Szolnok Megyei Néplap, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-04 / 80. szám

,1966. április 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A BOLYGO PAP^ Emlékezés Verseghy Ferencre III. Országos Népi Iparművészeti Kiállítás Tárlatvezetés helyett Szombaton, április 2-án délelőtt fél tizenegy órakor Erdős József, az OKISZ elnöke nyitotta meg a Mű­csarnokban rendezett III. Országos Népi Iparművé­szeti Kiállítást. Népművé­szetünk első nagy sereg­szemléjének megrendezésé­re ugyancsak a Műcsarnok­ban 1958-ban került sor, majd 1961-ben rendezték a második országos kiállí­tást. A kiállítás szombati megnyitóját megelőzően pénteken délben Kiss Ivor Sándor, a Népi Iparművé­szeti Tanács titkára tartott tájékoztatót a sajtó képvi­selőinek, amelyben vázolta az 1953-ban megalakult ta­nács feladatait és célkitű­zéseit, továbbá beszélt azokról az eredményekről, amelyeket ebben az idő­szakban népművészetünk újjáélesztésében elértek. — 1965-ben harmincöt szövet­kezetben készítettek népi iparművészeti terméket, 120 millió forint értékben, eb­ből 35 millió forint érték­ben külföldre exportáltak. Jelenleg az országban 63 népművész birtokosa a Népművészet Mestere ki­tüntető címnek és 15 nép- művészeti táj házban mu­tatják be e nemes hagyo­mányú művészet legszebb alkotásait. 1966 nyarára a Néprajzi Múzeummal karöltve a Né­pi Iparművészeti Tanács Tihanyban létesít az or­szágban először szabadtéri állandó jellegű népművé­szeti bemutatót. A harmadik országos ki­állításra 3500 népművészeti alkotás érkezett be az or­szág minden részéből. Ezek közül 1200 darabot láthat a kiállítás közönsége. Ezt a számszerűségében is hatal­mas anyagot a Műcsarnok 11 termében helyezték el. A kiállítás rendezőinek alapgondolata, amelyre már a második országos kiállításon is törekedtek, a népművészeti alkotások szerepének bemutatása, a Szakadék felett (szovjet —üzbég-film). Ezerkilenc­százhúszban Közép—Ázsiá­ban is kikiáltották a szov­jethatalmat. A népet azon­ban még nyomja a földes­urak járma, de a rablóban­dák garázdálkodása is. Egy öreg artista és unokája hírszerző munkájának iz­galmas története ez a film. — A hóvihar (szov­jet) a régi orosz élet külö­nös romantikájával szóra­koztat. Valóban nem min­dennapi eset, hogy az em­ber nem veheti feleségül a saját feleségét, mert már „valakivel” megesküdött; Talán meg is történt, vagy csak a hómezők végtelenje, s a kicsiny templomok aranyba foglalt ikonai előtt lobogó gyertyaláng súgta ezt a különös történetet. — Puskin elbeszélését a szép Valentyina Tyitova s a da­liás Georgij Martinjuk je­leníti meg a főszerepek­ben. A párizsi Notre Dame (francia). Hugo regényét az eddigieknél szelídebb és szolidabb változatban ül­tette; át a film nyelvére Jean Aurenche és Jacques j Prevert. A nagy író huma­nista mondanivalójának I lényege azonban ebben az új filmváltozatban talán . még jobban kiemelkedik Esmeralda és Quasimodo viszonyában. Gina Lollo- brigida nagyszerű tánca mellett azzal is kitűnik, hogy finom érzékletesség- < gél ábrázolja Esmeralda felébredő szimpátiáját és szerelmét a város legcsú­fabb, de legemberebb la­kója iránt, — látogatás modem ember életében. Ez a törekvés szerencsésen párosult a történeti ösz- szefüggések felvillantásá­val. A népművészet .tra­dícióit nemcsak az első nagy teremben mutatják be, ahol többek között kü­lönböző tájegységek népvi­seleteit állították ki és egy sárközi, illetve egy kalocsai parasztszobát rendeztek be (a Néprajzi Múzeummal karöltve), hanem