Szolnok Megyei Néplap, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-11 / 215. szám

1 1986. szeptember 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Hem a divat döntött ax idei axakmunkáetanuló beiskolázásról Szolnok megye szakmun­kástanuló intézetei az idén közel kétezer fiút és leányt vettek fel az első évfo­lyamra. Közülük csupán ldlencvenöten érettségiztek, míg a többiek az általános iskola elvégzése után vá­lasztottak szakmát. Vajon az idei felvételek­re és jelentkezésekre is az a jellemző, mint a korábbi tanévekre: vagyis túlzott érdeklődés a divatos szak­mák iránt, s ugyanakkor a „népszerűtlenektől” való tartózkodás? Az egyes szakmákra fel­vehető tanulók számát a megye iparának jövőbeni létszámszükségletei szerint határozták meg. Az idei tapasztalatok azt bizonyít­ják, hogy mind a szülők, mind a gyerekek általában reá­lisabban számoltak a le­hetőségekkel, s igyekez- , tek olyan szakmát kivá­lasztani, mely biztos fel­vétellel kecsegtetett. Ettől függetlenül három szakmában jelentős túlje­lentkezés volt. Az autósze­relő szakmában hatvan helyre százhatvanan pá­lyáztak, a rádió-tv-szerelő hatvan fiú szeretett volna lenni, noha mindössze hét­nek teljesíthették a kérését. Ugyanakkor például a vil­lanyszerelő, hegesztő és kő­műves szakmákra jócskán kisebb volt a jelentkezők száma a felvehetőnél. Jelentős beiskolázási probléma tehát mindössze hat szakmában volt a hat­vanból. A többiben mini­mális eltérésekkel sikerült betölteni a tervezett lét­számot. Mindezek ellenére gondot okozott a lányok beiskolázása, egyrészt mert ők elsősorban kifejezetten „nőknek való”, vagy an­nak vélt szakmákat válasz­tottak (fényképész, fodrász, fogtechnikus, női szabó, műszerész, stb.) viszont ezekben rendkívül csekély a távlati létszámszükséglet Másrészt azért, mert a me­gyének — a Tisza Cipőgyár kivételével nincs olyan nagy könnyűipari üzeme, melyben főként nőket fog­lalkoztatnak. Az érettségizettek mind­össze hat szakma körül tolongtak, sőt ezenbelül is szinte mindenki rádió- tv-műszerész és autósze­relő akart lenni. Végeredményben jelenleg még tizenhét gyermeket tudnának felvenni. (A me­gyében az 1965—66-os tan­évben kétezren érettségiz­tek, akiknek — egyes egye­temek tájékoztatása szerint legfeljebb harminc száza­lékát vették fel egyetemre, főiskolára. Sajnos erről művelődési szerveink nem készítenek pontos statisz­tikát. Holott érdekes lenne kideríteni mi lett, s lesz azokkal, akik sem szakmát nem tanulnak és egyetem­re, főiskolára sem kerültek be. Az, hogy „elhelyezked­nek”, túlságosan tág foga­lom, a munkaerőgazdálko­dásban pedig értéktelen. A szakmunkástanuló be­iskolázás idei adatai arra engednek következtetni, hogy az egyes szakmákban a szükségleteknek lénye­gében megfelelő az után­pótlás. Amiéit többet is tehetnénk Szolnok megye idegenforgalmi helyzetéről Szeptembert írunk. Az idegenforgalom fő szezonja lezajlott, az őszi—téli turistaforgalom nem befolyásolja lényegesen az eddig kialakult képet. Egy kis gyorsmér­leget csináltunk, hány kül- és belföldi vendég fordult meg megyénkben 1966-ban. A szolnoki kempingben ezerháromszáz külföldi és hétszáz belföldi vendéget üdvözölhettünk, a Tisza Szálló kettőezemyolcszáz külföldi vendéget fogadott, ötszázzal többet mint tavaly. A fizetővendég-szolgálat a megyé­ben öt-hatezer — zömmel belföldi — turistát látott ven­dégül, főleg a gyógyfürdőkben. Ahogy mondani szokás: kezdünk divatba jönni és devizagazdálkodásunk szem­pontjából sem mindegy, milyen körülmények között tud­juk fogadni vendégeinket. Az bebizonyosodott, hogy az erők koncentrálásával képesek vagyunk nagyobbszabású idegenforgalmat is simán lebonyolítani. A Nemzetközi Kemping- és Kara­vánszövetség utótáborozásán például jól megoldották a vendégek fogadását, a tolmácsszolgálatot, a zöldség-, gyümölcsellátást. Kívánni valót hagyott viszont hátra az üzemanyag-utánpótlás megszervezése, a sajtóellátás, az idegennyelvű feliratok nyelvi pontossága, a szórakoztatás és Szolnok látnivalóinak propagálása. A tapasztalatok azt mutatják, hogy még sokat tehet­nénk a megye idegenforgalmának emeléséért, adott­ságaink kihasználásáért. Ehhez viszont a két szerv, az idegenforgalmi hivatal és az IBUSZ kevés. Az idegen- forgalmi szemléletnek számottevővé kellene válnia mind hivatalos helyeken, mind a magánemberek között. Ez a szemlélet elsősorban az idegenforgalmi jellegű intézkedések, beruházások meggyorsítása, szorgalmazása. Jó példát mutatnak erre például a városi tanácsok, Kar­cagon, Törökszentmiklóson, ahol az idegenforgalommal kapcsolatos problémákat tanácsülésen tárgyalják meg rendszeres időközökben és hatékony intézkedéseket is hoznak. A magánember szempontjából az idegenforgalom segítése elsősorban a társadalmi munkákban való részvé­telben (Tisza-liget), az előzékeny és semmi esetre sem tolakodó viselkedésben, segítőkészségben van. Sajnos en­nek ellenkezőjére nem egy példát lehetne elmondani. A külföldiekkel való érintkezésben elengedhetetlen a nyelvtudás. Követésre ajánlhatnánk egy budapesti pél­dát: az egyik középiskolában idegenforgalmi 5+1-es osz­tályt indítottak, amely most érettségizett. Itt hetenként egy napon nyelvismereteiket tökéletesítették a diákok, idegenvezetési tudnivalókat művészettörténetet, helyis­meretet tanítottak számukra. Az Országos Idegenforgal­mi Hivatal hasznos és értékes segítőtársakat nyert ak­kor is, ha nem mindegyik foglalkozik majd hivatássze­rűen idegenvezetéssel. Szolnokon, Karcagon, Törökszent­miklóson, Kunszentmártonban érdemes lenne hasonló kí­sérleten gondolkozni. Nagyon hasznos lenne, ha a ven­déglátóipari alkalmazottak és a közlekedési rendőrök kö­zül minél többen iratkoznának be nyelvtanfolyamokra, elsősorban orosz. cseh. vagy szlovák, német, angol nyelv tanulása lenne kívánatos, szigorúan gyakorlati jelleggel, azaz a munkakör ellátásához legszükségesebb szókincs és társalgás elsajátítása lenne kívánatos. A most ősszel induló TIT nyelvtanfolyamok alkalmasak lennének erre, ha külön csoportokat szerveznének, speciális idegenfor­galmi céllal. —bt —i Azt is elmondhatjuk te­hát, hogy az általános is­kolák nevelőtestületeinek fáradságos munkája meg­térült: hiszen a tanulók pályaválasztása ezek sze­rint általában jól sikerült. Sajnos tapasztalható az a jelenség, — mint a megyei tanács vb művelődésügyi osztályán értesültünk —, hogy az általános iskolát 4—5-ös átlagos tanulmányi eredménnyel elvégzett munkás és paraszt szülők tehetséges gyermekei közül szép számmal nem a to­vábbtanulást, hanem egy szakma mielőbbi megszer­zését választották. Így helyüket a gyengébb eredményt elérő tanulók foglalják el a közép és szakközépiskolákban. Ám arról is szóljunk, hogy a pedagógusoknak milyen nehéz a dolga a gyerekek pályaválasztásá­nak időszakában. Az egyes szakmákat — főként a nem közismertekre gondolunk — egyrészt a tájékoztató füzetek, másrészt üzemlá­togatások segítségével nép­szerűsítik. Érdemes volna pl. kísér­letezni néhány általános és középiskolában a műszaki szakkör életrehívásávaL Ennek célja az lenne, hogy a műszaki érdeklődésű, de elsősorban ipari pályára készülő gyerekekkel ismer­tetné meg az egyes szak­mákat, modem gépeket, érdekes műszaki eredmé­nyeket. Meghívhatnának kiváló szakmunkásokat, akik beszélgetnének a ta­nulókkal munkájukról, vi­szonzásképpen meglátogat­hatnák őket a gyerekek az üzemben. Mindez eleve­nebbé, élőbbé, sokoldalúb­bá tehetné a nevelőtestület pályaválasztást irányító te­vékenységét. Jobban kellene szorgal­mazni a komplex tanul­mányi kirándulásokat, sőt a jövőben csak ezt volna célszerű engedé­lyezni. Mennyivel gazdagabb egy olyan magyar szakos tanár vezette kirándulás, amely­nek során nemcsak a bu­dapesti Petőfi Múzeumot látogatják meg, hanem a Ganz-MÁVAG-ot is, vagy az Oriont. Az ilyen utak alkalmasak arra, hogy a tanulók egyes szakmákkal is megismerkedjenek. Fábián Péter MŰVÉSZTELEPI VÁZLATOK „ttörpiiifek valódi világai, habzó éggel a idején,. / A dohányzóasztalon egy verseskötet, József Attila összes művei. Közismert kiadás, a címlapon a köl­tő fényképével. — Most nem is annyira szórakozásképpen olvasgat­tam, mint inkább a karak­terét kerestem — mondja a kötet és a dohányzóasz­Beszélgetünk. Az elké­szült szoborról, a hosszú és fáradtságos munkáról, amíg kőbe faragta a mintát, és amely közben gyakorta került kézbe a verseskötet is — csak úgy „szórakozás­képpen”. — Elhatároztam, hogy nem faragok többé követ. tál gazdája, Szabó László szobrászművész. Nincs semmi meglepő égy műteremben egy verseskö­tet jelenlétében, most még­is valahogy különös jelen­tőséggel bír, hiszen Szabó László most fejezte be Jó­zsef Attila portré szobrát. A szobor vonásai mögött ott érzem a költő valódi karakterét, ars poétikáját, amely egy kicsit talán a szobrász, Szabó László mű­vészi hitvallása is: „Hör- pintek valódi világot, hab­zó éggel a tetején...” Ritka történet A fiú már messziről intege­tett. A lány a Tisza-parti sé­tány egyik pad­ján várt rá. A fiú félórát ké­sett és arckifeje­zése ezt tükrözte: bocsáss meg ked­ves! Amikor elindul­tak a szomszédos pádon ülő és gye­rekkocsit ringató alacsony, barna nadrágos, kockás­inges, hullámos hajú férfi hosz- szan nézett utá­nuk. Átsétáltak a Tisza-hídon, s a Tisza-ligeti strandhoz vezető árnyas úton bal­lagtak. A szep­temberi nap „ko­rát” meghazud­toló hévvel udva­rolt a Földnek, de a strandon csak néhányon lézengtek. A lány frissen f ésültetett dús szőke kontyára vigyázott, de va­lahogyan a fiú sem kívánta most a vizet. Később megéheztek. A lány azon csodál­kozott, hogy a strandvendéglő étlapján még mindig nyolc, vagy tízféle étel szerepelt. A pincér ked­ves és szolgálat- kész volt, leg­alább egy tucat kéremszépent, méltóztassanak parancsolni-t pa­zarolt rájuk. Ök élvezték ezt és a szószerint ritka vendégnek kijáró, gondosan elkészí­tett rántott pon­tyot. Közben sört ittak. Aztán arra ri­adtak, hogy a strand kerítése mellett kerékpár fékez. Izzadt, ala­csony, barna nadrágos, kockás­inges, hullámos hajú férfi ugrott le róla, s egyene­sen feléjük tar­tott. ' — Ugye ön ült délelőtt a park­ban? — kérdezte a lánytól. A meglepetés­től egy-két má­sodpercig szólni sem tudott, az­után kinyögte: — Igen. — A pádon hagyta az orkán­ját és én már másfél órája ke­resem. Tessék. A lány této­ván nyúlt éne. Nem értette az egészet. Semmi kétség, az ő ka­bátja. Hihetetlen. Ilyesmi is előfor­dul még? A fiú végül észbekapott, fel­ugrott és a ke­rékpárjára pat­tant férfi után kiáltott: — Köszönjük. A nevét, a nevét mondja meg! De ő már jó húsz méterre járt. Visszafordult a nyeregben és szinte bocsánat- kérőén megmond­ta, azután bele­taposott a pedál­ba. ök ketten csak a keresztnévét ér­tették. Valami­lyen Jánosnak hívják. ☆ A történet fi­náléja nagyon ritkán fordul elő az életben. Mese­szerű. Egy bará­tom mesélte el. De szeptember 8-án délután egy órakor Szolno­kon, a Tisza-lige­ti strandon va­lósággá vált. — bognár —■ Nagyon megerőltető mun­ka, és míg egy faragással elkészülök, addig három­négy szobrot tudnék meg­mintázni. Láthatóan a tegnapi, a tegnapelőtti fáradtság szó­lal meg Szabó Lászlóból, izmaiban még ott vibrál­nak a kemény kalapács­ütések. Holnap azonban új-. ra kézbe veszi a vésőt, hi­szen elhatározását cáfolják féligkész szobrai és egy új terv, amelyik most a leg­jobban izgatja; a család. Agyagvázlatait már elké­szítette. — Szeretnék már ehhez kezdeni. Van még egy vö­rösmárvány lépcsőm, abból akarom kifaragni — elmo­solyodik — elhatározás ide, elhatározás oda, hiába, a faragás izgat a legjobban. Szeretnék egyszer egy kő­tömbhöz minta és kiponto­zás nélkül hozzákezdeni, mindjárt az első gondolatot kőbe önteni. A műterem falánál egy paraván előtt áll a művész vörösmárvány női feje. — Még úgy maradt, ahogy a budapesti kiállítás kataló­gusa számára fényképez­ték. Nemsokára megnyitó. Október 1-ig, még mind­össze három hét. — Nagyon rövid idő, pe­dig még szeretnék addis befejezni néhány szobrot, amelyeket a kiállítás ren­dezői szintén beválogattak. — A József Attila port­rét is kiállítják? — Mind a kettőt, a min­tát is, és a kész szobrot. Félek egy kicsit tőle. Én a szobraimat szabadban fa­ragom, ezért belső világí­tásban sohasem érvénye­sülnek úgy, ahogy szeret­ném. A hátsó, nagy műterem- ajtón kimegyünk a szabad­ba. A kőfaragó színben egy féligkész gipsz szobor áll. Ha elkészül, egy új egri la­kótelep parkját fogja dí­szíteni. — Legszívesebben egv nagy „kavicsot” csinálnék belőle, hogy ne a kéz, a láb megmintázásán, hanem az egészen legyen a hangsúly, de a vázlatokat már így fogadta el a zsűri: két és fél méteres nőalak. Fara­gás közben néha az az ér­zésem, hogy egy elvonat­koztatott szoborban sokkal nagyobb a gondolat ütőere­je, mint egy pontosan ki- munkáltban. Ez most a leg­nagyobb problémám, a for­mai útkeresés erősen fog­lalkoztat, de azt hiszem nem is elsősorban a forma itt a. lényeg, hanem, hogy miképpen tudnám leghan­gosabban kimondani a gon­dolataimat. Rideg Gábor Irodalomszerető fiatalok Mezőtúron A mezőtúri irodalmi színpad lelkes kis gárdája — mely Szolnokon a Verseghy-napok kulturális be­mutatóján ezüstérmet nyert — ebben az évben nyolc­szor lépett önálló irodalmi műsorral a város közön- % sége elé. Emellett részt vettek irodalmi ismeretterjesztő előadások szemléltetésénél, író-—olvasó találkozókon, önálló műsoros estjük közül kiemelkedik a vietnami hét alkalmával megrendezésre került „Vietnam lán­gokban” című irodalmi összeállításuk. Árpádkor! hamisság... A Janus Pannonius Mú­zeum a Kárpát medence legnagyobb Árpád-korabeli temetőjét tárja fel Majs község határában Dr. Kiss Attila régész irányításával. Eddig ezer sírt hoztak fel­színre. Az előzetes tanul­mányok során annyit már megállapítottak, hogy az Árpád-korban Majs kör­nyékén élt lakosság 160— 170 centiméter közötti át­lagtermettel, erős csonto­zattal, nagy testi erővel rendelkezett és állatte­nyésztéssel foglalkozott. Az általános életkor 27—30 év volt. Az újabb leletek közé tartozik harminc darab juh sarokcsontjából készült játékkocka, amelyek egy fiatal férfi sírjából kerül­tek elő és néhány közülük ólmozott volt. Az ólmos ki­öntés csalásul szolgálha­tott, mivel a feldobott koc­ka mindig a nehezebb, ól­mos felére esett vissza. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom