Szolnok Megyei Néplap, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-25 / 200. szám
1S€8. augusztus 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Hogy valóban olvasó nemzet legyünk... Ha csupán a statisztikai adatokat nézzük, nemzetközi viszonylatban is jó eredményt értünk el, nemcsak a könyvtárhálózat fejlesztésében, hanem az olvasók számának növelésében és a könyvek kölcsönzésében egyaránt. A második ötéves terv időszakában a tanácsi és szakszervezeti könyvtárakban félmillióval nőtt az olvasók száma. E két könyvtárhálózat beiratkozott olvasója közé tartozik az ország lakosságának 20,8 százaléka. Külön örömünkre szolgál, hogy a Művelődésügyi Minisztérium könyvtárosztá- íyának értékelése szerint néhány korábban elmaradt megye — köztük Szolnok megye is — felzárkózott a Ee j lettebbekhez. Ezek után jogosan vetődik fel a kérdés: miért mondjuk azt, hogy még sokat kell tennünk azért, hogy valóban olvasó nemzetté váljunk? Néhány tény erre is magyarázatot ad. így például az, hogy az összes olvasók 40 százaléka gyermek. Ez jórészt az iskolában kötelezően előírt olvasnivalót kölcsönzik. Még szembetűnőbb, az olvasóvá nevelés gyorsítását sürgető adat: az ország munkásság ástak csupán 22 százaléka olvas rendszeresen. — Legalábbis ennyi közülük a könyvtári tagok száma. Odahaza viszont — érthetően — nemigen van a munkásoknak házikönyvtáruk. Ráadásul azt is figyelembe kell vennünk, hogy a munkások többsége — főleg a közép- és kisüzemekben dolgozók — olyan szak- szervezeti könyvtárak tagja, amelyek nem rendelkeznek megfelelő könyvállománnyal, illetve szolgáltatásuk csak könyvek kiadására és bevételére szo- rítkozikj A megyénkben mindinkább tért hódító szocialista brigádmozgalomnak ezért kellene fokozott gondot fordítani a könyvpropagandára, hiszen könyvek nélkül sem az általános-, sem a szakmai műveltség vagy politikai képzettség fokozása nem képzelhető el. Márpedig erre igen nagy szükség van, mert megyénk üzemi dolgozóinak jelentékeny része még az általános iskola nyolc osztályát sem végezte el. Mit kellene tennünk, hogy a munkásság körében jobban tért hódítson a könyv? A hathatósabb propaganda, a szocialista brigádmozgalom felhasználása mellett elsősorban szervezeti intézkedésekre lenne szükség. így például az ipari körzetekben, ipartelepek körüli falvakban olyan könyvtárakat kellene létrehozni, melyek a munkásság elfoglaltságához igazodva az esti órákban is nyitva tartanak, s amelyeket főhivatású könyvtáro- «ok vezetnek. Létre lehetne hozni olyan könyvtártípusokat (például vasúti, vagy autóbuszpályaudvari kölcsönzőket), melyekhez a bejáró munkások is köny- nyebben hozzáférhetnek. Egyszóval a helyi viszonyokat mérlegelve fejleszteni a könyvtárhálózatot aszerint, hogy mi a legcélravezetőbb módszer. Néhány üzemben — így a szolnoki járműjavítóban, a martfűi Tisza Cipőgyárban korábban már sikerrel kísérleteztek például a műhelyi könyvtárak létrehozásával. Ez is egyik — de korántsem teljes — jó módszere a könyvek megszerettetésének. A másik fő problémát a parasztság könyvekkel való ellátása jelenti. Parasztságunknak ugyanis mindösz- sze 14 százaléka olvasó. Gátlólag hat, hogy a falvak jórészében sem a megfelelő elhelyezés, sem a kellő személyi feltétel nincs meg a könyvtárak számára. Sok helyen még fiókkönyvtár sincs. A művelődési autók az ellátatlan területnek csak 10 százalékát tudták behálózni. A második ötéves terv során adódott a tanulság: ha megfelelő helyet, vezetőket találunk a falusi könyvtárak számára, s megfelelő állománnyal látjuk el azokat, akkor gyorsan gyarapodik az olvasók létszáma. Az utóbbi öt év alatt ezért nőtt megközelítőleg annyival a falusi olvasók száma, mint azelőtt egy évtized alatt. Ahhoz, hogy a falvakban, városszéleken tovább lehessen növelni az olvasók létszámát, megfelelő feltételeket kell teremteni. A harmadik ötéves tervben például a tanácsi könyvtárhálózatban 180 ezer, a szakszervezeti könyvtár- hálózatban pedig 75 ezer új polc-folyóméter beszerzését követeli meg az állomány növekedése. A könyvállomány beszerzése mellett az ilyen nagymérvű kiadások szükségessé teszik, hogy helyiségbiztosításban, szekrények, polcok, egyéb berendezések beszerzésében az állami fedezet mellett helyi erőforrásokat is bocsássanak rendelkezésre. A törökszentmiklósi Aranykalász Tsz és még jónéhány szövetkezet eddig is segítette a tanácsi könyvtárhálózatot. Szükséges, hogy az ilyen példákat követve széleskörű társadalmi összefogás bontakozzék ki a könyvtár- hálózat fejlesztéséért. A községfejlesztési, az igazgatói alap. a termelőszövetkezeti szociális és kulturális alap felhasználásakor erre is gondolni kell, hiszen a szépre, jóra, a korszerű szemléletre való nevelésben nélkülözhetetlen segítőtárs a könyv. (S. B.) Szombaton rajtol az országos szántóverseny Szombaton délelőtt a kompolti kísérleti intézet füzesabonyi gazdaságának határában rajtol a IV. országos szántóverseny 46 tagú mezőnye. A versenyzők között ott lesznek a megyei döntők első, második helyezettjei, továbbá a korábbi országos versenyek legjobbjaiból összeállított magvar válogatott keret tagjai. Pénteken a hazai szántóversenyek új színfoltjaként — ügyességi brigád — versenyt rendeznek. Ez alkalommal a traktorhoz kapcsolható különböző munkagépek használatának mesterfogásait, szakmai bravúrjait mutatják be. A „nagy verseny” már korábban kimért pályáin szombaton dübörögnek fel a gépek. A versenyzők teljesítményét — a nemzetközi versenyek 100 pontos szabályzat alapján — 20 tagú zsűri bírálja el. A döntő szempont a munka minősége. A verseny legjobbjai együttesen 30 000 forint értékű tárgyjutalmat kapnak. A legjobban szereplő fiatal traktoros ezenkívül megkapja a KISZ Központi Bizottság külön- díját is. Egy félbe maradt „műemlék" Mi lesz a kunhegyest r a a •• rr — 1 •• 1 rr IQ uttoro üdülővel: A kunhegyesi strandfürdő mellett áll egy féligkész épület. Ha elkészül, úttörő üdülő lett volna, így „műemlék”. Egy nagyszerű társadalmi összefogás félbe maradt, de impozáns emlékműve. Tordai József, a törökszentmiklósi járási tanács vb titkára így emlékezik az építésére: — Még jóval a kunhegyesi járás megszüntetése előtt, 1959-ben kezdték meg a társadalmi munka szervezését. Nyolc község fogott össze, hogy felépítse az úttörő üdülőt. Akkor még én is Kunhegyesen dolgoztam. Rég láttam olyan lelkes munkát, amilyent vasárnaponként a társadalmi munkások, tsz-tagok, állami gazdasági dolgozók, tanácsi dolgozók, munkásőrök végeztek. Egymillió kétszázezer forint értékű munkával épült fel félig az épület. Aztán közbejött a járások átszervezése, a nyolc község fele a tiszafüredi, fele a törökszentmiklósi járáshoz került, a közös munka épp hogy csak tető alá került, abba maradt. A kunhegyesi tanácsnak, amelyik községfejlesztési alapjából a legtöbb pénzt áldozta az építkezésre, nincs elég pénze, hogy önerőből befejezze. — A lelkesedés nem ment a szakszerűség rovására? — Csak meg kell nézni az épületet, olyan munkát végeztünk rajta, mint kevés építkezésen. A környék legjobb kőműveseinek irányításával dolgoztunk. Egy kicsit a virtus, a vetélkedés szelleme is feltámadt a különböző községek társadalmi munkásai között. A kunmadarasiak úgy igyekeztek, hogy kiérdemeljék a tomajmonostoriak elismerését és viszont. Az épületet különben a Népstadion építészmérnöke, Huszti Sándor tervezte, szintén társadalmi munkában. Ö is gyakran lejárt, míg tartott az építkezés, felügyelt a munkára. — Évek teltek el azóta, hogy hozzákezdtek ehhez az építkezéshez, és még mindig befejezetlen. Mi a tervük vele? — Vb-üléseken többször napirendre került a kunhegyesi úttörő üdülő sorsa. A megyei tanács vb művelődésügyi osztályának is felajánlottuk már, alakítsák át tanyai kollégiummá. Körülbelül egymillió forint költséggel ötven-hatvan gyerek elhelyezését lehetne ott megoldani. Így a környék lakosságának társadalmi munkája is olyan ügy érdekében kamatozna, ami mindnyájunk közös gondja, hiszen — jól ismerem azt a környéket — a kunhegyesi tanyai iskolák működnek a megyében talán a legmostohább körülmények között. — Mi lett a sorsa ennek a javaslatnak? — Elutasították. Aztán felajánlottuk a SZOT üdülési főigazgatóságának, csináljon tsz-üdülőt belőle. A kunhegyesi községi tanács vb-titkárának szobájában egy idősebb asszony panaszolja problémáját Kéri, hogy segítsen benne Kiszel Sándor vb-titkár. Az unokája most lesz harmadikos, kint laknak tanyán és a kisgyermeknek minden nap nyolc-tíz kilométert kell gyalogolnia az iskolába. Ha nagy sár vagy hó volt, néha a hátukon vitték el, de már időset jó lenne, ha itt a faluban járhatna iskolába az unoka. — Nem tudjuk sajnos kollégiumban elhelyezni Próbálja meg talán valamelyik rokonnál vagy ismerősnél — tanácsolja Ki- szel Sándor, és az asszony megoldatlan problémájával távozik. — Nagyon kellene a községnek egy tanyai kollégium, mert valóban tarthatatlanul mostoha körülmények között járnak iskolába ezek a gyerekek — fordul hozzám a vb-titkár. — Ezek szerint ön is azt a megoldást támogatná legszívesebben, hogy a félbe maradt épületet kollégiummá alakítsák át? — Sajnos, úgy látszik, hogy ez nem járható út. A megyei tanács művelődés- ügyi osztálya szakvéleményt kért az átalakítási lehetőségekről, és a statisztikai vélemény szerint az épület felső szintje kollégiumi célokra alkalmatlan, mert a födém nem bírja ki az előírt terhelést. — És mit mond az épület tervezője? — A statisztikai vélemény után mi felutaztunk hozzá. Idős ember és komolyan mondom, megsajnáltam, amikor elmondtuk neki a szakvéleményezés eredményét, majdnem sírt Ö nem kollégiumnak, hanem gyermeküdülőnek tervezte az épületet, de vállal érte minden felelősséget. Én laikus vagyok, de nem tudom elképzelni, hogy a felső szint használhatatlan lenne, hiszen annyi betont beleépítettünk, olyan masz- szív. — Tudomásunk szerint a kollégiummá való átalakításnak egy másik akadálya is van, a távolság. — Az épület körülbelül kétszáz méterre van a kövesúthoz, vagyis a strandfürdő bejáratához, ahonnan busszal meg lehetne oldani a gyerekek iskolába utazását. Csak egy keskeny betonjárda kellene a háztól az útig, vagy vállalnánk egy ilyen hosszúságú bekötőút tükrének az elkészítését is — társadalmi munkában. — Az úttörő üdülő hasznosításának másik lehetősége sem ígér megvalósulást? — Megkaptuk a SZOT válaszlevelét, amelyben elutasítják az ajánlatunkat. — Ezek szerint mi 0 megoldás? — Az épületen zömében már csak a szakipari muo- kákat kell elvégezni, ezt társadalmi munkában nem tudjuk vállalni. A községfejlesztési alapunkat pedig már évekre kimerítette a vízhálózat építése. Ha más lehetőség már végképp nincs, arra gondoltunk« hosszúlejáratú hitelt kérünk a banktól, és a fürdő fejlesztésébe illesztve szállóvá vagy penzióvá alakítjuk