Szolnok Megyei Néplap, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-19 / 144. szám

Tihanyit Az új kartárs ezen a reggelen elsőnek érkezett a hivatali szobába. Amikor Aligai, aki mindig pontos szokott lenni, a hivatalba ért, az új ember már Író­asztalánál ült. Bemutatkoz­tak egymásnak: — Tihanyi vagyok... A hivatalsegéd mondta, hogy itt dolgozott az elődöm, ez az asztalom. — Nagyon örülök — ráz­ta meg Aligai az új kar- társ kezét, azután jóakara- túan megjegyezte: — Gondolom, nem árt magának egy kis kioktatás. Hát ide figyeljen. Maga mellett balra a Füredi fog ülni. Csendes fiú, a légy­nek sem vét, csak egy ki­csit gyáva. Képzelje, nem marad el egy perccel se félóránál tovább az ebéd­nél. De maga nyugodtan elfólthet egy órát is. Az osztályvezető ugyancsak egy egész órára megy el. A recept az, hogy akkor kell mennie, amikor ő. — Érti? — Már hogyne érteném. És köszönöm a jó taná­csot. A terem megtelt. Bemu­tatkozás. Az örökké mosolygó Hé­vízi is tanácsot adott: — Hallgasson rám, apus- kám. Ha másfél órát csúsz­tat, akkor Szemes egy-két feladat A kis Péter egy napon nem ment iskolába. He­lyette édesanyja leveiét kapta meg a tanárnéni. A levél így szólt: „Kedves Tanárnő! Péterke nem mehet is­kolába, helyettesíteni kell apukáját, aki portás. Teg­nap ugyanis a fiam a kö­vetkező házifeladatot kap­ta: Mennyi időre van szük­sége egy férfinak ahhoz, hogy egy 4 négyzetkilomé­ter területű szántóföldet 2,5 szőr megkerüljön ab­ban az esetben, ha órán­ként háromnegyed kilomé­teres sebességgel halad. — Péterke még nem férfi, ezért az édesapját kellett helyette elküldeni. Remélem a jövőben olyan feladatot ad majd fel, amelyben riő szerepel, hogy a férjemnek ne kell­jen a munkából mulaszta­nia.” JSehéz Csapatösszeállítás — A kicsi a „fej” a csapatban kioktatják jó szivarért beír magának három-négy órai csúszta­tást. Kétszer egy kicsit to­vább marad, és már egy egész nápja van. Feri bá­csinak, a hivatalsegédnek néha féldecit kell fizetni. Mindig jelenti, ha jön az igazgató, vagy a főosztály- vezető. Igaz, most nincs is igazgatónk, áthelyezték, és az új még nem jött. Túl­buzogni nem szabad. Azt nem szeretjük. Szóval jól meglesz velünk. Szárszói megkérdezte az új kartárstól: — Mondja csak, Tihanyi, van gyereke? — Van egy fiam. A har­madik általánosba jár. — Akkor hozzon néha virágot Ilonkának, ö oszt­ja ki az írószereket. Három nappal később a hivatal dolgozóit a nagy tanácsterembe kérették, az újonnan kinevezett igazga­tó bemutatkozásához. — Na, kíváncsi vagyok, milyen lesz az új diri — dörmögte Hévízi. A tanácsterem már zsú­folva volt, amikor kinyílt az igazgatói szoba ajtaja — és belépett rajta Tiha­nyi. Volt szobatársai előbb elképedve, azután érthető szorongással néztek rá. — Kedves kartársaim — kezdte az igazgató —, ná- hányukat már ismerem, azokat, akikkel három napig együtt dolgoztam. Ez alatt a három nap alatt igyekeztem megismerni a hivatalt. A magam részéről jó munkára törekszem, eh­hez kérem a kartársak se­gítségét. Mosolyogva nézett meg­szeppent szobatársaira, és így fejezte be a bemutat­kozást : — Gondolom, egyetérte­nek velem abban, hogy há­romnapos helyszíni tapasz­talatom alapján néhányu- kat más beosztásba kell he­lyeznem... P. L. Bizonyítvány­osztáskor — Mondd apu, te csu­kott szemmel is alá tudnád írni a neved. — Persze kisfiam. — Na akkor csukd be a szemed és írd alá az évvé­gi bizonyítványomat. DRÁGA A KÜLFÖLDI UTAZÁS Habsburg Ottó félmillió arany forinttal tartozik a Jászkunságnak. (Újsághír la­punk június 16-i számából.) — Jobb lesz asszony, ha maradunk itthon a fe­nekünkön, mert sokba kerül egy ilyen ausztriai utazás NŐI SORS Reszketős dolgok férfi sors — Mond, mi történt Már­tával, akinek három év­vel ezelőtt olyan hevesen udvaroltál. — Férjhez ment és sze­rencsétlenné tette a férjét. — Honnan tudod? — Én vagyok a férje. — Anyuka, ha férjhez megyek olyan férjet kapok majd, mint apuka? — Igen kislányom. — S ha nem megyek férjhez, olyan vénlány le­szek, mint Emma néni? — Igen kislányom. — Milyen rettenetes a nők sorsa. A minap olvastam a Szenzációs Esti Harsoná­ban, hosv bizonyos K'aj- bimger Előd az AZÉRT fő­könyvelője milyen szemér­metlenül fosztogatta a nép vagyonát éveiken át. Ronda űzőiméiből még csak titkot sem csinált, így tevékeny­ségét a vállalat becsületes dolgozóinak mélységes fel­háborodása és undora kí­sérte. Éveken át. Sajnos, a dolgozók büntető kezét megbénította a ravasz Kaj- bingeir, mondván, hogy van nekije egy bácsikája a minisztériumban, s aki ne­tán kifogásolná az ügylete­it, az könnyen a súlytalan­ság állapotába kerülhet. Egyszer aztán mégis csak lelepleződött ez a Kajbin- ger, akkor kiderült, hogy nemcsak hogy a miniszté­riumban nincs bácsikája, de egyáltalán nincs is bá­csikája. Nem is volt neki. Verték is a falba a fejüket a becsületes dolgozók, de már akkor későn­Aztán olvastam az Asz- szón yok Magazinjában — a kerek és megható törté­netek Magazinja —, hogy egy maszek similabdaké- szítő kisiparos milyen ko­nok perverzióval verte agyon gyermekeit születési sorrendben. Szadi zmusával odáig ment, hogy kénysze- rftette a csöppségeket: rendszeresen nézzék a te­levízió műsorát és magyar gyártmányú gyermekcipő­ben járjanak. A felháboro­dott, becsületes szomszé­dok már-miár közibe akar­tak lépni, de az eléggé el nem ítélhető similabdaké- szítő mindig leszerelte őket, mondván: van neki egy öccse a Főbizottságon és aki ugrál, majd megnéz­heti magát. Persze itt Is kiderült, hogy egyáltalán nincs öccse, sőt szülei sem vol­tak. Szánták-bánták már a becsületes szomszédok, hogy nem léptek közbe, de elszalasztottak az alkalmat: Nem kerülhettek bele az újságba. Nem szép dolog kérem, ha valaki sikkaszt. Illetlen­ség, ha valaki agyonveri a családját. De ami megle­pő: a becsületes dolgozók passzivitása. Vajon miért hallgatott az a sok-sok be­csületes dolgozó? Csak nem féltek? Hallottak ta­lán olyat, hogy történt--, netán... ilyesmi. Hogy va­laki szólt... aztán... hozzá­járulással távozott? Végig sem merem gondolni. Egyébként nekem is van egy unokabátyám a Fő­központban. Milyen kár, hogy csak a gépek romlanak el — kefe —

Next

/
Oldalképek
Tartalom