Szolnok Megyei Néplap, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-20 / 197. szám
1966. augusztus 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 az Átalakított ruházati bolt jászapátiban Szabad övezet az újságolvasónak Baráti körök • Folyóiratkölcsönzés A SZOT ét a Művelődési Minisztérium sajtóval foglalkozó irányelveiről Kortunet Manapság igen ki kellene nyitni a bukszát annak, aki minden Magyarországon megjelenő hírlapot és folyóiratot meg akarna rendelni, hiszen 24 napilap, 41 hetilap, 33 kétheti lap és 195 havi folyóirat jelent meg már másfél évvel ezelőtt, s ez a szám inkább növekszik, mintsem csökken. A hírlapok, folyóiratok példányszáma is igen jelentős. A napilapok például több mint 587 millió, a hetilapok 219 millió, a havi folyóiratok 32 millió példánvszámban jelennek meg. E néhány számadat birtokában is magától érthetőnek tartjuk a SZOT és a Művelődési Minisztérium irányelveit, miszerint: „tc- kintettel a sa jtótermékeknek az információ nyújtásban és a politikai érdeklődés felkeltésében és kiél építésében — általában a művelődésben és a közvélemény formálásában és az agitá- ciában játszott fontos szerepére — a harmadik ötéves terv időszakában fokozott figyelmet kell fordítani a sajtótermékek (hírlapok, folyóiratok) felhasználására és az általuk folytatandó propaganda tevékenységre”. A SZOT és a Művelődési Minisztérium irányelvei több — néhány megyében már bevált — gyakorlati módszert is javasolnak a népművelőknek. Így például az olvasók törzsgárdájából baráti körök szervezését. melyek a szerkesztőséggel kapcsolatot tartva fontos közvéleményalakító fórumokká válhatnak. A népművelők fontos feladata, hogy a hírlap és folyóirat-propaganda a könyvtári olvasók táboránál szélesebb körre hasson és fokozottabban érvényesüljön azoknál is. akik még nem jutottak el a rendszeres könyvolvasásig. Az irányelvek előírják, hogy a művelődési intézményekben a sajtótermékek félhasználását kötetlenné, minden formaságtól mentessé kell tenni. El kell érni, hogy a könyvtárakban beiratkozás nélkül is olvashassanak újságot az emberek. E cél érdekében kívánatos olvan klubszobát. vagy lapozgatót kialakítani. amit a kölcsönzési időn túl is felkereshetnek az újságolvasók. Ennek érdekében vasárnap és a kölcsönzési időn túl is ügyeletet kell ezekben tartani. A hírlapolvasásra szolgáló részt célszerű a művelődési házakban is kiala- tílani. A különböző klu- tokban is módot kellene ta- álni arra, hogy minél több újság és folyóirat álljon rendelkezésre. A SZOT és a Művelődési Minisztérium közös állás- foglalásának minden bizonnyal azt a részét fogják legnehezebben végrehajtani, mely szerint azokon a helyeken, ahol művelődési ház, könyvtár hiányában vagy egyéb okok miatt nem lehet olvasó szobát kialakítani, úgy önállóan elhelyezett hírlap és folyóiratolvasókat kell létesíteni. Szinte előre halljuk a vitát: „nincs rá fedezet, nincs rá kapacitás”. Pedig új lakótelepekhez nagyon hozzátartozik legalább egy kis klub létesítése. Szolnokon viszont, a város új és nagykiterjedésű lakónegyedében még újságárus sincs. Elsősorban nem a beruházással, hanem a sajtótermékek terjesztésének becsületével van baj véleményünk szerint. Persze, a pénzhiány, kapacitáshiány is közbeszólhat. De ötletteli leleményességgel sokmindent meg lehetne oldani. A karcagi könyvtár például már az év elején kölcsönzött ki képeslapokat, folyóiratokat a helybeli cukrászdának. „Hadd olvassák az emberek, utóvégre azért adták ki azokat” — vallották, s nekik volt igazuk. Való igaz, hogy a hírlapolvasó fenntartása költségbe kerül. Ezt a költséget azonban közösen is lehet viselni a 4/1965. (VI. 15.) MM számú rendelet alapján. Egy-egy faluban például a termelőszövetkezet, a KISZ, az fmsz kulturális alapjából közös erővel létrehozható újságolvasó helyiség. Az ezekben található sajtótermékek kiegészítésére kicsi, de jól összeválogatott kézikönyvtárat kellene lexikonokból, szótárakból, adattárakból létrehozni. Elsősorban a szakszervezetek feladata, hogy a munkásszállásokon, a bejáró munkások várakozó helyein mindig legyen kellő számú sajtótermék. Lehetővé kellene tenni azt is, hogy az orvosi várószobákban, fodrásznál, vendéglátóipari helyiségekben is olvashassanak az emberek. A mai irodalmi és művészeti életet figyelemmel kísérők bizonyára örömmel fogadják azt az elhatározást is, hogy a vaskosabb (havi) folyóiratokat kölcsönözni lehet majd, úgy, mint a könyveket. A SZOT és a Művelődési Minisztérium tehát érdemeinek megfelelő gonddal foglalkozik a sajtóval. Reméljük, a hozzájuk tartozó intézmények is követik a jó példát, s öntevékenyen igyekeznek valóraváltani a sajtóval foglalkozó irányelvek célkitűzéseit. S. B. Szolnok, 1966. anjrnisztu» 20 Bosszú ideje nem kapni az üzletekben Ultra mosogatóport. Nincs sehol. Mondom a feleségemnek, bízza csak rám, majd tudom én, hol a nyitja. Emlékszem nyár elején sötétbarna bugáról után loholtam. És hol találtam rá? Szolnokon, a Ságvári körút Za.gyva-híd előtti hajlatában, egy földszintes, vályog épületű vegyesboltban. Megyek most is oda. Nem hosszú még a körút, gyorsan kiérek a... Horn is? Nocsak, hol is járok? Hát hová lett az én boltom? Nyár elején még itt volt a sáros kis utcában. Khm... Melyik is az az utca? Hát itt volt. Igen, itt, ahol vele szemben előkelő külső ruhába öltöztetett, irigylendő lakásokon játszik a fény. S itt, ahol állok — a tető hiányzik már csak róluk — egy, két, három korszerű, emeletes új bérház. Mikor kerültek ide? Állok, bámulok. Odacsoszog hozzám az építkezések őre. — A bolt? Tetszik látni azt a száraz fát? Annak a helyén volt Izzik a déli fény. Ragyog az új házak ablakain. Bandukolok vissza. Jó érzéssel. Ultra mosogatóport ugyan, és boltot se leltem. Mégis. Mintha rátaláltam volna valamire. — bőrrák — Különben is, hi dolga? Felszólalt a kultúrotthon igazgatója. Ha úgy vesszük, nagyon is a „szakmájába” vágó dolgokról beszélt egy járási fórum előtt, ahol nem először járt már, de először szánta rá magát felszólalásra : Elmennek ebből az istenverte faluból a fiatalok. Próbáljuk meg idekötni őket valahogyan. Kedves szóval, emberi megértéssel, egy kis előleggel a tsz-ből, s azzal is. hogy nem mosolyogjuk ki próbálkozásaikat. Mutassuk, hogy kellenek nálunk, mert tényleg nagyon üres a falu nélkülük. Ne engedjük őket csak úgv, minden marasztalás nélkül elmenni. Mire azt is kifejtette, hogy községükben ezzel nem sokat törődnek, s leült, ott volt a cédula. A községi vezető írta, aki vele együtt hivatalos volt ide. Az orra elé tolta: „Fel fogok szólalni és megmondom, hogy eltúloztad. Van nekünk fiatalunk, s ha elmennek, annak nem a bánásmód, hanem a község előnytelen gazdasági helyzete az oka.” Aztán nem szólalt fel mégsem. Csak négyszemközt leckéztette az igazgatót: „Miért kell mindent így kiteregetni?! Ez különben sem a te dolgod. miért nem arról szónokoltál?” Ügy bizony. Megrótta ahelyet, hogy örülne: segítőtársa ígérkezik valamihez. amit olyan rettentően kellene orvosolni. — Volna végre még egy ember. aki segítene gondolkodni azon. mit is tegyenek azért, hogy a fiatalok ne irtózzanak otthon maradni a faluban. ^ A járási fórum azonban1’ nagy hely. Ott magukról csak szépen szabad beszélni, csak a szépeket elmondani még akkor is. ha ennek az ára az őszinteség megkerülése... Mert ez mindig kevesebb gonddal, munkával jár, mint a jó helyzetismeret, a valódi segíteni akarás. Kölönösen ott, ahol tenni is — mégpedig sürgősen tenni — kellene valamit a fiatalok marasztalásáért — borsi — . & Mozgalmas pihenő Ar aratás befejezése titán mozgalmas pihenőt rendeztek a nagykörűi Haladás Tsz asz- szonyai. A tsz nőbizottsága kirándulást szervezett Csehszlovákiába. A háromnapos külföldi túrán negyvenketten vettek részt. A kőtelki Ady Tsz nőbizottsága „csak*’ belföldi útra invitálta a szövetkezet asszonyait. Esztergom, Vis^grád és Budapest megtekintésére kétnapos körutat tettek mintegy ötvenen. Hunyadfalváról — szintén Öt- ven asszony — Cserkeszöllőbe rándult ki egynapos fürdőzésre. A tiszasülyi görbemajori nőtanács meghívására pedig a Mátrában töltöttek egy napot az állami gazdaságban dolgosé asszonyok. Csizmcmadrá$ félcipővel Egyszer volt, hol nem volt... Mikor volt? M! volt? Hol volt? Szolnokon volt kedves Olvasó, húsz évvel ezelőtt. S Te is átélted. Emlékezz csak rá, mikor közmunkára akartak fogni, hogy égnek állt a hajad. K. Tóth Lenke így örökítette meg e napokat: Kezdetben vala a hatósági plakát. Ki-ki közmunkába hajtsa be a nyakát. Vagy ha nem akarja, meg is fizetheti. Vallja mi a bére, a havi, vagy heti Csorog a vallatok forró verítéke, Nincsen a vallóknak se hossza, se vége. Imígy vall a legtöbb, tessék felmenteni, Kezem-lábam most is külön doktor keni. Mozdulni se tudok, amikor bekötöz. Óh, az én munkámtól nem gyarapszik a köz. Most is úgy hoztak el, szinte ölben ketten, Az ilyen beteg tán 'nem fölmenthetetlen? A hatóság hümmög. oldódik a válság Alig néhány fillér a közmunka válság. Vigye el az ördög, ha már ilyen rokkant! Megörül az ügyfél a sikernek roppant. Felejti, hogy ide ölben hozták többen. Kifelé már mint csízmadárka röppen. örült a balga lélek, nem tudta, mi várja otthon. Bezzeg, ha erre előre gondol, akkor inkább a közmunkát választja. Otthon ugyanis napokig tartott a melaszfőzés. A korabeli vers így írja ezt le: A családtagok egy percet sem késnek Ügy váltva fel egymást, akár a stafétát; Egy nagy krumplitörőn nyomják át a répái Hohó! Álljunk csak meg egy kicsit, hiszen összekeverjük a melaszfőzés technológiáját. Először meg kellett főzni a répát. Az sem volt egyszerű, mert: i....Mikor már úgy röpköd fortyogó répája, Hogy a plafonról is az hull vissza rája, S ha homlokát törli, így kiált fel: Szent Égi Már a fejemen is melasz a verejték!” Passzírozot répát újrafőzték, majd két napig keverték. Nem volt valami szivgyönyörködtető, de mindenki úgy segített magán, ahogy tudott. A szolnoki jármü- javítóbeliek például úgy, hogy darálót és egy olajütőt szereltek fel az üzemben s szerveztek egy beszerző brigádot. Ez a brigád kisebb mezőgazdasági szerszámokért olajos magvakat szerzett be. Volt úgy, hogy tíz vagonnal is hoztak. Egyszer még pulykaszállítmánnyal is hazatértek. Pedig a közlekedés még a városban sem volt valami biztonságos. K. Tóth Lenke így örökíti meg egy eset dagadó történetét: Hazafelé mendegéltek, Nincs az utcán élő lélek. Ahol áll a bábaképzö, Harsan mégis hang, igéző: Állj, vagy ütök, add csak elő. Amid van, te járókelő. A vasutas becses neje, Sikoltozásba kezdett bele. De csak kezdett, nem folytatta, Tömi száját már a vatta. Nosza menten ott elájui Tartani kell elől-hátul. Vetköztetik, mint a bábát, A vasutas belekábul, Sajnálja, hogy neje pőre, De első a saját bőre. Hallgat szegény gyáván, sután, Sorra jön a neje után. Persze ő is. Fuccs a kabát. Fuccs a csomag, jóéjszakát. Amodább a patikánál, Éber szemű policáj áll. Szól ám a két kósza árnynak: Ilyen lengén miért járnak? Ha eképpen farsangolnak, Dutyiban lesznek holnap. Persze, nemcsak az utcán levetkőztetettek lenge magyarja tűnt farsanginak. Színes karneváli forgatag volt az utca. Íme a háború utáni divat: Nyáron még be voltunk, úgy-ahogy takarva, Szemet hunyt a napfény, ha az anzug tarka. Olyan veit az utca, mintha lábra kelne A függöny, a kendő, meg a bútor-kelme Függönyből a blúzok, kendőből a szoknyák Inflációban a hölgyek így szokták. Szőttes törölközők, kint a sétatéren. Zsákvászon zakókkal kokettáltak, kérem. Nos, a lábbeli is más veit, mint manapság. Nemcsak szorított, s kopogott a fatalp. Volt azzal baj jócskán: Ideges emberből az teremtett vandált, Ha az utcán kellett kalapálni szandált. Egyszóval nem volt valami snájdig az utca népe — mégkevésbé kiegyensúlyozott, s bizalomgerjesztő. íme az átlagember ezekből az időkből: S telel a szegény férj, akár a szedett fa. Megdermedt szakáinál nem fogja beretva. Nagykabát borul rá, akár a szemfedö, Alatta meg nyári ruhában szenved ő. Van csizmanadrágja, s hozzá félcipője, Még a vetkőztetö is kezd félni tőle. No, de nálunk, Magyarországon első a has. Hogy álltunk annak megtöltésével? Az ember csak ette a burist, csak ette. Olykor egy-egy toklász jól megköhögtette. Mintha halat ennék, — fuldokolta hősen (Hasonló örömre volt alkalma bőven). Kedvenc vacsora a kukoricakása. Ki ebből belakott, nem volt nyugovása. Mert spórolni kellett faval meg a szénnel, Tovább főtt a kása a gyomorban éjjel. Hasonló esetekről beszéltem kislányommal a minap Azt kérdezte: Apu, ezt komolyan mondod, vagy viccelsz? Pedig komolyan mondtam, csak kicsit derűsen Ahogy most, az új kenyér ünnepén a máiéra gondol az ember... Simon Béla
