Szolnok Megyei Néplap, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-17 / 90. szám

itM április 17.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

9

4

néger művészetek első fesztiválja

A TANVAK ELINDULNAK

A KARCAGI TANYASI KOLLEGIUM

Karcag- az Alföld központi helyén terül el a szó szoros értelmében, mert a 67 ezer holdas határnak első háza Kisújszállás alatt van, az utolsóból pedig — amit a főútvonalról látni lehet — érdemesebb Püspökladányba járni vásárolni. A várost ugyan elkerüli a 4. sz. főútvonal, (bár máshol is így lenne) távolról is lehet látni, hogyan fejlődik a Kunság fővárosa. A kórház 10 emelet magasságban emelkedik a város fölé, épül a kenyérgyár s egyre-másra nőnek ki a földből a esinosabbnál-csinosabb családi házak és az ízléses emeletes épületek.

KÖNYVESPOLC

Marcel Cachin: írások és arcképek

Mindössze néhány határozott vonás, mégis a legkifejezőbb portré: Picasso remeke Marcel Cachin „írások és arcképek” című művének borítólapján. — (Kossuth Könyvkiadó.) — Ugyanígy Cachin is bátor és tudós tömörséggel — a tömörséghez bátorság kell és a téma sokoldalú ismerete — nem egészen hatvan sorban rajzolja meg könyvében, — másoké mellett —, Picasso szellemi és művészi arcképét

Cachin 1912 elején foglalta el helyét az Humani- té szerkesztőségében és 1958-ban bekövetkezett haláláig szolgálta tollal a francia nemzet igazi érdekeit. A cikkeiből és tanulmányaiból most magyarul is közzétett válogatásban szerepel megemlékezése szerkesztőségi elődjéről, Paul Lafargue-ról, aki csodálatosan tudott. írni, mert megtalálta a XVIII. század francia írásaiban, de

főleg Diderot munkáiban a világos, érzékeny, harcias és polémikus, magával ragadó, forradalmi tűztől lobogó stílus mintaképét. — Ilyen Marcel Cachin stílusa is.

A könyv annyi témája közül megragadva az újságíróknál, Cachin nevezetes Balzac-ta nulmányának arra a részletére hivatkozhatunk, ahol a szerző ismerteti Balzac bírálatát Lajos Fülöp korának romlott, szolgalelkű sajtójáról. A tanulmányszerző Cachin nem tagadja meg önmagát, a gyakorlati politikust, amikor hozz:' "űzi, hogy a nagy trösztök szolgálatában álló modem francia és nemzetközi sajtó még ennél is bűnösebb.

Portréi közül a legbensőségesebb kétségtelenül az, amely a francia nép nagy „öregéről”, Marcel Cachin- ról bontakozik ki előttünk, saját írásaiból.

Vadáss Ferenci A tixenharmadik tél

Karcag 1951 óta szövetkezeti város. A másfél évtizedre visszatekintő szocialista nagyüzemi gazdálkodás a tanyák ellensége lett. Minden évben sok kerül belőlük lebontásra, de nem lehet megjósolni, hogy az utolsó magányos tanyára mikor kerül sor. Karcag határában még három és fél ezer ember él a várostól távol, a majd ezer épületet kitevő tanyavilágban. Nehéz arról az ellentétről beszélni, ami a legtöbb tanya és a modern városi lakás között fennáll. Pedig, mondja az egyik juhász, aki felett éppen dűledezőben áll a tsz tanyája, ők is ugyanazt a szocializmust építik, amit a városi lakók. Bár jónéhányan élnek szükségből lakáshiány miatt tanyákon, mégis sokkal lassúbb ütemű a városba való áramlás, mint ahogy arra mód lenne. A tanyasi körülmények kellemetlenségei méltat vannak jócskán előnyök is. Elő van írva például, hogy egy tanyán hány jószágot lehet tartani, de nincs az az ember, aki meg tudná pontosan mondani, a tanyák jószágállományát, mikor kizöldül a határ. Igaz, népgazdasági szempontból a háztáji áruelőál- lítás éppen olyan fontos és lényeges, mint a szocialista szektorok termelése, de mégis van ennek egy kis szépséghibája, nevezetesen az, hogy

a tanya lakói állattartásukkal sok esetben önkényesen avatkoznak be a közös vagyon méltánytalan elosztásába.

Ami a városi építkezési lehetőségeket illeti, sok tanyán lakó rendelkezésére állna a pénz is (nem egy- kettőnek megközelíti a készpénz állománya a 80—100 ezer forintot), sőt OTP hitelt is igénybe vehetnek, de ebben a kérdésben van

A kert sarkában még mindig ott ágaskodik a tanya fölé az öreg körtefa. Mikor arról a rigók elköltöztek, minden ősszel megérkezett hozzánk a Keves- földről Margit néni. Apám tizenkét testvére közül c volt a legöregebb. Soha nem ment férjhez. Még egészen kicsi koromban Margit néni ott lakott nálunk. Tőlünk járt napszámba. Kapálni. tapasztani, meszelni, mikor mi adódott.

Júliusi estén történt vele baj. A gazda becipelte magával a szobába. Azelőtt az istálló gádorban hált Margit néni, a szénában. A gazdáné unta magát a für- dűhelyen, korábban hazajött, mint várták. Margit nénit egy ingben zavarta ki az ágyból is, az udvarból is. Nem maradhatott a faluban. Nagyapám ráíratta r. Kevesföldet. a szomszéd település határában.

Attól kezdve csak egyszer jött haza esztendőnként. Ősszel, mikor már a lármás rigók otthagyták a körtefát. Akkor az asztalabroszba tette a nagy fűzfakosarat Azt a hátára lendítette, elől

egy gátló belső tényező, — amit manapság szemléletnek szoktunk összefoglalóan nevezni. — Igen, az életszemléletről, a kultúrigényről van szó, amit a két évtizedes szocialista nevelési hatások csak befolyásolni tudtak, de gyökeresen megváltoztatni nem.

A tanyavilágban folytatott igen nehéz népművelési, nevelési munka gyümölcse — a ma élő tanyasi emberek tudata — még inkább magában hordja, a régi gyökerekből táplálkozó önzést, „az a fontos, hogy legyen mit enni” gondolat köré fonodó életcélt, a primitívséget, a társadalom, a kultúra iránti közönyt. Igaz, ezeket ma már túlzás lenne általánosságban elmondani, de ha betegségről beszélünk, a kór ismeretéhez a gócokat, a fekélyes pontokat kell feltárni.

Jártam a tanyasi kollégiumban, ahol a gyerekek már városi levegőt szívnak magukba. Beszélgetésükből kitűnt, hogy a tanya csak azért vonzza őket, mert ott élnek szeretteik, és nyáron játékra, barkácsolásra sokkal több a lehetőség, mint a kollégiumban. Ezeknek a gyerekeknek már elegük van a petróleumlámpa bűzéből, a levegőtlen földes szobából, tovább akarnak tanulni, szeretik a szépet testi, szellemi, kulturális élményeket keresnek, elemi erővel tör fel bennük az alkotás vágya.

S ezeket az igényeket vajon a kollégium ki tudja-e elégíteni? — tettem fel a kérdést Polner Tibor igazgatónak és Dobos László nevelőnek, ök elmondották, hogy jelenleg a kollégium egyik szárnya épült meg társadalmi és állami erőből, aminek értéke a berendezésekkel együtt 4,5 millió. A nagy szám ellenére a kolléa két kezével fogta a két szárát a nyaka alatt. így ballagott be a tanyába. Mindig az esti szürkületben jött és mindig a gyalogút felől.

Gyerekek voltunk, szerettük Margit nénit. A nagy kosárból diót szedett elő.

— Nézzétek csak, keves- földi dió.

Olyan volt, mint minden dió, de kevesföldi. összeverekedtünk, ha valamelyikünknek egy szemmel is több jutott. Aztán gombát hozott még. Ez is ott termett a Kevesföldön. Szilvát is szedegetett elő, meg tarka fürjtojást. Egyszer, feketeszemű, riadt kis vadkacsákat is. Azt mondta, ott fogta ezt is a Kevesföldön. Kenyeret is hozott magával vacsorára. Fekete kenyeret, füstölt szalonnával. De erről nem mesélt semmit.

Nagyon szerettem volna már meglátni a Kevesföldet. Tavalyelőtt, tavaly is a nővérem volt oda. Utána mikor visszajött, arról a macskáról beszélt, amelyik a Margit néni eper- fájára mászott. Margit négium jelenlegi állapotában, csak a tanulók természetes szükségletének kielégítésére alkalmas. Ha figyelembe vesszük, hogy a tanyasi gyerekeknek a városiakhoz képest rendkívül sok behozni valójuk van, akkor kétszeresen sürgető, hogy a modern szocialista nevelés feltételeit e kollégium keretén belül Í9 megteremtsük.

Jelenleg egyetlen műhely, vagy esetleg kert, munkaterem sem áll a tanulók rendelkezésére, ahol mód nyílna ügyességük fejlesztésére.

A nevelők minden eszközt és lehetőséget megkeresnek a gyerekek idejének nevelési szempontból hasznos kitöltésére. Hetenként egy alkalommal hangos filmvetítést tartanak, mely előadás keretén belül játék- és ismeretterjesztő filmeket tűznek műsorra. A tv szinte mindennapos szórakozási lehetőség. Mikor beköszönt a jó idő a gyerekek sportolnak, játszanak a ligeti sporttelepen. De mindezek ellenére a nevelők mégsem tudnak igazi otthont, a szülők helyett szeretetet nyújtani növendékeik számára. A szűk terület, épület mellett sajnos a rendelet — nem a gondolkodó ember! — megszabja, hogy minden negyven tanuló után lehet csak egy nevelőt alkalmazni. Ilyen létszám mellett elképzelhető, hogy nincs mód az egyéni bánásmódra, a családias melegség kialakítására.

Látogatásommal egyidő- ben a Művelődésügyi Minisztérium illetékesei is megtekintették a tanyasi kollégiumot úgy tudom a renddel, a fegyelemmel meg voltak elégedve.

Igaz és nem tagadható, a kollégiumi körülmények máris emelet magasságban állnak az otthoniak felett, de a hiányok megbénítják a kollégium egészséges, szocialista nevelési rendszerét

Ha meg akarjuk valósítani valóban, hogy a tanyasi kollégium is a szocialista életre nevelje az ifjúságot, akkor műhelyt, munkatermet, gyakorlóteret kell biztosítani,

Borsos János

Karcag

ni mondta neki, hogy ilyen szép cirmos macska nincs is több. Tavaly meg olyan hatalmas varjút látott Margit néninél, mint egy ember. Ott rengeteg piros szeder van és a görögdinnyének csak kevés magja.

Fel-felriadva aludtam. Attól féltem, megint a nővéremet viszik magukkal. Minden esztendőben apám vetette el a Margit néni búzáját. Azért járt ilyenkor hozzánk. Csak egyet aludt nálunk. Reggel már pirkadatkor apámmal együtt kizörögtek a szekéren az udvarból.

Este mindig a Kevesföld- ről beszélt a nénénk. Jó föld az, milyen jól járt 6 vele. Minden van benne. Csak pár napra hadd vigye magával a gyerekeket. Legalább leverik a diót, ő már nem szeret a fa tetejére mászni.

Megint a nővérem ment el.

— Haj, fiacskám. A kirándulásból nem élünk meg. Hát a disznót, meg a tehenet ki legelteti addigi — fojtotta belém a sírást anyám.

Minden este arra gondoltam, most a nővérem o*t mászkálhat az óriási diófák ' tején. Szedheti a nagy- szemű diókat, amilyenek nincsenek máshol.

Többször álmodtam róla. Egyszer azt, én is ott va- gvok a Kevesföldön. Piros, meg kéklevelű fák között

Vadász Ferenc író-újságíró, a „Szeged”, a „Csillag- börtön”, a „Harcnak nincs vége”, „Harcunk a magyar pokollal” és a „Ketten a remete utcából” című könyvek szerzőjének. A tizenharmadik tél című újabb műve könyvalakban most látott napvilágot a Kossuth Könyvkiadó gondozásában. Az újságolvasók egy része folytatásos regény formájában már megismerhette e történetet.

A cselekmény fő része 1919 után — a tizenharmadik télen — tehát 1932- ben játszódik. A magyar fasizmus, a Horthy-rend- szer terrorja sem tudja megbénítani a kommunista ifjúsági mozgalmat. — A könyv hitelesen mutatja be ezt a sok veszélyt jelentő

jártam. Kocsikerék nagyságú dinnyéket láttam. A madárfészkek nagyon alacsonyan voltak. Csak egy kicsit kellett ágaskodni hozzá, már szedhette az ember a cifra tojásokat, meg a rántotta-szájú csipaszokat.

Reggelre hazajött a nővérem. Nagy újságot hozott. Azt mondta: kaszás- békát látott.

— Hazudsz. Nincs is olyan kis kasza, amit a téka elbírjon.

Elhúzta a száját. Nem nagyon érdekelte, hiszem-e vagy sem.

— A Kevesföldön van. Sokkal nagyobb az itteninél. A szeme is nagyobb. Olyan nagyokat ugrik és olyan zöld. Te még nem is jártál a Kevesföldön.

Meghúztam a haját, j> kán rúgtam. Sírt, bömbölt. De apám is azt mondta, ki- szásbéka nincsen.

— De van. Margit néni mondta, hogy az az volt.

Kibékültünk. Sokáig

hordtam neki a békákat, de mindre azt hajtogatta: nem, ez se olyan. A Nagytéglás gödörből összefogtam egész vödörrel. Apám mind n kettőnket megrakott.

— Majd adok én nektek, kaszásbékát, csak csesz- nyélkedjetek.

Este megszöktem a tanyáról. Szaladtam a gya- logúton zihálva. Trappol- tam. Húzott, nyúlt értem a csodás Kevesföld. Szél iáillegális munkát a statárium éveiben. A regény főszereplője Papp Feri, hitével, igazságérzetével meghódítja a mozgalomtól félő szülők kislányát, Katit. A hősök mégsem ők, hanem a kor haladó emberei, akik a röplapokat írják, nyomtatják és terjesztik, akik bíznak a magyar nép felszabadulásában és harcolnak azért.

A könyv hasábjain megismerkedünk Fürst Sándorral, Sallai Imrével, Karikás Frigyessel, s az író bepillantást nyújt e nagy forradalmárok egyszerű hétköznapjaiba is.

A végig izgalmas, érdekes olvasmány nemcsak szórakoztat, hanem hűen bemutatja az ifjúmunkás mozgalom hőskorszakát is.

madt, csörögtette a kukoricaleveleket. Féltem. Megvadultén repültem vissza.

Aztán háború jött. Didó- regtető őszutói reggelen apám feketébe öltözött. Mentek Margit nénit temet, ni. Nekünk nem beszéltek róla, csak egymás között anyámmal. Kihallgattuk. Margit néni a nagy diófán volt, verte a diót. A leventék ott gyakorlatoztak a közelben. Véletlenségből lőtték le.

Már az arcát is elfelejtettem. A sosem látott Ke- vesfölddel. Dehát mit meg nem hoz az idő, amire nem is gondolhat előre az ember.

Szülőfalum szomszédságában jártam. A közös birtok elnökével autóba szálltunk, jártuk a határt. Szép volt. Harsogó vetések, tavasszagú földek néztek be ránk a gépkocsi ablakán. Az elnök bemondta a határrészeket. Jó volt kocsikázni. Homokos, dombos vonulathoz értünk.

— Kevesföld...

— Álljunk meg!

A vörhenyes homokon szétszórtan, magukra hagyatott, kiszáradt gyümölcsfák. Diófák, körtefák, szilvafák. Töredezett ágakkal, száraz tarackfű alattuk.

— A nagy álmunk — szólt az elnök. — Ide korszerű, nagyüzemi szőlőt telepítünk. Már megígérték a hitelt rá.

Apróra nőtt, csenevész, férges fák voltak mind.

Április 1-én Szenegál tővárosában, Dakarban megkezdődött a három hétre tervezett első néger művészeti fesztivál. A nagyszabású rendezvényen a világ néger művészei mutatják be alkotásaikat, mindazt, amivel a feketebőrűek hozzájárultak a világ kultúrájához. Senghor szenegáli elnök, a fesztivál egyik kezdeményezője, az egész világnak hű képet akar mutatni arról, mit produkált a néger művészet a múltban és miképpen befolyásolja ma is más népek civilizációját.

A fesztivál műsora rendkívül sokrétű. Hagyományos és modem afrikai képzőművészeti alkotásokat mutatnak be nagyszabású kiállítás keretében, az afrikai kultúra legnevesebb szakértői előadásokat és vitákat rendeznek, néger színházi-, balett- és hagyományos táncelőadásokat rendeznek, Versenyeket is tartanak minden művészeti kategóriában, továbbá jutalmazzák néger szerzők legkiválóbb könyveit és hanglemezeit. Hangversenyt tart Dakarban Duke Ellington és zenekara, a népszerű dólafrikai énekesnő, Miriam Makeba, s előadják a Bach Lukács-passiója alapján írott néger spirituálékat.

A világ minden tájáról érkeznek neves közéleti személyiségek a fesztiválra. Dakar kikötőjében a fesztivál idején hatalmas szovjet hajó horgonyoz és úszó szállodaként szolgál. Egy állam- és egy kormányfőt is várnak: Dakarba érkezik Hailé Szelasszié etióp császár és Damoda Jawara, Gambia miniszterelnöke.

A néger világfesztivál első nagyjelentőségű programipontja egy rabszolgavásár drámai bemutatása Dakar partjainál, Goreo szigetén, ahol a XVII. és XVIII. században a rabszol- gavásárokat megtartották. A szigeten eredetileg holland erődítmény állt, később angol, majd francia ellenőrzés alá került. A bemutatót Jean Mazel francia filmrendező szervezte meg Jean Brierre haiti költő szövegkönyve alapján.

Fájtak a tájban. Bennem nagyon.

— Jó föld lenne. De sok trágyával, sok vízzel él. Kimutatta a laboratórium.

Nem szóltam. Az elnök beszélt.

— Hát azt nem kapta

meg soha. Kis emberek kínlódtak vele, Nem volt módjukban megadni a földnek azt, amit kívánt. Sínylődött ez csak itten.

Álltam. Nem kerestem a nagyszemű diófát, az epret, a szilvát. A gombatelepet se, a fanyar szeder indáit se. Semmit se kerestem, csak álltam.

Az elnök zavarba jött.

— Hát siralmas... De ne csak ebből ítéljen az elvtárs... Mindenre még nem telhetett. Két esztendő múlva jöjjön majd erre.

— Ne értsen félre — kértem.

Beszálltunk. Olyan érzésem támadt, a kopasz, sohase vidám, zordon fák valamit kiáltani akartak utánam. A mototzúgástól nem lehetett kivenni, mit.

Ügy tűnt, szemben az úton a kaszásbéka ugrott félre előttünk. Zöld volt, sápadt, szomorú, nagy szürke szemű.

Azóta is sokszor egészen olyan, mintha akkor ott átszaladtunk volna rajta.

Borzák LaJ*

I CS0D1PBB