Szolnok Megyei Néplap, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-22 / 224. szám
19M. szeptember 22, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Közömbösség ? mNem tudom mi az eka, de olyan közömbösek az emberek.” Egymás után három alapszervezeti vezetőségválasztó taggyűlésen és még egy más rendezvényen is hallottam ezt a megállapítást. A három közül egy esetben soroltak neveket. És kiknek a nevét. Olyan szakmunkásokét, akik a vállalat székhelyétől távol dolgoznak, — szocialista munkabrigád.. ban. Azt hiszem, nem árt itt megállni egy gondolatnyi időre és feltenni a kérdést. Kit nevezhetünk ma közömbösnek? A példánál maradva — talán azokat ez ezreket, akik szerényen, hivalkodás nélkül, de kitartó szorgalommal dolgoznak? Leírok néhány számot: háromezerötszázötven ember versenyez jelenleg a megye kereskedelmi dolgozói közül. Többségük a kongresszusi versenyhez is csatlakozott. A gépállomások, gépjavítók dolgozói kongresszusi felajánlásának értéke jß,2 millió forint a megyében. Ebből 5,2 milliót már teljesítettek. Az ipari munkások ezrei és száz termelőszövetkezet tagjai vesznek részt termelési versenyekben stb. Ember legyen a talpán, aki ennél szebb, beszédesebb példáját találja ki az aktivitásnak. Hasonlókat viszont hosz- szán sorolhatok: Ma is tudnám fejből sorolni azoknak az üzemi munkásoknak a nevét, akik készek volnának Vietnamban harcolni, csakhogy segítsenek a háború tüzét lokalizálni. És a forintokat, amiről tízezrek mondtak le a vietnamiak javára, az árvízkárosultak megsegítésére! A szakmai, az állami, a politikai tanulásban való részvétel arányának növekedése mind bizonyíték, csak tessék a számokat megnézni. Aat hiszem a hangzatos, de alaptalan ígéreteket, a lármázással helyettesített tétlenséget senki nem i nevezi aktivitásnak. Mindezzel nem szegődtem megátalkodottan azon kevesek védelmére, akik tényleg közömbösek, akik sértődésből, nehéz vagy éppen jó helyzetük miatt elzárkóznak a nagy közösségtől. De elmondok egy példát: Pusztamonostoron egy régi pártmunkásnak váratlanul meghalt a felesége. öt neveletlen gyerekkel maradt magára. Csak ő tudhatja pontosan, menynyi gond szakadt rá. Nem vállalt társadalmi munkát már évek óta. Ugyan ki meri mégis rámondani, hogy közömbös? Vagy ha tényleg az lett, ki az, aki csak őt hibáztatja? - Öt, akire a tengernyi gond szakadt? Igaz, nem mindenkit ér ilyen csapás, nincs mindenkinek ilyen tragikus „alibije”. De családi, emberi gondok bárkit köthetnek. S azt egyikünk köny- nyebben, másikunk nehezebben hordozza. Emlékszem egy taggyűlésre. Régebben volt a vízgépészeti vállalatnál. Kíméletlenül megbíráltak egy kisgyermekes anyát, mert munka után szalad haza és nem marad ott társadalmi munkára. Mennyivel jobb lenne, ha most is sokkal több fiatalasszony szaladna munka után apróságához, apróságaihoz! <4*1 nem akarom mindenáron bizonyítani, hogy a közömbösség ma nálunk ismeretlen, nemlétező gond. Csak azok nevében szóltam, akik a túlbeszélés helyett tettekkel, munkájuk kifogástalan elvégzésével törődnek azzal, ami mindenkor legalapvetőbb gondunk: mit eszünk, miben lakunk holnap, mibe öltözködünk stb. Ez az az aktivitás, ami legmesszebb űzheti a közömbösséget, amit leginkább pártfogolnunk, segítenünk, szítanunk kell. Borsi Eszter Le8x-e