Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-05 / 105. szám
Filáq prolofárjai egyesüljetek/ SZOLNOK MEBYEI [A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG is A MEBYEI TANÁCS LAPJA Áxa 50 iiliér XVII. évfolyam, 105. szám. 1966. május 5., csütörtök. Áprilisban újabb sikert értek el az építőmunkások Május végén nyílnak a pavilonok — este is lesz áru A zöldség* és gyümölcséi látás a Szolnok városi tanács vb napirendjén termelőszövetkezetek hasonlóan. Vannak egyes cikkek — burgonya, cseresznye, őszibarack — melyekből a megye gazdaságai keveset termelnek. Ezeknek a szállítását a MÉK vállalta magára. Néhány "vümölcs- féléből — cseresznye, meggy, sárga- és őszibarack — az igényeket nem sikerül még így sem kielégíteni. A végrehajtó bizottság úgy értékelte, hogy az ellátás érdekében tett intézkedések igen biztatóak. Jobb, mint a korábbi években bármikor. A tanács kereskedelmi csoportvezetője jelentést tett a forgalomba hozott baromfi, tejtermék, tojás, burgonya, zöldség és gyümölcs menv- nyiségéről. Összehasonlította az 1965. év 1966 első három hónapjának forgalmi adatait. Az idén minden cikkből jóval nagyobb mennyiség került a fogyasztókhoz. A legtöbb cikk ára alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. A megyeszékhely zöldség- és , gyümölcsellátásában a legnagyobb szerepe a helyi földművesszövetkezetnek van. Az fmsz vezetői lelkiismeretesen készültek fel, A Vosztok úton. a Petőfi és Beloiannisz út sarkán. (Folytatás a 3. oldalon) A szerviztelep épületei feltöltött mocsaras tó helyére kerülnek a 4. sz. főútvonal közelébe, ahol a vállalat dolgozóinak ésszerűsítése folytán előregyártott vasbeton cölöprács lesz az alap, így félmillió forint megtakarítást érnek el, az eredetileg tervezett kútalapozással szemben. A gépkocsi szerviz- és vizsgálótelep a jövő év végére készül el. Ojabb foghíjbeépítést jelent Szolnokon az MHS- székház építése, a Május 1 út és a Madách utca között. A 3 millió forint költséggel épülő háromemeletes épületben a szövetség irodái, a modellező és rádióklub kap helyet. A földszintre a modellező bolt költözik. Túrié evén rendezik meg a tavaszi békekampány bevezető nagygyűléséi Május 9-én este 19 órakor, a második világháború befejezésének évfordulóján nagygyűlést rendez Túr ke vén a Hazafias Népfront megyei és túrkevei bizottsága. A nagygyűlés, előadója dr. Magyari András, a gödöllői Agrártudományi Egyetem rektora, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Országos Elnökségének tagja lesz. A túrkevei békenagygyű léssé) megkezdődnek a megyében a tavaszi békekampá'vy rendezvényei. A legelők jobb hasznosításáért Abonybah a József Attila állami nevelőotthon bővítése és korszerűsítése során a földszintes műemlék Lavatka kúria udvarán — melyben az intézet jelenleg működik — öt és fél millió forint költséggel kétemeletes intemátus, valamint gazdasági szárny építését kezdték meg. Szolnokom az új MÉK- raktár mellett a Vas- Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat épülő járműalkatrész raktárának oszlopai emelkednek ki a vasbeton kelyhekból. A mintegy 3 millió forint értékű raktár több megye ellátását biztosítja. Rákóczifalván a Rákóczi 'Tsz 18Ö férőhelyes istálló- f#o*lr építés» la jól halad, az egész területet bejáró állatok a legelő fűhozamának jelentős részét elpocsékolják, letapossák. A villanypásztor alkalmazásával a szakaszos legeltetés, a fűhozam jobb hasznosítása biztosítható. Ezért vezetik be ezt a legeltetési módot a tiszafüredi járás több közös gazdaságában, a kisújszállási Dózsa, a jászboldogházi Aranykalász, az öesödl Szabadság és a fegyvernehi Vörös Csillag Tsz-ben Is. Ma, a karcagi bemutatón, amelyet Csontos Imre, a Nagvkunsági Mezőgazda- sági Kísérleti Intézet kutatója vezet, azok a termelőszövetkezeti "ordák vesznek részt, akik saját gazdaságukban a villanypásztort kecelik. A bemutatón °hhey» Tvakorlati segítség*! kapnak Félmilliós megtakarítás — Hova költözik a szolnoki modellező bolt ? — Óriási bortároló épül (Tudósítónktól.) A IX. kongresszus tiszteletére indított munka verseny első hónapjában, áprilisban jelentős munkasi- kereket értek el az ÉM Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói. Saját termelési tervüket, előzetes adatok alapján 119,2 százalékra teljesítették, 104 százalékos termelékenységgel. Az elért termelési érték túlszárnyalta az elmúlt év legjobb hónapjainak eredményét is. A kijelölt, már folyamatban levő munkák éves ütemének túlteljesítése vállalásán túl, további építkezéseket kezdték meg. Szolnokon, az országban elsőként 16 millió forint költséggel, mint a nemzetközi vizsgáló vonal része, vizsgáló' állomás létesül, ahol világszínvonalon álló berendezésekkel mérik majd a gépkocsik fogyasztását, fékek állapotát, fényszóró beállítását. Ugyanitt a gépkocsiszerviz évi 58 ezer magán- és állami személygépkocsi karbantartását, javítását, import gépkocsik szavatossági munkáit végzi el. mert a termelőszövetkezet kubikosokkal segített az alapozási és betonozási munkáiknál. Több építkezés előikészí- tése pedig közel jutott már a befejezéshez. Rövidesen megkezdik Szolnokon a Rózsa úti óvoda, a MÉK- raktár és 16 000 hektoliteres bortáróló, a mezőtúri véradó központ építését. S. T. Atomfegyver — német kézben Ebben az évben elkészül a laoyva—Tarna töltésrendszer Johnson elnök rövid időn belül eleget kíván tenni Bonn atomigényeinek. Az Evans—Novak riporterkettős szerdai jelentése szerint az elnök titkos utasítására az amerikai külügyminisztériumnak és a hadügyminisztériumnak hat héten belül javaslatot kell tennie arról, milyen formában lehet Nyugat-Németországot bevonni a nukleáris fegyverek feletti rendelkezésbe. A sajtójelentések szerint Johnson „kezdeményezően-: akar fellépni, mivel a kérdés megoldásában nem történt haladás. Az új amerikai tervek előreláthatólag még a Wil- 3on—Erhard találkozó előtt elkészülnek s Washington eljuttatja azokat NATO- partnereiaek. A második ötéves terv igen jelentős vízügyi beruházása a Zagyva-Tarna töltésrendszer. A Középtisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság eddig 50 millió forint értéket épített be. Most. 1966- ban még 25 millió forintot adott az állam az építkezésre Ez azt jelenti, hogy ezzel ki is épül a ZagyvaTarna gátrendszer. A vízügyi igazgatóság vállalta, hogy december 31-re elkészül a nagy munkával. Pillanatnyilag három föUi- munkagépes brigádjuk dolgozik Jászberény fölöt fi szakaszon. Már ebben az évben több mint 6 millió forint értékű munkát vé geztek el. Hatszáz vagonos tárház épül Törökszentmikióson. Az ÉM Szolnok megyei Építőipari Vállalat dolgozói az új létesítmény alapozásán dolgoznak. Megyénk termelőszövetkezetei 30 vi Hány pásztor t rendeltek, hogy az idén a korábbiakhoz képest sokkal jobban hasznosíthassák a legelőket. Közismert, hogy Lapunk hasábjain többször foglalkoztunk Szolnok város zöldség- és gyümölcs ellátásának helyzetével. — Sürgettük, hogy a kereskcd elmi szervek kössenek "termelési és szállítási szerződéseket a lakosság igényeinek kielégítése érdekében. Megírtuk, hogy a megyei pártbizottság és a tanács kezdeményezésére operatív bizottság alakult, mely a többéves tapasztalatok alapján felmérte az igényeket és intézkedett az ellátás mxj&crtsií ga tárgyalt a megyeszékhely zöldség- és gyümölcs- ellátásáról. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy a tanács kereskedelmi csoportja, a földművesszövetkezet és élelmiszer kiskereskedelmi vállalat megfelelő intézkedéseket tett az ellátás javítása érdekében. A felmért igények szerint 31 fajta zöldségféléből 6249 vagon a megyeszékhely várható szükséglete. A 14 féle gyümölcsből 1650 vagon. A város lakosságának több mint négy millió tojásra és tíz vagon baromfira van szüksége. Az említett zöldség, gyümölcs és baromfi mennyiség nagyrészét a földművesszövetkezet. az élelmiszer kiskereskedelmi és a csemege kiskereskedelmi vállalat lekötötte a gazdaságokban, a tsz-ekben. Pl. a Surjáni Állami Gazdaság tekintélyes mennyiségű gyümölcsöt, a Szolnoki- és a Héki Állami Gazdaság pedig burgonyát és zöldségféléket szállít. A uiegszervezese vegei». Tegnap a Szolnok városi tanács végrehajtó bizottsá-