Szolnok Megyei Néplap, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-30 / 179. szám

1963. július 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Épületeket rongált meg, tűzeseteket, áramszünetet okozott a vihar megyénkben A korszerűsítésre áldozni is kell Az idei nyár legnagyobb vihara vonult végig csü­törtökön délután és pén­tekre virradóra megyénk fölött. Erős lökésekkel kí­sért 80—100 kilométeres se­bességű szélviharral „fűsze­rezett” felhőszaikadás zú­dult alá. Számos helyen. Fegyvernek, Kunhegyes környékén rövid idő le­forgása alatt 80—100 milli­méter eső hullott. A mező­ről hazasiető emberek né­hol féllábszárig érő vízben gázoltak. Karcagon a nagyerejű széllökések leszakították a Béke Tsz 100 férőhelyes szarvasmarhaistállójának tetőzetét és megrongálták a két gépszín és a kukorica­Aki nem nyílt kártyákkal játszott... K. Sándorné délelőtt 11 órakor kézhez kapta a le­velet, amelyben értesítik: szerződését, amelyet négy hónappal ezelőtt kötött a mezőtúri Villamossági és Géptechnikai Cikkek Gyá­rával, lejártnak tekintik. Az asszony még végigdol­gozta a délelőtti műszakot, aztán megkeresett minden­kit, akitől csak azt remél­te. megérti az ő nem min­dennapi helyzetét. A kenyérkereset reménye Tizenhét évvel ezelőtt ment férjhez. K. Sándor akkor még néhány- évig egészséges volt. Viszont ha­marosan kiütközött rajta szüleitől örökölt gyógyítha­tatlan betegsége. Több mint tíz éve már, hogy munka- képtelen, s azóta végérvé­nyesen leszázalékolták, nyugdíjazták. Az asszony látott kenyérkereset után, hogy a beteg, s a beteg­ségben szeszélyessé vált férjét és két iskolás gyere­két ruházhassa, nevelhesse, iskoláztathassa, a férjét gyógykezeltethesse, kórház­ba hordja, a drága gyógy­szereket fizethesse stb. A kenyérkereseti lehető­ség reménye hozta ide, a VILLGÉP-hez is. Az első hónap nagyon nehéz volt neki. A reggelizéseket is elhalasztotta, csakhogy _ el ne maradjon a munkával. Dolgozott. Az áprilisi nor­máját mégis csak 97,7 szá­zalékra tudta teljesíteni. Rettegett, hogy elküldik és még nagyobb akarattal fúr­ta, csiszolta az alkatrésze­ket. Más munkahelyet is kapott, s ott már júniusban 103,7 százalékra teljesítet­te a rámért munkafelada­tot. Éppen ezért érte várat­lanul a szerződés megszün­tetése, ami egyébként ak­kor történt, amikor az igaz­gató több napon át távol volt. K. Sándoménál valóban S ez utóbbi igaz. Az el­járás is érthetőbb volna, ha az első hónapokban kö­szönnek el K. Sándorné- tól. De erre most kevés ok volt. Illetve az igazi okot nem mondták meg neki. Azt, hogy munkatársaiban kétség támadt: Az, hogy esetleg K. Sándomé „köz­vetítésével” ők is elkaphat­ják K. Sándor betegségét. Fiatal ez a gyár, fiatalok a beosztott szakemberek is. A gyár egyik dolgozója így fogalmazta ezt meg: ezek az emberek fel sem tudják fogni, mit jelent egy ilyen arjának a kenyeréről való gondoskodás, az. hogy a legnehezebb munkát is vál­lalja, ha kell. Azt viszont Első valóban a termelés — mondja tovább az igaz­gató —, jótékonysági in­tézmény nem lehetünk. De az embert akkor is néz­nünk kell. Az új gazdasági mechanizmus adta lehető­ségeink legnagyobb félre­értelmezése lenne, ha a munkásokat, a dolgozókat ezentúl gondjaik nélkül néméhk, ha nem értenénk meg őket. S itt egy-két fia­tal csoportvezetőnk részé­ről az történt. a betevő falatról, a min­dennapi kenyérre való meg­kereséséről van szó. Attól esik el a család, ha ő nem dolgozhat. Ezért vette a bátorságot, hogy kérje a szerződése megújítását Először Marosi Gyuláné f5- könjvelőnél keresett segít­séget. Marosiné így szól az esetről: a munka nálunik nehéz. Férfierőt kívánna. De főleg női jelentkeznek, mert azok nem tudnak a városban elhelyezkedni. Ami pedig a szakképzett­séget illeti, K.-nénak sem volt, úgy, mint sok-sok másnak, akiket felveszünk. De mert valóban a megél­hetéséről van szó, kitartó akarattal dolgozott. Most már a normáját is teljesí­tette. Ezért tartom meggon­dolatlanságnak, hogy a cso­portvezetők a szerződés fel­bontását kezdeményezték. Béralapunk van, a létszám nem köt. Júliusban egyébként tíz új munkást vettek fel a gyárba, közöttük nőket is, kettőt ugyanabba a cso­portba, ahonnan K. Sán- dornét elküldték. Szabó Bé­la, aki az igazgatót tával- létében helyettesíti ezt mondja: huszonkét millió forint az éves tervünk, 8 millióval több a tavalyi­nál. Ezt nem lesz könnyű teljesíteni, meg kell válo- gatnun. kikkel dolgozunk. Ki az a százharmincöt mimlráci oV-í oir^rva rrvoe '’«íljg'l. gyorsan megjegyezték, hogy a vállalat vezetése, sőt itt-ott a csoportvezető is dönthet abban, kivel, kikkel dolgozik együtt. Sándor Gábor, az igazga­tó utólag mondja az eset­ről: ha már mulasztottunk azzal, hogy előzőleg nem kértük az egészségügyi iga­zolását K.-nénak, meg kel­lett volna vek beszélni most, őszintén, emberek módjára az aggályaikat. De nem volt elég bátorsá­guk a csoportvezetőknek ahhoz, hogy nyílt kártyá­val játszanak. Talán ez is nagyon fájt volna az asz- szonykának, de ennyi kese­rűséget mégsem okoz neki. ha az orvosi igazolást ké­rik. fiatat, Kévés eiettapasz- talatú szakemberek mindig voltak, leszné is. Valami­kor mindenki kezdő. De az életbe beletanulásnak, a munkáskollektívákba való beleilleszkedésnek egyik Íratlan alapfeltétele az, hogy érzéstelenül ne ke­serítsék, különösen ne az amúgy is szánandóan ne­héz sorsú emberek életét. Ez örök érvényű követel­mény az üzemek kapuin belül. Borsi Eszter Miért csökken a nyereség ? A karcagi Általános és Szerelőipari Szövetkezet termelésének növekedése évről évre töretlen. Ezt el­sősorban gyártmányaik jó minőségének, a szállítási szerződések pontos betartásának köszönhetik. A sző-, vetkezet árutermelésének döntő hányadát a hajóipari elektromos berendezések képezik, melyeket az ex­portra készülő magyar hajókba szerelnek be. góré födémszerkezetét is. A nagy erejű vihart több helyen jégeső kísérte. A jászladényi Petőfi Tsz ha­tárában több mint 1300 hold gabonavetésben és 300 holdas kukoricatáblá­ban okozott 25—30 százalé­kos pusztítást a jég. A fegyverneki Vörös Csillag Tsz határában csü­törtök délután már a má­sodik nagyobbarányú jég­verés pusztított. A sűrű jégeső 39 holdas kertészet­ben, 66 ho'das gyümölcsös­ben és a 15 hold szőlőültet­vényben tett 30—40 száza­lékos kárt. A tószegi Dózsa Tsz-ben ugyancsak a 10 holdas kertészetet, vala­mint a cukorrépát és a kukoricát tépázta meg. A vihar és a velejáró gyakori villámcsapások Üj- szásizon és Túrkevén tűz­eseteket okoztak. Üjszászon a Szabadság Tsz kombájn- szérűjén több mint 30 ezer forint értékű szalma gyul­ladt ki és égett el. Túr­kevén 50 mázsa kombájn- szalma lett a villámcsapás áldozata. Sok gondot okoz a gya­kori villámcsapás a Tiszán­túli Áramszolgáltató Vál­lalatnak is. Főleg a Nagy­kunságban, valamint Kő­telek, Tiszasüly, Örményes környékén egymást érték a villámcsapások a vezetéke­ken. Főleg a nagy porce­lánszigetelőket tették tönk­re és ennek következtében zavarok keletkeztek az áramszolgáltatásban. Ör­ményesen például 22 órán át szünetelt az áramszol­gáltatás. A vállalat dolgozói csü­törtökről péntekre virradó éjjel és pénteken is nagy erőkkel dolgoztak a hibák helyreállításán. A megye területéről a Nagykunság­ba és a Tisza meiiti köz­ségekbe csoportosították át a szerelőket áz ismétlődő hibák elhárítására. A pos­ta műszaki fenntartási üze­me aránylag simán úszta meg a viharciklont, mind­össze Szolnok és Tószeg kö­zötti vonalszakaszon dön­tött ki két telefonpóznát a szél, de azt rövid idő alatt helyreállították. Az idei első félévben 17,2 millió forintot termeltek, mely 15 százalékkal több a tavalyi azonos időszak­ban elértnél. A többletter­melést a létszám 6 és a termelékenység 14 százalé­kos növelésével fedezték. Az egy órára jutó termelé­si érték az 1956. évi 65 fo­rinttal szemben 73,7 forint­ra emelkedett. Ezek után azt várnánk, hogy a szövetkezet nyere­sége is nagyobb, mint a múlt év első hat hónapjá­ban volt. Ennek ellenkező­je az igaz: bár a tervezett hozamot elérték, a nyereség az 1965 első félévhez viszo­nyítva csökkent, többlet- nyereségük nincs. Tavaly a szövetkezet összes nyeresége 3,2 millió forint volt, ebben az esztendő­ben 2,5 millióra számíta­nak. Mi az oka az eredmény- romlásnak? Mindenek előtt a rezsiköltségek 2 százalé­kos növekedése, ami tete­mes összegre rúg. A gyárt­mányösszetétel változása a kooperációs kapcsolatok bővítését igényelte s emiatt többletkiadás keletkezett. Ugyancsak emelkedett az energiafelhasználásért járó díjtétel. A festés minőségé­nek javítása érdekében inf- rakemencét helyeztek üzem­be, aminek villamosener­gia felvétele nagy és a többletkiadás természete­sen a termékek árában nem térül meg. (Noha a vevő minőségileg jobb áru­hoz jut.) A termelés bővítésével az általános költségek is növekedtek, mert a koope­ráció rengeteg utazásba ke­rül, szállítással jár. A termelőterületek na- gyobbítására szintén szép summát költöttek — kényszerűségből. Ugyanis a műhelyek szű­kösek, korszerűtlenek, csak újabb és újabb átalakítá­sokkal „fogadják be” az évenkénti többlet terme­lést. Hasonló a helyzet a raktárakkal. A gépi beren­dezések nemcsak fizikai­lag, hanem erkölcsileg (s ez a nagyobb baj) jelentő­sen megkoptak s ezekkel és korszerűtlen technoló­giával kell korszerű, a nemzetközi szabványoknak és piaci követelményeknek megfelelő gyártmányokat kihozni. Az adott körülmények között ez csak úgy sikerül­het, hogy az elérhető nye­reség egy részét feláldoz­zák a fentiekben említett célokra. Az eredményrom­lás okozói tehát elsősorban ezekben lelhetők fel. A ter­melés további bővítésével az a probléma mindinkább akuttá válik, s mindin­kább nagyobb részt köve­tel magának az adott ter­melés után egyébként reá­lisan várható, megtervez­hető nyereségből. A szövetkezet tehát, azért, hogy megrendelőit meg­tartsa, gyártmányainak