utánpótlás a városi fúvószenekarba ? Mezőtúron a városi tanács vb művelődésügyi csoportja az úttörő elnökséggel együtt segíti a fúvóshangszer iránt érdeklődő gyermekek zeneiskolai oktatását. Az 1986/67-es tanévre sikerült fafúvós és rézfúvós hangszert tanító tanárt is alkalmazni. E két szakra szervezik a tanulókat. Jelenleg húsz fafúvós és tíz rézfúvós tanulója van a zeniskolának. Valamennyi általános- és középiskolában, valamint az iparitanuló iskolában is tart még a szervezés. A városi fúvószenekar utánpótlását elsősorban az ipari tanulók személyében látják biztosítottnak, mivel ezek a fiatalok a szakma megszerzése után is Mezőtúron találnak munkaalkalmat. Megkezdődött az őszi halászat I ízre&záUtak ax első brigádok S kiváló a fehéramur súlygyarapodása“ § Fürdetik a beteg halivadékokat (Tudósítónktól) Az ősz beköszönte jeladás a halászok számára is. Fegyverneken, a szolnoki Felszabadulási Halászati Tsz belterjesített tiszai holtágában, a karcagi Lenin Tsz kakati víztárolójában vízre szálltak a halászok. Megkezdődött a nagy őszi lehalászás. — Megyénkben már hagyomány, hogy az őszi lehalászás megkezdése előtt szemlét tartunk — informált Kálmán Dániel, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályának halászati felügyelője — Négy- ezerhatfzáz katasztrális Szaporodnak a fűkaszák Az idén ezer fűkaszát gyártanak a törökszentmiklósi mezőgazdasági gépgyárban. Képünkön Fajt István és Habók György a fűkasza összeszerelésén dolgozik. Még az esős idő beállta előtt JAVÍTTASSA MÉG CIPŐIT — gyermekcipők javítása soron kívül készül. a Szolnok és Környéke Bőripari Ktsz javító részlegeinél. Javító részlegek minden kerületben a lakosság szolgálatában. Munkások arcképcsarnoka | Egy asszony a Hűtőgépgyárból El Leült, szokatlan forróság öntötte el. Érezte, tüzel az arca. A torka száraz volt. Nem félt, hiszen nyilt, őszinte beszédhez szokott emberek között az igazság a legfontosabb. De mégis: vajon az elvtársai hogyan ítélik meg két év munkáját, vajon rászolgált-e a bizalmukra? Meghányta-vetet- te magában ezt már jóné- hányszor. Tiszta lelkiisme- rettel állt a taggyűlés elé. Ami tőle tellett, megtette. De elég volt-e ahhoz, hogy azt mondják: nem csalódtunk benned, Ica. Egyszer csak Kiss Tibor megfontolt, lassan kimondott szavait hallotta. — Elvtársak, köszönet jár nektek. Jól dolgoztatok, jól vezettétek az alapszervezetet. Pesti Jánosné, a titkárunk is beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Ica huszonnégy éves volt, amikor megválasztottuk... Csak a szófoszlányok érkeztek el hozzá, pedig nagyon akart figyelni. Hacsak néhány másodpercre is, de felvillant előtte az a nap, amikor tizenhét éves korában először belépett a Hűtőgépgyár edényüzemébe... — Na, kislányom ez lesz a géped — mondta a művezető. — Igen, ez lesz az én gépem — ismételte. — Azt kívánom, szorgalmas, jó munkás legyen belőled. — Szorgalmas, jó munkás leszek. — Bízom benned, kislányom. — Érdemes volt bátornak lennünk — ütötte meg a fülét Nagy Kollár Imre hangja — s egy fiatal, kommunista asss2onyra bízni a titkár tisztét. xMár csak azért is büszke vagyok rá, mert én ajánlottam a pártba, s lám érdemes volt „Az alapos közvéleménykutatás eredménye, s a jelölő bizottság álláspontja: Pesti Jánosnét ismét javasoljuk titkárnak