Szolnok Megyei Néplap, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-27 / 98. szám

ÍÍSg. április .27, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A IX. kongresszus tiszteletére Több fát ültetnek — géppel tisztítják a telepítéseket A tiszafüredi erdészet dolgozói már az év ele­jén munkaversenyt indítot­tak az idei gazdasági fel­adatok teljesítésének sike­réért. Eddig nyolc brigád érte el náluk a szocialis­ta címet és most újabb em­berek csatlakoztak a ver­senyhez. Nyolc erdészke­rület, négy traktoros és öt fogatos indult versenybe a szocialista cím megszerzé­séért. A IX. kongresszus tisz­teletére az év elején tett vállalásaikat is megtoldot- ták. Az erdészet dolgozói közül a magtermesztéssel foglalkozók az összes ter­vezett magféleség kifogás­talan minőségű begyűjté­sét biztosítják. A csemete termesztésben dolgozók a megengedett költségek tíz százalékkal való csökken­tését vállalták, amely pénz­ben tízezer forint megta­karítást jelent. A cseme­tékből összesen 340 ezerrel többet hasznosítanak a tervezettnél. Ennek az ér­téke 83 ezer forint. A telepítés és felújítás dolgozói év végére öt hek­tárral megnövelik a tele­pített és felújított terüle­tet, elsősorban az ártere­ken. Tizenhat hektárral nö­velik az első osztályúan tisztított területek nagysá­gát is. A tisztítást főleg géppel végzik, ami hektá­ronként 280 forint megta­karítást jelent. Az erdészet dolgozói — a termeléssel erdőfelújítás­sal és telepítéssel, fásítás­sal és fafelhasználással — összesen 549 ezer forint megtakarítást vállalta^ a kongresszus tiszteletére. Közel 40 millió forintot használtak fel béremelésre Hárman szólnak — a felelősségről Mindennap iskola A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Központi Vezetőségének kedden dél­előtt megtartott ülésén Szi­lágyi Sándor főtitkár is­mertette az elnökség be­számolóját. A Nehézipari Miniszté­rium vegyipari ágazat ez évben 37,8 millió forintot használ fel béremelésre. A munkások 40 százaléka ré­szesült 4—10 százalékos bér javításban. Sikerült úgy végrehajtani a rendezést, hogy azoknak a dolgozók­nak a bérét emelték, na­gyobb mértékben, akik töb­bet és jobban termelnek. Ismertette ezután a be­számoló a munkásvédelem és ellátás további javításá­ra vonatkozó terveket. — Megemlítette többek között, hogy a balatonszemesi szakszervezeti gyermeküdü­lő bővítése folyamatban van. A harmadik ötéves terv időszakában kibővítik a soproni üdülőt, a Duna­kanyarban pedig hétvégi vízitelepet rendeznek be. Kamarás Mihályné titkár arról számolt be, — hogy a vegyipar el­ső negyedévi termelési tervét, ezenbelül exportter­vét túlteljesítette. Nagy ré­sze van ebben a szocialis­ta munljaversenynek, amely a kongresszusi versenyben most újabb lendületet ka­pott. A központi vezetőség a beszámolókat megvitatta és az azokban előterjesztett javaslatokat elfogadta. — Hiszek az emberek jóindulatában, még akkor is, ha van aki rászed. Van például egy fiatalunk. Amíg tanult, a szakiskolából ki akarták csapni. Kértem, ne tegyék. Teljesen árva, legyünk rá tekintettel. Most mór itt van nálunk. Saj­nos, bekövetkezett, amitől tartottam. Mindenkivel tiszteletlen, a munkában felületes. Azt hiszem, túl bőkezűek voltunk vele szemben a megértéssel, a jóindulattal. Ez a személyzetis beosz­tás mindennapos iskola. Mégse mindig tudom, hogy mi legyen a végső szavam Sokfélék az emberek. Van, aki magyarázat nélkül el­megy a gyárból. Sokszor megérzem, ki lesz az, aki még visszajön. Csak néha csalódok. De akit visszare­mélek, azt a kapun kívül is éveken át számontartom. Ritkán fordul elő, hogy én kezdeményezem: váljunk meg valakitől. Nekem az a legfájóbb. Én is gépla­katos, vasesztergályos va­gyok eredetileg. Tudom, hogy mindenki munkából, keresetből él. Munkát, ke­nyerét — ha csak átmene­tileg is —: kivenni ' valald keaéből, nekem még akkor is fáj, ha ő kényszerít erre. Harminc fiatallal kötöt­tem a gyár nevében 1960 óta ösztöndíjas szerződést. Abban a reményben, hogy tovább fejlődik a gyár. Hatvan-hetven szakmunká­sunk is szabadul az idén. Sajnos könnyen lehet, hogy egy részüktől meg kell válni, mert az üzem fej­lesztése nem olyan gyors­ütemű, ahogyan reméltem. Az emberekért más a felelősség, mint bármilyen anyagért. Ezt mondogatom mostanában nagyon sokat, mivel a vezetők most ké­szítik a minősítéseket. Lá­tom, vannak, akik nem me­rik megmondani kereken az illető kisebb-nagyobb hi­báit. Ne kelljen vitatkozni és csorba ne essen a nép­szerűségükön. Nem mond­ják, de biztos ezért teszik. A beosztottak pedig nem kívánják ezt, Sőt nem is szeretik. Ugyanúgy megve­tik a kétarcúságot, mint a gorombaságot. Ezt tartom én a „szakmám” legna­gyobb felelősségének. Min­denkivel őszintén, egyene­sen beszélni. Ha már vesetőnek »sántítok ... Hogyne avatkoznék be közvetlenül is, ha elke­rülhetetlen? — ha más nem intézkedik. Ha már vezetőnek számítok az emberek nem úgy keresgél­nek, hogy na a Füg-edi Já­nos elvileg irányít, ahhoz csak tanácsért mehetünk. Aki intézkedést vár, megy és keres valakit, aki segít neki. Ma is bejött hozzám Vágó László traktoros. Mondja, hogy két hete áll a DT-vél, mert a gépjavító állomásról még meg se nézték. A déli harangszó előtt pár perccel beszéltem a gépállomásiakkal. Meg­ígérték, hogy ebédelnek és már pakolnak is a műhely­kocsiba, megnézik azt a gépet. Ha nem vállalnám ezt a beavatkozást, olyan felelőt­len lennék, mint az a vala­ki, aki két héten át nem törődött azzal a DT-vel. Embere válogatja egyéb­ként. Százat is tudnék mondani a szövetkezetből, aki — ha ott vagyunk, ha nem — egyforma felelős­séggel dolgozik. Urbán Fá] és Nagy M. János a csátési hodályban 270 anyától 370 bárányt nevel most 's Nemcsak a nyájért, egy-egy apró állatért is felelősséget éreznek. Itt kezdődik ez szerintem. Ha elvállalom és ha nem ... — Olyan kevés kell az embernek, hogy elnagyol­jon valamit, hogy feladja a felelősséget. Nálunk meg sokszor a körülmények is erre csábítanak. Nincs meg­felelő felszerelés, nincs egy komoly villanyhegesztőnk. Nemcsak ennek a részleg­nek, az egész ktsz-nek nincs. Modern dolgokat készítünk —' például műanyagból au­tóbusz-várókat —, de haj­dani, elavult eszközökkel. Én vagyok itt a részleg vezető. Ha elhoznak hoz­zánk mondjuk egy lábast és egy órányi komplikál­tabb munkát igényei a ja­vítás, 40 forintot is elkér­hetünk érte. Ennyiért pedig már egy újat is vehetnek. Ha elvállalom, szerintem az is felelőtlenség. Ha nem, az is. Hisz ki javítsa meg? S ez így van akkor is, na nagyobb érték forog szó­ban. Ilyen esetekben ne it haragudjon, de nem tudom, hogy értsem a felelősséget, ■fr Hárman — Csanádi Ist­ván, a jászberényi Apritó- gépgyár személyzeti osztá­lyának vezetője, Fügedi János, a jászapáti Alkot­mány Tsz párttitkára és Nagy Imre, a Já&zfény- szarui Vegyesipari Ktsz pusztamonostori lakatos részlegének a vezetője ,— mondták el, mit tartanak a mindennapok felelősségé­ről. A mások és önmaguk felelősségéről, B. E, Véletlenül tanácselnök Gaál Zsiga bácsi arra la­kik, ahol már a Tisza is megfáradtabban cipeli ma­gát. A faluvégen. A me­szelt falú ház kertjének vége a folyóra néz. Kicsi ház. Mint amilyen egy va­lamikori napszámos emberé lehetett. Gaál Zsiga bácsi most ugyan tanácselnök, Tiszabura vezetője. Az el­nöki fizetés nem nagy, ab­ból görbe házat nem épít­tetett még senki. Különö­sen három gyerek mellett Ez a kis ház küldte gyö­nyörű életútra Zsiga bácsit. A tanácselnöki székbe is? — Á. csak véletlenül let­tem én tanácselnök. Egy bizonyos, párezer ta­nácselnök dolgozhat a mi hazánkban. Kiből így, kiből meg úgy lett elnök. Még ugyanúgy senki, ahogy Gaál Zsigmond. Tíz éve, éppen tíz esztendeje lesz pár hónap híján. Akkor a szövetkezetben dolgozott. Még a legelején belépett, ötvenkettőben, öt hold he­gyesháti földdel. Kutya gyenge föld, csupa tocsogó a Hegyeshát. Nem ő kapta, a felesége. Gaál Zsigmond a frontot járta, mire haza­érkezett, várta a föld. — Olyan, amilyen az utójá­nak jutott — Kukoricadarát ettünk mellette reggelire. Nagyon megviselt bennünket. A kubik, a napszám jár­ta továbbra is. A szövet­kezet másabb volt. Ott el­nökhelyettessé választották Gaál Zsigmondot. Zavaros idők jártak, mi­kor a szövetkezet építke­zett éppen. Megjött a sok építőanyag. Tégla, fa, desz­ka, mindé;.. Átiküldte, rak­ják le a tanácsháza udva­rán. Gondolta, ott bizton­ságban lesz. A tanácselnök is más fa­lubeli ember volt, az is hazaszaladt 1956, őszén. A tanácsháza ott maradt ve­zető nélkül. — A faberakásért én fe­lelek. Addig is a községi ta­nács tagja volt Gaál Zsig­mond. De a fát őrizni kel­lett. Ki őrizze? Gaál Zsig­mond ott maradt, vigyá­zott rá. Jöttek, mentek a falubeliek üg^es-bajos dol­guk után futó emberek. Keresték, hol az elnök. Se­hol. Gaál Zsigmond ott volt, ismert is mindenkit, őt is ismerte mindenki. Va­lakinek irányítani kellett a falut; Később Nagy István, a járási tanács akkori elnöke kijött Tiszaburára. Meghal­lotta a történetet, nevetett. — Akkor maradj már ad­dig Gaál elvtárs, amíg az elnök visszajön. December 9-én kellett volna jelentkeznie a tény­leges tanácselnöknek. Bi­zonytalankodott, Gaál Zsig­mond ra pedig rátelefonál­tak a járási tanácstól. — Gaál elvtárs, maradj már az új választásokig. — Komám, énnékem eh­hez semmi tapasztalatom nincs. Más volt a szövetkezet, más a tanács. A termelő­szövetkezet akkor még ki­csi volt, kevesebb bajjal. — Jöttek is aztán a me­leg napok. Jött • a kollektivizálás. Agitátorok érkeztek segíte­ni más falvakból, ipari üzemekből. Néhány burai parasztember megkötötte magát. Az agitátorok kö­zött volt, aki türelmetlen­kedett. Zsiga bácsi nyugodt maradt. Csak a neveket kérte. Utcát, házszámot tudta kí­vülről. Ment. Előtte kinyílt minden kapu, neki mindig otthon volt a gazda. — Értsétek meg komám, nem akarunk mi rosszat nektek. A legtöbb ember tavasz- szal lépett be, de őszi mun­kakezdésre. Nyáron tarta- lékföidet, kaszálót adott a tanács az új szövetkezetek­nek. Arra, hogy legyen a közösnek takarmánya. De nem kaszálták meg, felé se mentek. Zsiga bácsi nya­kába vette megint a falut. Járta az utcákat. — Ne gyérekeskedjetek, emberek. A jószágnak, amit az ősszel összeadtok majd, enni kell a télen. Mentek. Nem is annyira a közösért még, mint csak azért, ne járkáltassák már Zsiga bácsit annyiszor ma­guk után. Ősszel megkez­dődött a munka az öt szö­vetkezetben. Nem is rosz- szul. Most megy a legrosz- szabban, pedig már egy szövetkezetben az egész falu. — Ez esz engem meg. Az, hogy nem tudnak ötről, a hatra menni. Sőt, még csak a négynél tartanak. Zsiga bácsi ta­nácsülésre készül, a mező­gazdasággal foglalkoznak. — Mit mondjak majd?• Hát mit tudok mondani a szövetkezetről? ötvenöt éves, Sokkal többnek látszik. — Amilyen gyermekko­rom, meg életsorsom nekem volt... Jogi könyvek, folyóiratok az asztalán. Kell a tanács­munkában. A tanfolyamok, a továbbképzések, meg az évtizedes gyakorlat után is. Irodájának nincs előszobá­ja. A folyosóról jönnek be hozzá az emberek. — Zsiga bácsi, hogy is van az a mi kertünk ügye? — Zsiga bácsi, telefonál­jon már át Roffra, a víz­ügyre. Egyre többen bácsizzák; Hát bizony, a gyerekek férjhez mentek, megnősül­tek. Kicsi falu az övék. Szép falu a Tisza gátolda­léban meghúzódva. Szép a gát teteje, jó sétálni rajta. Zsiga bácsi sétál a gát te­tején. Köszöntget a ker­tek alá. — Jő emberek laknak Ti- szaburán. Szerelik a mun­kát, egymást. És szeretik a tanácsolna« küket... Nem véletlenül, Borzák latot TISZA-PARTI CSENDÉLET

Next

/
Oldalképek
Tartalom