Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-26 / 123. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. május 26. Tüntetések Vietnamban Helyi idő szerint délután 4 órára nagy kormányel­lenes tüntetést hirdettek a dél-vietnami főváros budd­histái. Az amerikai fegyve­res erők rádiója szerdán reggeltől több közlemény­ben figyelmeztette a vá­rosban tartózkodó ameri­kaiakat, ne hagyják el la­kásukat, illetve munkahe­lyüket és lehetőleg ne tar­tózkodjanak az utcákon a tüntetés idején. Nyugati hírügynökségek jelentései szerint a dél-vietnami ro- hamrandői-ség erősen ké­szülődik a tüntetés elfoj­tására. Már reggel könny­gázgránátokkal és riasztó lövésekkel szétoszlattak egy kisebb tüntető csopor­tot. Az AP jelentése szerint a DNFF harcosai kedden támadást intéztek a kor­mánycsapatok ellen Tuy Hoa, valamint Tam Ky közelében. Szerdán a kora délutáni órákban mintegy ezer fő­nyi buddhista tömeg „Le Nguyen Cao Ky-vel!” kiál­tásokkal szakadó esőben a város központi piacára vo­nult. A tüntetőket állig felfegyverzett tengerész- gyalogosok várták és könny­gázbombákkal szétszórták. A gázfelhő valósággal el­borította Saigon egész bel­városát, de a könnyező, csukladozó csoportok egy órával később a saigoni főpagoda közelében újra menetet alkottak, számuk már mintegy négyezer fő­re duzzadt. A felvonulók zászlókat lengetve, üteme­sen kiáltozva követelték Nguyen Cao Ky lemondá­sát. Alig haladtak azonban néhány háztömbnyit, ro­hamrendőrség támadta meg őket és feltűzött szuro­nyokkal, újabb könnygáz­bombákkal ismét szétszór­ta a tömeget. A rendőrök több budd­hista boncot őrizetbe vet­tek. 4merikai atom- tengeralattjárók tanáriban Siina japán külügymi­niszter a parlamentben szerdán válaszolt a szocia­lista képviselők interpellá­ciójára és bejelentette, hogy a közeljövőben amerikai atomtengeralattjáró behajó­zása várható Yokosuka ja­pán kikötőbe. Siina közlé­se szerint az amerikai ha­tóságok csupán 24 órával előbb jelentik be atomten­geralattjáróik érkezését a japán kikötőkbe. Indonéziai jelentés Hamengku Buwono, In­donézia negyedik minisz­terelnökhelyettese Tokió­ban tárgyalásokat folyta­tott Siina japán külügymi­niszterrel az Indonéziának nyújtandó japán gazdasági segélyről. A beszélgetés so­rán a miniszterelnökhe­lyettes kijelentette, hogy Indonézia az ENSZ-be, a Nemzetközi Valutaalapba és mindazon világszerveze­tekbe történő visszatérését készíti elő, amelyekből an­nakidején kilépett. Jól ér­tesült források szerint Bu­wono közölte, hogy csupán a visszatérés időpontját kell még meghatározni. A Tanjug jelentése sze­rint Malik indonéz külügy­miniszter a parlamentben bejelentette, hogy körülbe­lül 80 indonéz diplomatát visszarendeltek és körül­belül 30 diplomata ideigle­nesen nem látja el teendőit mindaddig, amíg ügyükben be nem fejezik a vizsgála­tot. Malik azt is közölte, hogy Indonézia hat nagy­követét visszahívta és lépé­seket- tett számos külföldi diplomáciai képviselete be­zárására. Letarm tóztatások Ugandában Kampalában kedd estére — miután az ugandai köz­ponti kormány csapatai a szakadár bugandai király, Mutesza fanatikus híveivel vívott hosszú harc árán elfoglalták a királyi rezi­denciát és letartóztatták Muteszát — helyreállt a rend és a nyugalom. A pa­lota körzetében még hallat­szanak lövések, de a fő­városban és a város kör­nyékén a kormánycsapatok ellenőrzik a helyzetet. A király pártja, a bu­gandai Kabaka Yekka párt agitátorai kedden felszólí­tották a lakosságot, hogy bajkottálja a központi kor­mányt. Obote kormánya határo­zott intézkedéseket tett a szeparatisták és híveik ellen. Bugandában rendkívüli ál­lapotot hirdettek ki, s a biztonsági szervek letartóz­tatták Amosz Szempát, a Kabaka Yekka párt parla­menti csoportjának elnökét, és a bugandai törzsek há­rom vezetőjét. A központi kormány egy nyilatkozatá­ban hangsúlyozza, azért volt kénytelen szigorú rendszabályokat hozni, mert a bugandai szakadárok ak­ciói nemcsak az ugandai kormány tekintélyét és az ország egységét veszélyez­tették, hanem a törvényes­ség és a rend alánjainak aláásására irányultak. Irodalom és reklám Megszereztem végre Alain Sillitoe-nak A hosszú- távfutó magányossága című könyvét angolul. S ekkor kihullott belőle egy karton lap. A rányomtatott szö­veg arról tájékoztat, hogy semmi baj, ha idő előtt hal meg a családfő, van még aki gondoskodik a kiskorú gyermekekről, s az özvegy édesanyáról. Az aláíró egy mancheszteri biztosító társaság. Megszoktuk már a gondolatot, hogy Nyugaton a reklám nem csupán az áruk szükséges ismertetése, népszerűsítése, hanem önmagában is bombaüzlet. Nyu- gat-Németországban például véres konkurrenciaharc folyik a lapkiadó és a rádió-, televíziótársaságok kö­zött a reklámbevételek megszerzéséért. Az Egyesült Államokban reggel hattól éjjel háromig minden árá­ban többször megszakítják a tv-előadások műsorát azért, hogy egy nagyon szőke hölgy Coco-Cola ivásra, vagy kutyatápszer vásárlásra biztassa a nézőket. A nagy nyugati képeslapok terjedelmük 50—70 százalé­kát hirdetések foglalják el. Hallottunk, tudunk errről már régóta. De az, hogy a reklám a szépirodalom, az igazi kultúra területére is benyomul, valami új dologra figyelmez­tet: a reklámhajsza a nyugati vásárlóknak nem csu­pán pénzét kényszeríti az életen át tartó résztörlesztés rabságába, de gondolataikat is a tárgykultusz, az anya­giasság, az önelégültség béklyójába veri. „The time of your life” — Életed nagy pillanata — harsogja a reklám, s az olvasó lassanként elhiszi, hogy egy szippantás a Lucky Strike cigarettából már elég a boldogsághoz. „Top people read the Times” — Jobb emberek a Timest-t olvassák —, látja minden plakátfalon, és megveszi a Times-t, sznobizmusból, csak azért, hogy a „jobb emberekhez” tartozónak érezhesse magát. S ha gondolatai otthon, a kandalló mellett egy szépirodalmi könyv olvasása közben vé­letlenül kiszabadulnának a — pénzvásárlás — gyara­podás bűvös háromszögéből, a könyvkiadók egy kis cédula mellékelésével visszatérítik oda. Kár, nagy kár. Alain Sillitoe például sok olyan dolgot ír, amin az angol átlagolvasónak érdemes len­ne elgondolkoznia. C3L) » Megvesztegetési botrány Bonnban Nagy feltűnést keltő megvesztegetési botrány pattant ki a bonni hadügy­minisztériumban: több ve­zető tisztviselő nagyösszegű ajándékokat kapott nyu­gatnémet és külföldi gyá­raktól, melyek Bundes- wehr-repülőgépek részére szállítottak navigációs és egyéb készülékeket. Állító­lag többmilliós összegekről van szó, a hadügyminisz­térium azonban egyelőre megtagadott minden közeleb­bi felvilágosítást arra hi­vatkozva, hogy a nyomo­zás még folyik. Miután a botrányt egy kölni bulvár­lap szellőztette, rendkívüli ülésre hívták össze a par­A nigériai rádióban Iron- si tábornok, a katonai kor­mányzat elnöke bejelentet­te, hogy rendelete értelmé­ben az ország hivatalos neve ezentúl Nigériai Köz­társaság lesz. A legnagyobb népességgel rendelkező af­rikai állam ezentúl tehát nem szövetségi köztársaság és megváltozik a tartomá­nyi beosztása is. Ugyanezen rendelet ér­telmében feloszlatják mind­azokat a politikai pártokat és szervezeteket, amelyek Poljanszkij, Selepin, Po- nomarjov búcsúztatta szer­dán reggel a vnukovói re­pülőtéren azt a szovjet parlamenti küldöttséget, amely Mazurovnak, Koszi­gin első helyettesének ve­zetésével utazott Pakisz­tánba. A szovjet—pakisztáni vi­szonyban új fejezetet je­A francia minisztertanács szerdai ülésén Couve de Murville külügyminiszter beszámolt lengyelországi útjáról. Beszámolójában ál­lást foglalt amellett, hogy lament hadügyi bizottságát s azon a hadügyminiszté­rium képviselője tájékoz­tatta a bizottsági tagokat a megvesztegetési ügy rész­leteiről. A kiszivárgott ér­tesülések szerint a meg­vesztegetési kezdeményezés ez alkalommal nem az ér­dekelt cégektől indult ki, hanem egyes magasransú hadügyminisztériumi tiszt­viselők maguk követeltek ajándékokat és nagyössze­gű pénzjuttatásokat a szál­lító cégektől. Az így szer­zett összeget — állítólag hárommillió márkáról van szó — egy svájci bankban helyezték eL törzsi rokonságon alapul­nak. A rendelet százhét ilyen szervezetet említ, köztük az ország jelentős politikai pártjait, mint az Akciócsoport, Nigériai Nemzeti Tanács, Nigériai Nemzeti Demokratikus Párt és az Északi Népi Kongresszus. Rádiónyilatkozatában Iron- si azt is bejelentette, hogy felülvizsgálják a volt poli­tikai vezetők tevékenysé­gét. lentett a taskenti találko­zó létrejötte. Moszkvában feltételezik, hogy a Mazu­rov vezette küldöttség meg­vitatja Pakisztánban a taskenti döntések végre­hajtásának azokat a módo­zatait, amelyekkel a Szov­jetunió tovább egyengethe­ti az indiai—pakisztáni megbékélés útját. ki kell bővíteni a francia— lengyel kereskedelmi kap­csolatokat. Különösképpen a műszaki élet és az ipar te­rületén. JOHANNESBURG A dél-afrikai kormány szerdán bejelentette, hogy megtagadja a beutazási en­gedélyt minden külföldi új­ságírótól, aki Robert Ken­nedy szenátorral júniusban négynapos látogatásra jött volna az országba. LAHORE „Vegyék ki a szememet és ad­ják oda egy vak­nak” — mondotta egy gyilkos a pa­kisztáni Lahore- ban mielőtt ki­végezték volna. Kedden egy se­bésznek sikerült a szem szaruhár­tyáját egy vak ember szemébe átültetni. A je­lentés szerint a fiatalember visz- szanyerte szeme- világát TORONTO Befejezte munkáját a Kanadai Kommunista Párt 19. kongresszusa, amely is­mét Timbuokot választotta a párt elnökévé és William Kashtant főtitkárává. PÁRIZS Az Humanité értesülése szerint Nuar és Issiakhem, az FLN ifjúsági szervezeté­nek két letartóztatott veze­tője a börtönben öngyilkos­ságot kísérelt meg. Issiak- hemet az algíri Musztafa- kórházba szállították. Az FKP lapja szerint a két if­júsági vezetőt fogságuk kö­rülményei és az elszenve­dett kínzások kergették az öngyilkosságba. A lap arról is hírt ad, hogy Huari Muf- foknak, az algériai diákok országos szövetsége elnöké­nek állapota rendkívül sú­lyos. DELHI Mint a Patriot című lap jelenti, több mint 500 nyu- gat-bengáliai egyetemi, fő­iskolai és iskolai tanár levélben szólította fel In­dira Gandhi miniszterel­nököt, mondjon le a tudo­mányos kutatások fejlesz­tésére irányuló indiai— amerikai alap megteremté­séről, mert az Egyesült Ál­lamok kormánya ennek se­gítségével próbálja kiszéle­síteni ideológiát behatolá­sát Indiában. KAIRO Az angol gyarmati ható­ságok megkezdték a dél- arábiai félszigeten élő je­meni lakosság kitelepítését. A MEN hírügynökség je­lentése szerint eddig már 300 személyt szállítottak gépkocsikon a jemeni ha- tármenti térségbe. DAR ES SALAAM Dar Es Salaamban, Tan­zánia fővárosában ülésezik a gyarmati kérdés megol­dására alaíkított különleges ENSZ-bizottság. A tanács­kozáson felszólalt Sahov, a szovjet küldöttség vezetője, aki az Edward Mondlane, a Mocambique-i Felszaba­dítása Front elnöke által a bizottság elé terjesztett adatokra hivatkozva kije­lentette, hogy a NATO-tag- államok részéről Portugá­liának nyújtott gazdasági, pénzügyi és katonai segít­ség jelenti a legfőbb aka­dályt a portugál gyarmati elnyomás alatt élő afrikai népek felszabadulásához ve­zető úton. A NATO-tagálla- mok segítsége nélkül Portu­gália nem tudná fenntarta­ni gyarmati uralmát — mondotta a szovjet küldött. PRÁGA Csehszlovákia az elmúlt évben az egy főre szá­mított sörfo­gyasztás tekinte­tében az első he­lyen állott a vilá­gon. Az egy főre jutó évi országos átlag 130,4 liter volt PÁRIZS A francia nemzetgyűlés több képviselője javaslatot terjesztett be a halálbün­tetés eltörléséről. Robert Ballanger. a Francia Kom­munista Párt parlamenti csoportjának elnöke, a ha­lálbüntetés eltörlését köve­telő társadalmi bizottság­hoz intézett levelében Kö­zölte, hogy a kommunista párt képviselői a javaslat mellett fognak szavazni a nemzetgyűlésben. MOSZKVA Andrej Gromiko külügy­miniszter szerdán ta­lálkozott Marko Ni- keziics jugoszláv kül­ügyminiszterrel, aki kedden érkezett a szovjet fővárosba hivatalos látogatásra. A baráti légkörben lezajlott beszélgetés során a két fél kicserélte véleményét az országaikat érdeklő néhány aktuális nemzetközi kér­désről. WASHINGTON Több amerikai államban előválasztásokat rendeztek kedden az őszi általános választás jelöltjeinek kivá­logatására. A legnagyobb érdeklődés az oregoni elő­választást kísérte, ahol a megüresedő szenátori tiszt­ség betöltésére két demok­rata jelölt pályázott. Ho­ward Morgan, az állami eneretikai bizottság volt fő­biztosa a kampányban ki­jelentette, ellenzi a kor­mány vietnami háborúját s megválasztása esetén a háború folytatása ellen szólal fel. A hivatalos po­litika támogatói nagy erő­ket vonultattak fel Morgan ellen és sikerült elérniük, hogy a jelöltséget az ál­lam egyik jelenlegi kép­viselője, a vietnami háború lelkes híve, Robert Dun­can nyerje el, Morgan azonban így is megszerez­te a szavazatok mintegy negyven százalékát. Wayne Morse, az állam másik de­mokrata párti szenátora máris kijelentette: ősszel a háborús párti Duncannal szemben a republikánus Hatfield, Oregon jelenlegi kormányzójának megválasz­tását fogja pártfogolni, mi­vel Hatfield ugyancsak szembenáll a vietnami ag- resszóival. KAIRO A jemeni kormány nyi­latkozatban tiltakozott az ellen, hogy szombaton és hétfőn az úgynevezett dél- arábiai államszövetség fegyveres erői az angol megszálló csapatok közre­működésével tüzérségi tűz alá vették Beida jemeni X’árost. A tüzérség! táma­dás komoly anvogi károkat okozott. s több személy megsérült LONDON Szerdán fényes nappal fegyveres banditák London szívében elraboltak egy pénzszállító páncélkocsit és kereket oldottak annak ra­kományával —, kétezer font híján százezer fontot zsákmányoltak bankjegyek­ben, az 1963-as „nagy vo­natrablás” óta a legmaga­sabb összeget A páncélautó egy bank közelében parkolt, amikor öt bandita fegyverrel a kézben felugrott rá, a földre hajított a három őr közül kettőt, s a vezetőt sakkban tartva elrobogott. A pénzszállító autót fél­órával később találták meg; csak a megkötözött sofőr volt benne, a pénz nem. BONN Erhard kancellár szerdán délben visszaérkezett londo­ni látogatásáról. A repülő­téren a kancellár kijelen­tette: az angol kormány- férfiakkal folytatott meg­beszélései minden lényeges kérdésben olyan messzeme­nő egyetértéshez vezettek, hogy nyugodtan állíthatja: Anglia és az NSZK min­den döntő kérdésben együtt halad. Erhard hozzátette; csak egy kérdésben nem jött létre megegyezés; a Nyugat-Németországiban ál­lomásozó angol csapatok fenntartási költségeihez nyújtandó nyugatnémet hozzájárulás ügyében, e kérdésről azonban még to­vábbi tárgyalásokat folytat­nak majd. DJAKARTA Az Artara hírügynökség jelentése szerint a nyugat­jával „akció-frontok” egy csoportja határozatiban ja­vasolta Mohammed Háttá volt alelnököt. Hamengku Buwono miniszterelnökhe­lyettest, és Nasution tábor­nokot az elnöki, illetve az alelnöki tisztségre. A ja­vaslat szerint a tisztsége­ket e személyekkel kell be­tölteni, mert helyet kell készíteni az „új rendnek”. Mint a UPI rámutat, ez lényegében azt jelenti, hogy Sukamót szeretnék meg­fosztani az elnöki tisztáé^ tői Nigéria köztársaság lesz Szovjet küldöttség Pakisztánban Francia minisztertanács HjlNDENFELÖL

Next

/
Oldalképek
Tartalom