Szolnok Megyei Néplap, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-04 / 80. szám

1966. április 4.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

II

Fényt osztva

Ünnepi látogatás Kisfaludi Strobl Zsigmondnál

A főváros még ájul tan hevert a romokban, s a budai hegyek felől még hallatszott az ágyúdörgés, — amikor Vorosilov marsall tűnődve állt meg egy szobor előtt a Városligetben. Annyira megkapta a mű varázsa, hogy elhatározta, ha él a szobor alkotója, felkeresi műtermében, s megkéri majd: a leningrá- di Ermitázs számára is készítsen ilyen szobrot;

— Ebből a találkozásból született a gellérthegyi Szabadságszobor gondolata is. Vorosilov marsallal meleg baráti kapcsolatba kerültem, a múlt nyáron is az ő vendége voltam — mondja Kisfaludi Strobl Zsig- mond, miközben körbejárjuk hatalmas műtermét.

Polcok, állványok futnak körbe. Hadvezérek, államférfiak, írók, művészek portréi sorakoznak. — Kisplasztikák, Ady, Madách — emlékterv, s más vázlatok, álművész gondolatának első megfogalmazásai, de már sejtetik az anyagból kibomló nemes formákat.

Hatalmas korszakot ível át művészi és emberi pályája. Kaliforniától Indonéziáig nagy városok közterein 52 szobra áll. Egyedül Anglia múzeumaiban több mint hetven alkotását őrzik. Ö alkotta az Országház előtti Kossuth-szobor főalakját, a milleniumi emlékmű Ko6«uthját és Rákócziját.

Bejárta a fél világot — Fiatalon került Bécsbe, a barokk pompán nevelkedett Aztán Olaszország, Franciaország, Amerika, Anglia volt életének egy- egy nagy állomása.

„Rodin népszerűsége sem volt nagyobb annak idején Londonban” — írta Bernard Shaw, a nagy író Kisfaludi Strobl Zsigmond londoni kiállításának katalógusába. Shaw és Kisfaludi Stróbl Zsigmond évtizedeken át leveleztek, baráti szálak fűzték őket egymáshoz. A művész 26 levelét őrzi a nagy írónak.

És hogy Bernard Shaw mennyire szerette a magyar szobrászművész által készített portréját, következő sorai jól mutatják: „Portrém nemcsak azt mutatja, hogy én milyen vagyok, hanem azt is, hoay milyennek kellene lennem, és milyen szeretnék lenni.”

Egyik legszebb alkotása, az „íjász” Budapesten és még három külföldi városban hirdeti az örök emberi szépséget: a harmonikus test, a feszülő izmok költészetét.

— Mindi- az volt a hitvallásom. hogy a művészetnek szépséget, fényt kell árasztani az ember életében. Az agy, a szív, a temperamentum, a tudás és az erő ^— ez együtt adja a művészt. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a művésznek mindig legyen ereje ahhoz, hogy hű maradjon önmagához, soha ne kövessen másokat, ne hagyja magát elcsábítani a divatos stílusirányzatoktól.

Kisfaludi Strobl Zsigmond sok évtizedes művészi pályáján következetesen hű maradt ehhez a hitvalláshoz.

— Hogyan látja a mai modem szobrászati stílusokat, törekvéseket?

— Csodálatos fejlődés tapasztalható az élet minden vonatkozásában, természetesen a szobrászatban is. Tanítványaim sokfele élnek a világban, közülük nem egy az utcán szed’" össze az elhullatott drótdarabokat, bádoglemezeket, leendő alkotásaik anyagát. Harminchét esztendős protesszorkodá- som ideién én nem erre tanítottam, s ma sem vagyok meggyőződve, hogy az ilyen anvaookből k ' alkotások kiállják az idő próbáját.

A nvolcvankét éves mester ma is fiatalos energiával dolgozik, alkot, s fényt

osztva éli napjait. Szombathelyen nemrég avatták fel Lenin-szobrát. A közelmúltban készítette el Kodály Zoltán és felesége portréját.

A műterem közepén ácsolják az Egerben felállítandó „Végvári harcosok” című kompozíciója egyik lovasfigurájának vázát. Az emlékmű kis méretű változata is ott áll a műteremben. Amikor Sosztakovics szovjet zeneszerző ellátogatott Kisfaludi Strobl Zsigmond műtermébe, s megpillantotta ezt a kompozíciót, elragadó örömmel mondta:

„Ritmus- 'ie van ennek a kompozíciónak!“ — S dalt komponált a végvári harcosok emlékművéről;

Jelenlegi munkája iránt érdeklődünk.

