Szolnok Megyei Néplap, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-17 / 90. szám
19M. iprOb If. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP II KUNSZEN J MÁRT ÓNBAN Aki nem is hallott a régi tavasz ünnepekről, az is hódol a tavasz megújulásának, elgyönyörködik a zöldbe boruló bokrokon, fákon. Minden tavasznak új, vissza nem idézhető sajátságos hangulata van. Két tavaszt szeretnék érzékeltetni e sorokban. Kun- szentmárton két tavaszát; 1946-ot és 1966-ot. A bimbózó remények idejét és a megvalósuló álmok egyik nem túlságosan kiemelkedő átlagesztendejét. Átlag? Nem túlságosan kiemelkedő? Attól függ — mihez mérjük. Akkor, a húsz év előtti tavaszon a földek nagy része megművelve állt. úgy — ahogy. Mert sokan voltak még hadifogságban, s az itthonmaradotfak nem bírtak mindent megtenni. A pártszervezetben viszont már egymásnak adták a kilincset az emberek, segítséget kértek és kaptak. S a tízezerholdas Zalka Tsz egy-egv tagja, aki ma végigsétál a községen, talán nem is mindenben tudja érzékelni a változást a húsz év alatti vértelen forradalom ezer apró jelét. A VÁLTOZÁS JELEI A Kossuth utca és Bartók Béla utca sarkán még ott egy feszület, amelynek felirata: „Ajtatos buzgósággal állította Kurutz János szenátor úr, 1826-ban.” De néhány lépéssel odébb készül az első kétemeletes, tizenkétlakásos épület, s ezt követi talán majd a többi. A széles utcán régebbi földszintes házak sora. Itt tényleg nem változott semmi. Azaz... Dehogy nem. Símén suhannak a gépkocsik a széles, korszerű úttesten az állomástól a Körös hídjáig. A higanygőz lámpák esténként nagyvárosi fényt adnak a főútvonalakon. Szóval más érzés ma sétálni itt. S ha igaz, hogy a község belsejében nagyjából ugyanazok a házak állanak, amelyek húsz évvel ezelőtt, sétáljunk csak ki a szentesi út kanyarulatáig és tovább, sok új, csinos házat látunk. 1946. Tavasz. Egy állami elemi négy kerületi iskola és egyetlen, rosszul felszerelt óvoda várta a gyérszámú diákságot. No meg egy polgári iskola, azzal a közismert zsákutcával, amit az végzettségével adott. Éppen a negyvenhatos évben indult él a fejlődés. Létesült egy „Paraszt dolgozók tanítóképzője’', egy „dolgozók óvónőképzője”. Aztán a későbbi években gimnázium, mezőgazdasági szakközépiskola egy kihelyezett mezőgazdasági technikum és három óvoda. Még 1946-ban is meg lehetett számolni azokat a portákat, ahonnan érettségizett, vagy ennél magasabb végzettségű ember került ki. Hiszen egy régi statisztika szerint 1877-től 1927-ig, tehát ötven esztendő alatt összesen 176 ember érettségizett vagy szerzett diplomát Kunszentmártoniból. Ma talán évente ad ennyit a község és közvetlen környéke. A FIATALOK ELÉGEDETLENEK Sári Mihályék portáján a nagyfiú, a huszonkét éves Sári László borotválkozik egy kis tükörben. Eredetileg Jánost, öccsét kerestem, aki szintén főiskolás, és 1946 tavaszán született. De- hát ő nincs itthon, s így a beszélgetés most Lacival és közgazdasági technikumba járó húgával folyik. — Keveset ad a fiataloknak a város. — így mondja, magától értetődően: város. — Mert igaz, hogy ma már mindenütt van villany. Bámulatos, hogy milyen ütemben készült a járda, a vízhálózatbővítés, de... Miért nincs egy olyan hely, ahova az ember munka, tanulás után elmehetne kikapcsolódni? Egy étterem van, azt jól ismeri az elvtárs is. Oda jobb, be sem menni. Van egy művelődési ház. amely ad valamit nekünk, de az sincs olyan állapotban, amilyenben lennie kellene. Sok az átutazó látogató, idegen. Egy szállodánk volt., igaz, elavult, korszerűtlen, ma az sincs. Perspektívátlan o magánélet, a szórakozás nálunk. Tudok olyanokat, akik emiatt akarnak el- menni vagy id« se iönni. Igaza van Sári LászlóMilyenek lettek az elmúlt évek alatt az emberek? Turcsányi István, ak olyan jól ismeri ezt a községet, mint talán még kevesek. azt mondja: — Megváltozott a ruházatuk. Kiszorulnak a ha- ruományos anyagok, mariak, akinek a húga is hasonló véleményen van. Ő egy zenés cukrászdát hiányol. Kulturális és szórakozási lehetőségekkel, a szabadidő hasznos és kellemes eltöltésével valóban adós még a járási székhely. S ez az állapot már nem tartható sokáig, pedig lehetne tenni valamit, kevés befektetéssel is. Például a művelődési otthon utcai klubtermét a fö’dmű- vesszövetkezettel közösen tv-presiszóvá alakítani. 'Ettől, amennyire tájékozva vagyunk, az fmsz vezetősége idegenkedik. A főtéri cukrászda pedig ami még jelenleg működik, rövidesen bezár. Gólyafészek a ház kéményén. Turcsányi István, a nyugalmazott kiváló tanár házának kéményén kelepe- lő gólyapár, szerepel a magyarországi gólyakataszterben. S most némi asszociáció útján az anyakönywe- zetőnő jut eszembe. aki elmondotta, hogy 1946 április közepéig 41. az idén 89 kisbaba sírt fel Kun- szentmártonban. Persze ehhez az is hozzájárul, hogy a iólfelszerelt szülőotthonba a járásból is innn"k be asszonyok. lyek még húsz éve is uralkodónk voltak a falun. A divat változásait itt a falu szélén is nyomon lehet követni. Van azért a szemmel látható jólétnek árnyoldala is. Az az érzésem, az emberek egy része valahogy befeléfordulóbb, talán anyaA NYUGALMAZOTT tanár SZEMÉVEL giasabb is lett. A közös nagy rendezvények, kulturális megmozdulások iránt alig van érdeklődés. Viszont, amúgy közlékenyebbek lettek a kunszentmártoniak. Ha egy faluszéli nénike felszólal egy gyűlésen, akár a parlamentbe is elmehetne vele. Húsz éve, jaj, dehogyis szólalt volna meg egy parasztasszony nyilvánosan. Jó ma tavaszi vasárnapon sétálni Kunszentmártoniján. A MÁVAUT megállónál (amely kicsi és korszerűtlen) érdemes elgondolkozni azon, hogy 1946 tavaszán busszal legfeljebb Cihákig lehetett jutni. Egy busz volt csak az is magántulajdonban. Ma? Eljutni akár Pestre, Kecskemétre, Békéscsabára vagy a járás bármely községébe. Sőt, az állomásról a főtérre helyi járat is van. S elsétálhatsz a sajtüzem felé, amely exportra dolgozik, vagy a gépjavítóhoz, amely kétszáz embernek ad kenyeret. S akivel beszélek, mind telkemre köti: — Aztán írjon a tbc- gondozónkról. — A könyvtárról se felejtkezzen el, negyvenhatban ilyen nem volt! — Van már kihelyezett marxista esti egyetemünk... — Írja meg, hogy az fmsz úgy húsvét táján alakult 1946-ban és tíz kiló búzájával gyűjtöttük ösz- sze az alapot, ma ötezres a taglétszámunk és hetven- három millió forint a vagyonunk — ezt idősebb Vincze András alapítótag mondot ta— írja meg... Ami itt kibontakozott, az szétfeszíti ezt az írást. A mai tavaszi sétálóknak jó tudni, hogy mi lett a húsz év alatt múlttá. Kurutz János szenátor úr, ha ma élne, talán — de nem talán, egészen biztosan — ennek a szép fejlődésnek állíttatna emléket „ájtatos buzgósággal”. Hernádi Tibor Katira tulajdonképpen a munkatársai hívták fel figyelmemet. Más ügyben jártam a szolnoki járműjavítóban, amikor az üzem egyik régi munkása megszólított: „Hát a mi Katinkról nem akar írni? Megérdemelné pedig az a lány...” A brigádvezetóje pedig mutatta, hogy ezt Irta Katiról a brigád naplójába: „Született 1936. április 29-én. Az automata érintkezők előre gyártását végzi, ami igen pontos munkát kíván. Az MV érintkezők, a fénycső armatúrák, hegesztőkábelek, padilámpák igazi orvosukra találnak benne.” Nos, ezek után ültünk le Katival égj kis beszélgetésre, amikoris ekként vallott magáról: — Férjem után tulajdonképpen Oláh Györgyné a nevem, de az üzemben mindenki csak így ismer: Dobos Kati. Ez nem is csoda. Tizenhat esztendeje dolgozom a villamosműhelybev mint szakmunkás. Tizennégy esztendős voltam, mikor idekerültem. Miért ilyen korán? Nincs annak napv története. — Heten vagyunk testvérek, én vagyok közöttük legkisebb. Apám korán meghalt, én már alig emlékszem rá. Anyám dolgozott értünk, de hát vom bírta egyedül tartani a családot. Ica, a nővérem jobb tanuló volt, mint én. így hát én elmentem ipo- ri tanulónak, 6 meg továbbtanult középiskolában. Az ismeretlen könyvtár Igazgatói iroda. Helytörténeti anyag. Latinnyelvű periratok 1795-bőL A Hét- személyes Tábla (Tabula Septemviralis) ítéletei Mar- tinovic. és társai ügyében. Köztük Verseghy halálos ítélete. — Sok újat lehetne még felfedezni Verseghyről? — Igen — mondja Imre Lajos, a könyvtár új igazgatója. — Még Bécsben is. Most teszik nyilvánossá az állami levéltár anyagát az egykori osztrák titkos rendőrség működéséről. A Tudományos Gyűjtemény 1829-i és még néhány évfolyama. Vörösmarty, Bajza, Toldi Ferenc és köre az ország és a világ tudományos és művészeti újdonságairól számol be. — Adóbeszállítási könyv 1795-től 1855-ig. — Jászalsószentgyörgyön vezettek. — Legközelebbi tervünk a helytörténeti anyagot gyarapítani... — És van hely a hely- történethez? — Nincs. Hetvenezer könyvünk van s a gyarapodás az utóbbi időben évi tízezer. — És a feldolgozáshoz pénz? — Nehéz... — A honismereti szakkörök nem segítenének? — Talán... Baróti Szabó Dávidtól Vanier bukolikáinak „hat lábbal mérsékelt” fordításai. Vagyis hexameterek. Jó hexameterek és szép magyar nyelv, 1779-ben. — Egy latinnyelvű Poétika, gimnazistáknak. Kiadták 1807-ben. Tömzsi kis könyv, mindenre kiterjed. — Szolnok gyorsan fejlődő ipari központja a megyének. Illő, hogy szellemi központ is legyen! — De nézzük az ömlesztett anyagot... Megyünk kifelé. Az előszobában a békéscsabai Wenkheim-kastélyból való Legendák, búcsújáróhelyek A Kossuth Kiadó gondozásában Búcsúsok címmel megjelent Nyárády Gábor könyve. Vallástörténeti tanulmány, ismeretterjesztő irodalom, pszichológiai regény? Egyik sem. Illetve ez is, meg az is. A gondolkodó ember higgadt visszapillantása, vallomása egy útról, amelyen maga is járt, a vallásos hitről, mely valaha érzelemvilágának nagyrészét betöltötte. Ez a vallomás természeténél fogva nem lehet lírai. Ész-érveket szegez szembe a dogmákkal, történelmi tényeket a legendák, babonák labilis sokaságával. Vitázik, bizonyít, ha úgy tetszik agitál, de nem a szó köznapi értelméDen. A hatalmas tényanyag színes, párbeszédes alakban elevenedik meg, századok peregnek le szinte észrevétlenül. Közben kibontakozik egy világtalanul is látó ember finoman árnyalt karaktere, aki intellektuális szerénységgel húzódik háttérbe. Főszereplő a Mária kultusz Magyarországa, jezsuita papjaival: búcsú- járó helyeivel, szent kútjaival, véres könnyeket síró Mária képei veLős szobraival'együtt. Évezrédes hagyományok kerülnek a józan ész ítélőszéke elé, csodás jelenségek kulisz- szatitkairól hull le a függöny, de lelepleződik az ország függetlenségét kiárusító, a nép szabadságmozgalmait elnyomó hatalom is. Mindez a személyes élmény szuggesz- tív hatása alapján. Ki ez a vak bölcs, aki ilyen sokat tud mondani, látóknak és ködben járóknak egyaránt? Egy öreg történelem- tanár? Ennél sokkal több. Mindazok, akik legyőzve a hagyományos nevelés maradványait, önmagukkal is meg- küzdve jutottak el korunk tudományos világnézetéig. Így emelkedik tipikus hőssé a szinte személytelen elbeszélő. Egyéni tragédiája, hogy őt magát a régi környezet, a kiszolgáltatottság visszahúzza, de lélekrajza ezzel csak tökéletesedik. nagyobbrészt idegennyelvű könyvek még rendezetlen anyaga. — A szolnoki papírgyárból mentették ki a zúzda elől... Apró kulcsokkal nyílnak a nagy szekrények és elénk tárul az „ömlesztett anyag’’. A római provinciák története (1754). Politikai röp- iratok. (Például: Paprikás versek 1868-ból). Egy „öröm-vers” magyarul és latinul, Radics Öméltósága főispáni „beigtatása” alkalmából. Talán a leg”öröm- telibb” sorok ezek: „Felséges Urunk ím Szívedből (t. i. Bács megye szívéből) Metsze-ki nagy Radicsot vezérül”. És egyéb ódák, „emlékoszlop”-ok, sőt „köz- örömdalok” amit hosszú nevű és című nagyságok írtak a nagyobbakról. A „nagy Radics” mellett találkozunk a nem kisebb Révay Mór emlékirataival. Aztán az Akadémia néhány tudományos értekezése. Solohov: Üj barázdát szánt az eke. Egy francis- kánus gondosan lejegyzett szentbeszédei. Az újabb magyar irodalom ismertetése 1860-ból. A pogány magyarok vallása (kiadták 1861-ben). A 126. oldalon egy fejezetcím: A kun sárhalmokról s kun bábokról. — Nem lehetne valami brigádot szervezni tanárokból, diákokból, akik rendeznék?... — De az lesz. Egyelőre azonban nem a brigádok a probléma. Az elhelyezés... Örák telnek el. Emberek mennek el mellettünk. Köszönnek. Talán mondanának valamit, de mi a régi írásokba merülünk. Csak a gyerekek mondják: Nézd, milyen régi könyvek!... — Menjünk kezet mosni! De nem oda vezet, hanem egy zsúfolt raktárba. Felmutat a magasba, ahol néhány polcon a mennyezetig lapjukon feküsznek a régi kiadványok. — Azokat még nem is láttam... Mellettünk a létra... De már órák teltek el. Megyünk kezet mosni. Mosom kezeimet, miután megmondtam, amit mondhattam. Avagy stílszerűen, latinul: Dixi. Lőrinc Lóránd — Egyszerre többen jelentkeztünk lányok iparitanulónak, de se fodrásznak, se kereskedőnek nem vettek fel bennünket. így hát vasas szakmunkás let1 KjOOOi HK» M KX* XXlOOOOf JOCXJOOOOCXXXJOOOOjj I Háti 1 JOOOOOOOOOOGOOOOOOOOOOOOCGOOOOOOOOOC tem. Az első feladatunk az volt, hogy vésni kellett valami munkadarabot a tanműhelyben. Kilencvenötén voltunk lányok, de egyikünk gyámoltalanabb volt mint a másik. Közülük már csak én dolgozom egyedid a szakmában és nem is mennék el innét, ebből a műhelyből. Itt kezdtem, itt voltam ipari tanuló, itt lettem szakmunkás, itt cseperedtem nagylánnyá, ebben a brigádban, ahol most is dolgozom, mentem férjhez. — Igen, a f ériemmel együtt voltunk ipari tanútok. Csak ő a cukorgyárba terült, én meg ide a járműjavítóba. Már akkor udvarolni kezdett. Aztán el ment katonának. Nem ígértünk mi egymásnak semmit. nem mondtam én, hogy várok rá. És mégo megvártam. Egy szombati napon volt az eljegyzésünl-. Hétfőn, amikor bejöttem dolgozni, nem szóltam senkinek arról, hogy menyasz- szony vagyok. Később r, csoportvezetőm észrevette a karikagyűrűt az ujjamon. Körülfogott az egész műhely, gratuláltak. Az esküvőmön már ott volt az egész brigád. Mindannyian sötét ruhában. Valahogyan a gyereküké fogadtak és én nagyon boldog, büszke voltam. Nászajándékul betétkönyvben pénzt kaptam tőlük. S hogy szeretnek egy kicsit, ezt nem dicsekvésképpen mondom, de bizonyítja, hogy amikor a kisfiámmal várandós voltam, nem akadt olyan ember o műhelyben, aki ha evett valamit, meg ne kínált volna. Azt mondták, egyek nehogy „elmenjen a Péter- kém”. Hoztak süteményt, húst, pedig nekem is megvolt mindenem. Az uram nagyon jó ember, és én nagyon szeretem. — Most hat éve műit márciusban, hogy megszületett a kisfiam. Tizennégyen szültünk akkor egyszerre az intézetben, de csak az enyém lett Hú Képzelheti, milyen büszke voltam. Még a főorvos if külön gratulált. Sajnos, akkor influenzajárvány colt 's nem jöhettek be hozzám átnqatóba a munkatársaim. Ám nagyon sok virát/o’ küldtek, s amikor hazavif1 bennünket az uram. eljöit hozzánk az egész brigád Ügy vagyunk mi egymással, mint egy nagy család Tavaly júniusban véldávl öt napot együtt töltöttünk Innsbruckban. — Az idén mi nem utazunk sehová sem. Szövetkezeti lakást vettünk szénen bebútoroztuk. Van énnekem mindenem, szép az otthonom. Az uram most tanul és én biztatom: ha van kedved, tanulj tovább! Hiszen még fiatalok vagyunk. Igaz, nekem is tanulnom kellene... Talán majd a fiammal együtt, hiszen őszszel már ö is iskolába megy. — Az én napjaim, éveim, óráim megoszlanak a mun. kán, a családon, meg néhány társadalmi megbízatásom között. Nagyon szeretem a munkám. Vonalra ritkán megyek, a munkatársaim igyekeznek, hogy a „nőiesebb” munkákat bízzák rám. Nem. Karót sem kell másznom. Hét végén, ünnepnapokon pedig összejön a család anyámnál vagy nálunk. Vagy a brigád tart összejövetelt. Nem is tudja elképzelni, milyen vidámak a mi brigád-összejöveteleink. A szerelőbrigád egyik tagja így jellemezte Katit: ..Ügyes nő, a vérében van a villanyszerelő szakma. És nagyon rendes asszony! Tudja, egy kicsit büszkék is vagyunk arra, hogy nálunk dolgozik." Nos, 6 Kati! Egy munkásnő azok közül, akik becsületesen végzik munkájukat, helytállnak üzemben, otthon, munkapad és konyhai tűzhely mellett. A harmincadik születésnap minden nő életében jelentős dátum. Szolgáljon ez az írás születésnapi köszöntőül is Katinak — egy üzem Katijának. Várttá Viktória tmioszi sem
