Szolnok Megyei Néplap, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-21 / 249. szám
1§Ó6. október 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Civil katonák tét, a sportolási lehetőséget, de elmondják a jövő szempontjából hasznos tapasztalatokat is. A beszélgetés kezdetén mást vártam. A sablon azonban elmarad. Csak itt- ott elevenítenek fel a katonaélet két esztendejéből egy-egy képet. Azokban is többségében a kellemest. Nem is volt baj lényegében soha. Bár azt tartja a szólásmondás, hogy nem is volt katona az, aki nem ismeri a fogda belsejét. Ök büszkék arra, hogy csak őrséget adtak a fogda mellett. S még valamit büszkén újságolnak. Török István már dolgozott bevonulás előtt a Ganz-MÁVAG-ban. Két év alatt volt brigádja elnyerte a szocialista címet, s ő is szerepel a névsorban. Most visszavárják. Zelenák Zoltán még nem dolgozott, de már van helye Vámospércsen. Valamennyien így vannak. Sorakozóra szólító parancs vet véget a beszélgetésnek. Indulás az állomásra. s a tarka sereg mégegysxer gépkocsira száll. A vasútállomáson egy újabb búcsúzkodás. Barátok címei kerülnek a naptárakba. Legtöbbnél a munkahely címe: Ganz-MÁVAG, Vegyesipari Ktsz, Vámos- pércs, Tiszamenti Vegyiművek, abádszalóki Lenin Tsz. Istenes Zoltánt itt is körül- állják szobatársai. A kis fodrász mégegyszer megnevetteti őket. — Legjobb katonám volt — mutat a középen álló, s a többiektől egy fejjel alacsonyabb katonára Csendes főhadnagy. A vonat érkezését jelzik. A kör szétnyílik és Istenes Zoltán civilben vigyázz menetben közeleg a főhadnagy elé. — Főhadnagy elvtárs, Istenes figaró kérek engedélyt az elbúcsúzásra. Baráti ölelés a válasz, melyet a vonat füttye bont ketté, s aztán a civil katona fut a vonat felé. A vonaton mindenki az ablakhoz igyekszik. Visszaintegetnek, s az egyre távolodó vonat felől dalt hoz vissza a szél: Ez a vonat most van indulóban... Üj erőket visz a vonat a termelő munkába. Civil katonákat. Majnár József __________________i_______ R endelet a dolgozó nők egészségének és testi épségének védelmére, irányelvek foglalkoztatásuk további növelésére A hétszázharmincegy szinte azonosan kezdődő laktanyai nap után furcsa volt a hétszázharmincket- tedik reggele. Ébresztő után egyesek nyújtózkodtak még egyet, mások az ágyon ülve hallgatták a reggeli zenét. Senki sem sietett. Komótosan szedték elő a_ vasalt nadrágot, inget, nyakkendőt. A cipőfűzésnek is megadták a módját, leültek. Istenes — vagy ahogyan két év alatt társai szólították Kabos — kapta össze magát először. A világosszürke öltönyből valósággal kipiroslott bronz hajjal ékesített szeplős feje. Ezért és örökös mókázásai- ért kapta a becenevet. — Most sem tagadta meg önmagát, s termetétől idegen mély basszusa visszhangzott e szobában: — Mozogjon maga víziló! A napsugár már átfúrta a takaróját. Nem érzi, hogy égeti a hasát? Sorakozó reggeli tornára! Harsány kacagás kísérte a szavakat. Nem is a jelzőkön derültek, mint inkább azon, hogy a% utolsó reggelen a két év előtti nem éppen idillikus pillanatokat idézte. A szakaszvezető köszöntött be hasonlóképp hozzájuk 1964 őszén. Akkor Istenes Zoltán honvéd örökké mosolygós ábrázatja is olyan volt, mintha valami fanyar ízű gyümölcsöt evett volna. Ezúttal is arcára fagyott a mosoly, mert Török István, ez a Ganz- MÁVAG-ban