színvonala ne romoljon, sőt állandóan javuljon, rákényszerül arra, hogy kisebb nyereséggel is be­érje. Holott természetesen a nyereségét évről évre nö­velni szeretné. Ügy vél­jük ez az esztendő komoly figyelmeztetés lesz. És két kérdést vet fel: a népgaz­daságnak szüksége van-e arra, hogy a szövetkezet termelése továbbra is bő­vüljön, illetve maradjon az adott keretek között? Azaz fejlődjön e helyiipari kö­zépüzemé vagy sem? Ez a két kérdés legalább tíz esztendeje foglalkoztat­ja az OKISZ-t, ugyanis azóta forog szóban az ex­porttermelés bővítését cél­zó nagyobb beruházás. A megyei KISZÖV idei köz­gyűlésén dr. Simon Lajos, az OKISZ elnökhelyettese ismételten bejelentette, hogy ebben az ötéves terv­ben sor kerül a beruházá­sok megvalósítására. A ki­adásokra 30,7 millió forin­tot irányoztak elő. Sajnos azóta megint vál­tozott a helyzet: az OKISZ, mivel az új üzemház és műhelyek közművesítetlen területre kerülnek, a me­gyei tanács vb-től 7—8 millió forintos hozzájáru­lást kért. A szövetkezettől kapott információ szerint ilyen összegre nem számít­hat az OKISZ, legfeljebb egy millióról lehet szó. A végleges álláspont még nem ismeretes, viszont tény, hogy a beruházásnak 1968-ra, legkésőbb 1969-re kell megvalósulnia. A pénzügyi nehézségek miatt stagnál az ügy. A tervező nem készítheti a kivitelezési tervet, doku­mentációt. Mindez pedig kétségessé teszi, hogy eb­ben az ötéves tervben va­lami legyen ebből a beru­házásból. A szövetkezet nyereségé­nek romlása erőteljesen fi­gyelmeztet arra, hogy az említett kérdésekre mielőbb és határozott választ kell adni az illetékeseknek. Fábián Péter PIHENŐ Átugrotta a keskeny árkot, talpa alatt kettéroppant a szamárkóró tüskés törzse. Tétova léptekkel he­lyet keresett, ledűlt a fűbe. Kezét a feje alá tette, nézte az eget. Csend volt, fűszálak zizzenése, bo­garak zümmögése alkotta csend. Lassan megnyugodott: oldódni kez­dett a torkában érzett keserűség, enyhült a gyomrát szorító görcs. Két év, s most ez a délelőtt! Hány­szor gondolta, veszni hagyja az egé­szet. A pénz izgatta a legkevésbé, sokkal inkább az, olyat csinált, ami­ből világszabadalom lehet. Sehol nem gyártanak ilyen olajfúvó bér­rendezést. Egy-egy kemencénél ne­gyedmilliós megtakarítás. Azt hitte, két kézzel kapnak utá­na. Kerényi keserűen mosolygott: — öregem, te nem ismered a dör­gést! — Sokszor belátta, Kerényi igazat mondott. A kutatások négy éve kísérleteznek ezzel a fúvóval, s akkor jön egy nyálasszájú üzemi mérnököcske, aki három éve még a szigorlatoktól cidrizett, s azt mondja: én megcsináltam. Mara­kodásba fúlt az első tárgyalás, már nem is figyeltek rá. már szó sem volt az olajfúvójáról, a résztvevők egymást rágták. — A kutató majd kipróbálja. — Nekünk ehhez nincs pénzünk. — A tröszt nem vállalhat­ja. — Miért nem? A trösztnek min­denre van pénze. — Persze, kaparja ki a kutató a gesztenyét... Nem ér­tette. Akkor. Két év alatt megta­nulta. A kutató haragszik a trösztre, mert az a pénzéért látni akar va­lamit. A tröszt a kutatóra, mert csak anyagiakban szólhat bele az ügyekbe, a kutatási témákat illetően nem. Mindkettőjükre dühös a gyártó vállalat, mert az exportáltatók kor­szerűbb megoldást követelnek. Le­ült egyszer, hogy mint valami csa­ládfát, felrajzolja ezt a bonyolult, szerteágazó, s kétségbeejtően kiis­merhetetlen valamit. Nem boldogult vele. Két éve ment rá. Hányszor ült asztal mellé, nem azért, hogy va­lami újat alkosson, hanem: írásban védje, magyarázza azt, ami már megvan, s aminek sikeréhez csak néhány, őszintén jótakaró mondat kellene. Ha magában áll, régen bele­fárad, de a többiek nem hagyták. Még a „keserű” Kerényi is noszo­gatta, Józsa bácsi meg: — Ne hagy­jad, édes fiam! Ha akarod, én el­megyek veled a párthoz, be a köz­pontba, s megmondom, amit veled csinálnak, az oltári nagy disznóság! — Nem memt sehová. Minduntalan azt magyarázta, hogy nem róla van szó, hanem egy új műszaki meg- aldásról, amivel dollármilliókat ke­reshetne az ország. Amivel új pia­cokat szerezhetnének. A tárgyalá­sokon, az elsőn, a harmincadikon, az ötvenediken, mégis a.z sütött ki a tekintetekből: ..nagy pénzt akar felmarkolni a srác”. Előálltak ma­guk kinevezte szaktekintélyek, akik percek alatt elvesztek a rajzok út­vesztőiben Mások hűm,gettek, s köz­ben az járt a fejükben: pont én vállaljam a felelősséget? Egyetlen ember mondta: — Ez hihetetlenül nagyszerű dolog. — Mosolygott rá, hosszúi ideig rázta a kezét. Többet nem látta, a következő tárgyalásra más jött helyette. Két év. És a végén az a kicsit nim.asz. elkeseredett hangú levél a miniszternek. Maga is meghökkent, amikor két nap múlva behívták. A titkár azt mondta: húsz perce van. Két óra múlva jött ki a miniszter­től. Lesütötte a tekintetét, annyian ültek dühtől vörös arccal az elő­szobában. Ugrálni tudott volna akkor az örömtől. Gyorsan elfogyott. Hét — hét után, s semmi. Úgy látszik, eh­hez még a miniszter is kevés? A hiú törpék dzsungele erősebb? És ma délelőtt mintha teljesen új emberek jöttek volna. Ügy tettek, mintha először látnák. Akik eddig fenséges magasságból önözték, most i nyakába estek. Nem tudta, mi tör­tént az elmúlt hetekben, de úgy érezte: „félik az ostort”. Ö ottha­gyott minden rajzot, számítást a miniszternél. Hányadik példány volt már az! Mennyi könyörgés, amíg szívességből megcsinálták a fénymá­solást! És mennyi alkalom, hogy .azt nézzenek meg rajzain, amit akarnak. A dosszié most ott pihen mellette a fűben, benne egy három soros, mégis meleghangú levél. Az utolsó mondatát ismételgette egész értekezlet alatt: „Remélem, ma dél­előtt visszatér a jókedve”. Visszatér? Nézte a mosolygó arco­kat, a bólogatást, a túlontúl nagy egyetértést. Egycsapásra mindenki a támogatója, barátja lett. Józsa bácsi szavait suttogta: — „Fafejnek, fa- fejűek...” Mindegy már. Két hó­napon belül legyártják a nullszé­riát. ez a lényeg. A miniszterhelyet­tes nagyon szűkszavúan osztotta ki, ki mit csinál. Azonnal jegyzőkönyv­be diktálta a határidőket , a fele­lősöket. Győzött? És ha nem ír a miniszternek? Vagy ha ott a titkár nem adja be a levelét, hanem elküldi a trösztnek? Ó. Józsa bácsi, hát lehet, hogy eny- nyien vannak a fafejűek? Rimán- kodnia kell annak, aki nem magáért, valóban másokért csinált valamit? Lassan mégis elömlött benne az öröm. Félrehajtotta a feiét, fűszál csiklandozta meg az orrát, letépte, rágni kezdte. Újra a mai délelőttre gondolt, g nem is érezte, milyen keserű a fűszál. Mészáros Ott Az igazi okot elhallgatták íratlan f ltétel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom