Szolnok Megyei Néplap, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-01 / 206. szám

ISMt szeptember 1.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

s

Kereskedelem —

érdek nélkül

„A FIAM,

NEM A LÁNVOM

Csökken a Budapestre költözök száma

A magyar filmgyártás és • Magyar Televízió jóvoltából rövid időn belül olyan erkölcsi kitanítás zúdult rám hogy azon sem csodálkoznék már, ha ennek hatásaként „erkölcstelennek” mondanának.

A filmszínházak műsorán most futó Sok hűség semmiért című filmre és a televízióban a Kis Színpad előadásában kedden este bemutatott Nem élünk kolostorban című Csizmarek vígjátékra gondolok.

Arról most nem beszélek, hogy

mennyire bosszantó, ha egy rossz filmet két vet- közőszám és egy „szókimondó’’ ágyjelenet csomagolásában akarnak a közönségre sózni.

Szó sincs róla, nem vagyok „prűd”, elvégre én sem élek „kolostorban”, erkölcsi aggályaim más természetűek.

Ezúttal azt is engedjék meg, hogy a Kis Színpad előadásának „méltatását” is mellőzzem, ezen úgyis mindenki kibosszankodhatta magát kedve szerint.

Megelégszem most csupán annyival, hogy a két mű erkölcsi alapállásának bizonyos rokonvonásaira hívjam fel a figyelmüket. Ezt az erkölcsi alapállást sokkal közelebbnek érzem a cinizmushoz, mint ahhoz, amit szocialista erkölcsnek tudunk, vagy legalábbis, amit atnnak szeretnénk tudni.

A vígjáték abbeli kínos erőlködésében, hogy nevetségessé tegye a nevetségességre valóban érdemes embereket, a valódi és nemes hűség értékeit is kétségessé teszi.

A film alkotói

summás általánosítással ■ minden férfi erkölcsi érzékét kispolgárinak, álszentnek titulálják, de nincsenek jobb véleménynyel a nőkről sem.

Miközben a „természetes” ösztönökkel antagonisztikus ellentmondásban lévő, hazugságra és öncsalásra épülő kispolgári morált „ostorozzák”, a film végén cinikus hunyorítással a sokkal „elegánsabb” és fájdalomtól mentes nagypolgári „megoldást” sugallják: meg lehet csalni az idős férjet, akihez már eleve erkölcstelen kapcsolat köt, csak

idejében érkezzen mindig a közeledtét jelző, figyelmeztető telefon.

A megoldásnak ez a módja „meglehetősen” cinikusnak hat, de legalább valamiféle megoldás. A televízióban bemutatott Csizmarek darab azonban még ilyennel sem szolgál.

Ügy látszik, manapság divatba jönnek az úgynevezett „erkölcs vígjátékok”, amelyekben

a szerzők elsősorban az ifjúság erkölcséről vagy pontosabban erkölcstelenségéről humorizálnak.

Jogalapjukat egységesen a „nem élünk kolostorban” címszó alatt lehet összefoglalnunk. Az említett Csizmarek „drámában” azonban a felnőttek is megkapják a magukét.

Van Bárány Tamásnak egy nem túlságosan sikeres víg játéka, címe: A fiam nem a lányom. — Nos a Nem élünk kolostorban című darabban is ugyanez az alapszituáció. Más erkölcsök vonatkoznak a fiamra és megint mások a lányomra, csupán Csizmarek „mélyebbre” hatolt a problémába, elsősorban szexualetikai vonatkozásban. Miután az író e kettős erkölcsi megítélés végletekig fokozott képletét felállítja a maga saiátos problémafelvető módján, miAz Elnöki Tanács augusztus 26-án rendeletet hozott, amelynek értelmében Tiszaőrs községet Tiszafüredhez, Kungyalu községet Kunszentmártonhoz csatolták. Munkatársunk érdeklődött dr. Koncsag Imrénél, a megyei tanács vb titkárságának helyettes osztályvezetőjénél, mi indokolta a községek megszűnését?

— A két település létszáma kicsi. Mindkettő közel esik egy nagyobb településhez, amely ráadásul járási székhely is. Egy sor

után a darabban olyan „örökigazságok” hangzanak el a szereplők szájából, hogy ha mindenkinek igaza van, akkor végülis kinek van igaza? Vagy, hogy az igazság és a hazugság között még számtalan hasznos átmenet létezik, és miután a darabban szereplő családfő önkritikusan bevallja, hogy sohasem szerette a halpaprikást és ebből olyan következtetést von le, hogy egész életében hazugságban élt — mondom, mindezek után, amikor végre már arra is választ kellene adni, hogy mi az erkölcsileg elfogadható igazság, amikor a képletet meg kellene oldani, az író elmenekül a megoldás elől, illetve ezt a megoldást egy utópisztikus utójátékkal az „eredendő” nemzedékek közötti ellentét számlájára „írja”;

Nem egyfajta túlzott kényelemszeretetből kiindulva kifogásolom a válasz elmaradását. Bizonyos kérdésekben a döntést nem lehet a közönség tetszésére bízni (ez egyben már dramaturgiai probléma is).

Ha valaki az erkölcsről beszél és kérdez, akkor megkerülni a választ erkölcstelen.

Vagy az is lehet, hogy maga sem ismeri a választ? — Akkor pedig minek kérdez?!

Rideg Gábor

közigazgatási feladatot amúgyis a járás látott el. Nem indokolt tehát a külön apparátus fenntartása, az ügyfélforgalom rendkívül kicsi volt — mondotta dr. Koncsag.

— A két település lakói számára anyagilag is előnyös a nagyközséghez való tartozás. A községfejlesztési alap sokkal nagyobb összegű Tiszafüreden és Kunszentmártonban és ez az újonnan hozzájuk csatolt helységekben is éreztetni fogja majd a hatását.

Tovább csökken a Budapestre áramlás üteme — állapították meg a lakóhely változtatásokat évek óta figyelemmel kísérő statisztikusok. Az év első felében alig négy és félezerrel növelték a főváros lélekszámút a felköltözők, míg az elmúlt esztendő azonos időszakában ez a szám az 5500-at is meghaladta. A költözésekről készült országos adatok azt bizonyítják, hogy hazánkban változatlanul tart az urbanizáció folyamata: városlakóink

számát az év első hat hónapjában csaknem 11 000- rel növelték a falvakból odaköltözők.

A statisztikák szerint az idei első félévben a szocialista szektor beruházásai meghaladták a 16 és fél- milliárd forintot, ebből a mezőgazdaság 2,2 milliárd forinttal részesedett. Csaknem 1,3 milliárd forint jutott lakásépítésre.

A kiskereskedelem élelmiszer-forgalma kis híján elérte a 14 és félmilliárd forintot. Az országos „étlap” a következőképp fest: megettünk többi között 405 000 tonna kenyeret, 52 000 tonna húst, 23 000 tonna zsírral, zsírszalonnával, megittunk 196 millió liter tejet, csaknem 52 millió liter bort, 234 millió liter sört.

Tartós fogyasztási cikkekre kiadtunk három milliárd hatszázkilencvennyolc- millió forintot. Ebből több mint egy milliárdot bútorra, 658 milliót pedig háztartási villamosgépekre. — Gazdára talált 7700 autó és 29 700 motorkerékpár.

Újabb 59 000-rel gyarapodott a tv előfizetők száma. Emelkedett a posta forgalma is: csaknem hatmillió csomagot kézbesítettek, ebből 28 000-ret külföldre. Fontos közlendőinket több mint négy millió táviratban tudattuk, s lebonyolítottunk 15 millió távolsági telefonbeszélgetést.

A félév közlekedési statisztikájából: az év első

hat hónapjában több mint 67 000 külföldi gépjármű lépte át határainkat, míg ugyanebben az időszakban 14 246 személygépkocsi, 1470 autóbusz és csaknem 5000 tehergépkocsi indult magyar rendszámmal a határokon túlra.

A ioiuüi kereskedelem egyre inkább betölti feladatát. Évről évre jobb Azonban a javuló kereskedelmi munka mellett van példa — legalább ugyanannyi a hibákra is. — A hiánycikkek bő köre, az ellátatlan körzetek, az áru- választék szegénysége, az igények nem kellő ismerése, a közömbösség mind olyan hibák, amelyek megszüntetése elsőrendű feladata a földművesszövetkezeteknek.

Igaz, a hiánycikkek megszűnése, az áruválaszték függvénye az ipari termelés is. Más esetekben viszont a kényelmesség, a kereskedők érdektelensége játszik közre. Maradjunk egyelőre az utóbbinál, a kereskedői érdektelenségnél, a kényelmességnél.

A bérezési forma egyáltalán nem serkent a jobb áruellátásra, a vásárlók megszerzésére. A kereskedő nem érdekelt anyagilag abban, hogy jobb és több árut adjon el. — Hiába igyekszik minél jobban feltötlteni a boltot áruval, hiába nő a forgalma, a borítékban hónap- ról-hónapra ugyanannyi összeget talál. Ezekután szinte természetes, hogy a kényelmesebb megoldásokat keresi. Papíron megrendeli az árut, s ha küld a nagyker jó, de ha nem, hát úgy is jó. A felelősség őt nem terheli, hiszen igazolni tudja: az árut megrendelte.

