Szolnok Megyei Néplap, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-03 / 208. szám

4 SZOLNOK MEGYÉI NÉPLAP 1966 szeptember S, Jól jönne a .. A vízisport gondjai Mezőtúron (Tudósítónktól) Két évvel ezelőtt, 1964- ben alakult meg Mezőtú­ron a TITÁSZ sportegye­sület, amely elsősorban a kajak és kenu sport híveit fogta össze. Akkor még mindössze egy hajóval ren­delkeztek. A TITÁSZ me­zőtúri kirendeltségének sportszerető vezetői — élü­kön Barna Istvánnal — valamint a TITÁSZ megyei vezetői is minden tőlük telhető támogatást megad­tak a kajak-kenu sport fej­lesztéséhez. A lelkes veze­tők és szakosztályi tagok munkája nyomán a mező­túri kaja-kenusok hamaro­san hallattak magukról. A Berettyó-híd közelében egy szép — részben válla­lati támogatásból, részben társadalmi munkával — rsónakházat építettek. Ha­marosan gyarapodni kez­dett hajóparkjuk is. Jelen­leg már 5 kettes, 2 egyes, 1 négyes túrakajakjuk, 3 ladikjuk és 2 motorcsónak­juk van. Ezenkívül egy kis evezős klubhelyiséget is létrehoztak, melyet azóta igen ízlésesen, otthonosan berendeztek. Dicséret illeti Dávid Jánost, a TITÁSZ mezőtúri kirendeltségének asztalosát, aki munkaidő után nagy szakértelemmel látja el a hajópark javítá­sát, karbantartását. Papp Sándort, ugyancsak TITÁSZ dolgozót pedig a csónakház és klubhelyiség, valamint a hatók rendbentartásáért il­leti az elismerés. A szak­osztályi tagok száma az alakulás óta nyolcvanhatra gyarapodott. Ilyen taglét­szám rendszeres foglalkoz­tatására, valamint a to­vábbi fejlesztéshez azon­ban már lényegesen több hajóra lenne szükség. Helyes lenne, ha a fel­sőbb sportszervek a lehe­tőség határain belül segít­séget nyújtanának a szak­osztálynak. Ügy érezzük megérdem­lik, hogy szóljunk érdekük­ben, s jó lenne ha segít­séget kapnának egy Kilián vízitelep létesítésére. S ha az MTS Országos Tanácsá­tól Kilián kajakok is ér­keznének, azok valóban fel­érnének a bibliai „manná­val”. — víneze — Az EB mai műsora 10 órától női magasugrás selejtező, ka­lapácsvetés selejtező. 11-től hármasugrás selejtező. 13.30-tól az 50 kilométeres gya­loglás rajtja, 15.30-tól 110 méteres férfi gátfutás középfutamai, 15.40-től női távol­ugrás döntői, 15.45-től női gerelyhajítás döntő. 16-tól 4x100 méteres női váltófutás előfutamai. 16.30-tól 4x100 méteres férfi váltófutás előfutamai. 17-től 800 méteres női síkfutás döntője, férfi súlylökés döntő. 17.10-től 800 méteres férfi síkutás közép­futamai. 17.30-tól 80 méteres női gát­futás középfutamai. 17.50-től az 50 kilo­méteres gyaloglás célbaérkezése. 18-tól 3000 méteres akadályfutás döntője. 