megválasztani.” Mindenki rá szavazott. Ü] — Hogyan vált magából kommunista? — kérdeztem néhány nap múlva. — A férjemnek sokat köszönhetek. Tudja, ő már ti* éve párttag, munkásőr. Azt akarta, hogy kommunista legyek. Mondta, csak így lehetek igazán jó felesége, társa. Dolgoztam az ifjúsági mozgalomban. Az egyik úttörőcsapatnál kaptam az első feladatokat, később az üzemi nőbizottság bízott meg rendezvények megszervezésével. Nem tudom miért, de ha valami munkát adtak, mindig hozzátették: bízunk benned, Ica. — Miért kommunista? — Mert... mert... én csak az lehetek. Nekem a testvéreim, a férjem mindig arról beszéltek, hogy a kommunisták tudják az igazságot. Hogy a párt tisztánlátása nélkül semmire se mennénk. Mert szeretek harcolni. Mert a leg- igazabb emberek szövetségében... Jaj, nem akarok frázisokat mondani! Nehéz ilyen kérdésre felelni. A legszívesebben azt mondtam volna: azért, mert szeretem az embereket, s azt akarom, minden nap egy kicsit jobb legyen nekik. — Haragudni tud? — Az embertelenséget gyűlölöm. — Mi az emberi? — összefoglalóan: a szocializmus. Ülünk egymással szemben. A szeme tiszta, mint a kristály. Egy kisgyermek édesanyja. A városi és az üzemi pártbizottságnak is tagja. Sokat vállal magára. A kimagasló munkájáért kiváló dolgozó jelvényt kapott. Hát igen: az alapszervezet valamennyi tagja kiérdemelte már ezt a kitüntetést. De ő még gimnáziumba is jár, s eközben már elvégezte a marxista középiskolát is. Meddig terjed a teherbíróképessége? Honnan veszi mindehhez az erőt? Majd elfelejtettem: három év óta népi ülnök. — Nem túl sok a munkából? — Szervezetten kell élni, s akkor mindenre jut idő. Azért megvallom, sokszor kimerült vagyok. A férjem sokat segít nekem. Ha kell megfőz, kitakarít, rendbe- teszl a gyereket. Elégedett velem. Elérte amit akart, az elvtársa is vagyok. Mi így tudunk boldogok lenni, másképpen nem. Ezt az életet vállaltuk. Különben is fiatal, csak huszonhat éves vagyok még. — S most újabb két esztendőre magára bízták a párttitkár tisztét. — Dolgozni fogok. ☆ asszony igaz úton Egy jár. Fábián Péter hold természetes vízén és ötszáz hold intenzív tógazdasági területen végeztünk próbahalászást. Az összesítés most történik. Annyi már nyilvánvaló, hogy az idei halhozam jobb lesz a vártnál. A tsz-ek jó tenyésztői munkája, a szakszerű takarmányozás megközelítőleg egy mázsával több halhúst jelent holdanként. A halászati felügyelő tájékoztatása szerint érdekes tapasztalatra tettek szert a szolnoki halászati tsz mil- léri tógazdaságában. A tavasszal pontyokat és más vizekről „importált” fehéramur ivadékot telepítettek azonos időpontban a tóba. A pontyok súlya ekkor negyven deka, a fehéramur ivadékoké pedig húsz deka volt. Mindkét fajtából próbamérést végeztek szeptemberben. A pálmát a hínár-félékkel táplálkozó növényevő fehér-amur fajta vitte el. Egyenként harminchárom dekával nagyobb súlygyarapodást értek el. A hal átlagos nagysága két kiló húsz deka körül van. A szemléken megvizsgálták, tanulmányozták az egynyaras ivadékok egészségi állapotát is. A tapasztalatok szerint ugyanis a kopoltyú-férgesség az egyik legveszedelmesebb halbetegség, könnyen megtizedeli, sőt a betegség elterjedése esetén a halállomány 50—80 százalékát is elpusztítja. Ahol az egynyaras ivadékok fertőzésével