt lété­re pondrókat hoz a gyereknek. Te úristen! Odanézz! Már láttam. A kakaó nemcsak az asztalra fröccsent, a lányom ruhájá­ra is jutott belőle elég. Át kellett öl­töztetni. Nagyon rossz hangulatban vált háromfelé a család. A gyerek kedélye teljesen fel is borult. Dél­után. Ahogy hazavágtatott szegény­kém az óvodából. Bömbölve dűlt ki vissza a szobaajtón. — Elrepüüült az aranyos booogár- ka... Nem vigyáztatok rááá... Bőgött, zokogott őszinte, mély keserűséggel. Felerősödve harsogott csukló sírása a csendben. Mi ketten némák maradtunk. Nem mertünk szólni. Se a gyerek szemébe nézni. Börzék L&taf

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom