Szolnok Megyei Néplap, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-16 / 89. szám
4 S20LNQE MEGYEI NÉPLAP 1906. április it. Készülődnek vízilabdázóink A Szolnoki Dózsa OB I-es vízilabda csapatának tagjai mór a felkészülés legvégén tartanak, közelég a bajnokság nyitánya- Egy hétig a Tipográfia együttese tartózkodott’ vendégként a megye- székhelyen, sokat kétkapuz- tak egymás ellen. Azonkívül a dózsások Budapesten is jártak, s a Szőnyi úti uszodában a BVSC ellen játszottak másfél órás edzőmérkő- zést- A hét eleje óta már a Damjanich uszodában folynak az edzések, vasárnap a Budai Spartacus látogat Szolnokra, s játszik barátságos edzőmérkőzést a szolnoki pólósokkal. A napi két edzés mellett igen fontosak ezek a találkozók, ezekkel is egységesebbé, ütőképesebbé válik a csapat, s remélhetőleg az első OB I-es mérkőzés, a Szolnok—Eger eredményével a szakvezetők és a közönség is elégedett lesz- Ifjúsági csapatunk a bajnokságban már jóval előbbre tart- Első mérlcőiésük a Vasas Izíó ellen lett Volna, az ellenfél azonban nem jelent meg, így .nekünk jutott a ki' pont- Ivíásodízben a Tipográfia ellen Szálltak vízbe, s 5:0 arányú győzelmet arattak. V asárnap délelőtt játszanak itthon először a Szolnoki Dózsa utánpótlásának legjobbjai, s rögtön a Budapesti Honvéddal kerülnek szembe, artiely a BVSC és az FTC mellett a legjobb az Ifik mezőnyében- A 4x5 perces találkozó még hazai pályán sincs ..lefutva”, mindenesetre bízunk a fiatalokban. A Szolnoki Dózsa ifjúsági csapata előreláthatólag a következő összeállításban kezd: Cservenyák — Borai, Erdei — Vezsenyi P- — Ve- zsenyi K„ Nemes, Vígh- Valósznűleg Kanizsa edző több cserejátékost is szerer peltet majdA itieqi/ei TS kibővíteti ütése Az MTS Szolnok megyei Tanácsa hétfőn délelőtt 10 órai kezdettel tartja kibővített ülését Szolnokon a járási tanács nagytermében- A napirenden szerepel a megyei TS idei feladatterve, hároméves fejlesztési terve Hétvégi VASÁRNAP KOSÁRLABDA Női NB II-: Szolnoki Vörös Meteor—Békés, Közgazdasági Technikum, 10. LABDARÚGÁS NB 1I-: Szolnoki MAV- Pénzügyőr, MÁV-pálya15-3Ö. Szegedi B- — Előtte MÁV Il—MTE II- 13.45. NB III.; Martfűi MSE- Mezőkovácsháza, Martfű. 15 30- Boronkai- Mezőtúri Honvéd—Kiskunhalasi ME- DOSZ Mezőtúr, 16- Horváth G. Megyei I- o-: Kunszentmártoni VM—Cukorgyár, 15. Detki- Karcag-Üjszász. "5. Halmi- Jászárokszállás—Kilián. 14- Parádi- Jászberényi Vasas—Rákóczi falva, 15-30- Agócs. Kengyel—Vegyiművek 15. Talmácsi. Olajbányász- Jászberényi Honvéd, Délibáb u. 10- Vágó B. Kisújszállás— Mezőtúri Spartacus, 14 30- Fehér- Jászjákóhaíma—Törökszentmiklósi Vasas, 16. Szántó J. SAKK Megyei I- o- CsB: Olajbányász-Mezőtúr, Martfű—Jb. Lehel. Karcag—Besenyszög. Jb. Vasas—Kisújszállás, Szolnoki MTE—Szolnoki Spartacus. Debreceni Közúti üzemi Vállalat felnőtti építésvezetősége felvesz éj !el1oráket (szolnoki munkahelyre) é* Regéd- munkáitokat — útépítési munkára Szolnok megye területére. Munkásszállást biztosít. JELENTKEZÉS Szolnok, Verseghy út 23. Jászberény, Nádor u. 4. Jászklsér, Fő utca 16. 1966—68. évre, majd tájékoztató jelentés a II- Országos Sport Napok városi, járási, valamint megyei ünnepségeinek, rendezvényeinek előkészületeiről, végül szervezeti kérdésekkel foglalkoznakműsor Megyei II- o. CsB: Űjszász -VÍZIG (de), Jászladány— VÍZIG (du.) SPORTLÖVÉSZÉT Az MNK városi selejtezői, Szolnok, MHS-lőtér, 8. TEKF. Férfi NB H-: Szolnoki MAV-Bp- Vízművek, MÁV 4-es tekeesarnok, 10. TORNA Szolnok megye 1966- évi középiskolás bajnoksága, Szolnok. Közgazdasági Technikum, 8VÍVÁS Országos II. o- női tőrverseny, Szolnok, Bajcsy-Zsi- linszky úti iskola, 9-30 VÍZILABDA Ifjúsági bajnokság: Szolnoki Dózsa—Bp- Honvéd, Szolnok, Damjanich uszoda, 10, Utána Szolnoki Dózsa— Budai Spartacus barátságos találkozó6M Budapesti Betonúm gyár. Budapest XXI. (Csepel) Rákóczi F. u. | 289. — azonnali belépéssel alkalmaz betonéi em gyártó munkára férfi és női segédmunkásokat, azonkívül gyakorlattal rendelkező marós szakmunkást. Felvételhez munkakönyv, MIL-lap és tanácsi igazolás szükséges. Munkásszállást és napi egyszeri meleg étkezést biztosít. Felvételre jelentkezés a fenti cím munkaügyi csoportjánál. SPORT Hegkezdődötf a megyei asztalitenisz CsB Szolnok megyében befejeződtek az asztaliteniszezők városi, járási és megyei egyéni bajnokságai, mindkét nemben. Most az érdeklődés a csapatbajnoki küzdelmek félé irányul me- gyeszerte. A férfiaknál már megkezdődött a CSB, kilenc csapat részvételével. Az első fordulóban az alábbi eredmények születtek: Szolnoki VÍZIG—Szolnoki MÁV 17:3, Jászladány —Martfű 12:8, Mezőtúr—Ti- szatenyő 17:3, Karcag—Kisújszállás j.7:3. Jászberény szabadnapos volt. Sportértekezlet Törökszent miklóson A törökszentmiklósi járásban pénteken értekezletet tartottak a termelőszövetkezetek sportköreinek elnökei részére. Ezen ismertették az 1966. évi sportprogramot, tájékoztatták a jelenlevőket az OSN községi rendezvényeiről és az idei fejlesztési terv feladatairól. Szó esett még a káderképzés és az agitációs propagandamunka jelentőségéről, valamint a KISZ és a sportkörök kapcsolatáról. Kezdődik a női megyei röplabda bajnokság A Szolnok megyei röplabda szakszövetség rendezésében vasárnap megkezdődik a megyei női röplabda bajnokság is. A mérkőzéseket négyjátszmás rendszerben bonyolítják le. A következők neveztek a küzdelemsorozatra: Jászberényi Tanítóképző, Tisza- roff, Bánhalma, Karcag, Szolnoki Pedagógus, Szolnoki Spartacus és Jászárokszállás. A tavaszi forduló június 5-én fejeződik be. Rakodómunkóra férfi munkavállalókat, valamint vizsgázott úszómestert felvételre keresünk. Jelentkezni a Szolnoki Cukorgyár munkaügyi csoportjánál. A Komárom megyei Állami Építőipari Vállalat állandó munkára keres: KŐMŰVES ÉS VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT KUBIKOSOKAT, FÉRFI ÉS NŐI SEGÉDMUNKÁSOKAT. BÉREZÉS TELJESÍTMÉNY ALAPJÁN, SZÁLLÁST, ÉTKEZÉST A TÖRVÉNYES KERETEK KÖZÖTT BIZTOSÍTUNK. különélést a műnk ab a töltött LAPOKRA TATABÁNYÁN: CSALÁDFENNTARTÓKNAK 15 Ft naponta, NEM CSALÁDFENNTA RTÖKNAK 10 Ft naponta. A MEGYE TERÜLETÉN TATABANYÁN KÍVÜLI MUNKAHELYEKEN CSALÄDFENN- ARTÖKNAK 20 Ft, NEM CSALÁDFENN- fARTÓKNAK 15 Ft KÜLÖNÉLÉST FIZETÜNK. A FELVÉTELHEZ TANÁCSIG AZOLÁS IS SZÜKSÉGES. FELVÉTEL ESETÉN AZ IDE UTAZÁST MEGTÉRÍTJÜK. JELENTKEZNI LEHET A VÁLLALAT MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN. TATABANYA, V., KOMAROMI U. 6. (Vasútállomás, Tatabánya alsó). APROHIRDEÍESEK ÁLLÁS A SZOLNOK l.sz Dpstahivatal kézbesítőket vesz fal-Jelentkezni lehet a hivatal főnöki irodáiéban munkakön vvvel és iskolai bizonyítvánnyalMÉRLEGKÉPES belső ellenőrt keresünk felvételre- Szolnok Heves Megyei MÉH Vállalat, Szolnok. Mártírok útja 9A SZOLNOKI Lenin Mg. Tsz 200 db-os anvaiuh és 300 db-os tokió falkához azonnali belépéssel juhászt vesz fel. A két falira gondozását családon belül kívania megoldani. Lakás van- Jelentkezés: Tsz-közoont Szol - nők, Ugar 48-, Tóth Árpád főállatte- nvésztő. KISVENDÉGLŐ vezetőt szakképesítéssel családi alapon azonnali belépéssel keresünk, Szolnokra. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. „Felszabadulás” Halászati Tsz, Szolnok, Verseghy út 1. szám. KOZMETIKUS szakmunkást keresünk máius 1-i belépéssel. több éves gyakorlattal- Fodrász Ktsz Szolnok. PÓlva Tibor u. 5. ASZFALTM UNKÁBAN jártas szakmunkást és betanított segédmunkást felvételre keres a Szolnok Városi Tanács VB Házilagos Építő Csoportja. Szolnok, Kossuth tér 9, — Jelentkezni is itt lehetAz ÉM. 44- sz. All. Építőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahelyekre — burkotokat — kőműveseket — fémcső-állvánvo- zókat — ácsokat — kubikosokat — és férfi segédmunkásokat. Családfenntartóknak napi 15— Ft, nem család- fenntartóknak napi 10— Ft különélés! díiat fizet, araenv- nviben vidéki la- kásbeielentéssel rendelkeznek és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek haza- Munkásszállás és napi kétszeri étkezés — térítés ellenében — biztosítva. Tanácsigazolás és munkaruha. szakmunkásoknak szerszám szükséges. — Cim: Budanest. V„ Kossuth Laios tér 13— 15 munkaerőgazdálkodásRAKÓDÓ és haitó munkásokat felvesz a Szolnok Városi Tanács Városgazdálkodása József Attila u. 89. Csak helybeli vagv könv- nven megközelíthető helyről beiá- rók jelentkezését kérik. GYAKORI OTT gvors-génírót keresünk. Jelentkezés: levélben- „Vidéki munkahely” jeligére a kiadóhivatal eímérp. SZEMÉLYGÉPKOCSIVAL VAGY MOTORKERÉKPÁRRAL RENDET, KEZO GYAKORLOTT DOLGOZÓT ELLENŐRI BEOSZTÁSBA FELVESZÜNK. TEMPO KSZ. SZOLNOK, TELEFON: 13—00. AZ Ojszász és Vidéke Körzeti Földmüvesszövetkezgt azonnali belépésre hús- boit vezetőt keres. Fizetés kollektiv szerint. Jelentkezni lehet személyesen az fmsz, lg. elnökénél. A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat géplakatos, motor- szerelő, autogén-hegesztő szakmunkásokat és segédmunkásokat vesz. fel. Jelentkezni lehet: Szolnok, Vörőshadsereg út 33, a vállalat munkaügyi osztályán 7—12 óráig. ADAS-VETEL VÁSÁROLJON díszhalat. díszmadarat. hogárgvűite- ményeket, akváriumi felszereléseket Kanosváriné díszhal szaküzletében, Szolnok, Máius I út 38. SZIKVIZ készítő gén. felszereléssel eladó. — Szolnok. Madách u. 43. NOVALÜX villanytűzhely alig használt állapotban eladó. Törökszent- miklós. Jókai utca 4. sz. (csak 17 óra után). HOMOK Övirág- hegv I. út 89 sz. alatt kádár szerszám eladóEGY jó állapotú 4 tonnás gumiskocsi és egy erős fias ló eladó. Papp Miklós, Tiszaföldvár, Okin- csem szőlő. NAGYBOCONADI keretlécek. akár lécenként külön- külön is — eladók, viaszért elcserélhe- tők. Pató Sándor, Törökszentmik lós, Stromfeld u- 18KÉT ló és eev gumiskocsi eladó. La- dos Imre. Besenv- szög. Dam ianich u. 53. szám. FEHÉR zománcozott asztali tűzhelv zománcozott csővel. úiszerű állapotban 600 — Ft-ért eladó. Szolnok. IX. kerület. Nvíl u- 16gépjármű •WARTBURG de Luxé. CH-s eladó- Munkanapokon telefon Szolnok. 10—43 183 melléit. MSZÍV p garázs_____________ 2 54-es kiskerekű Jawa kitűnő állapotban eladó- Szolnok. Bimbó u- 10. Érdeklődni vasár- nem________________ TRABANT 60I-es eladó. — Szolnok. Vosztok u- 11. sz. I, lépcsőház II> emelet 8- _____ K EVESET használt fekete Pannónia eladó. Cibakháza. Posta-Iskola._______ 3 50-es kiskerekű Jawa igényesnek eladó. Törökszent- miklós. Kossuth 193,b. 17 óra utánELADÓ 900-as Wartburg príma álla ootban. Szolnok. Pacsirta u, 13- Halmai, SKODA Octavia. 4 éves — eladó. Dr. Rucz. Kengyel. IZ S motor 5000 kin-rel eladó. Kun- szantmárton. Rákóczi út 8- Lőcsey. BlvfW vagy IZS motorkerékpárt, oldal- kocsival — vennék. Ajánlatot: „Jó állapot” jeligére a jászberényi hirdetőbe kérek. KEVESET futott Tünde robogó, — esetleg fizetési kedvezménnyel — eladó- Érdeklődni: szamba t-vasárnap. Bró. Karcag. Dózsa György u. 4VÍZSGAMENTES Komár és segédmotoros tricikli eladó. Szolnok. Petőfi u- 2- Turcsá- nvi. PANNÓNIA. karambolozott. — és 125-ös D Csepel eladó- Szolnok. Kas- sí JtrjhBerkes. KETTŐ db kitűnő állapotban lévő Pannónia eladó- Érdeklődni vasárnap, Besenvszög. Széchenyi u- 30DÉLAMERIKAI pézsmakacsák. teljesen némák- Hím sovánvan 5—6 kg. Nem úszik, igénytelen. legel- Húsa ízletes. 1955-1956, 1958—59-ben a Mezőgazdasági kiállításon oklevelet nvert. Megrendelést felveszek fiatal kacsára és tolásra- Válaszbé- lveg. Tarsolv Latos kacsatenvésztő. Mátyásföld, Olga u. 9. sz. INGATLAN Háromszobás családi ház beköltözhetően eladó. Szolnok. Rozgonvi u- 16- szám. 2í<0 köbcentis kiskerekű Jawa motorkerékpár igényesnek eladó. Erdélyi. Mezőtúr. Lehel út 23. FEKETE Volkswagen eladó- Mezőtúr. Munkácsi út 7. Megtekinthető mindennap délelőtt, április 16-án é:i 17-én egész napBMW 600 köbcentis. 35 Le-sport eladó- — Érdeklődni hétköznap Cserke- szöllő. Ill- k. d- 1. V asárnap Kun- szentmárton, Kossuth u. 34. EGYÉB CSALÁDI ház, 2 szoba, 2 konyha mellékhelyiségekkel eladó, azonnal beköltözhető. Jászberény. Béla utca 13. A. SZOLNOKI Damianich Tsz egy- holdnvi szőlőt rész- mŰvelésre kiad Érdeklődni a tsz irodában. SZOLNOK, Durst János utca 52 sz. alatti 4 szobás, komfortos családi ház eladó, nagyobbik lakásrész. beköltözhető. Érdeklődés a helyszínen, vagv 10—37 telefonon. Hável. Beköltözhetően eladó kétszer másfél szobás családi ház. Szolnok. Verseghy út 10. TISZAKÜRT Kor- hánv szőlőben egv hold szőlő nvári használatra kiadó. Érdeklődni lehet: Cserkeszöllő, Cukros 20 szám alatt. Állami vállalatok, kisipari szövetkezetek. figyelem! Kedvező feltételek melon elszállítanánk ne'yetfoglaló. elfekvő salakját bái-muy mennyiségben. Mániátokat kériiu. az a ábbi efrnre S/onr- tamási Állami Gazdaság. Kélpó, Szolnok megye. Olvassa, terjessze a Néplapot! Megérkezett EURÓPA EGYETLEN UTAZÓ VIDÁMPARKJA A Megérkezett! A NEMET LUNA PARK Szolnokra a vasútállomás melletti sportpályára, április 16-tól 24-ig Halálkatlan, Go-kart autópálya, óriáskerék, hullámvasút és még sok szórakoztató játék