Szolnok Megyei Néplap, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-29 / 230. szám
lMfc September 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Uj gépmadarak — 70 millió utas Az Aeroflot légi útvonalainak hossza meghaladja az 500 ezer kilométert, s pbből százezret tesznek ki a nemzetközi útvonalak. — Az elmúlt hét évben légiösszeköttetést teremtettek a Szovjetunió háromezer városa és legjelentősebb csomópontja között. 1965- ben az Aeroflot 42 millió utast szállított; 1970-re ez a szám eléri a 75 milliót. Az 1966—1970-es években a Szovjetunió polgári légiforgalmának munkája megkétszereződik: annak érdekében, hogy a megnövekedett igényeknek megfeleljenek, új, korszerű repülőgépeket állítanak forgalomba. A legnagyobb érdeklődés természetesen a leggyorsabb utasszállító repülőgép, a „TU—144"’ iránt nyilvánul meg. 120 utast szállító gép, sebessége eléri az óránkénti 2500 km-t. A jövő év első hónapjaiban a Szovjetunió légiútvonalain megjelenik a gigantikus „IL—62”: leszállás nélküli repülési távolsága 9200 km. 10 000 méter magasságban a gép utazási sebessége 900 km/ó. A fedélzetén szállítható utasok száma 186. Az első lökhajtásos utasszállító repülőgép, a TU—104-es utódaként megjelenik a „TU— 154”. Repülési távolsága 3—5 ezer km. A helyi vonalak forgalmát a „JAK— 40” reaktív utasszállító repülőgép látja majd el, a „V—2” és a „V—8” helikopterekkel együtt, amelyek maximális utaslétszáma 24 fő. A JAK—40 makettje Nagyító alatt a Petőfi-rímek „Petőfi rímei hanyagok és pongyolák” — fogalmazta meg egy 1921-ben megjelent, a magyar rímről szóló munka a sommás véleményt. A rím-elmélet és gyakorlat kiváló mestere, Kosztolányi ugyan védelmébe vette a szabadságharc halhatatlan dalosának rímeit, de a vita hullámai máig sem ültek el egészen. Erről tanúskodik, hogy a közelmúltban érdekes tanulmány látott napvilágot, amely a verstan, a rímelmélet, a hangtan szigorú patikamérlegén vizsgálja a Petőfi-versek rímeit, a sorok összecsengéseit, a rímek fajait, srtb. Megállapítja, hogy Petőfi összes verseinek száma — az elbeszélő-költeményekkel, zsengékkel, töredékekkel, kétes hitelűek- kel és az újabban felfedezett ifjúkori versekkel együtt — 859, s ebből 798 rímes formájú. A magyar verstörténet új korszakát nyitotta meg a költő azzal, hogy alkotásaiban háttérbe szorultak, szinte ritkaság- számba-menőkké váltak a korábban egyeduralkodó rag- és képzőrímek. Jellemző, hogy a költeményeit rendkívüli műgonddal csiszolgató Csokonai rímeiknek 53 százaléka azonos ragok, képzők, jelek összecsengetéséből jön létre, s a kezdetleges rímfajta Vörösmartynál is meghaladja a 30 százalékot, Petőfinél viszont mindössze 10 százalék. A legújabb vélemények szerint Petőfit a szabálytalan rímek használata keverte hanyag verselő hírébe. összeszámolták: verseiben pontosan 690 szabálytalan rímet találtak, tehát a költemények 88 százalékára jut sánta, tol- dalékos és egyéb szabálytalan rím. Csakhogy ezek — mint azt ma már a leg- krtikusabb szemű rímtanulmányozók is elis nerik — az esetek nagy részében magas művészi tudatosságból, nem pedig a költői eszközök szűkösségéből fakadtak. A rímvizsgálat nyomán született diagnózis szerint Petőfinek csillogóra csiszolt, virtuóz rímei is vannak szép számban. A téli esték című vers egyik ríme nem kevesebb, mint hat szótagra terjed ki: „A palack fenekét nem lelik, akár hogy Iparkodnak... Űjra megtelik, ha már fogy. Vagy a Természet! Még te is gúnyolódol? című versben: ilyen rímet találunk: ...Szentgellérthe- gyen... ellentét legyen”. V állalati kollégák. Egyikük kékesfekete ha- . jú. Annyira, hogy szinte szikrázik vastag szemöldöke, és villámokat szór szigorú angol-bajusza. Fehér bőre frissen borotvált, de máris átüt rajta a gyorsan növekvő szőrzet sötétje. Erős álla nemcsak túlzott önbizalomra vall, hanem talán erőszakos természetre is. A másik széles arcú, lágy vonásokkal. Göndör barna hajában itt-ott meglapult már a dér. Szeme álmodozó. Olyan sokdiop- triás szemüveg kell rá, hogy ettől csaknem gyámoltalan arckifejezése. Harmadikuk tipikus „hivatalnoki” fej. Sápadt bőrszín, duzzadt szemalj, szarkalábak, s valami általános fonnyadtság az egész emberen. A gondosan elválasztott, fényes-simára fésült haj választékánál korpaszemek fehérlenek. Értekezletre várnak, lustálkodnak a társalgó kagylófoteljaiban. Ketten cigarettáznak, a szemüveges jókora blokk-füzetbe rajzol. Éppen a sűrűfekete munkatárs fejét vázolja. — Már megint engem pingálsz? — kérdi a modell. Mondtam, már neked, hogy öt év óta — mióta együtt dolgozóink — semmit sem fejlődtél. Naturalista vagy. „Másolni” próbálsz. A piktor nem sértődik meg. A „hivatalnok” felMegjelent a Béke és Szocializmus szeptemberi száma A folyóirat bevezető cikkét I. V. Kapitonov az SZKP K. B. titkára írta Pártáiét az SZKP XXIII. kongresszusa után címmel. A szerző részletesen elemzi, hogy az elmúlt esztendőkben hogyan változott a párt- szervezetek belső élete, hogyan kapcsolódtak be fokozott mértékben a kommunista építés feladatai sikeres megvalósításába. A folyóirat két magyar közgazdász tanulmányát is közli: Csizmadia Ernő és Zsarnóczai Sándor A parasztság gazdasági-társadalmi viszonyainak átalakulása a Magyar Népköztársaságban címmel a mezőgazdaság szocialista átszervezése után bekövetkezett gazdasági, társadalmi változásokat elemzi a magyar falu életében. Nagy érdeklődésre tarthat számot Pierre Consous a Szakszervezeti Világszövetség főtitkár helyettesének cikke, melynek címe A szakszervezetek mai problémái. A szerző részletesen foglalkozik a tőkés országok munkásosztályának fokozódó harcával, a szakszervezetek függetlenségének korlátáival és a monopóliumok különböző munkásellenes törekvéseivel. Napjaink nemzeti felszabadító mozgalma összefoglaló rovatcím alatt közli a folyóirat Fuad Nasszar: Az arab népek imperialista-ellenes harca; Kyn Petwas: India társadalmi-gazdasági fejlődésének néhány kérdése; Cesar Levano: A perui partizánharcok tanulságai és A. Delgado; Columbia munkásosztálya című cikkét. A kommunista és munkáspártok életéből című rovatban a mongol, a finn, a lengyel és a brazil testvérpárt életéről, tevékenységéről olvashatunk. A szeptemberi számban A tények vádolnak címmel kommentárt olvashatunk a Dél-Viétnami Nemzeti Fel- szabadítási Front nyilatkozatáról, amelyet a genfi egyezmények aláírásának 12. évfordulója alkalmából tettek közzé. élénkül. Mindjárt meg is nézi a készülő rajzot. El- vigyorodik, igenlően bólint. Odaszól a feketének. — Azt mondod, naturalista? Ennyire művelődsz, már ezt is tudod? A múltkor pedig agyonpocskondiáztad a modern francia festők kiállítását. — Most is azon a véleményen vagyok — pirosodik a sötéthajú világos arca. Az már túlzás, ahogy az a nem is tudom, hogyhívják festő a hegedűs, gitáros csendéleteket megfestette. Minden formát mértani idomokba erőszakol. Ügy kellett kikeresni, hol van a képen a hegedű nyaka, vagy a gitár; Nem tudtam benne gyönyörködni. na. Hirtelen lejjebb iengedi a hangját. — Csak azon nem tudok elmenni, miért lelkendezett annyira az effajta képeken a kislányom, az elsős gimnazista? Mikor a franciáktól átmentünk a X. Magyar Képzőművészeti Kiállításra, ott meg félrehúzta a száját: „Jaj, de unalmasak... Szokványképek...” — Látod, ilyen csalafinta a művészet — áll meg a rajzolással a révedező arcú. — Fiatalabb koromban, Nyíregyházán, a munkám mellett játszottam egy zenekarban is. Jól jött a szép mellékkereset, az emberek pedig mindig gálánsán megfizetik a szórakozást. Egyszer felkértek né- hányánkat, a legképzettebA NAGV KÉK oszt Alvterem — Nem vették észre! Hurrá! — lobogtatta kezében a Kilián behívóját s meglett férfi létére cigánykerekeket vetett a város, Gyula forgalmas utcáján Mit nem és kik nem vették észre a valamit? Rajta kívül nem tudta senki. Most is csak azért mondja el, mert csaknem másfél évtizede történt, hogy egy kaszaperi kisházban Mó- nus Istvánná, az anyu szemrehányóan korholta — Ezt nem vette észre senki — mondja most mosolyogva szülei jelenlétében, tiszti egyenruhában és 10 éves repüléssel maga mögött. A szülői jelenlétnek azonban nem a jubileum az oka. A nap hőse a fiatalabb Mónus, akit ünnepélyes külsőségek közepette néhány perce avattak a néphadsereg tisztjévé. Tegyük hozzá: hajózótisztté. — Vagyis két repülő is van a családban? — Négy, nem kettő — javít ki rögtön az apa. — Nagybátyám is repülős volt, sőt még egy unoka- testvér is. Közben csatlakofck hozzánk az újdonsült tiszt is, Mónus Ferenc. Együtt a család, nagymama, szülők, testvérek. Közösen, egymást segítve, kijavítva beszélnek az életpályáról, az otthonról, az első repülésről, a szülői féltésről s nem utolsósorban arról a büszAz önálló iskolakor — A legszebb? Nehéz a választás. Talán az amikor először önállóan tehettem meg az iskolakört. Akkor már nem lepődtem meg, amikor egy bukfencnél elfordult a táj, nem kapkodtam a feszülő hevederekhez. Magabiztosan pörgettem meg a gépet egy vezetett orsóval, hogy aztán egy kis legyezővel, háton- repüléssel s még néhány bukfenccel fejezzem be életem első önálló repülését. Nézem a két testvért amint beszélnek. Mindketten válogatott férfiak. Igen, válogatottak, akiket több ezer társuk közül találtak alkalmasnak a repülésre. nagyobbik fiát: Nem elég nekem a napi munka, te még ilyen sületlenséggel is traktálsz. Még hogy repülőgépet akarsz vezetni. Szólok apádnak, majd az ad neked. Nem írok alá semmit. Ezzel persze nem fejeződött be az ügy, sőt ezután kezdett igazán folytatódni. A fiú segített magán, odaírta ő szülei nevét a jelentkezési lapra. keségről, amely valameny- nyiöket átjárja ebben az ünnepélyes pillanatban. A kamaszkor elevenedik meg a szavak nyomán. Az idősebb - tiszt már nem annyira múlttal mint inkább a jelennel, a jövővel van elfoglalva. Feri azonban ezekben az órákban még a megtett úton kalandozik vissza. Érthető. A sok-sok tanulás, lemondás még elevenen él az emlékezetében. Hogyne emlékezne szívesen a Trener-Master gyakorlógépre, amely először fogadta nyergébe, hogy aztán a felhőkkel tarkázott égen megtegye az iskolaköröket. Nem lehet elfelejteni a közeli állomásokat, a tegnapelőtti kamaszkorú fiatalt, a tegnapi légierők repülőgépvezető iskolását, s a ma tisztjét. Kemény, fegyelmezett munka jellemzett valamennyi állomásra való eljutást és tovább indulást. Kemény fából faragták őket. Szívre, tüdőre, érrendszerre, idegállapotra való tekintettel mintái lehetnének ők az egészséges fiatal férfinak. Ezt tudva, milyen nyugodtak lehettek és lehetnek szüleik. Tévedtem. — A nap minden percében István járt az eszemben. Éjjel vele álmodtam. Mindig csak a rosszra gondoltam. Amikor pedig a kisebbik fiam is elém állt és arra kért, engedjem repülőtiszti iskolára, azt hittem, menten összeesek, Igaz, neki már nagynehe- zen aláírtam a jelentkezési kérelmet, de úgy éreztem, a halálos ítéletéhez adtam beleegyezésemet. Sok-sok könny az ára annak, hogy így láthatom őket tiszti egyenruhában. Szülői féltés, aggodalom. Igen, mindkettőjüknek még ezzel is meg kellett küz- deniök. Hiába bizonygatták, hogy maguk is szeretik, féltik életüket. Sőt jobban, mint mások, de okosabban és célratörőbben. Éppen ezért merték vállalni ezt az értelmes kockázatot, mely hivatásukhoz elengedhetetlen. Sokat gondoltak ők is az otthon maradottakra, a könyvek mellett, a műszaki ismeretek közben s' a légtér nagy kék osztálytermeiben. S talán az a tudat, hogy féltik őket, még komolyabbá, megfontoltabbá tette mindkettőjüket. A mama és a fiúk Ahogy beszélnek egymásról, István Ferencről és fordítva, majd ketten szinte egyszerre a szüléikről, azok pedig katona fiaikról, nehéz megállapítani, melyikük a büszkébb: a szülők gyerekeikre vagy fordítva. Szinte simogatják egymást a szavakkal. Az idősebb testvér szerette volna, ha „öcsi” abba a századba kerül, ahol ő van. — Segíteni akartam, hiszen még nagy út áll előtte. Megszerezni a másod, illetve az elsőosztályú minősítést legalább olyan nehéz, mint addig eljutni, hogy tiszt lehessen. Sajnos nem sikerült. Azért csak megoldjuk valahogy. — Köszönöm Bátyó. Bízhatsz bennem. — Ilyenek voltak otthon is. Szerették egymást nagyon. Csak engem nem — fordul el, hogy könnyeit ne lássák fiai, pedig hangja úgyis elárulta. — De anyuka — fogják át két oldalt a mamát, hogy mondhat ilyet? — Ha visszapergethet- nénk az időt, engedné-e őket repülős tisztnek? — Én mindig anya maradok. — És a két fiú? — Csak azt tennénk, amit 14, illetve 4 év előtt. — No látja, törődnek is ők velem. De azért így is nagyon büszke vagyok. Majnár József Két repülő 097 családban ? beket, hogy működjünk közre a városi szimfonikusok egyik hangversenyén. Valamelyik Bartók-számot tanultuk be. A címére már nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy soha azelőtt nem gyakoroltam olyan lélektelenül zeneművet. Technikailag is nehéz volt, de jó muzsikus ezen túlteszi magát. A mű azonban nem tudott megfogni. Nem szerettem, nem értettem. Ügy éreztem, semmi közöm nincs ehhez a zenéhez, hiába játszom. A főpróba előtt értesültünk, hogy egy kitűnő ba- lettáncosnő is fellép, tulajdonképpen neki fogunk muzsikálni. Mikor játszani kezdtünk, s a balerina táncát figyeltük, mondhatom. percek alatt varázslat történt velem. Ügy a tánccal együtt mindjobban világossá vált a muzsika mondanivalója. Ereztem és értettem, hogy magasabbrendű hatásról van szó, mint az úgynevezett dallamos zeneművek esetében. Ez nem hódit, nem akar édes ellágyulást, kikapcsolódást előidézni, hanem az értelmet is provokálja... Olyan örömmel, szívvel játszottam, mintha én fedeztem volna fel Bartókot... Te a kislányodat említetted, aki unatkozott a hagyományos festészet alkotásai között. Persze, jobban oda kellett volna figyelned, milyen képekre tette megjegyzését a gyerek. Ügy volt a világ, még nem is olyan régen a Bar- tók-zenével, mint te a modern franciákkal. Ma pedig? Ha még sokan nem szeretik, nem is értik, hódít az egész világon. Nálunk is. Ki képzelte volna, hogy húsz esztendő múltán a zenei általános iskolások repertoárjában megszokottak lesznek a Bartók-szá- mok? Ma, pár évi tanulással a hátuk mögött, gyerekek, kottából, a príma vista — első látásra — énekelnek Bartók-dallamot... Egyébként befejeztelek. Itt a rajz. — Mutasd — nyúl érte gyanakvóan az angolbajú- szos. Nézi. — Na ne hülyéskedjl Hát így nézek én ki? — tolja a sovány kartárs elé. — Csupa áll, bajúsz, meg szemöldök vagyok. Félelmetes, mint egy drakula, A másik jóízűen felnevet. — Nem is tudod, milyen kitűnő karikatúra. Ez már ott jár valahol a művészet közelében... Jancsi barátunk megfogta benned azt a lényegeset, amire fel akarja hívni a figyelmet... — Ne izélj! Hol van ez éntőlem? — veszi elő nyugtalanul a zsebtükrét a fekete. — Vizsgálja benne az arcát, ahogy tükörben szokta, nyájas, de csinált mosollyal. — Ez nem én vagyok — ingatta a fejét. — Nem ilyen ronda vagyok... Ha valaki erről ítélne rólam, vérengző pasasnak, durva szőrmóknak tartana. Ez az áll!... Ez az öklelő szemöldök! — Látod, ez a művészet is nevel, mindjárt téged is. Egy kis önkritikára késztet... Hogy néha fegyelmezd az indulataidat. Hallgass meg másokat is..i A modell dühösen négyrét hajtja a papírlapot, és mialatt feláll, nadrágzs*- bébe dugja... Tótfa Istvfe □ □ O □ □ □ o a n a □ □ □ □ a □ a