18..Ki­től 4x400 méteres férfi váltófutás elő­futamai. közepes eredményeit az EB neg*edik napján ötpróba: Európa-ba j nők: Tyihomirova (szovjet) 4787 pont. Tízpróba: Európa-bajnok; Moltke (NSZK) 7740. Rúdugrás: Európa-baj­nok: Nordwig (NDK) 510 cm. 400 m gát: Európa-baj­nok: Frinolli (olasz) 49.8. 200 m női síkfutás: Euró­pa-bajnok: Kirszenstein (lengyel). 200 m férfi síkfutás: Európa-bajnok: Bambuk (francia) 20.9. A férfi gerelyhajításban a szovjet Lusis szerzett aranyérmet 84,48 méterrel. A második helyen a len­gyel Nikicsuk végzett 81,78- tal, a harmadik a magyar Kulcsár Gergely lett 80.54 ROVIDEIM Nagy sikerrel végződött Pozsonyban az ifjúsági öt­tusa világbajnokság. A ma­gyar utánpótlás a „nagyok­hoz” méltóan mind az egyéni, mind a csapatver­senyt megnyerték. Egyéni­ben világbajnok Kelemen Péter, második Bakó Pák A Zágrábban szereplő magyar labdarúgó váloga­tott (Budapest néven sze­repelt) 0:2-es félidő után 3:2 arányban győzött a Zágrábi Dinamó ellen. A gólokat Bene és Farkas (2) rúgták. ☆ A röplabda világbajnok­ság nyitrai selejtező mér­kőzések során a magyar válogatott az Egyesült Ál­lamok csapatával játszott és 3:1 arányban győzött. ☆ Az egykori koronázatlan futballkirály, a ma már 38 éves Didi ezúttal ismét mint játékos hallat magá­ról. Leszerződött a perui Christal Lima csapatához. Gyakorlattal rendelkező kOZMhTIhllSl keresünk azonnali belé­pésre. Szolnok, Patyo­lat Vállalat fodrász rész­legéhez. Jelentkezni le­het: Szolnok, Mártírok útja 19. A Szolnok megyei Építő és Javító Vállalat KŐMŰVES szakmunkásokat és segédmunkásokat vesz fel állandó mun­kára szolnoki munka­helyeire. Jelentkezni lehet: Szolnok, Kossuth tér, Irodaház I. em. 12. Csongrád—Szolnok vi­déki Pincegazdaság a SZÜRETI MUNKAVALLALÓK előjegyzését megkezdte. Jelentkezés a helyi pin­cészetek vezetőinél. Pályázat SZÍNHÁZI GAZDA­SÁGI IGAZGATÓI Állasra. A Szolnok Megyei Ta­nács V. B. Művelődés- ügyi Osztálya pályáza­tot hirdet a felügyelete alá tartozó Szigligeti Színház — „gazdasági igazgató I.” elnevezésű állásra. E munkakör betöltésé­hez felsőfokú iskolai végzettség vagy okleve­les könyvvizsgálói ké­pesítés, — továbbá leg­alább 10 éves szakmai gyakorlat szükséges. Illetmény a 135/1962. MM. sz. utasítás sze­rint. — A pályázathoz csatolni kell: iskolai végzettséget iga­zoló btzonyitványt, rész­letes önéletrajzot. Lakást biztosítani nem tu­dunk. Pályázati határidő: 1966. szeptember 15. A pályázatokat a Megyei Tanács V. B. Művelődés­ügyi Osztálya, Szolnok, Kossuth Lajos u. 2. sz. címre kell benyújtani. gyei. Németh Miklós 79,82 méterrel az ötödik helyen végzett. Az 5000 méteres síkfutás­ban három előfutamot ren­deztek, s az első 5—5 he­lyezett került tovább. A magyar atlétika három ver­senyzővel, Mecserrel. Kiss Istvánnal és Kiss György- gyel volt érdekelt ebben a versenyszámban. Az első futamban Me- cser a 3. helyen biztosította