Szolnok Megyei Néplap, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-18 / 221. szám
iaapteíifeer Xi SZOLNOK MEGYEI NEPLAT 11 Á párizsi magyar kiállítás Budapesten A magyar képzőművészet párizsi kiállításának anyaga Budapesten, a Szép- művészeti Múzeum termeiben is a közönség elé került. A nagysikerű tárlat mű - tárgyait szemlélve meggyőződhetünk arról, hogy az a kiugró siker, melyet művészetünk, elsősorban piktúránk idén, a francia fővárosban aratott, minden tekintetben megérdemelt. A kiállítás rendezőinek fontos érdemük, hogy első ízben reprezentálják egyetlen tárlat keretében á magyar művészet fejlődésének teljességét: művészetünk történetének egészét, irányzatainak és eredményeinek szintétizáló összegzését tudják nyújtani. A honfoglaláskori tarsolylemezektől az ingszegély-dí- szektől a napjainkban alkotó legfiatalabb grafikusok, Gross Arnold és Kondor Béla műveiig minden század és minden művészeti válfaj képviselve van ezen az ünnepi seregszemlén. Nemcsak a „klasszikus” képzőművészeti műfajok, a festészet, szobrászat, grafika termése került együvé* de kőfaragványok, ötvösművek, plakettek, iparművészeti tárgyak, kódexek, textilek, kerámiák is egyenértékűen tanúbizonyságai annak a hatalmas útnak, melyet a magyar művészet ezer esztendő alatt megtett. kiállítás kimagasló elvi értéke, hogy teljessége és sokoldalúsága, történetisége és árnyalatos sokfélesége révén elsőrendű ízlésfejlesztő, ízlésnevelő értékkel rendelkezik, valóban alkalmas arra, hogy a széles, tájékozódni kívánó tömegeket beavassa a tudatos műélvezés, a képzőművészet esztétikumának titkaiba. Az anyag együttese finoman jeleníti meg a művészeti stílusrendszerek egymást váltó, egymást folytató kiteljesedését, bemutatva egyszersmind azt a szemléletet, látásmódot, művészi gondolkodást, amelyet a nagy korstílusok, a román, a gót, a reneszánsz, a barokk, majd XIX. és XX. századi művészetünk alkotásai magukba foglaltak. Nemcsak a szakember, vagy a képzőművészetben már járatos szemlélő, de a művészettel most ismerkedő ember számára is hasznos gyönyörűség a tárlat több száz darabja: folyamatosságával. művek és mesterek egymásbafonódó történelmi sorrendjével eligazít a fejlődés kibontakozó áramlataiban. Ennek révén a vállalkozás rendkívül időszerűvé vált feladatot teljesít: tízezreket taníthat meg képzőművészeti alkotásokat szemlélni és érteni, a közönség tömegeit ajándékozhatja meg a tér és forma, szín és perspektíva, élmény és kompozíció érzékelésének, tudatosságának képességével. Párizsban kultúrpolitikai missziót, nemzeti közműveltségünk reprezen- tálásának fontos feladatát látta el ez az impozáns kiállítás, de idehaza talár, még szükségesebb és aktuálisabb szerepet tölthet be: kiválóan alkalmas arra, hogy mindazokban, akiktől a művészet mindezideig távol állott, kialakítsa és meggyökereztesse azokat az ízléseszményeket és esztétikai értékkritériumokat. stüusiejgyéket, amelyek elengedhetetlenek a művelt nép kulturális szintjéhez. ^ redményes újítást jelent a kiállítás abbéi a szempontból is, hogy korrigálja régebbi művészetpolitikánknak azt az egyoldalúságát, amely művészetünk történetének java értékeit, fő fejlődésvonalát a XIX század, közelebbről Munkácsy Mihály, Lotz Károly. Székely Bertalan és mások a nemzeti történelmet meg jelenítő művészek alkotásaira korlátoztak. Egy régen meghaladott ízlésideál időtlen konzerválását oldja fel sikerrel ez a mostani gyűjtemény, megnyugtatóan tükrözve azt a valós értékrendet és tartalmi jelentőséget, amelyet a művek tényleg megérdemelnek. Kétféle módon érik ezt el a kiállítás rendezői. Egyrészt: méltó teret és funkciót juttatnak a XX. század kiemelkedő hazai alkotóinak, közülük is elsősorban Derkovits Gyula nagyerejű forradalmi művészetének és Egry József magyar tájat megörökítő, mégis európa; igényű és értékű színlángolásának. Másrészt — és ez is jelentős' — a kiállítás először bizonyítja be kétségbevonhatat- lanul, hogy a középkor századai semmivel sem hoztak létre nálunk értéktelenebb művészeti emlékeket, mint a XIX. századi klasz- szicista, romantikus Vagy realista korszakok. Az olyan szuggesztív műtárgyak, mint például 1150 tájt keletkezett budai friztöredék, a németújvári Fonó Madonna stilizált, idealizált átszellemültsége, a garam- szentbenedeki oltár 1427- ben alkotott táblái, melyen az alakok ábrázolásában kitűnően megfigyelhető eszményítés és valóságos harca, sok tekintetben jóleső meglepetést keltenek. De nemkülönben azt ébreszt az Aranyosmar óti mester reneszánsz érzéki e- tessége, az emberi arc ábrázolásának kifejezéstelisé- ge, hasonlóképpen mellette a szepeshelyi Mária temp- lombamenetele című kép életereje, kicsattanó egészsége, továbbá Szent Miklós három halottat támaszt fel című alkotás eleven ragyogása, telt, fénylő színei, s az alsólendvai Vizitáeió szobor anyagszerűséget eltüntető karcsúsága, köny- nyedsége. Mindezt a gazdagságot és sokrétűséget a magyar múzeumoknak, ső* a nagy európai gyűjteményeknek önzetlen összefogása tette lehetővé. Műve szetünk fejlődéssíkját kiegészítette ezúttal, hogy nemcsak a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria kincseire, hanem az olyan ritkábban szerepeltetett múzeumok, mint az esztergomi Keresztény Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum értékeire is kiterjeszkedett a válogatás. ßX lig volt még magyar kulturális esemény, amelynek ekkora és ilyen elismerő nemzetközi sajtója lett volna. A siker és a kiállítás hazai ízlésfejlesztő — tömegnépszerűsítő fontossága ösztönöz arra, hogy néhány könnyen pótolható hiányra is rámutassunk. így a századforduló fellendülő festészete nincs megfelelő módon képviselve a tárlaton: hiányzik a nagybányai iskola jelentőségének megfelelő bemutatása, holott a népiesség hazai térhódításában ennek az irányzatnak a szerepe igen nagy volt. Hiányzik Hollósy Simon, a magyar táj, természet és népi élet bátor ábrázolója, s nincs jelen a gyűjteményben a szolnoki iskola vezéregyénisége. Fényes Adolf sem. Bech ö. Fülöp, a magyar éremplasztika megteremtője s mindmáig legnagyobb alakja sem maradhat ki legnagyobb- jaink közül. Annál is inkább. mert híres Mikes- plakettje a Nyugat-mozgalom emblémája lett! Bántó, hogy a Nyolcak mellőztet- tek, az Ady-kortárs polgári radikalizmus festőire egyetlen jelzés sem utal. Kerns- tok Károly sötétlő drámai forradalmisága, Berény Ró- bért avantgardista intellek- tualizmusa, szerkesztő érzéke ennél többet érdemelt volna. És nincs Csontváry! Nem kellett volna a két háború közötti magyar művészet alkotói közt szerepeltetni a két tragikusan korán elhunyt, nagytehetségű antifasiszta művészt, Vajda Lajost és Amos Imrét is? Hiszen nemcsak szürrealista szimbólikájuk társítja Radnóti Miklós életművéhez őket, de a fasizmus iszonyata elleni, tragikus tiltakozásuk is. yilvánvaló, hogy a párizsi kiállítótermek szűk terjedelmi lehetőségei eleve gátjai voltak a ter- • vezésnek. De idehaza, az itthoni kultúrpolitikai misz- sziót teljesítve, a kiegészítés, a felfrissítés egyáltalán nem lehetetlen. Azért is, mert oly ritkán adatik meg a nézőnek, hogy nemzeti művészete' összességéhez egyszerre, egy időben hozzájusson. S most ilyen szel lemi ünnepet, magasrendű intellektuális élményt kírá1 valamennyiünknek ez a nagyszerű kiállítás. Fenyő István Látogatók a kiállításon A kulisszák kulissza- titkai Szófiai teaéL A játék vagy inkább álomvilágnak, a színpadnak is megvan a maga, igaz hogy egy kicsit ál-valósága, a kulissza. S hop- mennyi kell ebből az álvalóságból, arra jellemző, hogy gyártásukra egy gyár létesült, a Csokonai utcában, ahol évente 3,6 millió forint értékű díszlet készül. Tekintélyes mennyiségű anyagot használnak fel, évente 300 köbméter fenyőfa-fűrészárut, lécet, 30—40 köbméter farostlemezt, 12 000—13 000 négyzetméternyi díszletvásznat, lent és pamutanyagot. Egy- egy évben a színházaknak — kivéve az Operát, amely önálló díszletgyártó műhellyel rendelkezik — S6 ezer négyzetméternyi kulisszát adnak, amivel három labdarúgópályát fedhetnének be. A legnagyobb kulisszafogyasztó a Nemzeti és a Madách Színház. De mostanában már ezeket a nagyrendelőket is megelőzi a tv. Annyi kulisszát kér, mint két nagy színház együttvéve és nem is akármilyet, rendkívül sok stílusút, hiszen a bemutatott darabok elvezetnek a görög mondavilágba éppen úgy, mint a Holdba, sőt még a mába is, — amihez ugyancsak kell kulissza. A kulisszagyár 70 dolgozója azonban mindent el tud készíteni. Várat épít fel fából és papírmaséból, erdőt rézlemezekből, szobrot műanyaghabból, vagy gipszből. Talán a legnehezebb dolga a szobrásznak var., akinek tisztában kell lenni a mechanikával is, ha például egy olyan szobrot kell mintáznia — papírmaséból vagy műanyagból, amely „életre is kel”, vagy szörnyeket kell előállítani papírmaséból, „akik” ugrálnak. Ez sem jelent megoldhatatlan problémát, miként az sem, hogy félszélességben készítsenek autót, villamost, gumirádlis hintát, vagy éppen muzsikáló és sok színben pompázó szökőkutat. Szépen tudnak álmodozni díszlettervezőink — a Hamlet díszlete nemzetközi sikert ért el — csak egy kicsit drágán álmodoznak. A Hamlet előadás díszlete 198 000 forintba került, a Coriolanus-hoz 150 000 forintért kellett várat építeni, viszont kibírta a kulissza, hogy a várfalon csatát vívjanak. A Julius Caesar előadásának díszletei sem voltak olcsóbbak, 170 000 forintba kerültek. Bár tantiemet nem kell fizetni Shakespeare-nak, — mégis az egyik legdrágább színpadi szerző. Szereti a nagyvonalú díszleteket Bulgáriában élni, s nem írni a rózsáról, legalább olyan meggondolatlanság, mint — mondjuk — Ma- gyarországon nem megkóstolni a barackpálinkát. Illetve, hogy a virágoknál maradjunk — omi a holland embernek a tulipán, az orosznak a nyírfa, s ami a magyarnak a muskátli, az a bolgár embernek a rózsa. Az, de sokkal több is annál. Sokféleképpen említik ezt a csodálatos virágot Bulgáriában. A költők Bulgária lelkének tisztelik, a realisták pedig ezt mondják: Bulgária aranya. S igazuk van, ezt a kijelentést szószerint kell venni, hiszen az igazi rózsaolaj egy grammjáért egy gramm aranyat fizetnek a világpiacon. A tájékozatlan idegen joggal vetheti fel a kérdést, hogy miért éppen a bolgár rózsaolaj lett világhírű, hiszen a, környező országokban — Görögországban, Törökországban — is megközelítően azonosak a feltételek a rózsatermesztéshez. Nos, a válasz ebben a „megközelítőleg” szóban is keresendő. Ha Szófiából Burgaszba utazunk a legközelebbi úton, rövidesen megpillantjuk a karlovói völgyet, amit a nép hosszú évek óta már csak így említ: Rózsák Völgye. Költőnek kellene lennem, hogy leírhassam . a tavaszkor virágba boruló hatalmas rózsatáblák csodálatos látványát. Nem vállalkozhatorti erre, meg kell elégednem a krónikás szerényebb tisztével. A Rózsák Völgye 130 km hosszan és 15 km szélesen terül el a Balkán hegység és a Szredna Gora között. Régóta kutatják már a rózsatermesztés eredetét, s eddig csak az bizonyos, hogy e nagyszerű növény meghonosodását a török megszállásnak köszönhetik a bolgárok. Ügy sejtik, hogy az első rózsatöveket a XVII. században hozták Kis-Azsiából, s az első példányok csupán a gazdag török hivatalnokok kertjében pompázhatott. A későbbi években egyre jobban elterjedt a rózsatermesztés, s idővel a kazanlaki völgyben meghonosodott a nagytáblás kultúra. Ez a termelési mód terjedt el aztán a karlovói völgyben is. Annak ellenére, hogy ezt a fajta rózsát sok országban — pl. Görögországban. Iránban, Cipruson — termelik, a legtöbb és