találkoznak, ott gyógyszeres fürdetésben részesítik az ivadékállományt. Az idén a csapadékos év következtében a halászat másik üzemága, a békafogás is jó eredményekkel jár. Felszabadulás Halászati Tsz mintegy 55 mázsa békát ^értékesített már. E. S. Fizefefi a red ni én \jjron fők 99 99 A szolnoki Fűtőház a mai napig tizénhárom Diesel mozdonnyal rendelkezik és a közeljövőben beérkező járműveknek is a felét kapja. A szolnokiak jól felkészültek a Dieseles vontatásra. Több mint ötven gőzmozdonyvezetőt képeztek át eddig a motorok vezetésére. Jelenleg azonban olyan rendszerben dolgoznak a tehervonatokat továbbító Dieselek, amely a szolnoki Fűtőházat sújtja és az élüzem cím megszerzésének lehetőségétől üti el a kollektívát. Annak a fűtőháznak a száz elegytonna teljesítményét növeli a szállított áru, amelyeknek a tulajdonát képezi a gép, függetlenül attól, hogy a személyzet melyik fűtőházhoz tartozik. Ez eddig rendben is volna. A baj ott kezdődik, hogy az üzemanyagot viszont a Diesel mozdonyon szolgálatot teljesítő személyzet állomáshelyének a terhére írják. Szolnok tehát hátrányt szenved, mert a möz- donyállomány kiszolgálásához szükséges személyzetnél többel — tehát felesleggel rendelkezik. — Debrecennek ezzel ellentétben kevesebb embere van, mint amivel az üzemképes motorokat forgalomba tarthatná. Ezért tíz—tizenöt főnyi szolnoki személyzet rendszeresen debreceni mozdonnyal jár. A teljesítmény szempontjából ez semmi hátrányt nem jelent, de mivel az üzemanyagot a szolnoki mozdonyvezetők az itteni fűtőház számlájára vételezik, ebben az évben körülbelül 800 ezer forintos költségemelkedés keletkezett! Az üzemanyagköltség emelkedése miatt a száz elegytonnára eső költség is emelkedett, az pedig az élüzemfeltételek egyikének a teljesítését —- objektív okok miatt — lehetetlenné teszi. A szolnoki Fűtőháznak emelkedett az önköltsége, mert az elégnél is több Diesel mozdonyvezetője, fizetett „eredményrontója” van, a debreceninek, mert létszámhiánnyal küzd, csökken az önköltsége, javul az eredménye. Lenne más megoldás is? Természetesen. A Közlekedési és Postaügyi Minisztériumnak csupán azt kellene elrendelni! hogy az üzemanyagköltség is a motormozdony „gazdáját”, az illető fűtőházat terhelje. így lenne Igazságos és megbízható a gazdaságosságot befolyásoló költségek kimutatása. — bognár — E héten elveti as őszi árpát a héki gazdaság Kiváló termést ad a hibrid kukorica A Héki Állami Gazdaságban igen jól haladnak az őszi vetéssel. Egy hete kezdődött meg náluk a kenyérgabona földbetétele. Előreláthatóan október 10- re végeznek a teljes őszi vetéssel. Most hét vetőgép járja a táblákat a héki és az ürgeháti üzemegységben. Alcsiszigeten egy gép még pihenőben van, mivel talajelőkészítésről gondoskodnak a traktorok. A me- zőhékieknek 800 hold őszi vetésük van már, s e héten végeznek az őszi ácsai az őszi takarmánykeverék vetőmagjának földbetéteiével. A gazdaságban megkezdődött a hibridkukorica törése, ötszáz holdon termesztenek vetőmagra mar- tonvásári I-es és 5-ös fajtájú hibridkukoricát. A hé- ki és alcsiszigeti, üzemegységükben már kiszedték az apasorokat, kezdődik az anyasorok szemléje, s utána a betakarítás. Előzetes termésadatok természetesen még nincsenek, de a gazdaság veeetői nagy tér mésre számítanak*