Szolnok Megyei Néplap, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-20 / 170. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP i 966. július 20, Á VB hírei A szovjet együttes készü­lődik legcsendesebben, leg- fegyelmezettebben soronkö- vetkező találkozójára, A csapat tagjaiból nem csi­nálnak sztárokat, eredmé­nyeiket nem egetverő dia­dalként könyvelik el, ha­nem józan örömmel veszik tudomásul, hogy a Koreai NDK után a VB-esélyesmek kikiáltott Olaszországot is biztosan verték, s elsőként tekinthetők a nyolcas dön­tő résztvevőinek. A csapat­ból kimaradt a közelmúlt gólkirálya. Ponyegyelnyik, nem került be a nagyhí­rű Sztrelcov sem, viszont néhány fiatal, tehetséges labdarúgóval erősítették so­raikat. Például Banyisev- szkijt „jegyzik" már kint a legjobb csatárok között, Hurcilava pedig szinte nem is engedte szóhoz jutni Mazsolát, aki pedig rette­gett lövő. Ma a Chile elleni összecsapáson nem ;á'szik a sérült Jasin. aki már a világválogatott kapuját is őrizte, felépült viszont és helyet kap a támadósorban Metreveli. Ha a szovjet fiúk ezen a mérkőzésen ki­kapnak, akkor is tovább jutnak, úgyhogy nyugod­tan néznek a találkozó elé. Szó van arról, hogy a világbajnokság döntőjét jú­nius 30-án a magyar Zsolt István vezeti. * A fogadóirodák jelenté­sei szerint az egyes csapa­tok esélyei a következőkép­pen állnak: Anglia 9:2, NSZK 11:2, Portugália 6:1, Brazília 7:1, Argentína és Olaszország 8:1, Magyaror­szág 9:1. — Nincs ok különösebb változtatásra csapatunkban — mondotta Baróti Lajos. — Mészöly és Mátrai sérü­lése szépen javul, tehát minden bizonnyal a brazi­lok ellen győztes együttes játszik Bulgária ellen is. Sajnos, Varga Zoltán, akinek szereplésére nagyon számítottunk, még nem tel­jesen egészséges, nem dőlt el, marad-e Angliában, vagy továbbjutásunk esetén az egyik hazai tartalék repül át a szigetországba? ☆ Ismét sorsdöntő mérkő­zés előtt áll a magyar lab­darúgó válogatott az ang­liai világbajnokságon. Ez­úttal Bulgáriával kell meg­küzdeni a legjobb nyolc közé jutásért Ez a kiéle­zett helyzet kissé ideges hangulatot teremtett a magyar táborban — jelenti az MTI. — Ilyen körül­mények között nagyon jól jött a kedd délelőtti kis kirándulás, a délutáni ed­zés és jó programot nyúj­tott az esti órákra a VB- mérkőzések megtekintése a televízió képernyőjéről. — Alig várjuk már, hogy pályára lépjünk és tisztázód­jon a helyzet, mert a szá­mítások miatt lassan már álom sem jön a szemünk­re — mondta Albert Fló­rián. — Jöjjenek a bolgárok, azután sorba a többiek — tette hozzá Rákosi. — Erő­vel bírjuk, az akarat is megvan. Szeretnénk a jú­lius 30-ig hátralevő idő­ben, amikor csak lehet, futballozni, hiszen nem pihenni jöttünk Angliába... Albert Batteaux, az l’Hu- manité tudósítója végig­járta a csapatok szálláshe­lyeit és a magyaroknál ta­pasztalta a legnagyobb nyugalmat. Szerinte — és ez az Angliában dolgozó külföldi újságírók vélemé­nye is — Magyarország­nak ott a helye a legjobb nyolc között. A bolgár csapat már kedden reggel Manchester­be utazott, szállodában lak­nak és a helyszínen készül­nek fiaink ellen. Vytlacil edző szerint legalább dön­tetlent fognak elérni elle­nünk, ám bízik abban is, hogy csapata legyőzi Ma­gyarországot. Ö 3:2-es bol­gár győzelmet tippelt, ennek érdekében több változást tervez az összeállításban. A kapus minden bizony­nyal Szimeonov lesz,, hátul sor kerülhet Largov sze­replésére, a csatársor ösz- szetétele pedig a kiszivár­gott hírek szerint Der- mendzsiev, Aszparuhov. Kotkov, Kolev lesz. Nagy meglepetésnek ígérkezik, hogy Jakimovot kihagyják a csapatból. A kétszeres világbajnok Brazília most, hogy hátrá­nyos helyzetbe került, J. Havelange, a brazil sport- szövetség elnöke út jár szi­gorúan bírálja a labdarú­gó VB lebonyolítási for­máját Az AFP francia hír- ügynökség tudósítójának adott nyilatkozatát így fe­jezte be: — Mindentől függetlenül büszkék va­gyunk arra, hogy nagy el­lenfelünk, a magyarok közreműködésével olyan labdarúgó élményt nyúj­tottunk, amely méltár ke­rült be a sportág történel­mébe. A mai VB-műsor: Magyarország—Bulgá­ria (a tv is közvetíti), Spanyolország—NSZK. Chile—Szovjetunió. A mérkőzések 19.20 óra­kor kezdődnek; Portugália—Brazília 3:1 (2:0) A két. csapat a következő ösz- szeállításban futott ki a pá­lyára. Brazília: Manga — Fide­lis, Brito, Orlando, Rildo — Denilson, Lima — Jairzinho, Silva, Pelé, Parana. Portugá­lia: Pereira — Morals, Baptis­ta, Vicente, Hilario — Coluna, Graca — Augusto, Eusebio. Torres, Simoes. Vezette: McCa­be (angol). Már az első öt percben két nagy gólhelyzet adódott a por­tugálok előtt, azonban Torres és Eusebio is hibázott. Rend­kívül kemény volt a küzde­lem, főleg Pelét vágták fel. A 15. percben Simoes kitűnő fe­jessel a hálóba juttatta a lab­dát, 1:0. A meg-megújulo por­tugál rohamok a 27. percben újabb gólt eredményeztek: Tor­res fejesét Eusebio ugyancsak fejjel továbbította a hálóba, 2:0. Aztán Pelét levitték a pá­lyáról, majd visszajött, de a balszélre állt és statisztált. — Szünet után kissé lanyhult az iram. A brazilok kezdték el­veszteni fejüket. Jairzinho az ötösről fölé vágta a labdát. Majd elaludt a portugál véde­lem és Rildo bal lábbal a bal alsó sarokba lőtt. 2:1. Augusto nagy lövése csúszott hajszál­lal fölé. Hihetetlen hajrába kezdtek a brazilok, tulajdon­képpen tíz emberrel, kétségbe­esetten próbáltak kiegyenlíteni. Szöglet után kisodródott a lab­da a jobbszélre, és a befeje­zés előtt Eusebio óriási erővel vágta a jobb alsó sarokba, 3:1. Csodálatos csatárteljesítmény volt, Eusebio bebizonyította, hogy ezen a világbajnokságon már nem Pelé, hanem ő a leg­jobb Játékos. » A TIT. csoport állása a Ma­gyarország—Bulgárir találkozó előtt: 1. Portugália 3 3-------9:2 6 2 . Magyarorsz. 2 1 — 1 4:4 2 3. Brazília 3 1—24:62 4. Bulgária 2-------2 0:5 — * További eredmények Uruguay—Mexikó 0:0 Koreai NDK—Olaszország 1:0 Argentína—Svájc 2:0 Ez a helyzet a totó VB II. szelvényén 1. Brazília—Magyarország 2 1:3 2. Portugália—Bulgária 1 3:0 3. Uruguay—Franciaorsz. 1 2:1 4. Argentína—NSZK x 0:0 5. Olaszo.—Szovjetunió 2 0:1 6. Korea—Chile x 1:1 7. Mexikó—Uruguay x 0:0 8. Anglia—Franciaorsz. 20-án 9. Argentína—Svájc 1 2:0 10. Spanyoíorsz.—NSZK 20-án 11. Chile—Szovjetunió 20-án 12. Portugália—Brazília 1 3:1 13. Bulgária—Magyarorsz. 20-án Pótmérkőzések: 14. Svájc—Spanyolország 2 1:2 15. Anglia—Mexikó 1 2:0 16. Korea—Olaszország 1 1:0 Hat bajnoki aranyérmet hoztak a szolnoki kajak-kenuzók Győrből Jó csapat a Leningrádi Zenit Mint lapunkban már k özöltük, ma délután 17 órakor Szolnokon játszik a Leningrádi Zenit labda­rúgó csapata. A Szolnoki MÁV ellenfele jó hírnév­nek örvendő együttes, a szovjet 1. osztályú bajnokság 9. helyezettje. Magyarországi vendégszereplésükre 17 játékossal érkeztek, és már le is játszották első mér­kőzésüket a Dunaújvárosi Kohász ellen az alábbi összeállításban: Belkin — Nyemopelujev, Rugy, Szo- vejko, Álam — Naumov, Szadirin — Gyergacsov. Rjazanov, Varlamov (Guszev), Szolovjov. A találkozó 1:1 arányú döntetlennel végződött, s a mezőny leg­jobbjának Belkin kapus bizonyult. Megtudtuk a szovjet vendégcsapatról, hogy a Né- va-parti város egyik legrégibb sportegyesülete, az Optikai Művek együttese. Harminc éve szerepel a legjobbak között a szovjet bajnokságban. közben 1944-ben megnyerte a Szovjet Kupát! A nyári „holtidényben" ritka az ilyen érdekesnek és színvonalasnak ígérkező sportesemény, mint a Le­ningrádi Zenit és a Szolnoki MÁV — az NB II. Ke­leti csoport listavezetője — találkozója. Remélhetőleg a nagy meleg nem befolyásolja majd a játékosok teljesítményét és a várhatóan szép­számú közönség jó futballt lát. A? WIE női négyese országos evezősbajnokságot nyert Szombaton ünnepélyes megnyitóval, ideális kör­nyezetben kezdődtek meg a mosoni Duna-ágban, — Győrben az országos vidé­ki kajak-kenu bajnokság küzdelmei. A résztvevő 18 vidéki szakosztály (591 ne­vező) eredményének fel­dolgozása nem kis munkát jelentett a rendezőségnek. Az indulók számára jó fel­tételeket biztosítottak, a versenyzők alapos felké­szültsége pedig izgalmas küzdelmeket hozott. — A közönség és a Magyar Ka­jak-Kenu Szövetség veze­tői örömmel állapíthatták meg a bajnokság befejez­tével, hogy a sportág vi­déken is erőteljesen fejlő­dik. Szolnok megyét a Martfűi MHS 5, a Szolno­ki MTE 8, a Szó. VÍZIG SK pedig 17 fővel képvi­selte. A kétnapos küzde­lemsorozat összesített pont­versenyét a Szegedi MHS nyerte 390 ponttal, a VÍZIG *150 ponttal a 7.. az MTE 37 ponttal a 13. és a Mart­fű 25 ponttal a 14. lett. Férfiak K—1 ifj. 500 m: 4. Pápai János (Martfűi MHS), K—1 A vidéki vízilabda bajnok­ságban a Jászberényi Lehel együttese a sorozatos veresé­gek után végre megszerezte első győzelmét. A találkozót Szegeden játszották a helyi VSÉ ellen, négyszáz néző előtt A lászberénylek a következő összeállításban játszottak: Mi­ssel n. - Szentirmai, Mizsei I. — Agócs — Gőz, Czakó I., Molnár, Csere: Koncz. Edző: fein. 4x500 m váltó: 3. VÍZIG (Szekeres, Farkas, Rigó, Horváth), K—2 fein. 500 m: 2. Rigó—Farkas (VÍZIG), K—1 ifj. 4x500 m váltó: 4. MTE .Dobos, Jáh- ner, Pusenszky, Nádas), — Pk—1 serd 500 m: 1. Csa­pó Géza (MTE), C—1 ifj. 500 m: 1. Czeglédi Lajos (VÍZIG), 4. Lánczi Ferenc (VÍZIG). C—2 ifj. 500 m. 2. Lánczi — Czeglédi (VÍZIG), Pc—1 serd. 2000 m: 1. Munkácsy László (VÍZIG). K—2 ifj. 5000 m: 4 Nádas — Pusenszkv (MTE), Pk—1 serd. 2000 m: 1. Csapó Géza (MTE), Pk—2 serd. 2000 m: 4. Hor­váth—Deme (VÍZIG), — Pc—1 serd. 2000 m: 1. Munkácsi László (VÍZIG), 4. Ráczpali Albert (VÍZIG), C—1 ifj. 5000 m: 1, Czeglé­di Lajos (VÍZIG), 4. Lánczi Ferenc (VÍZIG). Nők K—1 ifj. 500 m: 4. Sze­keres Magdolna (VÍZIG), K—1 ifj. 2000 m: ?. Sze­keres Magdolna (VÍZIG), Pk—2 serd. 2000 m: 4. Czeglédi I. — Sinka J. (VÍZIG). Bugyi István. Az együttes Cza­kó I. három és Gőz két góljá­val 5:4 (2:0, 2:2, 1:1, 0:1) arány­ban győzött és ezzel megsze­rezte idei első két pontját. A bajnokság állása 1, Szeg. EAC 4 4 — — 28: 1 8 2. Pécsi Ércb. 3 2 — 1 22:13 4 3. Egri Forg. 3 2 — 1 11: 8 4 4. Misk. VSC 4 1 1 2 12:15 3 5. Jb. Lehel 4 1 — 3 9:29 2 6. Szeg, VSE 4 — 1 3 11:27 1 A hét végén a csepeli Duna-ágban került sor az országos ifjúsági és serdülő evezősbajnokságra. A nagy versenyen részt vettek a Szolnoki MTE evezősei is. Szereplésük jónak mondha­tó. külön dicséretet érde­mel a női ifjúsági II. kor- csoportos négyes, amely né­mi meglepetésre szép eve­zéssel, magas csapásszám­mal megszerezte az első­séget. A döntőkbe jutott hajóegyégek eredményei: Nők. Négyes, II. kas.: 1. Szolnoki Min „A” (Palla Piroska. Vajli Gabriella, Gáspár Mária. Rónai Beáta, korm.: Kézér Katalin). 2. Vasas. 3. VM Csemege „B”. 4. VM Csemege „A”. 5. Szolnoki MTE „B” (Kun, Péter, Nagy, Lovas, korm.: Péterszegi). Nyolcas, II. kcs.. 1. Vasas, 2. VM Cse­mege, 3. Szolnoki MTE (Kun, Péter, Nagy, Lovas, Palla Gáspár, Vajli. Ró­nai, krm.: Kézér). Nyolcas, 1. kcs.: 1. Győri VM, 2. VM Csemege. 3. Szolnoki MTE (a fenti összeállítás­ban). Férfiak. Egypárevezős. II. kcs.: 1. Bp. Vörös Meteor, 2. Testvériség, 3. Bp. Hon­véd. 4. Szolnoki MTE (Pintér György). Kétpár­evezős, V. kcs: 1. Győri Vízügy, 2. Vác. 3. Bp. Hon­véd, 4. Szolnoki MTE (Mer- csák—Pintér). A II. kcs. férfi négyesek és a nyolcas a középfutamok során ki­esett. — ifj. Cs. F. — A Lehel-pólósok első győzelme APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS A MEZÖGAZDASÁ- GI Gépjavító Válla­lat Szolnok, gyakor­lattal rendelkező épí­tőipari technikust és Mázoló szakmunkást vesz fel. Jelentkezés a Munkaügyi Osztá­lyon 7—12 óráig. FESTŐ, kőműves szakmunkásokat, — szállító és rendfenn­tartó segédmunkáso­kat azonnal felve­szünk. Jelentkezés: a Tiszamenti Vegyi­művek Munkaügyi Osztályán. MŰSZAKI osztályve­zetőt keresünk gé­pészmérnöki végzett­séggel. Cím a kiadó- oan. A SZOLNOKI Mo­zaiklap Betonáru és Sírkő Üzem (Véső u. 20.) azonnal felvesz férfi munkaerőket állandó munkára. Ke­reseti lehetőség: 1500—1800-ig, ÚJHELYI órás f i ú tanulót felvesz, a postával szemben. SZOLNOK Heves Me­gyei Allatforgalmi Vállalat 1 fő autó­szerelőt keres felvé­telre. — Jelentkezés: Szolnok, Thököly u. 74. javítóműhely. ÉM. Szolnok Megyei Állami Építőipari Vál­lalat gyakorlattal ren­delkező gépésztech­nikust keres előadói munkakörbe. Jelent­kezni lehet: Szolnok, Ady Endre út 117 e Gépészeti Osztály I. emelet 113 szoba, GÉPJÁRMŰ 1100-as Fiat új gu­mikkal üzemképes állapotban eladó. — Szolnok, Család u. 23. szám. 175 köbcentiméteres önindítós Czezetta robogó eladó. Mező­túr, Garibaldi út 5. Makai. WARTBURG C—L korál-fehér, eladó. Tiszaföldvár, Kos­suth u. 54/a, Bucsi. SIMSON 250 cm3-es príma állapotban 17 000 km-rel eladó. Érdeklődni lehet: Ti- szainoka, Gátőrház, Kovács. INGATLAN KIS családi ház 400 n-öl telekkel, mel­lékhelyiséggel beköl­tözhetően eladó. — Nagy Gyula Tisza- tenyő, Dózsa György u. 43. szám. KÉT szobás családi ház 164 n-öl telek­kel beköltözhetően eladó. Szolnok, Fű­rész u. 11. KIS családi ház be­költözhetően eladó. Szolnok, Nyúl u. Mellékköz 2. VÁROS belterületén két szoba, konyhás, mellékhelyiséges családi ház beköltöz­hetően eladó. Meg­tekinthető hétköznap 15 órától, vasárnap egész nap. Szolnok. Zrínyi u. 15. VEGYES FODRÁSZOK Figye­lem! Nem kell töb­bé fenőkő! Fenőszí­jaim élesítik a bo­rotvát! Minden dara­bért garantálok! — „MÁZA” fenőszíjak és paszták Szabad- szállás. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy vállalatunk kiváló dolgozója. Bozoky Sándor Szolnok városi üzemvezetőségünk vezetője f. hó 18-án, 59 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 20-án 16.30 órakor lesz a szolnoki róm. kát. te­mető halottas házából. Az elhunytat a vállalat sa­ját halottjának tekinti és temetéséről gondoskodik. Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat Fáradt, érzékeny lábát fel­frissíti, megnyugtatja, csök­kenti az izomerőltetés okozta fáradtságot és az ízületi fájdalmakat A PED lábbalzsam fertőtlenítő, iz- zadáscsökkentő hatású. — Rendszeres használata eny­híti a láb érzékenységét. A Várpalotai SzénbáfiTá«*zati TRÖSZT 14—16 éves fiúkal váfártanulónak Iskolái be a Munkaügyi Minisztérium várpa­lotai 305 sz. Iparitanuló Intézet ét Szakközép- Iskolájába Felvételre jelentkezhetnek, akik 1950. június L és 1952. szeptember l. napja között születtek és az általános Iskola Vili osztályát elvégez­ték. — Tanulmányi Idő: 3 év. Az intézetben a kővetkező juttatásban része­sülnek: Munkaruha, fejvédő. bőrsapka bakancs. Ösztöndíj a tanulmányi eredmény alap­ján. félév emelkedéssel 160—540 forintig. Évente 30 nap fizetett szabadság. A fő tanulmányt eredményt etért tanulóknak biztosítjuk a továbbtanulást Felvételi kérvényhez csatolni kell: Általános Iskolai bizonyítványt, anyaköny­vi kivonatot szülői beleegyezést és az or­vosi alkalmassági Igazolást Jelentkezni lehet: szeméivesen. vagy Írásban a Várpalotai [paritaouló Intézet és Szakkö­zépiskola Igazgatóságánál. Várpalota. Felsza­badulás út L Szeretettel várunk: A Várpalotai Szénbányászéit Tröszt dolgozói és aa Intézet vájártanulói. V

Next

/
Oldalképek
Tartalom