ez végig kisérhető az egész kiállítá­son. A második terem a kü­lönböző tájegységek népi- szőttesednek terme. Ebben a teremben egy szövőszé­ket is elhelyeztek, amelyen a kiállítás nyitvatartása ide­jén népviseletbe öltözött szövőasszonyok dolgoznak. A szőttesek elhelyezése nagyon ízléses és modem. A harmadik teremben már szép számmal találko­zunk Szolnok megyei nép­művészekkel is, hiszen eb­ben a teremben népi ke­rámiák: a vásárhelyi, a ti­szafüredi, a mezőtúri, a habán, nádudvari korsók és tálak láthatók. A tisza­füredi kerámia avatott mestere a karcagi Kántor Sándor különben maga is jelen volt a sajtótájékoz­tatón és válaszolt az újság­írók feltett kérdéseire. A mezőtúri Fazekas Htsz há­rom alkotója — Szabó Kin­ga, Borsos Géza és Jakut9 Imre — szerepel munkái­val a kiállításon. Bemutat­ták továbbá a mezőtúriak erdélyi kerámia felújítá­sait. A negyedik terem a né­pi faragóké, itt főleg a So­mogy megyei népművészek munkái láthatók. Az ötö­dik és hatodik terem, hor­dozza a kiállítás egyik fő gondolatát és mutatja be a népművészeti tárgyak el­helyezését a kommunális és lakóhelyiségekben. — Ezekben a termekben ugyancsak szép számmal találkozhatunk Szolnok me­gyei munkákkal. Egy skan­dináv hatású szobarészlet (olasz). Mostanában sok szó esik nálunk a kispol- gáriasságról. Nos, itt aztán felvonul minden csőstül. — Tulajdonképpen azt kell megtudnunk, hogy a két főszereplő közül ki a kis- polgáribb s ez a végén ki is derül. A fehér asszony (cseh­szlovák). Karel Michal el­beszélését a szerzővel Zde- nek Podskalsky dolgozta át filmre. A Fehér Asszony kilép a múzeumban függő régi képből és olyan cso­dákat művel mint például a vízvezeték beszerelése egy családi házba. A cső­fogót övébe dugja s az ott is marad, mikor a képbe visszatér. Ez annyira igaz, Szenes Erzsi, az Izrael­ben élő írónő verses nap­lója A lélek ellenáll cím­mel jelenik meg a közel­jövőben a Szépirodalmi Ki­adó p'"- in. A naplót Szenes Erzsi 1940—41-ben írta Nagymihályon, majd elhurcolása előtt a nagy- mihályi ház kertjében ásta el. Innen került elő a fel- szabadulás után. A napló prózai szövegét versek sza­kítják meg. • Huszonöt éve halt meg Babits Mihály. A Magyar Helikon most kiadja a köl­tő utolsó nagy művét — ma is nagyon aktuális üze­gázkandallóját például a mezőtúri Agyagipari Nép- művészeti Htsz készítette, és az ő munkájuk a kiállí­tás egyik legszebb darabja, a stilizált búboskemence formájú cserépkályha, — melynek középső csempéi a karcagiak jólismert László király motívumát ábrázol­ják. Továbbá a hatodik te­rem vitrinéiben Rusói Ist­ván gyertyatartóit láthat­juk még. A mezőtúri szőnyegszö­vők a hetedik, úgynevezett szőnyegteremben állítottak ki hagyományos mintájú perzsa és torontáli szőnye­geket. A nyolcadik terem a kiskunhalasi csipkéről ad történeti áttekintést, bemu­tatva az őseredeti motívu­mokat és mai változatait. A kilencedik teremben lát­hatják a látogatók a művé­szi háziipar termékeit, — gyermek és női ruhákat, amelyre elsősorban a nők figyelmét hívjuk feL Most már csupán a kereskedel­men múlik, hogy ezek a szép ruhadarabok kapha­tóak legyenek az üzletekben is. A tizedik teremben fo­nott bútorokat mutatnak be, köztük a tiszafüredi szövetkezet termékeit is. Az utolsó terem népi iparművészetünk átgondolt kutató munkáját és féltő hagyományszeretetét bizo­nyítja. Vitrines elhelyezés­ben a látogatók itt tanúi lehetnek egy-egy mai mo­tívum születésének és a már feledésbe ment régi motívumok felújításának. A kiállítás egésze hű képet ad népi iparművé­szetünk jelenlegi helyzeté­ről, azok előtt is bizonyít­va e művészeti ág létjogo­sultságát, akik egy kicsit mßS ma is az elmaradott régi magyar életforma visszfényének- tekintik. Az országos népi iparművésze­ti ^ kiállítással egyidőben nyitottak meg Birming- hamban egy nagyszabású rnagyar népművészeti be­mutatót. Rideg Gábor hogy a fénykép is megmu­tatja. És a minisztérium kiküldöttei előtt újrá kilép a képből. Mindez persze teljesen hihetetlen. Csak az a kérdés marad a néző­ben, hogy mennyire lehet hinni bizonyos ígéreteknek, amit az illetékesek néha tesznek. — Csipkerózsika (amerikai). Walt Disney megint remekelt s megerő­sített abban a hitünkben, hogy az emberség győzhet a legnagyobb gonosz va­rázslat felett is. Egy ideig. A végső harcban azonban nem győzhet az egyszerű jóság. Neki is elő kell ven­nie a varázserőt; L. L. netét az emberekhez — a Jónás könyvét, Würtz Ádám rézkarcaival. Harmincadik kiadásához ér az idén Kiss és Szent- ágothai professzorok eddig úgyszólván minden világ­nyelven megjelent Anató­miai Atlasza, amely az Akadémiai Kiadó gondozá­sában látott napvilágot ide­gen nyelveken. Az eredeti­leg a magyar egyetemi hallgatóknak szánt atlasz Európa, Ázsia és Amerika számos egyetemén lett hi­vatalos tankönyv, világ­szerte élénk visszhangot keltett és nagy elismerést aratott. Í gy nevezték a Tisza partjáról jött tudós poétát a kortársak, akik között sok barátja volt, de még sokkal több ellensége. Hányatott élete valóban furcsa ellentmon­dásban áll papi voltával és roppant méretű, hangya- szorgalmú munkásságával. Otthontalanul bolyongott egész életében. Mint a Ki­rályi Fiskus elsőrendű vád­lottja, elborult tekintettel és remegve hallgatta végig halálos ítéletét, börtönről börtönre hurcolták, majd igazi segítőtársak és tanít­ványok nélkül, egyedül vívta idegőrlő nyelvészeti és irodalmi csatáit. Több­ször maradt alul, mint fe­lül; „ütő legény” volt, áld „az ütést állta”, szomor­kás, szelíd elődje a nagy magyar magányosoknak, akit éppen úgy magyarta­lansággal vádoltak, mint azokat; ő alkotta meg a magány szót is, s ezzel egy kicsit életéről vallott A szolnoki „sótár”-ban, melynek helyén ma az ő nevét viselő gimnázium áll, született 1757. április 3-án a só­tiszt, nemes Verseghy Já­nos és Schaibl Erzsébet polgárnő gyermeke. Apja foglalkozása is mutatja, hogy a nemesi származás már nem kötelezi semmire, világnézetének és életútjá­nak alakulását azonban törvényszerűnek nevezhet­nénk. A most jelentkező mezővárosi polgárság gyer­meke, mely még bibliás szózattal beszél, paraszti módon gondolkodik, de gyermekei már — poézisba és tudományba merülten — heves izgalommal néznek majd Párizs felé, az ész és az érzelmek felszabadítását hirdetik, konspirálnak, rob­banó erővel vagy érzelmes nyugtalansággal szegülhek szembe a „tyrann törvé­ny-ékkel”. Ez a táj, ez a város-ala­kulat, ez a népréteg adta a nagy kortársakat: Cso­konait, a debreceni sebész­borbély fiát, Katona Józse­fet, a kecsikeméti takács­mester fiát; ebből a réteg­ből jött Hajnóczy József, akinek apja, Sámuel, aszó­di evangélikus pap volt, 9 Petőfi nagyszüleit eskette, s innen való a dunántúli Batsányi János, az első ma­gyar forradalmi költő, a tapolcai foltozóvarga fia. Ez volt az a magyar értel­miség, mely még éppen csak előcseperedett a me­zővárosok vályogviskói kö­zül — mert bizony ez volt „kül Szolnok sükeres tér­ségei ”-nek városképe is — s nyomban magára vette a hatalmas francia polgár­ság