Szolnok Megyei Néplap, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-24 / 96. szám

NEM NÁLUNK TÖRTÉNT A „Heilbronner Stimme” című nyugatnémet újság­ban jelent meg a következő hirdetés: „Köszönetiinket fejezzük ki a heilbronnei lányoknak, ragaszkodásu­kért és irántunk tanúsított gondoskodásukért. Értették a módját annak, hogy elfe­ledtessék velünk fáradsá­gunkat és vesződségünket. A búcsú Heilbronne-tól és szépeitől mély szomorúság­gal tölt el minket. Az álla­mi műszaki főiskola végzett hallgatói. Heilbronne.” Mint Heilbronne-i tudó­sítónk közli, sok ottani kis­lány megkönnyezte a nem mindennapi istenhozzádot. Egyikük meg is jegyezte nagy bánatosan: — Hajjaj, ez a mi sor­sunk. A férfi olyan, mint a rossz fog. Míg megvan, nem egyszer okoz fájdalmat, de mikor megszabadulunk tő­le. mégis mégis nagy űrt hagy maga után. (t.) Kezdődik az IBUSZ 1nrí»<a«»<>»on — Ha még egy üdvözlőlap ot írsz, gyalog megyünk a határig. Egyenlő mértékkel Amint tudomására hozták a súlyos mulasztást, Mancsa And­rás hivatalíőnök haladéktalanul hozzálátott a felelősség megál­lapításához és kiderítette, hogy két beosztottja, Péter és Pál részéről hatásköri felelőtlenség történt és hogy mindketten hajszálnyira ugyanazt a hibát követték el. Kirívóan tisztességes ember lévén, akit háztömbszerte csak úgy emlegettek, mint az „Igaz­ság Mancsát”, habozás nélkül úgy döntött, hogy az elköve­tett mulasztás arányában, tehát egyenlő mértékkel mérve bün­teti meg Pétert és Pált. Szemé­lyes utasítására a karbantartó műhely soronkivül elkészítette az egyenlő mértéket, és amint behozták a szobájába, a hlva- talfőnök maga elé rendelte két megszeppent munkatársát. Már mérni akarta őket az egyenlő mértékkel, amikor megcsörrent a telefon. — Itt Pattantyús beszél a központból. Örömmel tudatlak, hogy kiverekedtem a beruházá­si keretek bővítését. — Hálás köszönet — sóhajtott fel Mancsa. Eszébe jutott, hogy Péter kartársat meleg szavak kíséretében éppen Pattantyús ajánlotta be a vállalathoz. Ez bizony elég kellemetlen, de hát első az igazság! Péter ugyanúgy hibás, mint Pál, gyerünk azzal az egyenlő mér­tékkel! Mielőtt azonban használhatta volna az egyenlő mértéket, új­ból megszólalt a-telefon. A vo­nal túlsó végén egy másik köz­pontból Talabér jelentkezett, ugyancsak kedvező hírrel. — Kimondhatatlanul boldog vagyok! — rebegte a hivatal­főnök meghatottam és csak egy icipicit rezzent össze, mert felrémlett előtte, hogy ezt a Talabért gyermekkori barátság fűzi Péter apjához. Becsületére legyen mondva, rendíthetetlen lélekkel lépett közelebb Péterhez és Pálhoz, kezében az egyenlő mértékkel. Harmadszor is csörrent azon­ban a telefon. A harmadik, fő­központból Pongrácz kartárs hozta az ámuldozó Mancsa tu­domására, hogy őt szemelték ki a fél éves külföldi tanul­mányútra. Az a Pongrácz, aki állítólag Péter mamájának el­ső. leánykori szerelme volt és még mostanában is mindig tiz szál piros rózsát küld a szüle­tésnapjára. — Pattantyús után Talabér. Talabér után Pongrácz! — merült el gondolataiba Man­csa. — Győzzön az igazság. Egyformán bűnhődjék Péter és Pál! Magasra emelve az egvenlő mértéket, — megingathatatlan léptekkel közeledett az ítéletre várókhoz és elhatárolta, hogy­ha ismét csengene a telefon, fel sem veszi a kagylót. A telefon néma maradt, de valahonnan. nagyon-nagvon magasról, felzengett egy cso­dálatos zengésű basszus. — Bizony, mondom néked. Mancsa András, ha kedvemre cselekszel, tárva lesznek előtted a mennyek kapui! Mint villám cikázott át a hi­vatalfőnök agyán, hogy hiszen Péter egyik nagybácsija hitté­rítő volt a Tüzföldön, márti- romságot is szenvedett — Legyen meg a te akara­tod! — suttogta megtörtén és az egyenlő mértéket bevágta íróasztala legalsó fiókjába. K. A. Takarékosság Nem vagyunk mi nehéz- fejű emberek. Világosan megértettük, hogy takaré­koskodni kell, mert ezt kívánja a vállalat és « népgazdaság érdeke. — A telefont csak a leg­szükségesebb esetben hasz­náljuk! Valahányszor a telefon felé nyúltam, mindig hirte­len visszakaptam kezemet a hallgatótól. Nyomatékosan feltettem magamnak a kér­dést, szükség van-e erre a beszélgetésre? No, de mi lesz így a pri­vát beszélgetésekkel? Min­den esetben egy forint a perselybe, amit kurtán be­csületperselynek neveztünk el. Ragyogó ötletre világo­sodtam. Átmentem a forgácsoló­ba. Firnájsz Sanyi készsé­gesen bólintott, amikor megkérdeztem, hogy meg­enged-e egyetlen beszélge­tést. Mert az iker negyed­órája nem teszi le a hallga­tót. Beszéltem az asszony­nyal, majd tovább indul­tam és az anyagraktár te­lefonján felhívtam a lá­nyomat Bezerédi Muki na­gyon szívesen megengedte. Az ultipartnert a motorsze­relőéből hívtam fel. De­hogyis volt ellene kifogása Molnár Kálinak. Micivel egy édes negyedórát csa­csogtunk az ezerkettöszáz- haton. Ez tudniillik az üzemgazdasági csoport te­lefonja. Láng Joci szó nél­kül beleegyezett a beszélge­tésbe. Boldog voltam. Egy fillér nélkül megúsztam mind a négy hívást. Szó nem érheti a ház elejét. Nem fér két­ség a takarékosságomhoz. És ahogyan boldogan mentem vissza a műhelybe, meglepetéssel láttam, hogy Firnájsz Sanyi Láng Joci telefonján beszél. Molnár Káli az anyagraktár tele fanját használja. Láng Joci a motorszerelde készüléké­nek a hallgatóját markolja és közben csücsörögve mondja. Mucikám. tied az életem! Az irodám ablakán ke­resztül láttam, hogy Beze­rédi Muki az én számomon beszél. Türelmesen vár­tam az ajtónál, míg befe­jezte. Az indokolt kérdést leol­vasta az arcomról és rög­tön válaszolt is. — Ne haragudj, öregem!. Elromlott a vonalam. r 16- lagos beleegyezéseddel 'el­hívtam a feleségemet. Szói'al takarékoskedva telefonhívásodban. Rossi Károly művé**»» Jtidéken — Énekein! nem tud, de ezzel a dekoltázzsal azért elnézegeti az ember.,.

Next

/
Oldalképek
Tartalom