legfinomabb minőségű olajat a Bulgáriában érlelt fajta adja. Talán mondanom sem kell, hogy e gyönyörű virág termésének — a rózsasziromnak — begyűjtése igen kemény munkát igényel. Többnyire hajnalban szedik, mikor még dús harmat lepi a táblákat, mert ez is növeli a szirmok olajtartalmát. Aztán, ha valahol, hát itt igazán minden munkás a bőrén érzi, hogy „nincsen rózsa tövis nélkül”... Kora tavasztól hatalmas vörös és fehér színű rózsamezők illatoznak a Balkán hegyséq lábánál. Főként ezt a két fajtát termelik, mert ezekből nyerhetik a legtöbb és legfinomabb rózsaolajat. Igen sok munkába telik, míg összegyűlik egy liternyi rózsaolaj. A pihekönnyű rózsaszirmokból 3000 kg piros és 4500 kg fehér szirmot kell feldolgozni, egy liter rózsaolaj nyeréséhez. Lehet, hogy sokak számára, akik már megfordultak Bulgáriában, s ismerőseiknek „rózsaolajat” vettek ajándékba, olcsónak tűnt annak az ára. Bizony, ki kell őket ábrándítani. Nem rózsaolaj, hanem igen erős essencia birtokába jutottak, amiből tiszta szesszel felhígítva, kitűnő parfőmöt lehet kapni. A leírtakból talán az is magától értetődik, hogy igen fejlett a bolgár illatszergyártás. Az üzletek, áruházak kirakataiban igen ízléses flaconokban, üvegekben pompáznak a bolgár illatszergyártásnak az egész világon ismert termékei. Sőt, az sem titok, hogy Bulgária elégíti ki a nyugati világ — elsősorban Franciaország — illóolaj szükségletének nagy részét. Nos, ezekről i kulisszatitkokról igen keveset sejt a turista, ha tavasztájt a Rózsák Völgyében kígyózó Tund- zsa és Sztrjama folyó partjára vetődik. Csupán annyit érez, hogy valami különöset, valami egzotikusát lát. Olyat, amit csak itt Bnlnártáhan. a „rózsák országában” pillanthat meg. Molnár Sándor Erik Zet1er»1rom t Idegen kutyák Tom és én napozunk. — A szálloda felől jött egy hölgy és megállt Tom előtt. Fürkésző szemmel vizsgálta, körülbelül úgy, mint ahogy a2 egyik hölgy mustrálja a másik kifakult ruháját, majd ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette: „ennek a kutyának szopornyicája van! Az én kutyámnak is ilyenek voltak a lábai. Három hét alatt elpusztult.” Hm, gondolom, itt ülünk a napon Tom meg én, jól érezzük magunkat, s akkor jön egy vadidegen nő és kellemetlenségeket vág a fejünkhöz. Bár mind a ketten tudjuk, hogy nincsen igaza, szavának fullánkja mégis bennünk marad. Felkeltette gyanúnkat, amelytől nem tudunk szabadulni. Hiába ismételgetjük magunkban, hogy nem lehet igaza. Ez mindig így van. Persze a hölgy nem cselekszik rosszakaratból. Csupa jóindulat, de ez a hiéna jósága. Legjobb szándékkal döf belénk. „Mit válaszoljak ennek a hölgynek?” — elmélkedtem magamban. Ha beszélek a rosszul alkalmazott jóságról vagy a helytelen együttérzésről, ezt nyilván sértésnek veszi. A legjobb, ha visszavágok. De hogyan? Na, majd társalgók egy kicsit a kutyámmal. „Kedves Tom” — kezdtem elég hangosan, hogy a hölgy is meghallja — látod most lelepleztek. Az idegen néni is tudja, hogy szopornyicád van és így nem szabad a többi kiskutyával játszanod.” A hölgy sóbálvánnyá változott. Tágranyílt szemével, úgy festett mint egy filmdiva premier plánban. Fagyos tekintettel végigmért és azt kérdezte: „játszott ez a szopomyicás kutya más helybeli kutyákkal?” „Igen, persze.” „Az én kis skótommal is?” „Hogyan asszonyom? Skót utitár- sa van?” .Ostobaság, azt kérdeztem, hogy ez a beteg kutya játszott-e az én skót- terrieremmel?” „Vagy úgy, azzal a kis feketével? Igen, egész délután együtt voltak Tómmal. Az volt a legmulatságosabb, amikor Tom végignyalta a pofikáját.’* A hölgy szó nélkül sarkon fordult és felsietett a szállodába. Csomagolt és kutyájával együtt még aznap hazautazott. Tom meg én újból ott ülünk a napon és élvezzük a békés csöndet. Felhőtlen az ég és az utakon sem sétálnak idegen „jóemberek”. Boldog Baláa fordítása A RÓZSÁIRÓL