történelmi föladatának terhét, de magára kellett vennie a szellemi megújho­dás, az irodalom- és tudo­mányteremtés, a nyelvmű­velés, a művészet-alkotás, az ízlésformálás minden feladatát is. két század forduló­ján olyan malomkö­vek közé kerültek, melyek szívós, de vékony rétegeiket felőrölték; egyi­ket tüdőbaj vitte el 32 éves korában, egy reménytelen élet után, másik hóhérpal­los alatt fejezte be, a har­madikat névtelen kisvárosi magányában szívroham öl­te meg a kecsekeméti ut­cán. A szolnoki sótiszt fia mindenkitől: Kazinczytól, Révaitól meg-megtépett, börtönviselt „bolygó pap” lett Nem szenvedélyek, ha­nem egy kettétört generá­ció sorsa űzte a csendes tudóst nem az irány nél­küli zseni tétovasága, ha­nem egy adott, mélyen problematikus kor sokrétű­sége késztette arra, hogy a tudás és az alkotás minden területét építse, de vég­eredményben mégis csak díszletek, kellékek, tartóge­rendák munkása maradjon a következő nagy színjá­tékhoz, melyben már Kos- suthék, Széchenyiék, Vő- rösmartyék, Petőfiék lesz­nek a főszereplők. Ebben áll nagysága és egyben tragédiája is, nem pedig a szertelenségben, melynek vádja mindmáig kísérti, s melyet egyik életírója sa­játosan így fogalmazott meg: „sok tudása rontotta meg életét s akadályozta diadalmas sikerekben”. Tudása és munkabírása valóban elképesztő volt. Anyanyelvi fokon beszélt és írt könyveket latinul és né­metül, folyékonyan tudta és grammatikailag, színtak- tikailag tudományos szín­vonalon ismerte a görög, a héber, az angol, a francia, a horvát nyelvet. Szinte nem lehet nyomon követni, hogy miképpen szedte ösz- sze rengeteg tudását, hi­szen iskoláztatása semmi­ben sem különbözött a kor magyar bölcsészeitől _ és papjaiéitól: ráadásul anyagi nehézségek és mostoha csa­ládi körülmények is kí­nozták egész életében — talán a papi pályát is ezért választotta. Korán árvaság­ra jutott, s anyja hozzá­ment az egri püspök szám- tartójához; így került a pesti „deák oskolából” — a piarista gimnáziumból — ti zenkétesztendös korában Egerbe. Noha itt filozófiai és teológiai tudása révén a szeminárium eszének *e- kintik, 1777 májusában ki­lép a papi rendből, a kö­vetkező évben azonban pá­los szerzetessé lesz, me­lyet a legmagyarabb rend­nek tekintenek ebben az időben; rendtársai a kor jeles felvilágosult költői, Ányos Pál és Virág Bene­dek is. A pálos rend feloszlatá­sa után tábori pari­ként részt vert József császár szeren­csétlen török hadjáratá­ban, s 1788 áprilisában súlyosan megbetegedett. Súlyos mellhártyagyulladá- sán operációval segítenek, betegeskedése azonban ke­rek négy évig húzódik. Életírója szerint ekkor rá­érő ideje lévén, szüntelenül tanult, s ebben nem is ké­telkedhetünk. Közben mos­tohaapját temeti, hol Pes­ten, hol Egerben bukkan fel, s érzelmi élete is rend­kívül élénk: a csendes, ál­modozó lelkű tudós paj­zán és rokokó-bájú szerel­mi dalokat fr. Kazinczy, aki nem szerette, egy he­lyen megrója — nem egé­szen alaptalanul — Boccac- cióra emlékeztető sikam- lósságáért, máshelyt epé­sen jegyzi meg: „Pajzán papocska volt, s katonai káplán korában megtanul­ta, mint kell bánni az asszonyokkal”. Tény, hogy múlhatatlan érzelmek fűz­ték egy asszonyhoz, aki­hez kilencéves rabsága 'de- jén szerelmi elégiáit írta. s akiről kiszabadulása után így írt édesanyjának: „Lau­ra, kit előtted a csürhék nyelve sokszor bemocskolt, kit erre nézve még talán gyűlöltél is, Laura, kit a község, alacsony lelkektől fellázítva, szerencsétlensé­gem miatt ujjal mutoga­tott: Laura szaladt hozzád egyedül, hogy igaz szívvel vigasztaljon.” Elragadták azonban már a nagy közjogi csaták is. 1789-ben kirobbant a nagy francia forradalom; rész­ben antijozefinista nemzeti szenvedélyek, részben anti- feudális, lassan konspirá­cióvá fejlődő mozgalmak feszítik az ország idegeit. A nagy reformista pap és egyetemi tanár, Verseghy barátja: Koppi Károly, a közjogi tudós: Hajnóczy József, a költő Batsányi, a nyelvész Révai Miklós, a közgazdász Berzeviczy, Ka­zinczy állnak az élvonal­ban, az 1790/91-es ország- gyűlés csaknem revolucló- ba torkollik, olvasóköröket és önképző társulatokat alakítanak, melyeik vesze­delmesen hasonlítanak a párizsi jakobinus klubok­hoz — a rendőrspiclik így is nevezik őket. Verseghy Ferenc már megírta ,<A Magyar Hazának Anyai Szózattyá”-1, kimondta, hogy „A tudományoknak bő kéz kell s elmeszabad­ság”, s lefordította — Ba­tsányi biztatására — Mil- lot: „A világnak közönséges története” c. munkáját, melyért a szerzőt Spanyol- országban „in effigie”_ fel­akasztották. Öt is bevádol­ják, s 3 hónapig ül a nagy- szombati papi börtönben; csak úgy szabadul ki, hogy színleg megalkuszik. A bu­dai olvasókörben azonban Szentmarjay, öz Pál, Ba­tsányi, Hajnóczy, Szentjó- bi Szabó László, Koppi Károly, Abaffy Ferenc s más, neves és névtelen ja­kobinusok társaságához csatlakozik: útja egyenesen vezetett a szolnoki szülő­háztól a kielégülést nem nyújtó teológiai tudomá­nyon és a mathézisen ke­resztül e társaságig, mely „Societas Eruditorum”-nak, Műveltek Társaságának is nevezte magát. A művelt­ség azonban számukra már politikai program és halálos elkötelezettség volt. Az 1794. december 10-ről ll-re virradó éjjelen tör­nek rá és hurcolják bör­tönbe. A vizsgálat során bebizonyosodik, hogy 6 fordította magyarra a „Marsiliai dal”-t, továbbá megzenésített egy izgató, horvát nyelvű forradalmi dalt, Hajnóczy diktálása nyomán leírta az összees­küvők katekizmusát, s azt átadta Makk Domokos, Ju­hász János és Länderer Mihály összeesküvő társai­nak. E mlber volt, nem hős, és nem sziklaszilárd sztoikus bölcs, mint Hajnóczy: a bíróság előtt kétségbeesetten védekezett, jóhiszeműségére hivatko­zott, sírt összeroppan, mi­kor 1795. május 2-án felol­vassák előtte is: — pallos általi halálra ítéltetik. Vé­gül mégis megkegyelmez­nek neki — ha minden ha­lálos ítéletet végrehajta­nak, tömegmészárszéket ál­líthattak volna fel — s kezdetét veszi a nyomorait kilenc esztendő Kufstein, Grác, majd Brünn börtö­neiben. Hogy miért ragasz­kodott olyan görcsösen éle­téhez, azt a börtönévek magyarázzák meg: még el- képesztőbb tudásanyagot szedett magába. Hatalma­san kénzett filológus, nyel­vész, társadalomtudós, esz­téta az a férfi, aki össze­történ és megöregedve lér ki a brünni börtönkapun Fogsága idején a magyar nyelvet tanulmányozta el­sősorban, de írt regényeket, lírai verseskötetet, a kor­szerű magyar színjátszásra gondolva magyarra ültette át a divatos és érzelmes Kotzebue egyik darabját, akitől már korábban is fordítgatott. Ekkor látta el jegyzetekkel . Pápai-Páriz szótárát s újabb studiomo- kat folytatott az idegen nyelvekben. U ‘ólért az utolsó beteg­ség is, „fonnyasz:ó hideglelés”, utóbb „nagy hurut mellett tüdő­vajúdás” — súlyos asztma kínozza. 1822 december 15- én reggel hal meg, igen csendes kimúlással, kar­székben ülvén”. Közel öt­ven eredeti művet és tíz­nél több fordítást hagyott maga után. Imre Lajos / FILM ELŐZETES Új könyvekről SOROKBAN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom