Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-03 / 103. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966 májú» 3. Az NB ll-ben csak a MÁV győzött Szolnoki MÁV— Gyulai MEDOSZ 2:0 (0:0) Szolnok, 2500, v.: Szabó Z. MÁV: Donka — Füle, Abonyi, Kolláth — Varga, B. Nagy — Tóth I., Józsa, Csábi, Pintér, Cziíra. Edző: Nagyszalóki András. Gyula: Barna — Stefanik, Szilágyi, Herczegfalvi — Guti, Lovász — Sás, Bo- ruzs, Himer, Dávid, Nagy X. Edző: Vasvári Péter. Nagyiramú mérkőzésen kitűnően kezdtek a szolno­kiak, tartós mezőnyfölény- be kerültek, egyre-másra dolgozták ki a kecsegtető gólhelyzeteket. A vendégek hét-nyolc emberrel véde­keztek, sikerrel és szeren­csésen. Alig támadtak, de a 45. percben Donkának nagy bravúrral kellett szögletrúgás után hárítani. Az 57. percben nagy lövés- sorozat után Józsa szerez­te meg a vezetést. Ezután kiegyenlítetté vált a játék, s csak a 82. percben sike­rült újabb gólt lőnie a MÁV-nak: Csábi közelről továbbította a hálóba a labdát. 2:0. A találkozó a vártnál hevesebb iramú, izgalmas mérkőzést hozott. A MÁV a támadásokban, a Gyula pedig a védekezésben nyúj­tott jó teljesítményt. — A mérkőzés sportszerű volt. mindkét együttes végig bírta erűvel. A játékveze­tői hármas jól látta "1 fel­adatát, Jók: Varga, R. Nagy, Józsa, Csábi. ill. Barna, Szilágyi, Lovász, Nagy I. H. Gy. ßp. Spartacus— Jb. Lehel 4:2 (3:1) Budapest, 800, v.: Stad­ler. Spartacus: Platthy — Quincz, Gál, Szimcsák — Strasszer, Tóbiás — Dalno­ki, Török, Hermann, Vár­nai, Kovács E. Edző: Jávor Pál. Lehel: Sándor — Fe­kete II., Helle, Szulyovsz- ky — Józsa, Hegedűs — Sánta, Oláh, Bánhidi, Fe­kete I., Fülöp. Edző: Fodor Rezső. Már a 2. percben gólt értek el a hazaiak, jobb­oldalról beívelt labdát vá­gott Fehér a bal sarokba. 1:0. Közvetlenül utána Le- hel-szögletrúgásból egyen­lített Józsa. A 10. percben Kovács remekül elfutott a balszélen és közelről újra megszerezte a vezetést. — 2:1. Változatos, jóiramú volt a játék. A 25. percben ismét Kovács futott el a védők mellett, beadását Török értékesítette. 3:1 — Szünet után változott a játék képé, a Lehel vette át az irányítást. Fekete II. remekül tört ki, de a 16-os előtt felvágták. A szabadrúgást a kapus szög­letre ütötte, melyből Bán­hidi szépített. 3:2. A jász­berényi mezőnyfölénv még­sem hozott góit, Sánta tá­voli lövéseit szépen védte Platthy. A 80. percben dőlt el a mérkőzés sorsa. Nagy védelmi hibából Dálnoki beállította a végeredményt. Ezután már nem történt említésre méltó esemény. A tartalékosán felálló Lehel gyenge napot fogott ki. Jó: Török, Kovács, Tó­biás, 111. Józsa, Sánta, Fe­kete II. — lászló — Kiskunfélegyháza— Szolnoki MTE 3:0 (2:0) Kiskunfélegyháza, 2000, v.: Pásztor. K. Vasas: Bo­lya — Bense, Sahin II., Tarjányi — Makai, Ádám — Kelemen II., Lengyel, Sahin I., Vass, Sánta. Ed­ző: Kanyó János. — MTE: Nagy — Palla, Makai, Má- tyus — Sári, Papp II. — Williseh, Pusztai, Pallai, Gazsó, Karakas. Edző: Sei- fneczi János. Már az első hazai táma­dás, szögletet hozott. A szolnoki játékosok csak ritkán és körülményesen támadtak. Kelemen reme­kül tnent, el Mátyus mel­lett. középre ívelt és a befutó Sahin I. a hálóba lőtt. 1:0. A gól mégjobban fellelkesítette a vendéglá­tókat, akik nagy iramot diktáltak. A második fél­egyházi gól a 32. percben esett, szögletrúgás után a késlekedő MTE-védők Kö­zött Sahin I. szerzett újabb gólt. Szünet után is sokat és veszélyesen rohamoztak a hazaiak. A 75. percben Kelemen átjátszotta Má- tyust, középre adott, s a fedezetlenül hagyott Sahin I. könnyen talált a hálóba. 3:0. Ezután az MTE bele­törődött a vereségbe. Az MTE-nek ezúttal sem sikerült kikerülni a hul­lámvölgyből, — csatárai egyetlen egyszer sem lőt­tek kapura! A lelkes hazai csapat megérdemelten nyert ilyen arányban is. Jó: Ben­se, Sahin II., Adám, Kele­men II., Sahin I„ ill. Ma­kai, Gazsó, P. K. Az NB II. további ered­ményei: MGM Debrecen— Kecskeméti Dózsa 1:1, Bor­sodi Bányász—Ceglédi VSE 2:2, KISTEXT—Miskolci Bányász 1:1, Salgótarján— Nagvbátony 0:0. Szegedi VSE—Békéscsabai Előre 2:0, Előre—Pénzügyőr 0:0, NR II. Keleti csoport I- Bp- Spart 9 6 2 I 16: 7 14 2-Szó. MÁV 9 6 1 2 17: 5 13 3- Bp. Előre 9 5 2 2 12: 8 12 Nagybát. 9 5 2 2 9: 6 12 5. J-berény 9 6 0 3 14:11 12 6. Kecském­9 4 3 2 16: 9 U 7. SZVSE 9 5 0 4 11:13 10 8. Pénzügyőr 9 3 3 3 13.11 9 9. Debrecen 9 3 3 3 13:13 9 10. Cegléd 9 3 2 4 15:17 8 11 • B-csaba 9 3 2 4 10:12 3 12-Szó. MTE 9 3 2 4 9:12 8 13- S. Kohász 9 3 2 4 7:12 8 14. Gyula 9 3 1 5 12:11 7 15. KISTEXT 9 3 1 5 14:13 7 16. Borsodi B. 9 2 2 5 10:14 6 17. Misk. B. 9 1 3 5 6:13 5 13. Kk-fháza 9 1 1 7 8:25 3 NB III. Csapataink gyenge napot fogtak ki Békéscsabai VTSK— Tiszaföldvár 1:0 (0:0) Békéscsaba, 400, v,: dr. Tóth. Tiszaföldvár: Tóth — Gazsó, Kovács, Kiss — Bállá, Kávási — Molnár, Nyitrai, Pálinkás, Berta, Bíró. Edző: Sági Endre. A többet támadó ’<azat csapat megérdemelten győ­zött. AZ egyetlen gól sze­rencsétlen körülmények között született, alig dö­cögött át a gólvonalon. G.: Meggyes!. Jó: Félix, Le- novics, Meggyes!. Bakó. Ml. Kovács, Nyitrai, Kávási. — kun — Kiskunhalas— Martfűi MSE 2:1 (1:1) Martfű. 800, v.: Spitzer. Martfű: Németh — Novák, Horváth, Mészáros — Sü­tő, Seres — Imrei, Hohti, Szűcs, Nagy I„ Mezőteleki. Edző: Csendes Imre. A hazaiak vrzető gólja után fokozatosan jöttek fel a várinál lényegesen jobb teljesítményt nyújtó ven­dégek, és meglepő, de meg­érdemelt győzelmet arat­tak. Martfű kissé kemé­nyen játszott. G.: Vanyis- ka, Csány I., ill. Mezőtele­ki. Jó: Szoloncai, Mészá­ros, Rádi, Mester, ill. Sütő. Seres. Imrei, Mezőtcleki. — verbók — fölénye dacára sem bírt a lelkes védőkkel. A játék­vezető a hazaiak egy gól­ját és egy 11-est nem adott meg. Jó: Földesi, Szűcs L, Öllé, Jancsa, ill. Vattai, Sátrán, Kollár. Matus. — slndel — Az NB III. további ered­ményei: Kalocsai Honvéd —Mezőkovácsházi Petőfi 1:2, Kecskeméti TE—Sze­gedi Honvéd 2:0, Szegedi Spartacus—Csongrádi Pe­tőfi 1:1, Békéscsabai Hon­véd—Mezőhegy esi Kinizsi 1:1. NB III. Délkeleti csoport 1. M-kovháza 2. Mezőtúr 3- Martfű 4- Bcs. Honv. 5. Kecském­6. Kal-YTSK 7- Sze- Honv- 8. Mezőhegy. 9- Kiskunhal. 10- Kai- Honv- 11. Bcs- VTSK 12- Orosháza 13. Szeg. Sp. 14. T-földvár 15. Csongrád 16. Makó 8 5 3 0 10: 1 13 8 3 4 1 6: 2 10 8 4 2 2 13: 7 10 8 3 4 1 8: 5 10 8 3 4 1 5: 5 10 8 3 3 2 7: C 9 8 4 0 4 8: 6 8 8 3 2 3 8: 9 S 8 3 2 3 7:: 13 8 8 2 3 3 15: 9 7 8 3 1 4 11: 7 7 8 2 3 3 7: 7 7 8 2 3 3 7:12 7 8 2 2 4 11:12 6 8 l 2 5 4:16 4 8 1 2 5 3:13 4 Megyei l.o. A Kengyel még mindig nem szerzett pontot Törökszentmiklósi Vasas —Szolnoki Olajbányász 2rl (2:1), Szolnok, 400. A bé­késcsabai játékvezető gyen­gén működött, vitás 11-ese- ket adott meg. Az első fél­idő 20. percétől az Olajbá­nyász tíz emberrel játszott, sokat támadott, de ki­hagyta helyzeteit. G.: Fe­kete. Fricker (11-esból), ill Dóra. Jó: Fricker, Szabó, Fekete, Balázs, ill. Fehér­vári, Szabó, Sós. T.-miklós >fi—Olajbányász ifi 3:0. Sz. Kilián—Kunszentmártoni VM 5:3 (2:2), Kunszenl­márton, 500, v.: Zsarki. — Végig nagyiramú mérkőzé­sen kitűnő játékvezetés mellett a helyiek, 2:0-ás és 3:2-es vezetés után enged­ték ki kezükből a győzel­met, A Kiliáh nagyszerű csatárjátékával megérde­melten nyert. G.: Kovács (2)', Iványi, Rozgonyi. Szol­noki, ill. Harangozó, Sza­bó, Kovács (öngól). — Jó: Karkecz, Szőke, Bagi, ül. Csornán, Debreceni, Szabó, Tóth. Kilián ifi—Kunszentmár- ton ifi 0:0. — lázi — Jb. Vasas—Jb. Honvéd 2:0 (1:0). Jászberény, 500. v.: Ozsvár. Kezdés után a Vasas támadott, majd ki­egyenlítődött a játék a he­lyi rangadón. Szünet, után a Vasas nagy iramot dik­tált. csatárai azonban sok gólhelyzetet kihagytak. G.: Urbán, Renke. Jó: Csányi. Kövér, ill. Keresztesi B. I. Rákóczifalva—Karcag 1:0 (0:0). Karcag, 800, v.: Szán­tó F. Csaknem végig a Karcag támadott, de nem tudták áttörni a vendégek tömörülő védelmét. Egv el­lentámadás során ’"‘erei góljával győzött a Rákó- ezifalva. Jó: Dósa, Ungvá­ri. Nagy V., ill Székely, Kiss. Karcag ifi—Rákóezifalva ifi 0:0. — szöllősi — Mezőtúri Honvéd— Kalocsai VTSK 0:0 \ Mezőtúr. 700, v.: Domon­kos. Mezőtúr: Vasas — Öllé. Egei, Jancsa — Szűcs I., Földesi — Éánhidi, Mo- ravszki. Árvái, Nagv, Szűcs It. Edző: Horváth Ferenc. Az első félidőben ki­egyenlített volt a játék, szünet után viszont a Hon­véd csatársorsa nyomasztó Jászláknhalma — Kísin"- «zállás 1:0 (0:0), Kisújszál­lás, 350. V.: Horváth. — Sportszerű mérkőzésen nln- esonv színvonalú játék folyt, a vendégek lelkese­désükkel érdemelték mp" n győzelmet. C.: T.nkác« Tó: a iákóhalmi védelem. Hl Csizj. jáoziékétmlma ifi—Kisúj­szállás ifi 1:3. — németit — A Szolnoki Dózsa—Egri Dózsa OB I-es vízilabdamérkőzésen Kádár gólját ábrá­zolja felvételűnk. Denk hiába tárja szét karját, a labda már bent van. — 1:0. Szolnok—Eger 6:4 (2:1, 2:2, 0:0, 2:1) Ü jszász—Cukorgyár 1:0 (1:0), Űjszász, 600, v.: Gá­li. Mindkét félidőben a hazaiak játszottak fölény­ben. Az első félidő jóira­mú, változatos volt, az új- szászi csatárok nem tudták kihasználni gólhelyzeteiket. G.: Kovács II. Jó: Kovács I., Nagy, Kálóczi, Merész, ill. Kóródi, Szabó, Csák, Kapolcsi. Űjszász ifi—Cukorgyár ifi 2:0. — varga — Jászárokszállás—Vegyimű­vek 0:1. Jászárokszállás ifi—Ve­gyiművek ifi 0:0. Kengyel—Mezőtúri Spar­tacus 1:3. A megyei bajnokság állása 1. Tm- Vasas 6 6 0 0 15: 5 12 2. Kilián 6 5 0 1 20: 6 10 3- Űjszász 6 5 0 1 12: 4 10 4- R-falva 6 .3 3 0 5: 2 9 5 • Vegyijnűv­6 3 2 1 7: 4 8 6. Olajbány. 6 2 3 1 4: 2 7 7. Mezőtúr 6 2 3 1 8: 6 7 8. Jb- Vasas 6 2 3 1 8: 9 7 9. Km- V M. R 2 1 3 12:14 5 10- J-jákóhal. 6 2 1 3 3: 6 5 11. K-szállás 6 2 0 4 7: 9 4 12. J-ároksz. 6 1 2 3 10:13 4 13- Cukorgyár 6 1 2 3 6: 9 4 14- Jb. Honv. 6 1 0 5 7:1 16 2 15. Karcag 6 0 2 4 4:1 15 2 16. Kengyel 6 0 0 6 4:13 0 Az ifjúsági bajnokság állása t- Kilián 6 5 1 0 30: o 11 2- K-márton 6 4 2 0 11: 4 10 3- Mezőtúr 5 4 1 0 9: 0 9 4- T-miklós 5 3 1 0 10: 1 9 5. Vegyiműv­6 2 4 0 10: 6 8 6. Űjszász 5 3 0 2 17:1 12 fi 7- Jb Vasas 5 2 1 2 12: u 5 8- R-falva 6 1 3 2 6:1 12 5 9- J-ároksz. 5 0 4 1 3: 4 4 10. K-szállás 5 1 2 2 5: 7 4 11- Karcag 6 0 4 2 4:1 13 4 12- Olajbány. 5 1 1 3 8:1 14 3 13. Cukorgyár 6 0 2 4 1: 7 2 14. J-jákóhal. 5 0 1 4 4:’ 15 1 15- Kengyel 4 0 0 4 1:21 0 16. Jb. Honv­0 0 0 0 0: 0 0 A játékvezetők késése okozott először izgalmat, s az ifi meccs helyett vé­gül a felnőtt csapatok kezdtek — 16.50-kor, dr. Bozsi Mihály sípszavára, nagy érdeklődés mellett, az alábbi összeállt'tásban. Szolnok: Selmeczi — Pin­tér I, Pintér II, — Kádár — Kanizsa, Urbán, Koncz. Edző: Kanizsa Tivadar. Eger: Denk — Ringel­hann, Pócsik — Frank — Bolya, Katona, Szölgyémi, Edző: Baranyai György. Szölgyémi érte el először a labdát, egri kapufa, mad Bolya lőtt mellé. Emberelőnyből Kádár sze­rezte első gólunkat. Nagy egri helyzet maradt ki, végül Bolya távolról egyenlített, majd Pintér I. 4 méteresből lőtt gólt, utá­na ..JdáUftptták,. A. második negyedben emberhátrány­ból növeltük elő­nyünket' Kanizsa négymé­terese révén. Bolyát kiál­lították, Urbán érvénytelen gólt szerzett, majd Szöl­gyémi szépített, Bolya pe­dig egyenlített. 3:3. Ringel - hannt kiállították, Pintér II-nek sikerült a háíóba találni. A harmadik negyed gól nélkül telt el. Kádár helyett Kuczora, Pintér II helyett Kulcsár jött be. — Eseménytelen volt a játék, Katona lőtt mellé. Ember­előnnyel kezdtük az utolsó negyedet. Kanizsa nagy lö­vését Denk kiütötte, Urbán helyett Pintér XI állt be. Hosszas adogatás után Ka- rizsa végre bevágta. 5:3. Ezután gyönyörű akció kö­vetkezett: Kanizsa úszott, él a baloldalon. Kuczora az őt támadó Bolya elé úszott, megkapta a labdát, ejtése a kapufáról Pintér II. elé pattant, aki meg­szerezte a csapat hatodik gólját. Nagy taps. Pócsik lőtte a negyedik egri gólt. Kulcsárt kiküldték a víz­ből, a vendégcsapat nagy­hajrába kezdett, de Sel- meczinek egyszerűen nem tudtak gólt dobni, mindent védett, így ért véget a mérkőzés. Az idény első bajnoki találkozóján a két régi ri­vális közül a Szolnok biz­tosan szerezte meg a győ­zelmet, ilyen arányban megérdemelten. A játék végig meglehetősen kemény és izgalmas volt, szép gó­lokkal. Néhány vízilabdá­zónk már most jó formában van. A csapatjáték a har­madik negyedben akado­zott, emberelőnyből sem sikerült gólt lőni, játéko­saink nagyon határozatla­nok voltak az ellenfél ka­puja előtt, egyvonalban tö­mörültek. A látottak alap­ján a helyzet biztató, a győzelem szép teljesítmény volt. Jók: Selmeczi, Pintér I, Pintér II, Kanizsa, ill. Bolya, Pócsik, Katona. s. a. KÉZILABDA FTC —Martfűi MSE 22:13 (11:7) A Kengyel—Mezőtúri Spar­tacus ifi mérkőzés eredmé­nyéről nem érkezett jelentés. 18. heti 1- Miskolc—Szeged 1 2:1 2- Székes!—Szombatit­1 2:1 3. Nyíregyh—Szállítók 1 2:8 \. Budafok—Oroszlány 1 1:0 5- MÁV-DAC—F-gyeté. X 4:0 6- Kaposv- II—Komló 2 1:5 7- Dombóv—Gy. Dózsa 1 3:1 8- Sopron—Autóbusz 2 0:1 9- Veszpr—Budai Sp. X 1:1 10. Zaleg. TF-BVSK 1 3:0 11. Catania—Alalanta X 0:0 12. Roma— Fiorentina 2 0:2 13- Varese—Foggia X 0 0 13-)-1 14- Bp- Spart—J-berény 1 1:2 A férfi NB I-es kézilab­da bajnokságban Budapes­ten játszották a találkozót. Keszthelyi játékvezetése mellett. A Martfű az aláb­bi felállításban játszott: Csillag, Sándor, Fabulya 1, Fodor 4, Gálík, Kesjár 5, Rácz 3, Détár, Sajben. Há­nyái. Tapogatózó játék után az FTC jutott vezetéshez, amit a martfűiek kiegyenlí­tettek. Nem túl magas szín­vonalú mérkőzésen az első 20 perc után 6:6 volt az eredmény. Érthetetlenül felbomlott a martfűiek so­ra, a fővárosiak ezt kihasz­nálva ll:7-re húztak el szü­netig. Félidő után a Mart­fű 4-|-2-es védekezésre állt be, hogy kikapcsolják a Fradi két legjobbját. Ezt n taktikai elképzelést a fe­gyelmezetlenül játszó MSE- kézilabdázók meghiúsítot­ták. Rabi és Tóta tetszés szerint érték el góljaikat, hiába lelkesedett Kesjár és az újonnan igazolt Fodor nem sikerült magukkal ra­gadni társaikat. Az utolsó percekben a cipőgyári együttes teljesen alárendelt szerepet játszott. Győri A tabella állása 1. FTC 4 4 0 0 58:38 8 2. Ózdi Koh­4 3 1 0 63:59 7 3. Gy. ETO 3 3 0 0 71:56 6 4- Elektront­4 2 1 1 56:56 5 5. Győri T. 4 2 0 2 59:48 4 6- O. Dózsa 4 2 0 2 68:68 4 7- Bp. Spart. 4 2 0 2 51:56 4 8- Csepel 4 1 1 2 78:80 3 9. Cső- KSK 4 1 1 2 51:55 3 10. Di- VTSK 4 0 2 2 57:59 2 11. Pécsi B. 4 1 0 3 47:58 2 12- Bp- Honv­1 0 1 0 16:16 l 13. Martfű 3 0 1 2 45:60 1 14. Bp. V. M. 3 0 0 3 46:55 0 A Martfűi MSE-Bp. Hon­véd, a Bp. Honvéd—Győri ETO és a Bp. Honvéd—Bp. V- Meteor mérkőzést később­re halasztották. JönaDVSC! Szerdán, május 4-én Szol­nokra látogat az NB I/B-s Debreceni VSC labdarúgó csapata, és a MÁV-pályán 16.30 órakor a Szolnoki MÁV NB If-es együttesé­vel játszik érdekesnek ígér­kező barátságos mérkőzést» i

Next

/
Oldalképek
Tartalom