— Éppen tegnap fejeztem be önéletrajzomat — mondja. — A terjedelme mintegy másfélszáz oldal.

Jó néhány reprodukcióval akarom majd kiegészíteni. Ez a munkám nem kizárólag életrajzi adatokat tartalmaz, hanem feltárja esztétikai nézeteimet, a különböző művészeti irányzatokról, problémákról vallott felfogásomat is.

Alkotásait gyakran ko- szorúzták magas díjakkal, kitüntetésekkel. A Kossuth- díj és a Munka Vörös Zászló Érdemrendjének kétszeres birtokosa.

A Magyar—Szovjet Baráti Társaság kongresszusa alkalmából a Munka Érdemérem arany fokozatával tüntették ki a két nép barátságának elmélyítésében szerzett érdemeiért. — Asztalán táviratok tornyosodnak, a világ minden tájáról érkeztek a gratulációk, jókívánságok. Annyi fényt, annyi szépséget halmozott fel, hogy sok népnek jutott belőle.

Hamar Imre

Törjünk össze minden gépet ?

A MŰTEREMBEN

„Ha egy adott pillanatban minden gépet megsemmisítenénk, az emberi faj kipusztulna... Már a lélek is rabszolgája a gépnek, az ember gondolatait és érzelmeit is gépek formálták, melyeknek léte épp annyira előfeltétele már az övének, mint fordítva, a gépek léte feltételezi az emberét... Mondják a gépek az embert szolgálják. Igen. Azzal a feltétellel, hogy mi kiszolgáljuk őket. Hányán vannak, akik a gépek rabságában élnek? Akik egész életüket, bölcsőtől a koporsóig, éjjelnappal a gépek szolgálatában töltik? Ha azokra az egyre növekvő tömegekre gondolunk, amelyeket a gépek leigáznak, nem válik-e világossá számunkra, hogy a gépek mind több teret hódítanak el az embertől?... De minthogy ma már nem tudunk gépek nélkül élni, természetesen nem javasolhatjuk valamennyi létező gép megsem- misétését, ám — kérdezzük — nem érkezett-e el a pillanat, hogy legalább azokat irtsuk ki, amelyekre nincs feltétlenül szükségünk, nehogy még jobban zsarnokoskodjanak rajtunk?”

A fenti sorok egy angol filozófus írótól származnak, s egy évszázaddal ezelőtt láttak napvilágot. Nem Is mi idéztük fel — éppen ma, a modem technikai kultúra soha nem látott gyors fejlődése idején. Kitűnő regényírónk, Déry Tibor élesztette fel haló poraiból a rég elfeledett filozófust, hogy saját, a gép és az ember viszonyát Ulető, konzervatív álláspontját igazolja. Hogy elmondhassa: ugye már akkor is, egy évszázaddal ezelőtt is volt aki előre látta..,

A derék angol akkor írta le az idézett sorokat, amikor már a munkások legjobbjai is csak szánako- zóan mosolyogtak fél évszázaddal korábbi elődeiken, a géprombolókon, akik

MIÉRT SZÉP ?

SZÁZADUNK MAGYAR LÍRÁJA VERSELEMZÉSEKBEN

Líránk nagy értékeiről beszélni régóta közhely. Ezek az értékek ma már széles közönséghez jutnak ei, sokakat vonzanak; A versesköitetek egyre emelkedő példányszámai s az országszerte elszaporodó irodalmi színpadok bizonyítják a növekedő érdeklődést A költészet iránti szomj azonban igen gyakran ösztönös, kevés a tudatos versértő, a líra belső értékeibe igényesen beavatott S ebben bizonyára része van annak is, hogy a költői értékek gondozásával mostanáig eléggé elmaradtunk. Nemcsak a líra elméletének átgondolása lassú s költészetünk történeti fejlődésének feldolgozása hiányos, hanem még az egyes költemények elemzésének tudománya-művészete is jórészt kialakulatlan. Az explication de texte-nek, a francia vagy például az orosz irodalomoktatásban oly fejlett szövegelemzésnek nálunk nem csupán a gyakorlata volt gyarló, de még a hagyománya is szórványos, kevés.

Ezért is különösképpen jelentős ez a vállalkozás, amelyet „Miért szép? rovatának meghonosításával a Magyar Rádió kezdeményezett, s amelynek sorozatos verselemzéseiből most egy terjedelmesebb

— löhh,,.rnlnt

___húsz ívnyi —___kötetei..a

G

ondolat Kiadó közreadott Tizennégy XX. századi magyar _poéta negyvenkilenc költeményét elemzfete huszoniwolc költő. író. irodalomtörténész, kritikus. A nevek és címek, az alkotók — Ady Endrétől Illyés Gyuláig —, az elemzők — a nemrég elhunyt Bóka Lászlótól Simon Istvánig —, s a versek — az Űj vizeken járok strófáitól Illyés Bartók című költeményéig — puszta felsorolása e kötet tartalmáról még keveset mondana. Legfeljebb csak jelezné a szerzők és összeállítók — Albert Zsuzsa és Vargha Kálmán — sokrétű és igényes figyelmét

E kötet lehetőségeiből és tanulságaiból bevezető előszavában néhányat már Benedek Marcell js érintett Felhívja a figyelmet arra, hogy minden elemző két irányt követhet. Vagy kívülről, a köriil- 'mények (keletkezés, a történelmi helyzet a költő élete, lelkiállapota, élményei) felől közelíti a verset s így tárja fél fokozatosan annak szépségeit Vagy pedig először belülről, a költemény hangulatának megragadásával éli bele magát a költő helyzetébe, s ebből bontja ki általánosabb, a történelmi adottságokból fakadó és mindnyájunkhoz szóló mondanivalóját, érteimét.

Csakhogy — se kötet izgalmas érdekességét éppen ez bizonyítja — olykor az egyes versek elemzői is általánosabb, elméleti terepre lépnek. Mint például — Szabó Lőrinc-szonettet elemezve — Déry Tibor, aki az analízis érvényességébe beleszámolja a mindenkori elemző szubjektív hangosságát, lelkiállapotát is. Szerinte az elemtó adta élmény „mindenképp egyedi kép lesz, az olvasó bár nem illetéktelen, de durva ujjlenyomataival”. S mintha éppen vele tótázna egy Ady versről szólva Füst Milán, amikor az elemzőt objektív, végleges eredmény elérésére biztatja: „Tegyen meg mindent, ami tőle telik, s ha még ez sem elég, még többet tegyen meg a uiü kedvéért,-----azért esztétikus. Lelkesedjen, keljen ki

m

agából, feszüljön meg..." S valóban: ezeknek az elemzésre választott költeményeknek tömény szépségével szemben gyakran dadogásnak tűnik minden ma- gyarázó-kommentáló szó.

Persze e kötet nem minden elemzése teljes és végérvényes. De a lényegig el nem érők is azt sugallják, hogy lehet és érdemes egy-egy költeményt maradéktalanul meghódítani. Mert az igazi elemzés nem visszafogja és seürkiti, de teljes szépségében bontja ki a verset. Élményeinket és emberségünket gazdagítja.

a kibontakozó kapitalizmus elleni harcot a gépek ösz- szetörésével vélték megvívni. Ugyanis a luddista mozgalomban résztvevő, ideológiailag fejletlen munkások még csak a gépekben, nem a gépek tulajdonosaiban, a kizsákmányo- lókban látták mérhetetlen nyomoruk okát.

„Száz vasutat, ezeret!” — Petőfi talán ugyanakkor írta le ezeket a sorokat, amikor Déry Tibor angolja a gépek ellen nyavaly- gott. Miért nem őt idézi Déry? Igaz, Petőfi azt is írta ebben a versében,

hogy ......ezek a föld erei,

b

ennük árad a műveltség". Ez bizony nem igazolja Déry gépellenes háborgását. De talán idézzük őt. S nyomban kiderül, miért ásta elő a feledés homályából az angol író avas filozófiáját. Az is kiderül, hogy neki ma, száz évvel később is ugyanaz a véleménye a technikai civilizációról, a gép és az ember viszonyáról, mint a jó öreg angolnak, illetve még korábban a luddistáknak volt. A Nagyvilág márciusi számában írja:

„Szivem szerint az anti- masinitzták pártján vagyok. Végzetesnek tartom ezt a mi technikai ctinli- zációnkat, bár természetesem magam is haszonélvezője vagyok... Tudom, hogy a történelem menetirányán nem lehet változtatni, de azzal a gyanúperrel élek, hogy a gép — ha a fejlődés egész folyamatát nézzük — ma még végeredményben több kárt okoz az emberben, mint ameny- nyi segítséget nyújt neki. Szerény közvetítőnek ajánlkozott a fárasztó világ és a fáradékony ember között, s vérszemet kapva ma már mind jobban kiszorítja, elleplezi, meghamisítja a valóságot; az autó a természetet, az újság a műveltséget, a rádió, a televízió a művet, a futószalag a munkát. Hovatovább már nem a való világgal közösködünk, hanem egy gépek teremtette látszatvilággal...”

így ír Déry Tibor. Ma, amikor egyik legfőbb társadalmi problémánk a műszaki fejlesztés meggyorsítása, amikor mérhetetlen erőfeszítéseket teszünk, hogy a szocialista viszonyok adta kedvező feltételeket mindjobban kihasználjuk; s minél gyorsabban gépesítsünk. Mindent. A mezőgazdaságot, az ipart, a közlekedést — mert jól tudjuk, hogy csak ez - út vezethet a magyar nép jobb életkörülményeinek megteremtéséhez.

Ma — ilyen gondjaink közepette — tartja Déry Tibor végzetesnek a technikai civilizációt, s vitatkozik elszántan perelve a gépek ellen* fáradt nosztalgiával visszasírva a gépek nélküli ősállapotokat. Mintha nem kellene amúgyis napról napra megküzdeni a gyors gépesítés, a korszerű termelésszervezés legfőbb akadályával, a maradisággal és konzervativizmussal.

Az elmúlt nyáron nyugatnémet újságíró vendégemet — nézzük meg a pusztát, kérte — kivittem az egyik állami gazdaság méneséhez. Éppen itatás volt. Megkérdezte, hányszor kell a vödröt megmenteni. Többszázszor. Meg is próbálta. Utána csak annyit mondott, hogy egy benzinmotoros szivattyú megkímélné az embert ettől a nehéz munkától. Mosolyogva hozzátette, talán a pusztai romantika miatt nem gépesítettük eddig a vízhúzást?

Mennyire igaza van ennek a nyugatnémet újságírónak. S mennyire nincs Déry Tibornak. Legszívesebben elpusztítaná a gépeket — mondja. De hol állna meg? Csak a modem gépeket pusztítaná el, amelyek mögött fehér köpenyben, gombokat, fogantyúkat nyomogatva áll a munkás, s valahol közben forr, olvad a vas, készül az acél — vagy minden kohót, azt is, ahol embertelenül nehéz munkával tölti nyolc óráját a kohász. Vagy még tovább lépjünk vissza? Traktor helyett jöjjön a ló, kombájn helyett a kasza? A kasza sem kell, mert az is gép? Éljenek az ősállapotok, a nomád pásztorkodás, halászat, vadászat.

Déry Tibor haragszik a rádióra és a televízióra is, mint olyan gépekre, amelyek a mű és közönsége közé állnak, s meghamisítják közvetítés közben a művészi alkotást. Valóban teljesebb a műélvezet a színházban, mint a televízió képernyője előtt. De könnyű annak, aki budapesti villája előtt gépkocsijába száll, s elhajt a színházba— mint ahogyan ezt saját magáról Déry Tibor írja. Ám aki látott már a fővárostól távoli falukban öreget és fiatalt a képernyő előtt ülve színházi előadást nézni, annak más a véleménye erről a gépről, a kultúra közvetítőjéről. Hajdan a kunsági népek a regélő pásztorok ajkáról hulló mese szárnyain repülték be a világot. Álomvilág volt az, ahol igy utazgattak, a hetedhétországon túli óperenciák vidéke, óriások, sátánok varázslók birodalma. A huszadik század második feléből visszatekintve ez még romantikusnak is tűnik. Szépnek. De mégiscsak más az. amikor az újságok. a film, a televízió segítségével a legkisebb tanya lakói is beutazzák a világot, s holnan a Holdra érkező ember első lépéseinek lesznek a szemtanúi.

Megértenénk Déry Tibort ha egy bizonyos fajta géptől irtózna, s azok ellen küzdene ilyen ádázul. Mert valóban az imperialista agresszorok az ártatlan emberek kiirtására konstruáltalak tudósaikkal szörnyű gépeket. De vigyázzunk, nehogy a lud- disták után másfél századdal ugyanolyan rövidlátók legyünk! Mert a kizsákmányolásnak, vagy az emberek tömegeit modern gépek segítségével pusztító, véres háborúknak nem maguk a gépek az okai. hanem az emberek és a gépek előállítása folyamatában 03 emberek között kialakult viszonyok. Ezt ne tudnánk az imperializmus több mint fél évszázados történelme után?

Nem a gépek a gonoszak, nem azok hamisítják meg a világot, nem azok a végzetesek, a kárt okozók, hanem az emberek, akik a gépeket embertársaik ellen használják fel. Nem a gépekkel van balunk. hanem a kaoitalista tulajdonviszonyokkal, amelyek minden társadalmi baj szülői. Ellenük kellene inkább hadakozni;

Varga József