Szolnok Megyei Néplap, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-10 / 214. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. szeptember 10. t ♦ VASÁRNAP: Országos go-kart verseny Jászberényben — Félszáz motor a rajtnál — Berényiek az esélyesek között Hódít a kispályás labdarúgás Kunszerit már ton bail is A jászberényi AKÖV-öt és go-kart versenyzőit di­cséri az a tény, hogy ez­úttal másodízben rendez­nek országos go-kart ver­senyt Jászberényben. Az elismerésre persze rá is szolgáltak a berényiek. En­nek a fiatal sportágnak a vidéki fellegvárát terem­tették meg itt Legjobb go- kartosuk Tóth László pe­dig évek óta a magyar él­gárda legjobbjai közé tar­tozik. Többszörös bajnok, az idei bajnoki címnek is nagy esélyese, emellett a magyal’ go-kart válogatott tagja. A vasárnapi verseny te­hát immár hagyományos eseménye a „Jászság fővá­rosának”. Az előzetes ne­vezések alapján félszáz „kartos”, — az ország teljes élgárdája — rajthoz áll. A szériagépek versengésé­ben mintegy harmincán — közöttük négy jászberényi a sportgépek futamában pe­dig húszán. Ennek a szám­nak esélyese Tóth László. A selejtezőket vasárnap reggel hét órától rendezik a Lehel vezér téren és ugyanitt 10 órától a döntő­ket. — egy — Kunszentmártonban a já­rási labdarúgó szövetség­hez a tavasszal több olyan kérés érkezett, hogy indít­sák meg a kispályás lab­darúgóbajnokságot. „Nem vagyunk aktív labdarúgók, atlétizálni sem tudunk, vi­szont szeretnénk rendsze­res, szervezett testedzésben résztvenni” — indokolták kérésüket üzemek, tszek, intézmények dolgozói. A labdarúgó szövetség meg­szervezte a községi, üzemi kispályás labdarúgóbaj­nokságot, amelyben kilenc csapat vesz részt. A bajnokság a résztve­vők és a szurkolók köré­ben igen népszerűvé vált. Nagy érdeklődés mellett sportszerű keretek között zajlanak a mérkőzések hét­főn, kedden, csütörtökön és szombat délutánonként a községi sporttelepen. A má­sodik forduló után a ktsz- ek csapata áll az élen ve­retlenül. Igen jó játékkal rukkolt ki a Gépjavító Ál­lomás is. Az első találko­zón 8:2 arányú győzelmet aratott a Sajtüzem sporto­lói ellen. Az eddig leját­szott mérkőzések alapján egyébként a következő sor­rend alakult ki: 1. Ktsz-ek 2 2 0 0 6:2 4 2. TITAS Z 2 1 1 0 3:2 3 S. Zalka Tsz 2 1 1 0 3:2 3 4. Fártblz. 3 1 1 1 5:5 3 5. Gépj avltó 1 1 0 0 8:2 2 6. Járási tan. 2 1 0 1 3:3 2 7. Rendőrség 2 1 0 1 5:8 2 8. Téglagyár 2 0 1 1 4:5 1 9. Sajtüzem 1 0 0 1 2:8 0 RÖVIDEN Jalczó és a magyar csapat vezet Péntek délelőtt az úszás­sal folytatódott a hambur­gi Svédország, NSZK, Ma­gyarország hármas nemzet­közi öttusa verseny. — A magyar csapat egy fővel csökkent, mivel Móna, aki eddig az egyéni összetett­ben vezetett, sérülése miatt visszalépett. Az úszást Mó­czár nyerte, de ebben a verenyszámban a svédek szerepeltek a legjobban, az úszó csapatversenyt meg is nyerték Az egyéni össze­tettben Balczó vette át a vezetést, és az összetett csapatversenyben is Ma­gyarország együttesen biz­tosan áll az élen. •sV A műit hét végén újabb fordulót játszottak a férfi röplabda NB II-ben. A szolnoki TITÁSZ csapata Budapesten 3:1-re győzött a MOM ellen, a Martfű Deb­recenben az MGM Vasastól 3:2 arányú vereséget szen­vedett. ☆ Csehszlovákiában a Ma­gas Tátra közelében fekvő Svit gyárvárosban rendez­ték meg az 1966. évi hor­gász cél- és távdobó világ- bajnokságot. A magyar csapat négy aranyérmet, nyolc ezüst- és tizenegy bronzérmet szerzett. Ifjú Dienes Ferenc a tíztusi összetett versenyt is meg­nyerte. Világbajnok lett még Schlemmer Ferenc, va­lamint Varga György is. A nők közül Barth Róbert- né volt a legeredménye­sebb. ☆ Két napja tart Prágában a szocialista országok leg­jobb belügyi úszóinak és vízilabdázóinak spartakiád küzdelme. A Dózsa váloga­tott vízilabda csapata győ­zelemmel kezdett, s a Ru- da Hvezda együttese ellen i:2 arányban győzött. A csapatban szerepelt négy szolnoki pólós is, akik a hírekkel ellentétben a spdrtakiád befejezése után továbbra is a Szolnoki Dó­zsában kívánnak versenyez­ni, nem pedig az Újpesti Dózsában. E téves hír el­terjesztésére a Népszabad­ságban, valamint a Nép­szavában megjelent sport­hír adott okot, ott ugyan­is a Prágában szerepló Dó­zsa válogatottat Üjpesii Dózsára „keresztelték”. ☆ A Budapesti Atlétikai EB-n részt vevő s bajnok­ságot nyert Norpoth, vala­mint Kemper nyugatnémet futók Kölnben vigasztalód­tak. Kemper a 880 yardos síkfutásban megjavította Carrol Európa-csúcsát. Az új Európa-csúcs 1:47,4. Norpoth budapesti legyő­zőjének Jazynak ötezer mé­teres Európa-csúcsát dön­tötte meg. A 13:24.8-as ide­jénél jobbat eddig csak Clarke és Kel no futott Az angol kongresszusi küldött K nem az óráját nézte... Hétvégi műsor SZOMBAT LABDARÚGÁS Megyei első osztály: Szó. Cukorgyár—Jb. Honvéd, 16, Gere István. Mezőtúr—Szó. Vegyiművek, 16, Békéscsa­báról. KÉZILABDA Járási I. osztály: Jászbe­rényi Lehel Gimn.—Jász­berényi ITSK, Bathó-kert, 15.30; Törökszentmiklósi G. —Törökszentmiklósi Vasas II., 16; Törökszentmiklósi ITSK—Tm. Techn., 17. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB II: Jászberényi Lehel —Cegléd, Jászberény, 16, Klemm; Szolnoki MTE— Gyula, Szolnok, 15, Nyeste. NB III: Tiszaföldvár— Kiskunhalas, Tiszaföldvár, 16, Szarvas; Mezőtúr— Kecskeméti TE, Mezőtúr, 15.30. Puskás. Megyei I. osztály: Tm. Vasas—Rákóczifalva, 16, ©ebrecenből; Jászjákóhal- ma—Szó. Kilián HSE, 16, Szávó; Kisújszállás—Üj- szász, 16, Molnár; Szolnoki Olajbányász — Kunszent­mártoni VM, 16, Hoffer; Kengyel — Karcag, 15.30, Sándor; Jb. Vasas—Jász- árokszállás, 10.45, Rékasi. KÉZILABDA Megyei I. osztály: Tm. Techn.—Tm. Fáklya, női, 8.30; Tm. Vasas—Szó. Ve­gyiművek, ffi, 9.30. Járási 1. osztály: Alattyán II-—Jb. Vasas, ffi, 9.30; Jászszentandás — Jászalsó­szentgyörgy, női, 9; Jász­szentandás — Jászalsószent- györgy, ffi, 10; Jánoshida— Jászapáti, női, 9; Jánoshi­da—Jászapáti, ffi, 10; Jász­telek—Jb. Tanítóképző, női, 16; Jászfelsőszentgyörgy— Jb. ITSK. ffi. 10; Jásztelek —Jb. Kállai Gimn., női, 16. SPORTLÖVÉSZET Megyei sportlövő bajnok­ság, MHS lőtér, 8. Az EB tapasztalatai — Egy angol kongresszu­si küldött mondta: „Ha az Európa-bajnokság idején nem tudtam, hogy hány óra van, csak lenéztem a küz­dőtérre és pontos választ kaptam...” Azt hiszem, hogy ez az egyik legvilágosabb és leghízelgőbb vélemény rendezőink munkájáról — mondta dr. Sir József, a magyar atlétika szakfel­ügyelője. — Valamennyien hivatásuk magaslatán áll­tak, felnőttek egy nagy vi­lágverseny rendezésének feladatához. Erről a témáról szívesen beszél a szakfelügyelő, de az EB magyar vonatkozású tapasztalatairól már nehe­zen: — A válogatott keret ed­zői; hat szakember ül ösz- sze, hogy teljes részletes­séggel elemezze a budapes­ti viadal tanulságait — mondja. — Nem szeretnék e közös munka eredmé­nyének nyilvánosságra ho­zatala előtt érdemben nyi­latkozni. Az kétségtelen, hogy a fiatalok gyengébb tel­jesítménye egyik fő vo­nása volt a magyar atlé­ta-válogatott szereplésé­nek, s emögött elsősorban a nemzetközi versenyek hiá­nya, a rutintalanság húzó­dott meg. Egész sor régeb­bi atlétánk szép eredmé­nyeket ért el; nem álltak hadilábon a versenylázzal. — Számunkra a viadal egyik legkellemesebb mo­mentuma Munkácsi Antónia sze­replése volt; várakozásunknak megfele­lően biztosan és bátran versenyezve harcolta ki az ezüstérmet. Nem ért várat­lanul bennünket Tóth szép sikere a maratoni futás­ban; ő már nagy versenyt nyert meg Kubában. Faipari technikust (esetleg fa- vagy bútoripari gyakorlattal rendel­kező érettségizett férfi munkaválallót), vala­mint gyakorlott gépírót állandó alkalmazásra keres a Tisza Bútoripari Vállalat 4. sz. Gyár­egysége Szolnok. Jelentkezés: a gyárban. Szol­nok, Vöröshadsereg u. 32—34. Trabant személy gépkocsit ét számos értékes tárgyat nyerhet ha részt vesz a Tárgynyeremény sorsolásán | 5 kg. : háztartási ; rongy beadása esetén augusztus IS — szeptember 30 között AJ A \DÉKSORSJEG YE1 kap Réssletes felvilágosítást adnak \ { APRÓHIRDETÉSEK ALLAS A2 EM. Szolnok me­gyei Állami Építő­ipari Vállalat azon­nali belépésre fel­vesz; kőműves és vasbetonszerelő szak­munkásokat, kubikos brigádokat BEISKO­LÁZÁSRA keres kő­műves. ács. vizveze- tekszerelö Ipart ta­nulókat. Továbbá felvételre keres vi*ssa/ott szakácsot, legalább 10 éves gya­korlattal, főszakácsi munkakörbe, jelent­kezni lehet: £M. Szolnok megyei Ál­lami Építőipari Vál­lalat Munkaügyi Osz­tályán. Szolnok, Ady Endre a. 117/c. ÉM. Betonelemgyár­tó Vállalat Szent­endrei Betoná rü­gy ára váci telepére betonelemgyártási munkakörbe férfi segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz. — Tanácsi igazolás szükséges. Munkásszállás és üzemi étkezés van. Felvétel személyes jelentkezés esetén Jelentkezni lehet: Vác. Kisrét dűlő 1. r.szám alatt. (Forte gyár és a váct kls- állomás mellett!) VIZ-líözponti-f ütés­szerelő, kőműves, — épületburkoló par­kettás, tetőfedő-szi­getelő, épületbádo­gos szakmunkásokat, kubikos brigádokat, férfi segédmunkáso­kat azonnali belé­péssel felveszünk. — Jelentkezni lehet: Szolnok Megyei Ta­nács Építési és Sze­relőipari Vállalat Szolnok, Dózsa Gy. u. 5 szám alatt. ÍRÓGÉPEK, elektro­mos összeadó, szor­zó és kis könyvelő­gépek javításához, karbantartásához bi­zonyítvánnyal ren­delkező szakképzett műszerészt kere­sünk. Jelentkezés írásban: — Szolnok, Pf. 109. AZONNAL felve­szünk traktoroso­kat. Munkabér meg­egyezés szerint. — Március 15 Mg. Tsz Jászberény - Pórtelek 46. Jelentkezés a tsz központjában. ADAS-VETEL; SÓDERT, L osztályú bányakavicsot meg­rendelésre azonnal szállítunk. Kerepes vasútállomáson va­gonba rakva 91 fo­rint/m*. A vagon­futás a2 átvevő ál­lomásig a megren­delőt külön terheli. Magánszemélyek megrendelését is el­fogadjuk. Haladás Termelőszövetkezet, Csömör, ÜLi Ju­hász Mátyás. KÁRPITOZOTT „BE­KÉ** garnitúrák 20%- os árengedménnyel kaphatók. Jászalsó- szentgyörgyi Vegyes­ipari KTSZ-nél. HOLDFARKÜ csere­pek, ajtó, ablak, át­hidaló ablakok, szá­razkapu bejárati aj­tó, mosdó eladók. Ér­deklődni : 7 órakor. Szolnok, Arany Já­nos u. 9. alatt. SÜTŐS csempe kály­ha, bútorok, szőnye­gek, demijonok, —- szerszámok eladók. Tiszaföldvár, Darvas u. 32. TANGÖHARMONIKA és harmonium el­adó. Rákóczifalva, Rákóczi út 101. 700 db új vályog el­adó. Szolnok, Rákó­czi út 42. FIGYELEMÉ — őszi szállításra szőlőolt­vány szükségletét lugasnak és tőkésí­téshez, beszerezheti, Magony Imre Aba- sár, Rákóczi út 16, FIGYELEM 1 Gyöke­res szőlőoltványok és lugasgyűjtemé­nyek — kifogástalan minőségben — őszi szállításra fajtaazo- nosan kaphatók. Va- liskó László Aba- sár, Üj szőlő-telep 775. szám. GÉPJÁRMŰ 407-es MOSZKVICS 43 000-ért eladó. Ha­lász, Kuhszentmár- ton, Marx Károly u. 54 szám. ÜJSZERÜ állapotban lévő fekete Pannó­nia eladó. Cserke- fizöllő, Forrás u. 1. Kiscsatári. TRABANT Combi eladó. . Megtekinthető 16.30-tól. Gál Dénes Szolnok, Magyar u. 6. szám. JŐ karban lévő 500- as Trabant olcsón eladó. Jászladány, Központi tanya 30. EGY darab 600-as Fiat eladó. Szolnok. Vöröscsillag u. XV. épület II. em. 9. a. MOSZKVICS 407-es személygépkocsi el­adó. Jászberény, Fa­iskola utca 7, föld­szint 8. FEKETE Pannónia motorkerékpár el­adó. Tiszaföldvár, Nyúl u. 10/a. Szto- ján. KIFOG ASTALAN 403-as Moszkvics 10 000 km-rel eladó. Szentes, Marx-tér H épület, II. lépcső 3. Hétköznap 18 h-tól. INGATLAN KÖZPONTI fekvésű ház eladó. (Szol­nok, Dimitrov u. 1. Mentőállomás mel­lett.) Üzlethelyiség­nek megfelelő pin­cehelyiséggel. Érdek­lődni lehet: 21—07 telefonon, Tímár. ELCSERÉLNÉM ut­cai egy szoba, kony- hás spejzos nagy­méretű lakásomat hasonló szolnokira. Érdeklődni: Buda­pest, XIX. kerület Ady Endre út 70. Falusi György. RAKÖCZIFALVA - Damjanich u. 16. sz. alatti családi ház 274 négyszögöl kerttel Jutányos áron sürgő­sen eladó. Érdeklőd­ni lehet: a helyszí­nen du. 16 h-tól. ELADÖ azonnal be­költözhető kettő szo­ba, kettő konyhás ház. Szolnok, Kassai út 1. Érdeklődni na­ponta 17 h után, — szombaton du., va­sárnap egész nap. Beköltözhető két szo­bás házrész téglá­ból eladó. Szolnok, Kassal út 2/a. AZONNAL beköltöz­hető ház és 100 n-öl építésre alkalmas te­lek eladó. Tiszaföld­vár, Oszöllő, Főút 59 szám. KÉT szobás ház 800 négyszögöl gyümöl­csössel eladó. Szol­nok, Kocsoros 1/a. MARTFŰ, Arany Já­nos u. 16 sz. lakó­ház eladó. Érdek­lődni lehet a hely­színen. VENNÉK OTP ket­tőszobás házat hat­vanezerig. „Hatvan­ezer” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ELCSERÉLNÉM óz­di másfél szobás összkomfortos laká­somat szolnokira —• megegyezéssel. Ér­deklődni: Szolnok, Muskátli u. 4. 19 órától. Szegfű. TŰZÖK u. 15. sz. ház eladó, vagy tö­rökszentmiklósira el­cserélhető. Tiszaföldváron, Is­kola u. 3. sz. alatt kényelmes két szo­bás alkovos családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődés: Tiszaföldvár, Molnár Ilona virágüzletében. CSALÁDI házamat elcserélném örökla­kásért. „Belvárosi” jeligére a kiadóba. MEZŐTŰR betlerü- lete szélén eladó 1400 négyszögöl te­lek huszonegyezer­ért. — Érdeklődés: Molnár ‘ Mezőtúr Csokonai 19. MEZŐTÜR központ­jában vízvezetékkel ellátott utcában — nagy családi ház kedvezményes felté­telekkel gyors be- költözési lehetőség­gel eladó. Érdeklő­dés : Molnár, Csoko­nai 19. EGYÉB IRHA BUNDÁK szak­szerű tisztítását — festését rövid határ­időre vállalja Subic* szűcsmester. Török- szentmlklóa, Mail- novszld utca l. RŐZSATÖVEKET és rózsaszemeket már most rendeljen 130 fajta gyönyörű új­donságomból őszi leszállításra, kérje díjtalan árjegyzé­künket. Garamvöl- gyi Rózsakertészet, Gádoros, (Békés m.) KÉT diplomás férfi különbejáratú al­bérleti szobát ke­res. „Október 1” Jel­igére a kiadóba. KIS gyermek mellé gondozónőt keresek. Harcsa u. 6. KIS helyiség rak­tárnak vagy mű­helynek kiadó. „Ká­rász u.”< jeligére a szolnoki hirdetőbe. Dr. HARGITAI Má­ria csecsemő és gyer­mekszakorvos ma­gán rendelőjét meg­nyitotta. — Rendel! reggel 7 órától 8 óráig, este 19 órától 20 óráig. Szolnok, Mártírok útja 3. sz. Olvassa, terjessze a IVéplapot! A BAROMFIIPARI ORSZÁGOS VÁLLALAT TÖRÖKSZENTMIKLÓSI GYÁREGYSÉGE az őszi baromfifeldolgozás! idényre meg­kezdte a munkavállalói előssersődések megkötését. A szerződés megkötése a gyár­egység munkaügyi osztályán történik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom