Szolnok Megyei Néplap, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-30 / 101. szám
IMI, április 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 MŰVÉSZTEIEPI VÁZLATOK ilil))l!l!!!l!ll!l!ll!l!l!!!lllll!lll!l!lll!l!!llll!llllilllll!!!l!lll!lll!!lllllll!l!lll!i!!i!l!l!ll!l!l!lll!ll!l Fantáxia neve: LEHEL Békésen visszavonul a Békés Ha a bizottság is úgy akarja Két műszakot terveznek A munka és a dolgozó ember művészi ábrázolásáért SZOT- dijjal tüntették ki Serényi Ferenc szolnoki festőművészt. A díjat pénteken adták át a fővárosban, a Szakszervezetek Országos Tanácsa Dózsa György úti székhazában, — Ezt ismered? — Nem. — Ezt? — Nem... Ezt sem, és ezt sem. Nevet. Csak az imént szabadkozott e „tárlatvezetés” alól azzal, hogy: „mire lennél kíváncsi, hiszen te mór ismered a munkáimat. Nem tudok semmi újat mutatni”. És lám, most csupa olyan képet szed elő a fal melletti „raktárból”, és tart a fénybe, amelyeket még sohasem láttam. — Várj, most én lapozok és előszedem azokat a képeket, amelyeket ismerek. — Körülbelül a felét ismerheted. Vannak közöttük újak isj egy részét pedig most hoztam le Pestről, Ide akarom gyűjteni most magam köré minden képemet. A műteremfal mellett ismeretlen, de látható rendben sorakoznak egymás mellett és mögött a képek, mint a katonák — nem is olyan buta hasonlat. József Attilát juttatják az eszembe. „Vers eredj, légy osztályba rcos!” Olyan beidegződött mozdulatokkal keresi és mutatja fel a képeket, mintha naponként körüljárná bitó- dalmát. attól függetlenül, hogy akad-e kísérője. — Most már egyre többet foglalkoztat a kiállításom (ebben az évben az Emsizt .Múzeumban lesz Béréin yi Ferenc önálló, gyűjteményes kiállítása). Próbálgatom, hogy helyezzem el a képeket, mit válogassak ki. Néhány ^ régebbi munkámat elő-elő- szedem. Egy-két ecsetvonással befejezem őket. Van olyan, amelyik négy-öt év után csak most érett meg bennem. — Tulajdonképpen te mikor dolgozol? Még sohasem sikerült tetten érnem. — Lehetőleg úgy csinálom, hogy ne sikerüljön. ÉjA jászberényi zeg-zugos utcácskák egyikében, ahova hosszas kérdezősködés után találtam el, egyszerű fatáblócska adja tudtul: — Megyei Asztalosipari Vállalat. Kívülről azt hinné az ember, valamiféle rozzant lakóház ez, ha a fűrészgép sívítása, no meg a kézzel pingált cégtábla nem másról árulkodna. Szűkösen, éppen hogy csak megvannak ezen a telephelyen, terjeszkedéshez terület nem kínálkozik, sem pénz. Ódon vendégfogadóban is kapni friss étéit, sőt szakácskönyvbe való újdonságot is kitalálhatnak. Nos, az öreg gyárban is valahogy így van. Éveken át a Békés nevű háló-garnitúrát gyártották, amelynek még néhány hónapja van a békés visszavonulásig, aztán... Az „aztán” most készül, az utolsó simítások vannak hátra. A műhelyben nagy az izgalom, hiszen az új garnitúra sikere, vagy bukása a jövőt jelenti, ha úgy tetszik a piacot vagy nem piacot. Igaz, az új terméket nem ők kreálták, hanem a Faipari Gyártástervező Intézetben tervelték ki, mégis a sajátjuknak érzik. Az első garnitúrán néhány apró munkát kell elvégezni, s a jövő héten csomagolják, felviszik Budapestre, a bizottság elé. A hazai piacot jelentő BÚTORÉRT szakemberei elégedettek, s előzetesen a negyedik negyedévre már lekötöttek hetven Lehelt. A garnitúra ízléses, alkalmazkodik a kislakások méreteihez, műanyag felületkezelése tartósnak ígérkezik — egyszóval remélem, sikert aratnak vele. Ha minden jól megy, jövőre már két műszakban dolgoznak a munkások, — így ' még gazdaságosabb lesz az új termék a vállalatnak, hiszen a termelés növekedése — melyet a kereskedelem jelenlegi érdeklődése, a kereslet tesz lehetővé — nagyobb nyereséget biztosít majd és több embernek adhatnak munkát, mint most. — f —p Famunkás-emlékműve t avatunk Töredékes párbeszédek Berényi Ferenccel írom a képekre a festés évét. Valamennyi születésének körülményére pontosan emlékszem. — Azt hiszem, egyszerié fogom írni azokat a gondolataimat, amelyeket nem lehet megfesteni. Valamiféle „ars poétikában”, vagy ha úgy jobban tetszik, „adós levélben”. — Irigyellek. Én nem tudom megfesteni azokat a gondolatokat, amelyeket képtelen vagyok leírni. Hogy végüüs egy kép emlékét hozzam el magammal Berényi Ferenc műterméből, újra „belelapoztam” képtárába. Különösen az egyik figurális kompozíció ragadott rneg. Most már nem merek jóslásokba bocsátkozni, de úgy hiszem, nem is olyan régen festette. Rekkenő sárga forróság süt a képről, mely egy talicskának nekifeszülő kubikost ábrázol, a munkát, amely egyszerre kegyetlen és felemelő. Rideg Gábor „Tekintetes Városi T anács! Alulírott tisztelettel bejelentjük, hogy Szolnok város területén levő gőzfűrész telepein az összes munkások folyó hó 9. napjának délelőtti 8 órakor a munkát beszüntették. Kérnénk a békéltető eljárás megindítását. Egyben bejelentjük, hogy tartózkodási helyiségünk Bczsó János féle vendéglő. Laktanya körút. Kelt, Szolnokon, 1905. május 9-én. Tisztelettel az összes munkások megbízásából: Nagy László sztrájkbizottsági elnök’’ szaka, hajnalban. Sok olyan festőt ismerek, akiről nem tudni, hogy mikor fest. És ki tudja, lehet, hogy nem is festem a képeim — mondja és újra elneveti magát. — Jószerével neheztelnem kellene rád. Saját bevallásod szerint is meglré- fálod néha a művészettörténészeket. Két-három éves. sőt régebbi képeidet állítod ki az újakkal, zavarba hozva a kritikusokat. — Minek hagyják magukat zavartatni. Megtörtént olyan is, hogy az egyik kritikus egy kiállítás után azt írta: Berényi Ferenc nem mer eképeiben túllépni azon a stíluson, amellyel elnyerte a Derko- vits ösztöndíjat. Igaza volt. Csakhát azt nem tudhatta, hogy ő valóban azokat az évekkel ezelőtt készült képeket látta, amelyekkel éppen elnyertem az ösztöndíjat. — Ne hibáztasd a kritikusokat. Ha egyszer együtt látják majd az egész anya- got, biztosan megközelítő pontossággal datálni tudják a képeket. Ez a barna korszak, ez a vörös, ez a sórga, ha ugyan lehet ilyen korszakaidat megállapítani — Talán lehet. Elhatároztam. hogy egyszer a segítségükre leszek. RáEgy bejelentés a sok közül, amiket a szolnoki állami levéltárban őriznek. Ott lapulnak a vaskos dosz- sziékban a békéltető tárgyalásokról szóló jegyző- könyek, igazolások, felhívások, rendőrkapitónyi jelentések... megannyi megsárgult papír, sok száz fatelepi munkás életsora, régmúlt időkre emlékeztetők. Nem múlt el év akkoriban anélkül, hogy a szolnoki munkások legszervezettebbjei — a régi fűrésztelepi munkások — ne szálltak volna harcba, ne vívtak volna szívós küzdelmet az emberibb életért. Hadd idézzem tovább eme 1905- ös sztrájk többi iratának néhány sorát. Ezt, mert ez az első feljegyzés, amit a famunkások sztrájkjáról találtunk, ezt. mert ehhez hasonló volt a többi is. Az akkori jelentés szerint: „viszály nem volt, hanem minden ok és előzmény nélkül kiütött a sztrájk egyszerre öt helyen”. A feljegyzések szerint ekkor száztíz munkás szüntette be a munkát fél hónapon át. Minden ok nélkül? Cáfolja ezt, ha megnézzük, mik azok a követelések, melyekért síkra szálltak a munkások: „Az átalánymunka eltörléséért, a bizalmirendszer behozataláért, május 1 megünnepléséért, a munkaidő leszállításáért, béremelésért, jobb bánásmódért”. S azután hiába volt a polgármester felhívása: „Nyomorba kerültök. ha tovább tart a sztrájk”. Hiába hoztak újabb csendőröket Szolnokra. a munkások nem hátráltak. Bátorságukra, igaz helytállásukra jellemző volt, melyet az akkori rendőrkapitányi jelentés is bizonyít; bár ott ültek a rendőrök a sztrájktanyán, ők nyíltan hirdették társaiknak, ki kell tartanunk, győznünk kell! A sztrájk eredménye a munkások győzelmét hirdette: bérüket 15 százalékkal emelték. A következő évben újabb béremelésért már 54 napon át szünetelt a munka a fűrésztelepen. E harc kimenetele: napi bérük 10 fillérrel emelkedett. A tőkések természetesen gon - doskodtak arról, hogy a főkolomposok, a vezérek, ahogyan ők nevezték a sztrájkok vezetőit, fekete listára kerüljenek. Fekete lista! Tudják, mii jelent ez? Állás nélkül lenni, s nézni, hogyan éhezik a család. Gyalog menni Budapestre, aztán ott a piacon lődörögni, hátha akad valami trógerolás. amivel kereshet néhány fillért az ember, hogy hazaküldhesse az asszonynak, gyereknek — kenyérre! Vagy tolni a kubikos talicskát fél országon át. Ám a munkásbecsület ekkor is megmutatkozott. A többiek, akik továbbra is a fűrésztelepen dolgoztak, nem hagyták cserben társaikat. Titokban adtak le keresetükből néhány koronát, s azt eljuttatták a vánLEVÉL KARCAGRA egy erős embernek Kedves Osztályvezető Elvtárs! önnek szól ez a levél, hisz talán még emlékszik, ön volt olyan erős a héten, hogy egy nap alatt négy újságírót rúgott ki az irodájából. (Kívülállóknak: a karcagi tanács vb mezőgazdasági osztályának vezetőjéről van szó.) A kirúgottak listáján szerepel a Képes Újság munkatársa, a Magyar Távirati Iroda Szolnok megyei kirendeltségének vezetője, a Magyar Rádió szolnoki stúdiójának riportere. Igaz, e két utóbbi kollégánkat csak szavakkal rúgta ki, mert nyugodt és higgadt fellépésük eredményeként azért némj felvilágosítást is adott nekik. Fővárosi kollegánkat valósággal, a szó szoros értelmében kilökdöste. Mintahogyan ezt később hálás hallgatósága előtt be is mutatta, Az eljárásmód tehát árnyalati különbségeket mutat a Szolnok megyeiek javára — álláspontja, véleménye azonban nem. Azt az egész magyar újságíró társadalomra érti. Irigylésre méltóan „frappánsan'’, „tömören”, mondhatnánk, még „ízesen” is fogalmazott, amikor többek előli kijelentette, mennyire utálja az újságírókat, s legszívesebben felszippantaná valamennyit, hogy a Tiszába f...sa. Most tulajdonképpen meg kellene magyaráznunk önnek, hogy mit tett. Rá kellene döbbentenünk, hogy elképesztően dicstelen rekordjával — kevesen „büszkélkedhetnek” hazánkban azzal, dorúton levők, vagy börtönben sínylődök családtagjainak. Kevéske volt az a pénz, hisz maguknak Is alig jutott, de tudták, mi a munkás szolidaritás. Jött 1919. Nem egy fűrésztelepi munkás fegyverrel a kezében harcolt a proletárhatalomért, s később, a terror idején nem egynek megkínzatás, börtön jutott osztályrészül. De a szabadon maradottak harcoltak tovább úgy, ahogyan tudtak. Titkon szerveztek újabb sztrájkokat: 1924-ben nyolchetes sztrájkba kezdtek. Az eredmény: ismét néhány fillé- reg béremelés, s néhány társuk visszavétele az üzembe. Nem csüggedtek. Tovább harcoltak. 1932. Több mint kétszáz embert bocsátottak el az iparfejlesztőtől. Dokumentum őrzi az 1939-es bérkövetelés emlékét is, amikor a város összes fatelepén leállt a munka. Akkor egészen a miniszterig eljutott a szolnoki munkások hangja. S a szolnokiak közül még sokan emlékeznek az 1943-as év egyik júniusi reggelére, amikor 9 órakor a megbeszélt jelre megszólaltak a fűrészüzemek — a Nagymasina, a Sugár-féle és az Iparfejlesztő — szirénái, s sztrájkba kezdtek az akkor már hadiüzemben dolgozó munkások. Évek telték azóta. Az egykori sztrájkokról ma- nanság mind kevesebb szó esik. Ma már másról beszélnek a munkások. Arról, hogy új öltözőt kellene épíhogy egy nap alatt négy újságírót rúgtak ki — mekkorát vétett a szocialista demokratizmus ellen. Arról is ejthetnénk néhány szót, hogy művelt ember soha, semmilyen körülmények között így nem viselkedhet. Mégsem tesszük. Mert nem akarjuk mi Önt, az állami alkalmazottat arra oktatni, hogy milyen kötelességei vannak a hivatalos állami tájékoztatási szervek munkájának segítése érdekében. Ugyanis erről önnek kellene másokat kioktatni, mint tanácsi vezetőnek. Nem tesszük a2ért sem, mert nem akarjuk önt, a párttagot kioktatni árról, hogy mí a kötelessége, mint a párt bizalmából funkcióba került kommunistának a közvélemény tájékoztatása érdekében, s hogyan kell viselkednie azokkal szemben, akik a közvélemény nevében, mint újságírók kérdéseikkel önt felkeresik. Véleményünk szerint ön megsértette az MSZMP Politikai Bizottságának 1965. június 8- án, a tájékoztatás megjavítása tárgyában hozott határozatát. Mi azzal, hogy a nyilvánosság előtt írunk néhány sort az ön minősíthetetlen . eljárásáról, még csak felelősségre vonni sem akarjuk. Bizonyára megteszi ezt pártunknak az a szervezete, amelyhez ön tartozik, s amelynek ön elsősorban felelős cselekedeteiért és magatartásáért. Reméljük, okul majd belőle. teni, hogy üdülni mennek, hogy új gépet kap az üzem. Ma este emlékművet avatunk Szolnokon. Fehérmárványból faragta alkotója. Márvány. Ilyen a munkásbecsület, a munkás szolidaritás; is. Szilárd, nem fog rajta az idő. Ilyen szilárdan állták a harcot ez egykori urakkal a fatelepi munkások is. Van abban valami felemelő, hogy a ma élő nemzedék, mi, akik apáinknak köszönhetjük nyugodt, kiegyensúlyozott — ha nem is gond nélküli — életünket, ma a sztrájkoló munkásokra emlékezünk, s tanúi vagyunk annak. hogyan helyez el koszorút egy munkásból lett igazgató, hogyan mond ünnepi beszédet az akkoti sztrájkoló munkásból lett országgyűlési képviselő. Ma harcokra emlékezünk, azokra a harcokra, amelyeket évtizedeken keresztül Sikerrel vívtak a szolnoki famunkások. Ott áll az emlékmű Szolnok város legrégibb nrm- káskerületében, ott a fűrészüzem szomszédságában, ott, ahol valamikor egymás* buzdították a kommunisták és nem kommunisták: tarts ki, elvtárs, miénk a győzelem! Igen, a miénk lett a győzelem. Áll az emlékmű, s álljon az idő végtelenségéig. „A szolnoki famunká. sok sztrájkmozgalmainak dicső emlékére.” Varga Viktória
