Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-19 / 117. szám
1»«. mi jus 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 MEQJÖTT A SZÍNHÁZ — Megjött a színház! — rebbennek össze a környékbeli srácok, és kíváncsi szemmel, de tisztes távolságból követik a Szigligeti Színház kék autóbuszát. miközben az a művelődési ház elé kanyarodik. Az úton egy fiatalasz- szony meglepetten zöttyen le kerékpárjáról: Uram isten’. Máris ennyi lenne az idő? Nyugtalanul pillant az órájára, de izgalomra semmi ok, hiszen amíg a színészek elkészülnek és kezdődhet az előadás, addig még nyugodtan meg- vacsoráztathatja a családot és talán még arra is futja az időből, hogy jövet beszóljanak a szomszédokért. A fodrásznál azonban nem ártana már egy kicsit sietni, mert hát az asszonyok már olyan természetűek, ha összejönnek néhá- nyan, nem igen figyelnek fel az idő múlására. Márpedig a kis falusi fodrászüzletben régen volt egyszerre ennyi vendég, mint ezen a délután. Színházba készülődnek az emberek. Két év is eltelt azóta, hogy utoljára színház járt Jászfényszarun — az idősebbek, akik még „emlékeznek” rá, legalábbis így mondják. No de, azok is milyen színházi esték voltak! Kátrányos padló, penészes falak között tenyérnyi deszkán dobogó dohogó színészek, akikbe olykor-olykor, ha a szél erősebben megkocogtatta az ablakot, még a szó is belefagyott. Ez a mostani színház egészen más. Május 1-én avatták fel a fényszaruiak az új, korszerű művelődési házat, amely most már méltó temploma a kultúrának. A közönség és a színész egyaránt barátságos otthonra talál itt. És bár tudj’isten hányadszor lépett már színre Rettegi Fridolin, a szabin nők színidirektora, ez a mostani mégis premier. Premier a művelődési ház igazgatójának. Lengyel Boldizsárnak, aki izgatottan jön-megy az előcsarnokban és a lassan gyülekező, ünneplőbe öltözött embereknek egyaránt. Aztán megkezdődik az előadás. Még kissé feszélye- zettek, elszoktak attól, hogy a színész számára a legdrágább tetszésnyilvánítás a taps, hiszen otthon a televízió előtt erre semmi szükség, de itt-ott már felhangzik a bohózat tréfáin csírázó, egyre jobban oldódó kuncogás. Most még nem töltötték' meg a nézőteret, de a szünetben az elismerő megjegyzések között már fel- felhangzik a fogadkozás: legközelebb újra eljövünk, mert érdemes, és akkor hozzuk a barátokat, ismerősöket is. R. G. A műszak teherautójáról már kora délután hordták a színpadra a díszleteket, kellékeket. iLjdenságok az opera színpadán David Levy amerikai zeneszerző Eugene O’Neill világhírű színdarabjából operát írt. Az „Amerikai Elektrát” a következő évadban a Metropolitan új székházában mutatják be a görög Michael Cacovan- nis rendezésében. • A bécsi Konzerthaus Mo- zart-termében mutatták be, más újdonságokkal egyetemben, Otto M. Zykan: „Legjobb a Singer varrógép” című kisoperáját. Mágneses keverő Az amerikai háziasszonyok számára találták ki azt a furcsa konyhagépet, amely olyan, mint valami meghajlított drótból készült vállfa, s a főzőedénybe helyezve önműkődőleg keveri az ételt. Az elektromos tűzhelybe beépítettek egy mágneses berendezést, amit ha megindítanak, mozgásba hozza az edényben az automata keverőt, melyben szintén mágnes van. Epizód OZOV Ütőn című drámájának szerkezete, egész felépítése a térben és időben szinte filmszerűen pergő képeken, epizódokon nyugszik. Az egész előadás kötőanyaga, vagy pontosabban egymásba illeszkedő téglái tehát azok az epizódszerepek, amelyekből a rendezői elképzelés szerint hármat-négyet ugyanaz a színész játszik. Jelenéseik a színpadon néha csak egy-egy villanás, máskor pár mondatos szövegbe kell belesűríteniük az illető figura egyéniségét, sorsát. Az epizódszerep talán az egyik legnehezebb színészi feladat. Különösen nehézzé teszi jelen esetben, hogy egy előadáson kell több, néha merőben más karakterű figurát megformálnia a színésznek. Hegedűs Ágnes által megszemélyesített alakok: az anya, a kalauznő, a bakter felesége, az öregasszony és az orvosnő, megannyi különböző szín, de valahol mégis mind. nyáján rokon tulajdonság, a gondoskodás, az áldozatvállalás és a szelíd, türelmes szeretet hordozói, és a színésznő játékának egyik nagy erénye, hogy ezek a rokonvonások különböző intenzitással a nézőben is tudatosulnak. Ugyancsak a dráma pozitív alakjaihoz tartoztak Szekeres Ilona epizódfigurái (bár a pozitív—negatív felosztás túlságosan is önkényes egyszerűsítés). Az egyező alaphang azonban nem jelenti a színésznő játékának egyhangúságát. A kifejezőeszközök gazdag arzenáljával keltette életre a különböző nőalakokat: a fiatal lányt, a nagynénit, a szerelmes fiatalasszonyt, a kedvesen, kicsit naív technikuslányt. Horváth Sándor és Upor Péter feladatát különösen nehezítette az a tény, hogy rövid egymásutánban alap- karakterükben is merőben eltérő figurákat kellett színpadra állítaniuk, hiszen például Horváth Sándor nagybácsija és csaló raktárosa, vagy Upor Péter részeges baromfifelvásárlója és kohász brigádvezetője között lehetetlen bármiféle rokonságot is felfedezni. Feladatukat azonban sikerrel oldották meg, mindegyik alak leglényegesebb jellemvonását hangsúlyozva. Halász László két fiatal és két idős figurát alakított — elhihetően. Arról nem ő tehet, hogy zsugori öregember szerepe egy kicsit meseszerűen naív. Ugyancsak illuziókeltően, nagy szakmai fegyelemmel és odaadóan oldották meg feladatukat Tóth Gabriella, Gera Zoltán, Hollósi Frigyes és Kertész Péter is. Mindannyian bizonyítva azt a régi színházi igazságot, hogy nincs kis szerep, — ha jó színészek játsszák. — rideg — Agáckavirág Az akácnak tiszta, fehér fürtje van. Jóízű, édes virága. Sze- retttük. Egyik kezünkkel fogtuk az ágat, a másikkal marokkal lehúztuk. Akkor jött arra a tanító. — Mit csináltok? — Agacsizunk. — Nagyot nézett. — Miiit? — Agacsizunk, tanító úr kérem. Ügy megijedtünk, elengedtük a gallyat. Felcsattant, leszórva néhány túlérett virágot. Éppen a tanító vállára, ruhájára hullt. Odanézett, ahová a virágszirmok estek, megenyhült az arca tőle. Városi ember tanított bennünket. Év közben helyezték ide tavasz utóján. A tanító úr mindig érdekeseket mondott nekünk. ...Most azzal kezdődött az óra. Középre állt a nagy teremben, végigtekintett rajtunk. — Na gyerekek, ki tudja, mi az agacsi? Közben ránk nézett az öcsémre meg énrám. Mégse bennünket szólított fel, hiába nyújtogattuk a kezünket. Az első padban ülő kislányra mutatott, pedig az nem is jelentkezett. Azért csak tudta. — Az agacsi... Az akác virágját hívjuk agacsinak. A tanító úr továbbra is komoly maradt. Megint olyan haragosan játszott a homloika. — Most az álljon fel, aid szereti az agacsit. Hárman ültek mozdulatlanul. Nagy zörgéssel, lármával egyenesedtünk fel a padokból. — Jó, üljetek le. Megszámolta. Negyvenhetén voltunk, majdnem az egész tanyai iskola. Állva maradtam. — Mit akarsz? — Tanító úr kérem. nekem van is otthon ágáekafám. A tanító felnevetett. Kis termetű. pattogósán járó ember volt a mi tanítónk, halkan beszélő fajta. Most a kicsi ember olyan jóízűen nevetett, hogy a teremből is kihallattszott. — Milyen már az az ágáckafa. te? Milyen fád van neked? — Agácka. Tessék elhinni, van ágáekafám. Kicsengetés után a hoszú hosz- szú szünetben odajött az udvaron hozzánk. — Tudom már mi az az ágáe- ka. Akác, mi? Furcsán beszélnek ebben a faluban. Mikor kiértünk a tanyára, elújságoltuk. Az új tanító. nem akarta elhinni az ágáckafánkat. — De bolondos egy kölykök ezek — mérgelődött anyám. — Szégyenkezik velük az ember. Az egyiknek bodzafája van, a másiknak meg ágáckája. Más gyerek biztos nem csinál ilyet... A bodzafa az öcsémé volt. Nagyon felvágott vele, mert rá- fészkelt a vadgalamb. Giz-gazbcl rakott fészket rá. két fehér tojást tojt bele. Szunyókált rajta, költötte. Lehunyta a piros szemét, cigarettahamu szürkén, hűségesen ülte a fészket. Az öcsém azt mondta, a bodzafa az. övé a vadgalamb is az. — Te meg nem ehetsz az én agacsimból. Este beárult. Apám akkor járt haza a mezőről, amikor már feljött a Hold. Megvártuk. Kezet- mosott. De éhes vagyok — ült le az asztalhoz. Evett egy-két falatot. Elszenderedett együltő helyében. Az öcsém nyafogod. — Ne irigykedjetek, mert elraklak mind a kettőtöket — mérgelődött felriadva apám. — Az istenfáját annak az ágáckának. mert kivágom azt a fát. Hát. kinek akarod adni? — Apámnak adok... — pirultam el. Csend lett. Anyám ránézett a poros arcú. kékszemű, szelíd emberre. Az csak kapkodta a tekintetét a kenyérről a tejesfazékra. Sokáig... — Hát... . Szóval nekem szántad. No, az máé... — mondta. Már nem mérgesen beszélt, mint az előbb. Inkább jobb- kedvűen. Lefeküdtünk. Könnyűnek, jónak éreztem magam. Reggel megnéztem, kivirágzott-e már az első agacsi, ami az én fámon terem. Egysizer a tanító úr kihirdette, ski a legszebb agacsit gyűjti, jelest kap. Délután úgy repültünk szét. mint a cinkék. Ágról ágra, fáról fára. Május vége járta, el- virágzóban az akác Igazán szép fürtöt nem igen lehetett találni. A Peták Bora kényeskedett, szedjünk neki szépet. Bora a szomszédlány volt. Csupaszem lány, szép barna lány. Első osztálytól kezdve együtt jártunk iskolába. — Gyere. Mutatok neked igazi agacsit. A fiatal fa későbben nyílik, későbben virágzik. Az én ágác- kám akkor fordult ötödik évébe. Csak most kezdett virágot hozni. Csodaszép fürtök csüngtek le róla. A lomb közepe táján kifejlett nagy virág. Olyan, akár a menyasszony. — Jaj, azt add nekem. A Bori szeme rögtön észrevette a szépet Létrát cipeltem az istálló végéből, letörtem gallyastól a fürtöt. Bori megörült neki nagyon. — Jószívű fiú vagy te... Szépen, hálásan nézett rám. A nagy fekete szemével. A szénakaszáiásból megint az esti csillagokkal ballagott haza apám. Húzta a lábát maga után. szétnyúltak a lépései. Aludni készülődtünk volna éppen. — Nekem se kell semmi ennivaló. Hallod? — intette le szorgoskodó anyámat. — Ágyazzál, íekszek. Anyám kérdezősködött, ahogy minden este. — A széna Lesz-e sok széna? — Nincs olyan sok, ami elég. Amúgy nem panaszkodhatunk. — Hát a búza? Az élet mit mutat? Apám bóbiskolt. — Még most megjárja. Benne van minden. De elég korán lement az agacsi. A régi öregek mondogatták: sok akác, kevés búza. Ha az agacsi korán elmegy, korán jön a nyár. Csak akkor aztán nem sokat hoz. Hátha csakúgy beszélik... Kiszaladtam a szobából. Néztek utánam. — No csak. Mi a csuda lelte? Fektesd le a gyerekeket is. Mikor besomfordáltam, apám már aludt. Mélyen, hangosan, horkolva. A nagyon megfáradt emberek alvásával. Reggelig forgolódtam az ágyon. Borzát Lajog Politechnikai óra a homoki általános iskolában.
