Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-28 / 125. szám

*•86. május 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kongresszusi mii oka verseny az állami mezőgazdaság üzemekben Ä Értekezleten vettek részt Szolnokon a megye mezőgazdasági üzememen szakszervezeti bizottságai titkárai, ahol többek között a kongresszusi munkaver­seny is napirendre került. Szükséges és helyes volt e kérdéssel foglalkozni, mert sok tennivaló van még ezen a téren mind elvi, mind gyakorlata vonatko­zásban. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a vita elején eléggé megoszlottak a vé­lemények. Többen úgy gondolták, hogy a munKa- vetseny a kongresszus megkezdéséig tart; hogy zömében és elsősorban a mennyiségi eredményeik el­érésére irányul; hogy el­engedhetetlen velejárói a hangzatos jelmondatok, a sokat ígérő kihívások és csatlakozások, a sokféle színben pompázó kimutatá­sok; hogy az anyagi elis­merés a legfontosabb szem­pontok egyike stb... Az első negyedéves ter­melési tanácskozások al­kalmából számos vállalás, felajánlás történt a szocia­lista brigádok, munkabri­gádok, egyéni versenyzők részéről, mely vállalások még függetlenül a kong­resszustól születtek. A vál­lalást tevőket annak idején még nem ösztönözte az a tudat, hogy az idén — a korábbiaktól eltérően — más is értelmet, tartalmat, erőt ad a vállalásokhoz, illetve azok teljesítéséhez. Kedvezőtlenül hatott egyes helyeken az anyagi ösztön­zésnek — korábban — a vártnál alacsonyabb ösz- szegben történő realizálá­sa is. Hosszú és tartalmas vi­ta után sikerült a végleges álláspontot az alábbiak szerint kialakítani. 1. A kongresszus tisztele­tére beindult — immár or­szágos méreteket öltő — munkaverseny, éves mun­kaverseny, melynek végső célja az idei terv teljesíté­se, ezen belül az önköltség csökkentése, a munkater­melékenység növelése, az exporttervek ésszerű túltel­jesítése. A kongresszus, a népgaz­daság egésze és ezen belül a mezőgazda­ság számára is mérföld­kő lesz a további tevékeny­ség helyes irányának meg­határozása következtében. Indokolt tehát, hogy a me­zőgazdasági üzemek dolgo­zói is csatlakozzanak az országszerte kibontakozott mozgalomhoz és tudásuk, szorgalmuk legjavával szolgálják a mezőgazdaság fejlesztésének ügyét. 2. A mezőgazdasági ter­melés kampány-jellegéből fakadóan és ennek megfe­lelően az éves verseny hosszabb-rövidebb szaka­szokra bontható és menet­közben értékelhető. Ezek egy része a kongresszus előtt — például növény- ápolás, nyári betakarítás — más része a kongresszus ideje alatt, vagy ezt köve­tően kerül megvalósításra — pL őszi betakarítás, őszi vetés. Ez a tény azonban nem jelentheti azt, hogy a verseny a kongresszus megnyitásakor befejeződik A kongresszusig elért tel­jesítményeket, eredménye­ket helyes és szükséges majd a lehetőségekhez mérten értékelni, de az ér­tékelés célja az, hogy ezen túlmenően erőt. Jendületet és támogatást adjon az el­ért eredmények növelésé­hez, esetleg a lemaradások megszüntetéséhez. A kong­resszusi verseny végső ér­tékelése az éves terv telje­sítésének értékelésével egyidőben fog megtörténni 8. Szükséges, hogy min­den üzemben vizsgálják felül a korábban megtelt felajánlásokat, közös veze­tőségi ülésen határozzék meg az új, adott helyzet­ben jelentkező feladatokat, szakszervezeti taggyűlésen, termelési tanácskozáson vi­tassák meg a dolgozókkal a feladatok megoldásának mikéntjét és adjanak lehe­tőséget a korábban tett vál­lalások esetleges módosítá­sára. Ehhez az szükséges, hogy a műszaki és admi­nisztratív dolgozók az ed­diginél is jobban segítsék elő a fizikai dolgozók fel­ajánlásait és saját maguk is kapcsolódjanak be a versenybe, tegyenek fel­ajánl ásókat. 4. A kongresszusi ver­senyben a legjobb ered­ményt elérők nyilvános er­kölcsi elismerése a legna­gyobb jutalom. Az anya­gi érdekeltség sem szorul azonban háttérbe, mert az egyes üzemek jelentős ősz- szegeket biztosítottak a versenyben résztvevőik ösz­tönzésére. 5. Hiba lenne, ha kizá­rólag a spontanításra bíz­nák a versenyvállalások megtételét, a versenyszel­lem ébrentartását, eltekin­tenének a menet közben történő értékeléstől és az egyes helyeken szükséges segítségnyújtástól. A kong­resszusi munkaverseny nem állhat a spontanitás ta­laján. Tevőlegesen kell köz­reműködni a tömegszerve­zeti és gazdasági vezetés­nek az induláskor, az egész termelési időszak alatt, va­lamint a részleges és végső értékelésikor egyaránt. Minden támogatást meg kell adini a technikai és anyagi előfeltételek biztosí­tásához, a műszaki fejlesz­téshez, az újítások, ésszerű­sítések bevezetéséhez, a munka termelékenysége nö­velésének érdekében. Hagy gondot kell fordítani arra, hogy a ver­seny ne váljék kampány­jellegűvé, a felajánlásokat ne kövesse depresszió, te­hát a versenyszellemet egész évben ébrentartsák. Szívós, kitartó, mindenna­pi munkát, személyes pél­damutatást igényel e fel­adat megvalósítása. A tanácskozás végső megállapítása az volt, hogy a szakszervezeti szervek 1966. évi termelési tömeg­munkájának legfőbb szem­pontja a kongresszusi mun­kaversenyből adódó felada­tok megoldása. Korolovics Lajos Vásári izeiiti ö Az Ipari és mezőgazdasági üzemekben többféle nehéz, szaporátlan munkát gyor­san, könnyen elvégezhet­nek a Budapesti Mezőgaz­dasági Gépgyár törökszent­miklósi egységében készült mobiil adagológarattal Az Ünnepi Könyvhét könyveiből: KUN BÉLA: Válogatott írások és beszédek 1.—II. „Ne tapsoljanak! Nem, ne tapsoljanak, elvtársaim, nincs semmi . értelme a tapsnak!... — kiáltott fel Kun Béla abban a meg­rendítő beszédében, ame­lyet 1919. május, 2-án, a Budapesti Munkás- és Ka­tonatanács ülésén tartott Kun Béla — aki a Tanács- köztársaság e nehéz pilla- SZMT munkatársa i natában nem tagadta el a Küzdelem a Jégeső ellen Már a XIX. században is ágyúztak felhőre, hogy esőt idézzenek elő. Arra ugyan­csak felfigyeltek, hogy bár borúban a nagyobb ütköze­tek rendszerint záporesők­kel végződtek. így volt ez Borogyinónál és Austerlitz- nél is. Ezzel kapcsolatban egy ismert amerikai tudós Batton nem minden éle nélkül jegyezte meg egyik könyvében: „Nem az eső volt az ütközetek után, ha­nem az ütközetek voltak az eső előtt”. E megállapí­tás azon a megfigyelésen alapult, hogy lőhetnek a felhőkre bármennyit is, csa­padék akkor hullik, amikor neki jólesik. És mégis, a felhőkre való lövöldözés a XX. század második felé­ben sem ment ki a divat­ból, de az is igaz, hogy a lövöldözés most már a jég­verés elleni harc jegyében történik. A jégeső elleni hare frontvonalában Lokátor-ernyő előtt ül egy tarkaruhás lány, szan- dálos lábát lóbálva mond­ja a telefonkagylóba: — ... azimut 35—40, tartózko­dási hely szöge 7—94. 67. Kérem ismételni!”. Miután közlését visszahallgatta, kissé unottan kiadta a pa­rancsot: „Tűz!”. A lokátortól 100 m-re fény villant, lövés dörrent s a légvédelmi-ágyú 32 kg-os lövedéke vijjogva a felhőbe vágódott. Tánya Kovalcsuk aspiráns elége­detten hümmögött. Ezen a napon ő felelt a tűz hatá­sosságáért. A különleges osztag parancsnoka V. Za­harov, egy bajúszos, szem­üveges, mozdulataiban és kiejtésében egy kissé mes­terkélt komolyságú fiatal­ember. Vologya három éve fe­jezte be a főiskolát és most három lokátor, négy ágyú. egy rádióállomás, néhány motor és terepjáró felett parancsnokol. Most 25 éves. abban a korban van, mint szakaszának fizikus, mete­orológus, mérnök, techni­kus és — mint ahogy ők mondják — „légfúrós be­osztottjai”. Szulakvidze professzor, a geofizikai fő­iskola tanára ugyanis elő­túlságosan egyszerűnek tű­nik. A helyzetet bonyolít­ja azonban, hogy vala­mennyi adott esetben meg kell határozni, hogy jégve- szélyes-e a felhő, meg kell találni a nedvesség felhal­A meteorológusok elkészítik a napi jégprognózist szeretettel vonja be a tu­dományos munkába a lel­kesedésben és bátorságban határt nem ismerő fiatalo­kat. Mikor kell lőni a felhőkre ? A lövedéket ólom, — vagy ezüstjodid reagenssel töltik meg. Ez a hatóanyag „kergeti szét” a kialaku­ló viharfelhőket, miközben a felhőből jelentéktelen mennyiségű jégdara hul­lik alá, ami még földet- érés előtt elolvad. A felhők ágyúzását gondos elméleti és kísérleti munka előzi meg. Szovjet tudósok ki­dolgozták a jégfelhőképző­dés új hipotézisét. Felfe­deztek egy u. n. nedvesség felhalmozódási zónát, mely 1/100-ad részét képezi an­nak a felhőnek, amelyben lezajlik a jég-képződés — és növekedés. És éppen ide, a viharfelhők szívébe küldik lövedékeiket az osz­tag ágyúi. Mindez talán mozódási zónát és végül „el kell kapni” a jégxép- ződés kezdetét. Lőni ugyan­is a jégeső kezdete előtt kell. ... Az egyik napon szo­katlanul nagy jégeső volt kialakulóban. Ezen a napon 102 lövedéket lőttek fel, a szokásosnak öt-hatszorosát. A védett területen azon­ban egyetlen hektárnyi ve­tésterület sem szenvedett jégkárt. A múlt évre jel­lemző volt a rendkívüli sok jégeső. Megtörtént, hogy az osztag egész nap tüzelt. És mindössze két esetben ér­te jég az ágyúkkal védett területet, de ott is csak jelentéktelen károkat oko­zott. Az expedíció fenntartási költségei meg sem közelí­tik azt a hasznot, melyet az Állami Biztosító és a kolhozok magukénak mond­hatnak. Két éve dolgoznak. Elő­reláthatóan erre az évre a védelmezendő területet többszörösére növelik. súlyos harctéri helyzetet, s egyes munkás-zászlóaljak harckészségének hiányát — nem lelkesíteni akart, a szó felületi és olcsó értel­mében. hanem hallgatósága segítségével a kiutat keres­te. S amikor úgy érezte, hogy hallgatói megértik: van kiút, csak koncentrálná kell minden szellemi és er­kölcsi erőt, nem tapsot igé­nyelt, hanem még .több megértésit, még több erő­feszítést „A küzdelem, elv­társaim, nem a szavalat­ban, nem a tapsban. nem az éljenzésben és nem a fogadkozásban van.” Ez a beszéd, amelyet a maximális őszinteség jelle­mez és az, hogy a kiváló magyar forradalmár a ma­ga személyét teljesen alá tudta vetni az ügynek, amelyért harcolt, jelképe is lehetne ennek a két vas­kos kötetnek, amely cik­kek, tanulmányok, beszédek egész sorát Kun Béla bá­tor és tiszta életének do­kumentumait tartalmazza. Igen. a fentebb idézett be­széd valóban szimbolikus értelmű, egy forradalmi politikus „ars poetica”-ja. A lényege az — mint Kun Béla egész életművének — hagy elutasítja mind a két­ségbeesést, mind a tapsot. Felnőttnek