Vajon mit tenne a boltvezető, ha mondjuk jutalékos bérezési forma lenne? Egy kunszentmártoni kereskedő szavaival válaszolva: „a föld alól is előteremteném az árut. Én is jól járnék, meg a vevő is”.

Régen beszélünk arról, hogy tegyük anyagilag érdekeltté a kereskedőket. A szavak helyett azonban most már tettekre lenne

szükség. Merni kellene bátran kísérletezni, kockázatot

vállalni.

A kereskedelmi

munkát, az áruellátást javítaná a helyiipar és az fmsz-ek kapcsolatának rendezése is. Jelenleg e kapcsolat kimerül abban, hogy az fmsz-ek a ktsz-ekkel építtetnek. — Áruszállítási vagy termeltetési szerződésekkel csak elvétve találkozunk.

Tudjuk, hogy a ktsz-ek- nek a belkereskedelem és olykor a külkereskedelem felé is vannak kötelezeu- ségeik. Azt azonban nehéz elhinni, hogy nem tudnának a helyi árualaphoz is hozzájárulni. Nem beszélve arról, hogy több ktsz olyan apró cikkek előállításával is foglalkozik és foglalkozhatna, melyek jelenleg hiánycikkek. Keresni kellene a módját, a lehetőségét annak, hogy a ktsz-ek ne csak a nagykeren keresztül szolgálják ki a lakosságot, hanem közvetlenebb formában, a helyi kereskedelem útján is. És elsősorban így.

Ahhoz persze, hogy a kereskedelmi munka színvonala felnőjjön az igényekhez, gazdasági életünk egyéb területeinek magasságához, még többre van szükség. Szükséges az fmsz-ek gazdasági önállóságának szélesítése, az árubeszerzési lehetőség biztosítása. Természetesen többet kell tenniök a kereskedelem falusi képviselőinek, a bolti dolgozóknak is. Alkalmazkodniok kell a fogyasztói kereslethez s ahol ezzel párosítják a színvonalasabb kereskedelmi munkát, az udvariasságot, ahol mernek kockáztatni, ott a földműves- szövekezet jó gazdája tud majd lenni a falu, a község kereskedelmének.

Naqyojn sok összetevője van tehát ennek a munkának. Egy cikk keretében valamennyire kitérni, részleteiben magyarázni lehetetlen. Egy azonban biztos: a reform nem valami csodaszer, amely egycsapásra mindent megold. S nem lehet mindent tőle várni.

Majnár József

Kél község megszűnt

Nem sok lehetett hátra a nyárból. A keservesi domb felett megfakultak az éjszakák. Jólesett téli pizsamát venni. Valaki köhécsel az ablak alatt. Nagy vályoghodály az iskola a Keserves alján. Egyik végén tanterem, másikon tanítói lakás. A kettőt kis folyosóféle választja, deszkaajtóval. Kinyitom. Verebes Péter nyitott ingben. Megszokott mozdulatú lépésekkel indul az osztói y terembe.

— Tessék csak; Úgyis régen járhatott benne.

— Bizony tanító úr... Hetvennégy esztendő nagy idő. Énraj- tam már nem sokat vesznek. Kiesett a kapa a kezemből.

Szalmaszín hajú ember. A negyedik padsorban leül. Megrezzen. Elvörösödve, erőltetett frissességgel feláll. Tele könyörgéssel, szánástkéréssel. Esetlenül áll, csüng a keze.

Tudom, miről van szó. Húzom az időt.

— Péter bácsi is idejárt?

— Ebben a padsorban. Három esztendőt. Kivett az apám.

Átfúr a pillantásával. Szelíden néz. Tekintete áthatol az ember bőrén. Akárcsak az ibolyántúli sugarak, összeszedem magam.

Nincs nekem ettől az embertől tartanivalóm.

— Mennyi van?

— Négy hold... Nem kótyavetyéltem én el. Vigyáztam rá. Minek adták, ha elveszik.

— Veszik?

— Noszogtatnak.

A birtokot ismerem. Az apámé mellett van. Együtt kapták a Kálóczy-tagból. A végében nagy kőrisfa. Alá járt ebédelni mindenki. Péter bácsi sokat megkérdezte.

— Jegyző leszel gyerek? Vagy

ügyvéd?

Hazajöttem tanítani. Attól kezdve zavartan kerültek. Tanító úr. Hiába mondtam, ez járta. Bele lehet szokni. öreg Verebes, apám temetésekor odacsoszogott hozzám. Nagyot hallott már, kiabált.

— Jó ember volt. Apádat tisztelte, becsülte mindenki.

A köszönésem mindig fogadta. Leszegett fejjel, mogorván Sietni kezdett az utcán. Vizsgál- gatta az út kövét. Akár most a padlót. Az ablak redőnyei le vannak eresztve. Levegőtlen, rossz meleg üli a termet.

— A tanító űr könnyen van.

Nekem melyik asztalnál adnak darabka kenyeret?

Áll görbén. A korhadó fa tartásával.

— Családot nevelt maga Péter bácsi.

— Ej... Kölönc legyek a nyakukon?

Eltűnik szelídsége. Kemény redőkbe, feszülő vonalakba mered a homloka. Rezeg a hangja, krákogva kiabál.

— Abba a kis fődbe volt a kenyérbizodalmam. A tanító úr pártember, szava van.

Fújtat nagyon.

— Hagyják meg a földemet!

Mondom, ami éppen eszembe

jut. A lányaiért, az unokáiért, a jövőért gondolkodjon-..

— Jövő? ...Az öreget meg el lehet dobni? Én már kis karaj kenyéren meglettem volna... Te nem vagy az apád fia!

Tegezve mondta. Haraggal, dühvei, sértő szándékkal. Megcsendesedik tőle. El se köszön. Az ajtóból szomorúan visszaszól.

— Itt kezdem majd a tarisz- nyázást.

Sötét este. Sokáig állok, gondolkodom. Mit csináljak? Utána megyek, visszahívom. Nem, ez nem jó. Holnap délben átszaladok az agitátorokhoz. Az öreg pár holdja, nem szoroz, nem oszt.

A községházán szállásol az agitátorcsoport. Tűz szemű emberek.

— Verebes Péter? Mit akar vele a tanító elvtárs?

Az egyik belekotorász a fiókjába.

— Tegnap este... Úgy tizenegy óra tájban... Beront, ránk ordít- ide azt a papírt, azonnal.

Homlokomra ütök. Tizenegy óra tájban.

— Mondtuk: menjen haza, tata, feküdjön. Az ilyen belépés nekünk nem kell. Gondolkodjon reggelig. Ordított velünk. Odaadtuk.

Engem behelyeztek a megyére. Még akkor indultak csak. Anyámat magamhoz vettem. Nem maradt utánam senkim. Jobb is lesz a város. Megszoktam itt, a fél életem itt fogyott el. Majd hazalátogatok sokat.

Kapkodom a fejem. Tíz esztendő után először járok a tájon Más arcok, utcák, házak. Más a tanácselnök. A tsz-elnö- köt a járástól küldték. Kellett. Gyatrán kezdett a Vörös Hajnal Se vetőmag, se szerszám. Se épület, se akarat.

Beszélgetünk az irodán.

— Hát az öreg Verebes? — jut eszembe.

— Verebes, Verebes? Ilyen tagunk nincs is — kutat emlékezetében az elnök.

— Lenni kell. Verebes Péter Ügy nyolcvan felé járhat.

— Meghalt. Már öt esztendeje — szól bele a párttitkár. — Tudja tanár elvtárs, mire a paraszti nyugdíjat megkapja valaki, nem sokáig szedegeti utána.

Benyit a könyvelőnő. Megismer. Tanítottam.

— Né! A tanító bácsi! Be meg tetszett változni. Én is? Jaj, egyszer írni akartam a ta nító bácsinak. Nem tudtam a címét. Búzaosztáskor. A* öreg

Verebesre emlékszik-e még?

Levegőt vesz, gyors lélegzeteket. Feleléskor is így csinálta

— Akkor majdnem írtam. A Péter bácsi akaratából. Vittek neki a kocsisok kenyémekvalót Simogatta a zsákokat az öreg. Belemarkolt a búzába. Ropogtatta a fogával. Mint a gyerek.

Az elnök magyarázza.

— Tudja tanár elvtárs, falun nagy szokás a házikenyér.

Elkísérnek. Mutogatják a nagy birtokot. Skatulyaszerű magtárak, ólak, gépek, nagy nyárfasor. Azóta ültették. Már felnőtt, erdő lett belőle. Tanyákat keresek, akkori embereket. Traktorosok jönnek szembe. Köszönnek az elnöknek. A faluban hamuszürkefalú ház.

— A Verebes vejéé. Velük lakott az öreg is.

Ebédidő van. A hűvös verandán mokány férfi mosakszik. Az asztalon tányérok. Az elnökéknek megörül a férfi, engem megtűr velük. Előjön az asz- szony a konyhából.

— Ó, de ritka vendég. Tata mondogatta, megbántotta magát. Elnök elvtárs tiszteljenek meg. A tanár urat is tessék asztalhoz szólítani.

Visszahozza a kenyeret. Szel- des még karéjokat a kosárba. Almapiros házikenyér. A gazda, gépszerelő — érdeklődve vizsgálja arcom.

— Talán — azt mondja — jó ismerőse tetszett lenni a tatának? Vagy rokonok is lennénk szegről-végről?

Bólintok. Nem tudom miért Borzák Ukf