át. Az emberek itt már úgy vannak vele, mindegy milyen célra hasznosítják, csak ne vesszen kárba a munkájuk, olyan régen húzódik már ez az ügy. Bizony elég régen, és csupán arra vagyunk kíváncsiak, mikor talál gazdára végre ez a „jobb sorsra érdemes”, szegény épület. Nyolc község összefogásának „műemléke”. Rideg Gábor T4BI LÁSZLÓ: KETTEN BESZÉLNEK — Kedves főnök kartárs, nagy kérésem van. — Halljuk. Ki vele. — Szeretném őszintén megmondani a véleményemet önről. Tíz percet kérek erre a célra. — Készséggel, kedves barátom. De mondja csak: miért éppen ma? Ha jól tudom, tizenhét éve dolgozik a kezem alatt és ilyesmi eddig még csak eszébe sem jutott. — Eszembe jutott többször is, de nem volt bátorságom hozzá. Ugyebár tetszik tudni, hogy hét gyerekem van és két idős anyám, tudniillik az apám második feleségét *s én tartom el. Így aztán szükségem volt az állásomra. — Értem. És most már nincs szüksége az állására? — Nincs, főnök kartárs. Igen kedvező fordulat következeit be életemben. — Igazán? Gratulálok. Éspedig? — örököltem. — Dehiszen ez pompás dolog! És mennyit? — Másfél millió dollárt, tessék elképzelni. Egy nénikémtől, aki 1896- ban vándorolt ki Amerikába, s azóta egyfolytában spórolt. — Igen tekintélyes összeg. Mihez kezd vele? — Először is megmondom önnek a véleményemet. Aztán veszek egy családi házat a Rózsadombon, kocsit is veszek, meg egy vitorláshajóí is. Kutyatenyésztéssel fogok foglalkozni, de csak kedvtelésből. A kitenyésztett kutyákat nem adom el, mert a pénzre nem lesz szükségem, hanem szabadon fogom ereszteni őket. — Nagyon szép gondolat. Nos. lássuk, mit kíván mondani nekem7 — Röviden csak annyit, hogy ön egy... — Bocsánat, csak egy pillanatra... Már megérkezett az örökség? — Még nem. De már értesítési kaptam, hogy folyamatba tették az ügyet. Azzal biztatnak, hogy két hel alatt ideér a pénz. A Nemzeti Bank is sürgeti, hiszen tetszik tudni, hogy devizára szükségünk van. — Persze, persze. No csak folytassa. — Szóval röviden csak azt akartam mondani, hogy Ön egy... — Egy pillanat... Ne vegye rossznéven, hogy félbeszakítom, de remélem tudja, hogy az örökösödési adó igen nagy, azonfelül a dollárt természetesen hivatalos kurzuson fogják számolni, egy részét kezelési költség címén levonják, aztán az átutalási díj sem csekélység, lejón még belőle az ügyvédi költség, az ellenőrzési hányad, a kincstári dézsma, a bélyegilleték és a késedelmi bírság. Persze így is szép summa marad, csak úgy mondom. Szóval? Folytassa. — Szóval csak azt akartam mondani, hogy ön egy... — Pardon, még valamit elfelejtettem. Az efféle ügyek néha nagyon elhúzódnak. Ismertem valakit, aki tizenkét évig várt a jogos örökségére, tizenkét hosszú évig, képzelje. — Csakugyan? — Ügy bizony. Persze lehet, hogy maga már hat év alatt megkapja a pénzét, csak úgy mondom. Szóval? Folytassa. — Szóval... kedves főnök kartárs... ön egy... — Egyébként még csak annyit, hogy a kutyatenyésztés nem a legjobb ötlet. A tenyészkutyák igen könnyen megbolhásodnak, ne feledje. Nem tudott valami jobbat kitalálni? Nagyon rövid a maga fantáziája, kedves barátom, mindig ts ez volt a legfőbb baja. így aztan persze a munkáját sem tudja megfelelően elvégezni, nem leleményes, nem találékony és eltotojázza az idejét. Kutyatenyésztés! Nevetséges. Kész röhej. No csak folytassa, nem akarom megzavarni. — Talán majd máskor, főnök kar- társ... Letelt a tíz perc, amit kértem... Sok a munka... majd májkor... — Na jó. Hát majd jelentkezzék. — Igenis, majd jelentkezem. Da egyet azért kérdezhetek, ugye? — Halljuk. Ki vele. — Hogy tetszik lenni?