tekinti a prole­tariátust és szövetségeseit Bár e gyűjteményből egy egész történelmi korszak rajzolódik ki az olvasó előtt — egy korszak, ame­lyet szenvedések, bukások, csalódások is szegélyeztek, de amely mégis megszülte és életképessé nevelte az emberiség reményét, a szo­cialista szovjetországot — akaratlanul is megismerjük annak az embernek az ar­cát. aki ezeket a cikkeket írta, aki ezeket a beszéde­ket mondotta. Élete csupa küzdelem volt csupa fele­lősségvállalás. Mégsem csüggedt el soha, akkor sem, amikor a Tanácsköz­társaság megbukott akkor sem, amikor az emigráció problémái között kellett megőriznie hitét s gyöke­reit szabadságot áfaító ha­zája talárjához. És ahogy sem üldözések, sem rágal­mak nem tántoríthatták meg abban a meggyőződé­sében, hogy az első ma­gyar proletárdiktatúra tör­ténelmi szükségesség volt, úgy világosan látta azokat a mulasztásokat is. ame­lyeket a még gyakorlatlan, a leninista elvektől fel nem fegyverzett magyar kommunisták a Tanácsköz­társaság előtt és alatt el­követtek. Gyávaság nélkül harcolt és mitizálás nélkül látott!... Kun Béla józan optimizmusa, távlatossaga és problémaérzéke áthatja az egész, sokféle témával foglalkozó gyűjteményt Kun Bélának azt a mar­xista—leninista világnéze­tére és a magyar történe­lemben, magyar életben való nagy jártasságára ala­pozott meglátását, hogy a magyar nép megint orszá­ga gazdája lesz — és most már meg nem dönthetően — a történelem igazolta. És minden vonatkozásban igazolta a história azt az értékelést, amit — többek között — Gömbös Gyula uralomrajutásakor adott. Abban az időben igen mű­velt polgári radikális — sőt baloldali szociáldemok­rata — publicistáik is illú­ziókat fűzték Gömbös ügyesen tálalt szólamaihoz Kun Béla azonban „meg­jósolta” a fasizmus terjesz­kedését. És szinte kísérte­ties, miként intette — név- szerint is — a magya r szakszervezeti vezetőkéi, hogy antikommunista meg­nyilatkozások helyett a fa­sizmus ellen küzdjenek. „Ezek a megnyilatkozások nem mentik meg önöket attól, hogy a fasizmus szö­gesdrótjai mögé kerülje­nek”.., És utolsó cikkében is — ezt már nem nyom­tatták ki — azt igyekezett belekiáltani nemcsak a ma­gyar munkások, parasztok, haladó értelmiségiek, ha­nem a polgári politikusok fülébe is, hogy vigyázzunk; a „magyar” kormány „kész szŐTÖstül-böröstől, ágyútöl­telékként eladni a magyar népet Mussolininek és Hit­lernek, a Szovjetunió elle­ni háború céljaira”. Izgal­masan érdekes — sok más meglepetés mellett — pél­dául az a cikk is, amely­ben Kun Béla az akkor még a haladás tábora felé éppen csak tapogatózó Bajcsy-Zsilinszky Endrét úgy említi, mint akire a fasizmus elleni küzdelem­ben számítani lehet... Politikai éleslátás, vilá­gos fogalmazás karakteri- zálja a külső köntösében is méltó kötetek anyagát. Kun Béla az értelem erőfeszíté­sét igényli. Azt, hogy vele együtt éljük át, gondoljuk végig azokat a tapasztala­todat. amelyeket beszédei­ben és írásaiban megfogal­mazott, azt az utat, ame­lyet végigjárt. „Aki dudás akar lenni, — pokolra kell annak menni” — vallja József Attila. Kun Béla ,,pokoljáró” volt abban az értelemben, hogy minden tettét és minden szavát is mély erőfeszítések hitelesí­tik. E nagy forradalmár azonban azért vállalta a küzdelmeket, mert nem­csak érezte, tudta is: a holnap magyarjai mór megmenekülhetnek a po­koljárás’” kínjaitól... A. CL

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom