Szolnok Megyei Néplap, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-10 / 188. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966, augusztus 19, Csend, pihenés, nyugalom a tiszapüspöki halásztanya stégjén. — N. Zs.) r w.,r 1 a tűzhelyen t? Y ÍJ r A a szőnyegen a Siókban Gondatlanok a tiszasülvi szülők A tiszasülyi tanács elnö­ki szobájában hétfőn reg­gel valóságos haditanács­kozás folyik. Résztvevői egy kis ponyvás GAZ ko­csival az imént érkezett tűzoltók és a tanács mun­katársai. — Hol lakik a legtöbb gyerek? — kérdezi Kucse- ra százados, a tűzoltók pa­rancsnoka. — Sallai utca... Fürst utca... — hangzik fel in­nen is, onnan is egy-egy utcanév. Három brigád indul a község utcáinak. A cél: tűzrendészeti ellenőrzést tartani a községben. Az idén előfordult tizenhárom, gyermekek által okozott tűzesetből ugyanis kettő Tiszasülyön történt. Az első hely egy kis tanyai ház. Túróék, a ház lakói már saját kárukon tanulták meg, hogy gyere­kek kezeügyében nem sza­bad gyufát hagyni. Nyolc gyerekük közül az egyik kezébe kaparintotta a gyu­fát, és meggyújtotta a tsz szalmáját. Nyolcszáz forint kárt okozott. A szülők ellen eljárás indult, de a látot­takból azt a következtetést szűrhetjük le, hogy a kárt nem képesek megtéríteni. A dologból okultak, az egész lakásban nincs gyu­fa. Az asszony a zsebében tartja. Tóth Andráséknál tör­tént a másik tűzeset. A gyufát itt az ablakpárká­nyon találjuk, bár a fiatal- asszony váltig mentegető­zik, hogy ő kulcsra zárja a szobát, ha elmegy otthon­ról. Igenám, de ott jártunk­kor sem tartózkodott a házban, éppen akkor érke­zett, amikor mi: az ajtó nyitva volt. Rabéknál a polcon, Sza- badoséknál a kredencen a gyufa. „Éppen el akartuk tenni...” „Fél tőle a gye­rek, tessék elhinni” „Vi­gyázok én, hogy ne jusson hozzá" „Nem ez a rendes helye...” és így tovább, so­rolhatnánk a szabvány-vé­dekezéseket. Egy esetet hadd mond­junk még el. Takaros, ra­gyogóan tiszta ház. A ven­déglátó házikisasszony a kis szőke, három­éves Katona Évi­ke. öntudatosan kalauzol minket: Tessék leülni, meg­várni anyukát — mondja felnőttesen. Kérésünkre a kredenchez vezet minket és megmutatja a gyufát. Büsz­ke arra, hogy tudja, hol van. A parányi konyhában hőség: ég a tűz, felügyelet nélkül. És ha a nylonterí­Battyán Gusztáv húsz­éves segédmunkás nem túl­zottan szeretett dolgozni. Ezért alkalmi munkák mel­lett gyakorta más kereset utón is nézett. Többízben lopáson fogták, ezért el is ítélték. A többi között ki­fosztott egy vállalati üdü­lőházat, a Tisza-parton fel­tört egy Skoda Feliciát, egy GAZ-kocsit is kinyitott. Ezért és még néhány más cselekményéért börtönbün­tetésre ítélték, amelyből 1965 nyarán szabadult. A tisztességes élet nem soká ízlett neki. Ez év már­cius 11-én ellopott egy mo­torkerékpárt, amelyet egy ismerősénél, Dankó Mihály- nénál rejtett el. Egy hét múlva találkozott a Nem­zeti Étteremben Márton Pál hegesztővel, aki nemrég szabadult a börtönből, ahol rablás miatt ült. Rövid idő alatt meg­egyeztek, hogy elmennek a Tisza Szálló elé és feltör­nek egy kocsit. Éjfél felé tő meggyullad a konyha- asztalon? Évike otthon, a gyufa szabadon, anyuka a boltban... Ne fűzzük to­vább a gondolatot. Katona Évike és a többi Évikék, Pisták megérnek egy kis gondosságot. Ez a véleménye az őrjá­rat után rögtönzött értéke­lésnek. A három brigád negyvenhét házba kopogta­tott be. A gyufát az elő­írásnak megfelelően mind­össze hét helyen őrizték. Negyven házban a gondat­lanság volt az úr... — ht — végrehajtották tervüket. — Felnyitottak egy külföldi rendszámú mikrobuszt, — amelyből különböző érték­tárgyakat emeltek el. Eze­ket értékesítés végett át­adták Dankónénak. Battyánnak még egy eset került amúgy is terjedel­mes bűnlistájára. Egy kis­korú leány megkérte, hogy a szüleitől ellopott betét­könyvből vegyen fel szá­mára bizonyos összeget. — Battyán készségesen több­ezer forintot vett ki a be­tétkönyvből, amelynek egy részét a leánynak adta. A szolnoki járásbíróság Battyán Gusztávot három év és három hónap szabad­ságvesztésre és a közügyek gyakorlásától három évi el­tiltásra, Márton Pált egy év és hat hónap szabadság- vesztésre és a közügyektől két évi eltiltásra. Dankó Mihálynét egy év és tíz hó­nap szabadságvesztésre és a közügyektől két évig va­ló eltiltásra ítélte. — TAKARÉKOS község­gé nyilvánítják Mesterszál­lást a pénteki tanácsülé­sen. A község 480 csalódja tagjainak több mint ki­lencven százaléka betét- könyvtulajdonos, az egy betétre jutó átlag megha­ladja a 6,5 ezer forintot. — MAR ÖTVENEN je­lentkeztek a kunhegy esi művelődési ház jövő hó­napban meginduló Vezetők fóruma című előadássoro­zatára. A politikai, köz- gazdasági, művészeti és pszichológiai előadásokat kiváló szakemberek, köz­tük budapesti egyetemi ta­nárok tartják. — A MEGYEI könyvtár hétfőtől kezdve a szokott időben ismét nyitva tart. — SIGMA televíziót és vásárlási utalványt nyer­tek a 30. heti lottó tárgy- nyeremény sorsoláson Kiss Károly és Bene Jánosné tiszaföldvári lakosok. — AZ ELSŐ negyedév­ben csaknem tízmillió tég­lával maradtak adósak az ÉM Tégla- és Cserépipari Tröszt gyárai. Az év első hét hónapjában nemcsak az adósságot törlesztették, hanem kereken hatvan mil­lió téglát gyártottak az elő­irányzaton felül. A tröszt készít különböző gázszilikát falazó blokkot, s ebből a termékből is számottevően túlteljesítette a tervet. Vég­eredményben — a gázszili- kát anyagokkal együtt ösz- szesen 77 millió téglának megfelelő terven felüli fa­lazóanyagot kapott az or­szág. — AZ IDÉN szeptember 7. és 11. között rendezik meg Kecskeméten a „Szü­ret az aranyhomokon” ün­nepséget. Az ünnepség ide­je alatt a „hírős városban” megrendezik a fiatal mű­szakiak találkozóját és a népi zenekarok országos fesztiválját is. — A BALATONBA ful­ladt a balatonalmádi strandfürdőn Tóth József 22 éves segédmunkás, túrói lakot. — ABONY határában a 4-es számú főútvonalon Josef Binder 48 éves gyá­ros, NSZK-beli állampol­gár, müncheni lakos a megengedettnél nagyobb se­bességgel vezette személy- gépkocsiját és elütötte a kerékpáron haladó Molnár Antal 15 éves iskolai tanu­lót, miskolci lakost. A gá­zoló gépjárművezető segít­ségnyújtás nélkül elhajtott a tett színhelyéről. A fiatal fiú belehalt sérülésébe. A nyugatnémet gyárost Ceg­léden elfogták és őrizetbe vették, ügyében a vizsgálat folyamatban van. — ERCSI község közelé­ben a 6-os számú főútvona­lon Tafferner Károly 51 éves cukrász, budapesti la­kos motorkerékpárjával be­lehajtott az előtte haladó, szabályosan kivilágított lo­vaskocsiba. Tafferner Ká­roly és 42 éves felesége, a motorkerékpár pótutasa olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. — BALATONÉERÉNY közelében a megengedett­nél nagyobb sebességgel vezette motorkerékpárját Verkói Ferenc 28 éves keszthelyi lakos, a helyi felsőfokú mezőgazdasági technikum kollégiumának vezetője, és járművével az útmenti fának ütközött. A karambol következtében Verkói Ferenc életét vesz­tette. — A TISZAGYENDAI Lenin Tsz-ben már az első és második kaszálású lu­cerna is szép termésered­ményt hozott. A második kaszálás után a földet nit­rogénműtrágyával szórták meg, majd alaposan meg­öntözték. Ennek eredménye a most befejezett harmadik kaszálás holdankénti 17 mázsás termése. A negye­dik kaszálásból műtrágyá­zással és a szükségeshez mérten öntözéssel 12 mázsa újabb terméseredményt várnak. A Nap kél: 4.32 h-kor, nyug.: 19.05 h-kor. — A Hold kél: 22.51 h-kor, nyug.: 13.53 h-kor. IDOJARASJELENTES Várható időjárás: Keve­sebb felhő, már csak egy­két helyen zápor, zivatar. A helyenként viharos észak­nyugati-északi szél mérsék­lődik. A nappali felmele­gedés nyugaton fokozódik, keleten alig változik. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet: 22—26 fok között. — A LOTTÓ Áruházban kapható bútorszövetekből, szőnyegekből és függönyök­ből 3000 forint értékig tet­szés szerint választhat az a túrkevei lottózó, aki a júliusi tárgynyeremény sor­soláson 8 958 381 számú szelvényével „Lakástextil” utalványt nyert. — BRIGÁD barátság. A Tisza Cipőgyár Clara Zet- kinről elnevezett szocialista brigádja évek óta kapcso­latot tart a vállalat deb­receni gyáregységének egyik szocialista brigádjá­val. A debreceniek most kétnapos tapasztalatcserén voltak Martfűn. MOZI: Szolnok : Vörös Csillag: A kis özvegy, Tisza: A flotta hőse, — Kert: Vadul, vagy engedékenyen, MÁV: Láng az utcákon. Jászberény: Lehel: Egy szöszi szerelme, — Kert: Majdnem baleset, — Karcag: Déryné: Égiháború. MEDOSZ: Ki volt dr. Sorge? Kisújszállás: Ady: Tilos a sze­relem. — Kunhegyes: Szabad­ság: Riói kaland. — Kunszent- márton: Körös: A színész. — Mezőtúr: Béke: A Lord és bandája, Dózsa: A Saint Tro- pez-i csendőr, Szabadság: Par- daillan lovag, Tiszafüred: Ti­sza: Minden kezdet nehéz. T5- rökszentmiklós: Dózsa: A pá­rizsi Notre Dame, Kert: A pá­rizsi Notre Dame. Túrkeve: Vörös Csillag: A becsületes szélhámos. A MAGYAR RADIO FIS TV SZOLNOKI STÜDIOJANAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon Naponta 18 órától 19 óráig Hétközben. Zenés riportmű­sor. TELEVÍZIÓ : 17.55: Hírek. — 18.00: A béke egy napja. Viharban. Bolgár kisfilm. — 18.25: A zenei ko­lostor. Filmösszeállítás. 18.35 r Sokszemközt. Aktuális ipari riportműsor. 19.05: Mit tudunk az átöröklésről? A genetika új eredményeinek felhasználása a növénytermesztésben. 19.35: A Magyar Televízió I. táncdal­— A KÖZELMÚLTBAN hazánkban megrendezett két nemzetközi társastánc­versenyen a magyar ver­senyzők jól megáilták he­lyüket: a budapesti, majd később a szombathelyi erős mezőnyben nyolc magyar pár jutott be a tánctudós magas színvonalát elismerő „B”-kategóriába. Közülük az első három pár azóta is számos külföldi meghí­vást kap. Módi Júlia és László Attila — akik két­szeres országos bajnokok — az idén Berlinben az FDJ versenyén, Prágában kö­zép-európai versenyen, Po­zsonyban és a jugoszláviai Velemjében szerepelt sike­resen. Juhász Valéria és Jánosi László ugyancsak Jugoszláviában, a bledi társastánc-fesztiválon kép­viselte a magyar fiatalokat. Lukács Zsuzsa és Mészáros Miklós — az idei budapesti bajnokpár — augusztus vé­gén a salzburgi nemzetközi vetélkedőn vesz részt. — BAJNOKI eredmé­nyekről Is beszámol a me­gyei művelődési ház szak­köreinek kiállítása. — A repülő- és autómodellező és a hajómodellezd szakkör díj­nyertes modelljeit, az esz­perantó szakkör nemzetkö­zi kapcsolatainak doku­mentumait mutatja be. Az aquaristák legszebb dísz­halaikkal szerepelnek, a biológiai szakkör vízkaltú- ráit mutatja be, — JELENTKEZZEN A KÁROSULT! — A Szolnok városi és járási rendőrka­pitányság bűnügyi alosztá­lya kéri azon ismeretlen károsultat, akinek orkán- kabátját 1966. május 2-án a hajnali órákban a Szolnok, Kossuth téri autóbusz meg­állóban ellopták, saját ér- dekében jelentkezzen. — A KENGYELI Dózsa Tsz vezetősége nagy figyel­met szentel a KISZ fiata­lok megfelelő szórakozá­sára. Ebben az évben is 3 hold kukoricaföldet jut­tattak a fiataloknak, azt gépi munkával ingyenesen megművelik, a kézi mun­kákat pedig a fiatalok sza­badidejükben végzik el, A jövő évben 2 napos kirán­dulást terveznek a föld Jö­vedelméből. fesztiválja döntőbe jutott szá­maiból. 19.45: Hazai tükör. Ak­tuális jegyzet. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv-hiradó. 20.20: Királyok királya. Magyarul beszélő csehszlovák film (tíz éven fe­lülieknek). 21.50: A laser. 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyai Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsá­ga és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Vsrga József Kiadja a Szolnok megye) tapk'sdő Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség ■ 20—93. 23—20, 20—89 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és Kiadóhivatali Szolnok. I sz Irodaház Index-szám: 25. 06* A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megy« pos­tahivatalok és fiókposták ter- lesztlk A lap előfizethető bár­mely postahivatalnál és kéz­besítőnél. - Előfizetés! dll 1 hónapra is.— Ft Szolnok megy« Nyomdaipari Vállalat Felelős vezetőt Mészáros Sándor Nem jó üzlet az autófosztogatás Battyán Gusztávot és Társait „kivonták a forgalomból” Augusztus 10 Szerda Lőrinc rr RÁ'DIÖ • f V« MOZI• SZÍNHAr2 Tekintse meg On is a Budapesti Bútorértékesítő Vállalat KORSZERŰ OTTHON KIÁLLÍTÁSÁT SZEGEDEN, a Vasútforgalmi Technikum Székhazában I Nyitva reggel 8 órát ót A bemutatott bútorok a helyszínen MEGVÁSÁROLHATÓK ] este 21 óráig linen iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

Next

/
Oldalképek
Tartalom