dolgozó óriás úgy emelte feje fölé, mint más ember az aktatáskáját. — Ha nem tesz le azon- í nal, tíz napra bevágom a... — nem tudta végigmondani a mondatot, mert Török a nevetés miatt leejtette azi ágyra. I — Hát így kezdődött azi utolsó nap. Mindenkinek | 'jókedve volt, legalábbis a mi szobánkban igen. örültünk. Miért? Nem is tu-l „ dóm. Az elénk táruló ci- J viléletnek? Nem, nem tudom az érzést elmondani, okát megnevezni — mondja Szebeni szakaszvezető. S a többiek sem, Zelenák Zoltán, Mázán Tamás, Kér-4 tesz Zoltán, Nagy Mihály, II Krivik Pál, akikkel arról II beszélgettünk: hogyan telt» el a két év, milyen tervek- m kel kezdik az életet. — Ügy szokták mondani, hogy a holtról vagy jót vagy J semmit — kezdi Mázán Tamás tartalékos tizedes, kiváló gépkocsivezető. A hét év letelt I Nagyszerű, hogy tizennyolcéves koromban behívtak. Közvetlen érettségi után könnyebb volt megtanulni a katonai ismereteket. Aztán a civiléletben a munkát most megkomo-[ lyodva, a nehézségek leküzdésében megedződve kezdhetem. — Azt is ' mondd, hogy mint tizennyolcéves kevesebb otthon hagyott gonddal jöttél — szól közbe Kertész szakaszvezető. — S tegyétek azt is hozzá, hogy tiszta jellemetek, belső indítékoktól ösztönzött cselekvőkészségetek, energikus munkavégzésiek felette állt, legalábbis a ti esetetekben az eddigi 21—22 évesekénél — kapcsolódik a beszélgetésbe Csendes Imre főhadnagy. Szavak nélkül, tekintetükkel köszönik meg az elismerést. — Van azonban, amin változtatni kellene — folytatják. — Jó dolog a kimenőruhák kényelmesebbé, tetszetősebbé tétele, de nem jó. hogy a menetfelszerelés nehéz. — Szerintem a kiképzési anyag elosztásán is lehetne változtatni. A fokozatosság kedvezően hatna a fizikai megterhelést jelentő kiképzési anyaga elsajátítására. Pró és kóntra a beszélgetés. Elmondják a jót, a kevésbé jót. Dicsérik a laktanya otthonos belső körleüzemének azokról a munkahelyeiről, ahol nők nem foglalkoztathatók. A rendelet melléklete példaként felsorolja azokat a munkaköröket, amelyekben a tilalom általában fennáll. Ha a felsorolt munkakörök valamelyikében a vállalatnál a tilalom alapját képező ártalom vagy veszély nem fenyeget, a tilalmi jegyzékbe való felvétel alól felmentést lehet kérni. A népgazdaság munkaerőszükségletének kielégítése, a munkaerő tervszerűbb elosztása és racionálisabb felhasználása érdekében elengedhetetlen, hogy a nőknek alkalmas munkahelyekre — a munkaerőhelyzet alakulásától függően — a lehető legnagyobb mértékben nők kerüljenek. Ezért a vállalatok hatékonyabban törekedjenek arra, hogy munkaerő-igényüket mind nagyobb mértékben nők munkába állításával fedezzék. Az erdőgazdaság szajoll manipulációs telepén géppel kérgezik a fenyő bányafát. A sínen mozgó Dobos-féle kérgezőgép napi te!,i“-;í‘>n vye 70—80 köbméter. — (Fotó: Marton Tibor.) A szakszervezeti politikai iskolák A napokban indul a szakszervezeti politikai iskolák új évadja. Immár ötödízben kezdődik meg az oktatás a SZOT Elnökség határozatának megjelenése óta. Szolnok megyében is népszerűvé lett ez a forma. Tavaly 133 tanfolyam 2959 hallgatója ismerkedett meg a szakszervezeti élet legfontosabb kérdéseivel. Jelentős eredményeket értünk el az ideológiai irányelvekből adódó feladatok megoldásában. A politikai iskolák szervezésében alapvető célkitűzés az volt, és ez továbbra is érvényes, hogy olyanokat vonjanak be a tanulásba, akik még nem vettek részt semmilyen politikai képzésben. A szakszervezeti tagság megkedvelte ezt az oktatási formát. Az anyag megvitatása során az adott vállalat, hivatal mindennapi gondjairól is beszélgettek. Nyílt légkört, őszinte véleménynyilvánítást tapasztalhattunk a foglalkozásokon. Nem sikerült azonban számottevően előrelépni a munkásszállások lakói és a bejárók részére . szervezett politikai iskolák eredményessé tételében. A községi szakmaközi bizottságoktól többet várunk ebben az évben. A most induló évadban a tervek szerint 70 elsőéves. 50 másodéves politikai iskola és a KPVDSZ szakma területén 43 politikai vitakör kezdi meg munkáját 3652 résztvevővel. Az előző évekhez képest ez számszerű fejlődést is jelent. A politikai iskolákon megvitatásra kerül a szakszervezetek érdekvédelmi tevékenysége, a szocialista demokrácia kérdései, a harmadik ötéves terv feladatai, az SZKP XXIII. és az MSZMP IX. kongresszusának az anyaga. A propánandisták az iskolavezetők kiválasztása megtörtént és az SZMT kulturális bizottsága, a megyei bizottságokkal közösen előkészítőket tart részükre. A szakszervezeti politikai iskolák léte kedvezően serkentette a szakszervezetek tevékenységét. Számos olyan kérdés merült fel a foglalkozásokon, amelyekre a szakszervezeti titkároknak, vagy a gazdasági vezetőknek kellett vála- szolniok. Arra kell törekedniük, hogy ez a népszerűvé vált oktatási forma a szakszervezeti élet fórumává legyen, a tagság nevelésének, az üzemi demokrácia fejlesztésének eszközévé váljék. Sági Pál az SZMT kulturális bizottság vezetője Szerelik és indítják Szolnokra a panelüzem gépeit A lakóépülettervező vállalat dolgozói korszerű panelüzemet terveztek, amelynek berendezését elsőnek a 25-ös Építőipari Vállalat dolgozói próbálták ki. Az üzem évente 400 lakás építéséhez gyárt majd nagy paneleket. Első termékeiből Újpesten építenek kísérleti lakóházat. A kilencemele- tes kísérleti ház most került tető alá. A panelüzem gépeit leszerelik és a napokban elszállítják első állomáshelyére, Szolnokra: A kísérleti ház érdekessége, hogy a nagy panelek csak a lakásokat választják el. A szobák között ugyanis áthelyezhető, tapétázott válaszfalakat szerelnek fel. Műszaki újdonság az Építéstudományi Intézet kutatóinak eljárása: a kísérleti ház homlokzati paneléinek felületét különleges lángszóróval égetik. A magas hőfokon a panel anyagához kevert tufa-zúzalék megolvad és sötétszürke üvegréteggel vonja be az elem felületét. Pehelyként emel vasúti kocsikat, Diesel mozdonyokat a MÁV által vásárolt NDK-gyártmányú óriás daru. Bővítik a kereskedelmi módszereket a termelőszövetkezeti tervezésben A termelőszövetkezetekben megkezdődött a jövő évi termelési tervek elkészítése. A termelőszövetkezeti tervezésnek a készülő gazdaságirányítási reform szellemében tavaly bevezetett új módszerét az idén változatlan formában alkalmazzák: csupán a kenyérgabonára vonatkozóan kapnak a tsz-ek kötelező terv-előirányzatot, a terv többi része a szövetkezetek és a termeltető, felvásárló vállalatok kereskedelmi kapcsolatára épül. Az új tervezési módszer előnyeit már a jövő évre szóló szerződéskötések is bizonyítják. Szeptember 30-1 jelentések szerint az országos előirányzatokhoz képest a cukorrépának 64, a burgonyának 50, a konzerv- és hűtőipari zöldségnek 42, egyes vetőmagvaknak több mint 70 százalékára kötöttek szerződést. A kereskedelmi módszereket a jövő évben az eddiginél szélesebb körre terjesztik ki a termeléshez szükséges anyagi esz-' közellátásban is. Több olyan cikk. amelyet eddig központilag osztottak el, jövőre szabad kereskedelmi forgalomba kerül. így lesz ez többek között a kombájnnál, amely már az idén is az egyetlen keretgazdálkodás alá vont sép volt. Az eredetileg előirányzott évi 1000 helyett az idén valószínűleg további S00-at jövőre pedig összesen 2000 kombájnt vásárolunk a Szovjetunióból. Kereskedelmi forgalomba kerül jövőre a nitrogénműtrágya is. Bár ebből az ellátás mintegy 20 százalékos javulása ellenére sem lesz még elegendő. A tapasztalatok szerint azonban a műtrágya a szabad forgalmazás mellett kerül a legbiztosabban azokba a gazdaságokba, ahol a leghatékonyabban tudják hasznosítani. Az eddiginél jobban érvényesítik a kereskedelmi módszereket a takarmányellátásban is. - A központi takarmánykészletet eddig — kivéve a hizlalási és más akciók során felhasznált mennyiséget — erre a célra alakult országos bizottság, illetve ennek megyei szervei osztották el a szövetkezeteknek. 1967-ben csak az eddigi keret egy- harmada marad náluk, főként az elemi csapás sújtotta szövekezetek megsegítésére, a többit az érdekelt termeltető, felvásárló vállalatok között osztják el, s ezek szerződésekhez kapcsolva ad iák azokat s tsz-eknek. Szintén a takarmányellátást iavítja az az új intézkedés, amely szerint vetőmagot nem csérét érmén vért kapnak, hanem csak készpénzért vásárolhatnak a termeld szövetkezetek A Magyar Közlöny október 21-i száma közli a munkaügyi miniszter rendeletét a nők megfelelő foglalkoztatásának elősegí- I téséről egészségének, testi épségének védelméről. A rendelettel egyidőben a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Magyar Nők Országos Tanácsa és a I Munkaügyi Minisztérium irányelveket adott ki a nők foglalkoztatásának további előmozdítására. Az irányelvek célja, hogy a gazdaságirányítási rendszer készülő reformjának szellemében segítse a vállalatokat a munkaerővel való tervszerűbb, racionálisabb gazdálkodásban. A rende- I letet ilyen módon szervesen kiegészítő irányelveket a Munkaügyi Minisztérium hivatalos lapja, a Munkaügyi Közlöny eheti száma közli az új jogsza- i bállyal együtt. I A rendelet tulajdonkép- ' pen módosítása a régi jogszabálynak, amely bizonyos szakmákban mechanikusan tiltja a nők foglalkoztatáI sát, de amely tiltó szabály a technika előrehaladása, a technológiai módszerek korszerűsödése következtében ma már nem állja meg helyét. A módosítás lényege az, hogy az eddigi kategórikusan központilag felsorolt foglalkoztatási tilalmak helyett elvileg határozza meg az ártalmakat és a vállalatokra bízza annak megállapítását, hogy területükön mely munkakörök, munkahelyek alkalmatlanok a nők foglalkoztatására, illetve hol lehet feloldani a nőkre vonatkozó eddigi foglalkoztatási tilalmat, a technika fejlődésének eredményeként. A rendelet értelmében a vállalati igazgatónak a szakszervezeti bizottsággal és az üzemorvossal — ahol üzemorvos nincs, a tanácsi egészségügyi osztállyal — egyetértésben részletes jegyzéket kell készítenie