Szolnok Megyei Néplap, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-11 / 137. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! 1a megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja HEiOJ XVII, évfolyam, 131, szám. Ára 50 fillér 1966. június 11., szombat. Nem a pénzen múlik A pártkongresszus tiszteletére A mezőgazdasági üzemek is csatlakoznak a versenyhez Napjainkban egyre több szó esik a mezőgazdasagi üzemekben dolgozó emberek élet- és munkakörülményeiről és általában az üzemegészségügyről. Hozzátehetjük, nem is minden ok nélkül, hiszen alig néhány év alatt alapvetően megváltozott a falun élő emberek, a parasztság élete, felfogása, szemlélete. Ma már helyesen igénylik a munka jobb megszervezését, a kedvezőbb, könnyebb és egészségesebb munkafeltételek megteremtését. Nagy dolog az, hogy a megye mezőgazdaságában csaknem annyi gép segíti, illetve felváltja az embert a munkában, mint a fel- szabadulás előtt az égésé ország mezőgazdaságában volt. Hasonló nagyütemben fejlődik a mezőgazdasag kemizálása is. Tavaly több mint 800 ezer mázsa műtrágyát 40 ezer mázsa növényvédőszert használtak fel a mezőgazdasági üzemek. Feltétlen fontos szólni arról, hogy a gazdaságok vezetői, dolgozói az eddigieknél nagyobb gondot fordítsanak a külsőre, külcsínre, a majorok, szérűk rendjére, tisztaságára. Vannak, akik erről úgy vélekednek: pénzbe kerül, legfontosabbak az eredmények és így tovább. Ez így is van, de az ember jó ízlése és igénye sem elvetendő. Különösen, ha az még nagyobb költséggel sem jár. Legtöbbször nem a pénz. hanem egyszerűen az akarat hiányzik.' Sajnálatos, hogy a rend. a tiszta major, a tiszta udvar. rendezett, egyszerű csatornázás, a kabantartott utak, a fásítás, a parkosítás, nagyon kevés üzem dísze. Az igazság az, hogy az emberek szeretik a rendet és a tisztaságot, de ebben segíteni kell őket. Például az egyes majorok gyomten- gerének kiirtására biztosítani kell a feltételeket, azt a néhány kilogramm Dí- konirtot, vagy éppen Hun- gazint. Ennél több, s ma már egyszerűen elengedhetetlen követelmény az egészséges vízellátás, a tisztálkodást lehetőségek megteremtése, A Karcagi Sütőipari Vállalat mezőtúri ellátási körzetében csaknem 30 ezer személy részére kell kenyeret biztosítani. Ezt a feladatot Mezőtúr hat sütőüzemének kell megoldania. A hat üzem 12 sütőterének maximális kihasználásával sem tudta kielégíteni az igényeket, így a legnagyobb üzemben két műszakot állítottak be. A mennyiségi igényt így már ki tudják elégíteni, a minőséggel azonban baj van. A szakmai utasítás szerint ugyanis a magyar kemencéi, csak egy műszakban sütnek kifogástalan kenyeret. A kifogásolsz emberekről való fokozott gondoskodás, kulturált és felszerelt pihenők biztosítása. Az egyik termelőszövetkezet elnöke nem régen arról beszélt, hogy az állat- gondozók követelték a tisztálkodási, sőt a ruhaváltási lehetőség megteremtését, mondván, őket ne kerülgessék az autóbuszon, meit hát állatgondozók. Igazuk van. Jó dolog, hogy . egyre több major központjában elfogadható pihenők állnak rendelkezésre, ahol az egyre növekvő állandó létszámú munkások nyugodtan étkezhetnek, eltölthetik szabadidejüket, rádiót hallgathatnak, szakkönyvet és újságot olvashatnak. Vannak azonban olyan tsz-ek is, amelyek a brigádszállásokat, pihenőket takarmány, műtrágya vagy egyéb anyagok tárolására használják és az emberek kiszorulnak az istállókba, kora reggeltől, késő estig. Körültekintőbb gondoskodásra. emberségre van szükség. Csakis így adható elfogadható perspektíva a fiataloknak- Mindenképpen lépést kell tartani a fejlődéssel, a mindennapi élettel. Szóvá kell tenni azt is, hogy az üzemekben elhanyagolják többek között az általános és rendszeres fertőtlenítést, a majorok tisztántartását, meszelését, a trágya és szemét rendszeres kihordását, a tejházak és egvéb felszerelések higiéniáját. az élelmiszerrel dolgozó emberek rendszeres orvosi felülvizsgálását és így tovább. Sokkal jobb lenne, ha ma már mindezeket a vezetők és a szakemberek természetesnek tartanák, hiszen ezek emberi vonatkozású dolgok. Érdemes elgondolkodni, de cselekedni is. Közös erővel lehet és kell munkálkodni a falu és a szocialista mezőgazdaság köz- egészségügyének megvalósításán. Mindenkinek. de különösen a vezetőknek, szakembereknek