továbbjutását. A második előfutamban Kiss István a második helyen került to­vább, míg a harmadikban Kiss György 6-ikként érke­zett a célba, s így nem le­het a döntő résztvevője. A 110 méteres gátfutás­ban négy előfutamot iktat­tak be és a legjobb 4—1 helyezett került a középfu­tamba. Különösebb megle­petés nem adódott, általá­ban az esélyesek kerültek tovább. A negyedik futam­ban indult Mélykúti gyen­gén szerepelt és 15.2 mp-cel a második legrosszabb időt érte el, nem juthatott to­vább. s p SP|pRT R T Hétvégi sportműsor SZOMBAT LABDARÜGÄS Megyei I. osztály: Szó. Vegyiművek—Jb. Honvéd, 16, Gáli; Karcag—Szó. Olajbányász, 16, Höfflinger. LÖVÉSZET Megyei sportlövő verseny, 14, MHS-lőtér. VÁSÁRNÁL labdarúgás NB II: Szó. MÁV—MGM Debrecen, 16, Nagy E. NB III: Martfű—Békés­csabai VTSK, 16, Tóth F. Megyei I. osztály: Szó. Kilián HSE—Tm. Vasas. 10, Békéscsabáról; Rákó- czifalva—Mezőtúri Sparta­cus, 15.30, Debrecenből; Jászárokszállás — Kengyel, 16. Fehér; Kunszentmárto­ni VM—Kisújszállás, 16, Ozsvár; Űjszász—Jásziákó- halma, 16, Klimon; Jász­berényi Vasas—Szó. Cukor­gyár, 16, Szávó. KÉZILABDA NB I: Martfűi MSE—Pé­csi Bányász, Martfű, 11. Megyei bajnokság. Női: Martfű—Alattyán, Szó. Víz­ügy—Tm. Fáklya, Tisza- püspöki—Jb. Lehel. Fegy­vernek—Rákóczifalva. — Férfi: Szó. Vízügy—Szó. Vegyiművek, Szó. MÁV— Alattyán, Tiszaföldvár— Kunszentmárton, Tiszapüs- pöki—Jb Lehel, Ságvári HSE—Rákóczifalva, Ci­bakháza—Tm. Vasas. LÖVÉSZET Megyei sportlövő verseny, MHS-lőtér, 8. Szolnok-Heves megyei Állatforgalmi Vállalat 1 fő karbnntartó kőművest vesz fel állandó munkára. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés: Szolnok, Beloiannisz u. 82. MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐT 5 ÉVES SZAK­MAI GYAKORLATTAL felvesz Rákóczi Mg. Tsz Rákóczifalva, fő­könyvelő helyettesnek. Fizetés: 16/1963. FM rendelet szerint. Trabant személy gépkocsit u« számos értéktárgyat nyerhet ha részt vesz a Tárgynyeremény sorsolásán 5 kg. háztartási rongy beadása esetén augusztus IS — szeptember 30 között AJÁXDÉKSORSJEGYET kap Részletes felvilágosítást adnak átvevő helyein mimét mmmmáttmmrn APRÓHIRDETÉSEK ALLAS SZOLNOK Váro­si Tanács V. B. Há­zilagos Építő Cso­portja útépítésben jártas brigádokat ke­res felvételre. je­lentkezés: Szolnok, Kossuth tér 9. Építőipari techni­kusi munkakörbe és gyakorlattal rendel­kező építészmérnö­köt vagy technikust technológusi munka­körbe. Továbbá kő­műves, épületburko­ló, épületlakatos, parkettázó szakmun­kásokat, kubikosokat és férfi segédmun­kásokat azonnali be­lépéssel felveszünk. — Jelentkezni lehet: Szolnok megyei Ta­nács Építési és Sze­relőipari Vállalat, Szolnok, Dózsa Gy. u. 5. szám. Az EM. Szolnok me­gyei Állami Építő­ipari Vállalat azon­nali belépésre fel­vesz: kőműves és vasbetonszerelő szak­munkásokat, kubikos brigádokat. BEISKO­LÁZÁSRA keres kő­műves, ács, vízveze- tékszerelö Ipari ta­nulókat. Továbbá felvételre keres vizsgázott szakácsot, • egalább 10 éves gya­korlattal, főszakácsi munkakörbe, jelent­kezni lehet: EM. Szolnok megyei Ál­lami Építőipari Vál­lalat Munkaügyi Osz­tályán. Szolnok, Ady Endre u. 117/c. A 7. sz. AUTÓKÖZ­LEKEDÉSI Vállalat Jászberényi Üzem­egysége Tiszafüred és környékén lakó dolgozókat felvételre keres rakodómunkás munkakörbe. — Je­lentkezni lehet: Ti­szafüred, TEFU ki- rendeltség. E. M. Betonelem- gyártó Vállalat Szentendre (Dózsa György u. 34.) azon­nali belépésre fel­vesz portási munkakörbe egy személyt. Felvétel személyes jelentkezés esetén. Tanácsi igazolás szükséges. Munkás­szálló van. Nyugdí­jasokat nem alkal­mazunk. Férfi SEGÉDMUN­KÁSOKAT beton- elemgyártási mun­kakörbe azonnali belépésre felvesz a Szentendrei Beton- árugyár. Tanácsi iga­zolás szükséges. Munkásszálló és üzemi étkezés van. Jelentkezni szemé­lyesen lehet: a gyáregység Munka­ügyi Osztályán. Szentendre, Dózsa György u. 34. szára alatt. A DEBRECENI Pos­taigazgatóság Háló­zatépítő Üzeme se­gédmunkásokat vesz fel. Kezdő fizetés: 6.— Ft órabér és napi 10.— Ft ellátási díj. Jelentkezés min­den hétfőn, kedden és szerdán. Szolno­kon a Főposta épü­letében a Megyei Távközlési Üzemnél. VIZSGÁZOTT kazán­fűtőt, esetleg nyug­díjast felvesz az Ál­lati Fehérje Vállalat Szolnok, Tószegi út. Jelentkezés szemé­lyesen 0—15 óráig. Fizetés megegyezés szerint. BÁNHALMI Elmebe­teg Szociális Otthon szakképzett ápolót keres. Férfi ápolók előnyben. SZABÓ szakmunkást felveszek. Vidra női szabó. Szolnok, Sü­tő u. 5. ADAS-VETEL: SÓDERT, I. osztályú bányakavicsot meg­rendelésre azonnal szállítunk. Kerepes vasútállomáson va­gonba rakva 91 fo- rint/m*. A vagon­futás az átvevő ál­lomásig a megren­delőt külön terheli. Magánszemélyek megrendelését is el­fogadjuk. Haladás Termelőszövetkezet, Csömör, Üi.i Ju­hász Mátyás. 1 db TZS 300-as tej- szeparátor üzemké­pes, eladó. — Lenin Tsz, Jászberény. IGNIS márkájú kály­ha igényesnek eladó. Cím a kiadóhivatal­ban. ELADÓ 2 db 9 méte­res gerenda, üvege­zett előszobafal, fe­kete tűzhely, samot- tos és fűrészporos kályha. — Szolnok, Széchenyi u. 13. HÁLÓSZOBA bútor, konyhaszekrény és egy Singer szabó varrógép eladó. Szol­nok, Üttörő u. 18/a. Érdeklődni 16 óra után. GÉPJÁRMŰ 407-es MOSZKVICS 43 000-ért eladó. Ha­lász, Kunszentmár­ton, Marx Károly u. 54 szám. TOPOLINO eladó. — Cserkeszöllő, Beton út 24. Ferenczi Jó­zsef. 408-as Moszkvics igé­nyesnek eladó. Me­zőtúr, Pusztabánré­vei ÁG. Bakos. 250 köbcentis kiske- rekű JAWA eladó. Tiszaföldvár, Árpád u. 6 sz. POBEDA személy- gépkocsi jó állapot­ban és egy 200 köb­centis modem DKV motorkerékpár el­adó. Dell, Nagyrév, Kossuth u 40. 500-as Trabant com­bi szinkronos jó ál­lapotban eladó. Me­zőtúr 3 számú tiszti­ház, Molnár. Tele­fon : 205. Földszint 1 ajtó. SIMSON moped el­adó. Szolnok, Kassai út 30. Válé. JÓ karban lévő 340- es BMW eladó. Szol­nok, Véső u. 10. MOSZKVICS 407-es négysebességes sür­gősen eladó. Jászla- dány, Kossuth út 43. Panyik. Érdeklődni lehet: szombat, va­sárnap. JÓ állapotban lévő Pannónia oldalkocsi­val olcsón eladó. — Jászladány Petőfi Tsz, Tanya 29. ÜZEMKÉPES 125 kem-es lemezvillás motorkerékpár sür­gősen eladó. Érdek­lődni lehet: csütör­tök, péntek, szombat de. 7—12-ig. Szolnok. Hunyadi út 48, sa­rokház, Szokolyi. INGATLAN TARSASHAZ építés­hez társat keresek. Dr. Mosonyi Szol­nok, Hunyadi u. 33. 180 négyszögöl gyü­mölcsös kert kis la­kással beköltözhe­tően eladó. Szolnok, Hanzéii Pál u. it mellékköz. Pappné, ELADÖ 93 négyszög­öles házhely, Szol­nok, Nyár u. I. sz. Érdeklődni: Cegéld, Postahivatal. Dobos János, SZOLNOK, Horog u. 15 szám alatt egy- szoba konyhás 400 négyszögöl telekkel, 700 tőke Jól termő szőlővel eladó. Ér­deklődni : Szolnok, Mátyás király u. 7 alatt. ELCSERÉLNÉM VII. kerületi kettőszobás összkomfortos nagy­méretű kertes laká­somat a város bel­területén kisebb mé­retűért. ,,Szeptem­ber” jeligére a szol­noki hirdetőbe. ELADÖ Ids családi ház 800 négyszögöl gyümölcsössel viz. villany bevezetve. — Busz-megálló a ház előtt. Szandaszöllős. Kocsoros l/a. SZOLNOK, Vércse u. 13. sz. alatt 180 négy­szögöl telek lakássá alakítható mellék­épületekkel sürgősen eladó. AZONNAL beköltöz­hető kétszobás csa­ládi ház 536 n-öl te­lekkel eladó. Kép* tészkedés Öntözési lehetőséggel. Szol­nok, Varjú u. 3. JÁSZBERÉNY, Ver­seny u. 15 számú ház eladó. Érdeklőd­ni: Szigony utca t szám alatt. SURJÁN I. dűlő. Is­kola u. u 69. számú ház eladó. Érdeklőd­ni lehet a helyszí­nen. TISZA JENŐ, Rákó­czi út 46. fél hold szőlő terméssel együtt eladó. GYOMRON eladó családi ház két szo­ba, konyha, éléskam­ra, nyárikonyha 170 n-öl telekkel 55 eze­rért. Gyömrő, From Antal u. «. Wéber Sándor. EGYÉB FIATAL villamos- mérnök albérleti szo­bát keres belterüle­ten. Cím a kiadóban. TÖLTÖTOLL Javítás, golyóstoll töltés, — ugyanott motor el­adó. Vargáné, Szol­nok, Ságvári krt. 54. TELEVÍZIÓJÁT, rá­dióját gyorsan meg­javítja az Üjszászi TV Szerviz. Telefon: 19. (Garanciális ké­szüléket nem Javí­tunk.) TÖLTŐTOLLAK Ja­vítása, golyós ironok töltése minden szín­ben 2.50 Ft, megvár­ható. Fehémé, Szol­nok, Május 1. u. 8 szám. Szolnok Tissa-ligeti Camping október 3I-£g várja kedves vendégeit 20 %-os árengedmény 2 és 4 személyes faházak, meleg zuhanyozók, A campingtől 100 méterre melegvizű strand.

Next

/
Oldalképek
Tartalom