és az orvosoknak kell mindig többet és többet tenni az ember érdekében. Lakó István A Megyei Tanács V. B mezőgazdasági osztályának munkatársa ható minőségnek oka még, hogy a sütőüzemek elavultak. Technológiai szempontból a termelés kézműipari jellegű. Kicsi a kapacitás és a termelés egyéb feltételei sincsenek biztosítva. Az épületek műszaki állaga olyan, hogy azok élei-/ miszeripari termékek gyártására alkalmatlanok s a termelés hygienikus feltétele egyetlen üzemben sincs biztosítva. Mindehhez járul még, hogy az -üzemek vízellátása nem megfelelő. A leírtak indokolttá teszik, hogy Mezőtúron a harmadik ötéves tervben egy korszerű kenyérgyárat építsenek. Ezzel a javaslatMeoünneplik az építők napját Vasárnap építők napja lesz, melyet a szakma munkásai a hagyományokhoz méltóan megü n nepelnetk. Tegnap délután a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat 1. sz. főépítésvezetőségének dolgozói találkoztak az ünnepi alkalomból- Steiner Lajos főépítésvezető köszöntötte a munkásokat, majd nyolc brigádnak jó eredményei elismeréseképpen pénzjutalmat adott át. Később a Szigligeti Színház művészei szórakoztatták az egybegyűlteket. Jóízűen megvacsoráztak, és éjfélig remekül érezték magukat a megjelentek. A vállalat többi munkahelyein ma és vasárnap ünnepük meg az építők napját. Ugyancsak vasárnap, délelőtt tíz órakor veszi kezdetét az Építési és Szerelő- ipari Vállalat dolgozóinak ünnepsége. Ebből az alkalomból huszonegyen kapnak kiváló dolgozó jelvényt, illetve oklevelet. Az Építésügyi Minisztérium Építőipari Főigazgatóságának vállalatai májusban mintegy 1200 lakást adtak át az országban. így majdnem annyi új otthon építését fejezték be ebben az egy hónapban, mint az előző négyben. Vidéken a baranyai, a szabolcsi és a szolnoki ÉM vállalatok lakásépítői tetézték meg az előirányzatot. A főigazgatóság vállalatai végeredményben ez év első öt hónapjában mintegy 2900 lakást adtak át, s ebből több mint 250 új otthon munkálatait fejezték be a terven felül. Az építőik pártkongresz- szusi versenyében az a központi feladat, hogy az idei lakásátadási tervet lehetőleg november végéig teljesítsék. A kapkodást, az év végi hajrát és a sietséggel tál a megyei tanács végrehajtó bizottsága is egyetértett és a szükséges költségeket a megye harmadik ötéves állóeszközfejlesztési tervjavaslatában jóváhagyta. Az új üzem tervét az Élelmezésipari Tervező Intézet készíti. A kiviteli tervdokumentáció előreláthatólag 1967. augusztus 31- ig elkészül s az ötéves terv utolsó évében már az új üzemben sütik Mezőtúr, Kétpó, Kuncsorba és Mező- hék lakói részére a kenyeret. Az építési költség mintegy 12 millió forint lesz. Megyénk állami gazdaságai, gépállomásai, mező- gazdasági jellegű üzemei az idei munkaversenyt már úgy szervezték, hogy figyelembe vették: 1966 a IX. pártkongresszus éve. A Csorbái Állami Gazdaság dolgozói részletesen kidolgozták versenyvállalásukat, növénytermesztők, állattenyésztők és a segédüzemágak dolgozói egyaránt elhatározták, hogy fokozzák munkájuk termelékenységét, csökkentik a? önköltséget, s így többlettermést, illetve plusszbevételt érnek el. Lehetőségeiket reálisan felmérve összességében 1 052 000 forintot adnak terven felül a népgazdaságnak. Ehhez a növénytermelésben dolgozók 650 337 fojáró hibákat akarják elkerülni. Ezért már az idén az első félévben az előírtnál jóval több lakás munkálatainak befejezését vállalták. Az ÉM vállalatok dolgozói júniusban több mint 600 lakás terven felüli átadására készülnek, s Így ebben a hónapban összesen 2500 lakás építését kell befejezniök, hogy teljesítsék a felajánlást. A nyári és eszi betakarítás sikeréért Sikeresen oldották meg tavaly a nyári és őszi mezőgazdasági munkákat a tiszafüredi járásban. Időben raktárakba került a gabona s ezzel párhuzamosan jól haladt a növényápolás és a tarlóhántás is. Az eredmény többek között a szervezett. jól irányított munkának tudható be, amelyben számottevő érdeme volt a járási operatív bizottságnak. A tavalyi sikereik nyomán a járási tanács úgv határozott, hogy az idén is létrehozza az operatív bizottságot. Az alakuló ülésre még - hónapban sor kerül. A bizottságba a járás legjobb mezőgazdasági szakembereit választják be, akiknek feladatuk lesz majd valamennyi nyári mezőgazdasági munka, az aratás, cséplés, növényápolás, öntözés. tarlóhántás, illetve az őszi betakarítási és vetési feladatok megszervezése. rinttal járulnak hozzá. Vállalásukban a növényápolás, növényvédelem, vegyszeres és mechanikai gyomirtás és a jóminőségű, - veszteség- mentes betakarítás szerepel szempontként. S természetesen a hozamok növelése, s a költségek csökkentése is. Az állattenyésztés 342 234 forint többletjövedelem elérését vállalta, a segédüzemágak pedig 60 ezer forinttal teljesítik túl tervüket. Kunhegyesen az OVF Vízgépészeti Vállalat I. sz. gyárrészlegében egy brigád a szocialista cím megtartásáért*, kilenc pedig e cím elnyeréséért versenyez. Versenyszerződésükben a kongresszusi vállalások teljesítése is szerepel. Borbély Gábor brigádja az ELCSÖ—500-as újtípusú szivattyúkat gyártja. A kiadott technológiái és szerelési utasítások pontos betartásával, a jóváhagyott önköltség 2 százalékos csökkentését vállalták, ami 17 500 forint megtakarítást jelent. Hovanetz István és Gönczi János brigádjai a bakszivattyúk gyártásánál takarítanak meg 20 ezer forintot. amelyet jobb munkaszervezéssel és a selejt csökkentésével érnek el. Fghér Imre és Borbély Endre brigádjának tagjai arra adták szavukat, hogy a Nagyszentjánosi Állami Gazdaság megrendelését képező 4 egységes úszóművet augusztus 1. helyett június 25-én átadják. Ezzel is segítik, hogy csökkenjen az öntözővíz hiányából keletkező veszteség. Vincze István és Juhász József brigádja 32 ezer forintot takarít meg a CSK— 800-as szivattyúagregátok önköltségének 2 százalékos csökkentésével. Bagi András, Faragó László. Juhász Dezső, Végső András, Juhász József és Vincze Sándor brigádja az exportra készülő hat Csaknem negyedmillió hold kenyérgabona és kereken százezer hold takar- ménygabona betakarítására készülődnek az állami gazdaságok. A legutóbbi határszemlék, jelentések ar* ról tanúskodnak, hogy a szokásosnál korábban, a homokos vidékeken valószínűleg már a jövő hét végén vágják a szépen sárguló őszi árpákat- Gyémánt Gyula, az állami gazdaságok főigazgatóságának növénytermesztési osztályvezetője tájékoztatásul elmondotta, hogy a repce-vetésterületek Baranyában, továbbá Fejér és Győr-Sopron megyében víztisztító berendezés önköltségét darabonként 15 ezer forinttal csökkenti. Ezzel 90 ezer forintot takarítanak meg. Azt is vállalták, hogy a szállítási határidőnél egy hónappal korábban elkészítik e berendezéseket. A karbantartó és építőbrigád Kontos József és Rénes Gábor vezetésével az étkezde átalakításának határidejét rövidíti meg egy hónappal. Az Érdért Vállalat 2-es számú telepének dolgozói kongresszusi vállalásukban arra adták szavukat, hogy 800 ezer forinttal túlteljesítik tervüket. Ennek érdekében takarékos- kodnak az élőmunkával, az anyaggal, főként az importból származó anyaggal, csökkentik a kocsiállás- pénzt, s a jelentkező igényeknek megfelelően maximális mennyiségben export minőségű fűrészárut biztosítanak. Törekednek a szállítási határidők pontos betartására is. Az eredményes, jóminőségű munka érdekében fokozottabban törődnek a dolgozók szakmai továbbképzésével is, tizenegyen végzik el a fűrészgépkezelői tanfolyamot. A Törölt• szentmiklési Gépjavító Állomás dolgozói a javítási és a gépi munkatervüket is 102 százalékra kívánják teljesíteni. A takarékoskodásról sem feledkeztek meg, 24 500 forint értékű üzemanyag- megtakarítást vállaltak, a felújításoknál 19 ezer, a karbantartásoknál pedig 25 ezer forinttal akarják csökkenteni a költségeket. A szocialista cím elnyeréséért öt traktoros és tizenkét műhelybeli brigád versenyez. igen jó termést ígérnek, a holdankénti átlagok itt elérik vagy meghaladják a tíz mázsát. De az ország más tájain is körülbelül kétszeresen haladják túl a néhány év előtti 4—5 mázsás átlagokat. A kenyérgabonát és az őszi árpát néhány vidéken összekúszálták. ledöntötték a zivatarok, az őszi árpánál helyenként szélkárok is mutatkoznak. A május végi. június eleji csapadék, a gyakran borús, néha hűvös idő általában kedvezett a gabonaféléknek, lassította az érést, jobban kitelnek a kalászok, egyelőre ninca szemszorulási veszély. Kenyérgyár épül a harmadik ötéves tervben Mezőtúron Á szolnoki építőmunkások élen járnak a lakásátadásban Küszöbön az aratás Sárgulnak az őszi árpák — A borús, hűvös idő kedvez a gabonaféléknek