Szolnok Megyei Néplap, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-11 / 59. szám
!••#. március 1L SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Az ideológiai irányelvek vitája a járműjavítóban Nem az. irányelvekhez kerestek példákat, hanem az eseményeket, a megnyilvánulásokat vizsgálták, elemezték az ideológiai irányelvek tükrében, a járműjavító üzemi párt-végrehajtó bizottság egyik legutóbbi ülésén. S ha nem is olyan minden irányba kiterjedő, szerteágazó felmérés volt ez, mégis összesítette az üzemben ma legelevenebben ható nézeteket, a gyenge pontokra irányította a figyelmet. Sok vita lezajlott az üzemben például arról, hogy az osztályharc fő területe most a gazdasági építőmunka. Voltak, akik ebből azt a következtetést hangoztatták, már nem olyan fontos az osztályharc, s így nem kell a politikai tanulás, tehát a pártoktatást sem kell olyan szigorúan venni. A vb úgy ítélte meg, hogy ez a vélemény bár aránylag sok embert foglalkoztatott, azért is. De 1965-ben is nyolc fiatal technikus ment el a vállalattól, mert bár itt tanultak, itt végezték el a technikumot, a most érvényben levő szabályok szerint nem léphettek előbb a szakmai ranglétrán. Arra sincs mód az üzemben, hogy aki mint betanított munkás tíz, tizenöt évet lehúzott például a bognár szakmában, ennyi idő után szakvizsgát tehessen. Ez pedig ösztönző lenne az emberekre. a józan itélőképességűek nem adták át magukat ennék a „könnyítést” hozó elképzelésnek. Az időközbeni vitákban azok „győztek”, akik nem az osztályharc megszűnéséről, hanem annak j ólészt gazdasági területén való érvényesüléséről beszéltek. A dolgozók többsége érti is ennek jelentőségét. Erre utal az is, hogy a marxizmus—leninizmus középiskoláját megkezdő ötvenkét hallgató közül harmincnyolcán félévkor beszámoltak. A pártoktatást sokkal inkább befolyásolta az emberek áthelyazgetése, a szakmai eltolódások. A VII/B osztályon például jelentős átcsoportosítás volt, s ez nem volt jó kihatással az ősszel jól megszervezett szemináriumokra. Tapasztalható viszont egy nem mindennapos vonás: vannak, akik a szemináriumokon jól politizálnak, jól vizsgáznak. De munka közben már sokszor egy követ fújnak azokkal, akikre könnyen hatnak a téves vélemények. Sokszor épp ezek a szorgalmas hallgatók továbbítják azokat a taggyűlésekig. Ez nem is volna hiba, ha mint cáfolásra váró véleményeket emlegetnék, de előfordul, hogy mint a maguk álláspontját tárják ezt a taggyűlés elé. Ilyen például az az eléggé meggyökeresedett szemlélet, hogy akkor érvényesül a párt temető szerepe, ha a legkisebb vezetői poszton is csakis párttagok vannak. Az alapszervezetekben lezajlott beszélgetések, viták azt bizonyítják, hogy ezzel sokan nem is a párt politikája érvényesülésének féltését fejezik ki, hanem azt gondolják: ha ez így lenne, nem kellene annyi ellenőrzés, annyi segítség, kevesebb lenne a pártszervezetek feladata, frundeti sokkal simábban menné. Ezt a nézetet csak erősíti'a pártonkívülieknek az a jóhiszemű, de időnként eltúlzott aggódása, hogy amikor valahol valamilyen zökkenőt tótnak a munkában, a párttagoknak mondják: miért engedi ezt a párt; mit csinálU-k, ha ezt sem tudjátok megakadályozni, vagy: miben segítetek, ha ebben sem. E vélemények elítélése közben önkritikára is késztették egymást a végrehajtó bizottság tagjai. Van valóban több olyan dolog, amit nem szabad elnéznünk — mondta Tóth Imre. — Többek között azt, hogy drága alkatrészeket, amelyeket az időjárástól is óvni kellene, dróthálók mögött őrzünk. Olyan anyagok pedig, amelyak bírják az idő viszontagságait, fedett, zárt helyen vannak. Csak azért, mert azokat előbb már elraktározták. Ezeket a jogos észrevételeket továbbítanunk kell az illetékes gazdaságvezetőkhöz. Majoros László, Maglódi Gyula és Kiss Béla véleményük kifejtésében az irányelvek egyik alapvető kitételéhez kapcsolódtak: — figyelmünk középpontjában a munka termelékenységének növelése áll. Be kell vésni az emberek tudatába, hogy csakis ezáltal teremtődnek meg a jobb élet feltételei. Ezért mi sürgetjük az embereiket — mondták —, hogy tanuljanak, képezzék magukat, hogy nagyobb hozzáértéssel, jobban tudjanak dolgozni. Sokan tanulnak A „legkényesebbu kérdés, ami most az üzemieket foglalkoztatja, a bérrendezések és jutalmazások. Egyesek mártírkodva, mások munkatársaikat tüzelve szívesen csinálnak mérleget és „kimutatják”, hogy a párttagok hátrányban vannak, ha fizetésemelésről vagy jutalmazásokról van szó. Az üzemi párt-vb határozottan fellép ennek hangoztatása ellen. Oktalan dolog az ilyen viszonyítás és eltereli a figyelmet a legfontosabbakról. Arról, hogy bár a szocialista brigádmozgalom jó hatással van a munkafegyelem erősödésére, 1965-ben mégis 4100 óra volt összesen az igazolatlan távolmaradások, késések ideje. Ez ellen kell szót emelnünk elsősorban — hangzik a vb által elfogadott beszámolóban. — Ugyancsak állást foglaltak abban is: a fizikai dolgozók gyakran tapasztalják, hogy a műszakiak nem szervezik meg pontosan a munkát, nem tartják és tartatják be pontosan a technológiai fegyelmet. A gyakori nemtörődömség az 1965-ben előforduló 232 baleset és az amiatt kiesett 4168 óra kiesésben nagy szerepet játszik. Ha ezekről is beszélünk, látni fogják a dolgozók, hogy melyek azok az alapvető szempontok, amelyeket az emberek munkájának elbírálásakor nem szabad kifelejteni. A járműjavító üzemi párt vb-nek tagjai jól ismerik a helyi körülményeket. Még sincs könnyű dolguk — a kiemelt néhány kérdés is mutatja, amikor arra szánják magukat, hogy saját körülményeiket az irányelvek tükrében nézzék. Sok vita, tanakodás után alakul ki állásfoglalásuk. De a törekvés, az akarat nagy segítőtársuk. Borsi Eszter Á villanygép mellett Nem a megszokott, a fülnek oly ismerős zörej tölti be a helyiséget, hanem hol felerősödő, hol halkuló zaj. Aszerint, hogy a tíz villanyvarrógép közül éppen mennyit indítanak abban a pillanatban. A lányok, s az asszonyok — akik közül nem is egy már évtizedek óta taposta a varrógépet —, most ismerkednek az új technikával. — Majdcsak megszokjuk már. Nekem annyiban könnyebb, hogy ha régebben is, de dolgoztam ilyen géppel. Nem ismeretlen, csak szokatlan, mert 6 Mostanság számos termelési tanácskozás volt az Alföld olajiparában. Meghallgatva a dolgozók felszólalásait sok olyan apróságra bukkantunk, melyek bizony nem szívderítőek. A kőolajtermelő vállalat haj- dúszoboszlói üzemegységének vezetője elmondta, annyi joga sincs, hogy néhány ív papírt, indigót vehessen. Pedig nehéz kivárni, míg a központ juttat. Súlyos milliókat rábíznak, de néhány forintot nem. És ebben igaza van, mint- ahogy azoknak a munkásoknak is, akik sérelmezik a kiküldetési díj késedelmes elszámolását. Elmennek néhány napra, a maguk pénzéből előlegezik a költségeiket, majd visszatérésükkor kiállítják útiszámlájukat. Joggal elvárhatják, hogy a vállalat nyomban, vagy legalábbis rövidesen fizessen. Ám erre csak egy-két hónap múlva kerül sor, mert ezt is központilag, Szolnokon intézik. Csuda tudja miért, hiszen például a fúrási üzem telephelyei kapnak ellátmányt s abból egyenlítik ki a dolgozó útiszámláját: tehát meg lehet oldani. A termelő vállalatnál éve, amióta tagja vagyok a szövetkezetnek én is lábbal hajtott gépen varrtam — mondta Szabó Endrén». — S a többiek? — Egyedül Gönczi Rózsi nem félt az új géptől, de az első nap mégis sokat bajlódtunk. Ha elszakadt a cérna, vagy spulnizni kellett, volt aki hozzá se mert nyúlni. Ha pedig a kelleténél jobban ránehezedett a tób a gép talpára, s az váratlanul felbúgott ijedten kapták fel a kezüket az asszonyok a varmivalóról. — Biztattam őket, magyaráztam, segítettem, mert csak nem marad szegy enazonban mit sem törődnek azzal, hogy ez a panasz évek óta. És azzal sem, hogy Pusztaföldváron hatvan ember mosdik egy lavórban, másutt nincs rendes ivóvíz, munkaruha... S hogy a fúrási üzem se maradjon ki, megemlítjük, hogy a szegedi üzemegységben a dolgozók nem kapják meg rendesen a szappant, az orosházi bányászok a védőkesztyűt és ruhát. Sorolhatnánk azokat a példákat, melyek bizonyítják, nem gondoskodnak kellő körültekintéssel az emberekről. Úgy látszik ezek az apróságok már fel sem tűnnek az illetékeseknek. A bányász szakszervezet területi bizottságának titkára is ezen a véleményen van. Sőt állítja, hogy már számtalanszor megegyeztek a vállalat vezetőivel az útiszámla ügyben, s más munkásellátási problémák megoldásában. Mégsem lett ebből semmi: évek óta száll a panasz az alföldi olajbányászok szájáról, de sehogy sem talál nyitott fülekre. Azaz igen, de — mint mondani szokás — az egyik fülön bemegy, a másikon kimegy... Meddig? Meddig?! — f —p ben a brigádunk, hogy fél az újtól, a jobbtól. Elvállaltam a rolnizást, ami eléggé igényes munka, mégis szépen haladok vele. Még csak egy hete dolgozunk villanygépen, de már nem érzem fárasztónak a délutáni műszakot. Korábban szinte mindig olyan fáradtam értem haza, hogy hajnalig sem aludtam el. A villanyvarrógép mellett sok fizikai erőt takarítunk meg. — A kereset is több lesz7 — Remélem. Ha már meglesz a kellő gyakorlatunk, biztosan növelni tudjuk a teljesítményt ezekkel a gyors gépekkel. Azért beszélek többes számban, mert szalagon dolgozunk, s ha valakinél elakad a munkadarab, a többit is hátráltatja Ami a keresetet illeti eddig sem volt okom panaszra. Mint bedolgozónak is ezer forint körül volt a havi jövedelmem, tavaly április óta pedig itt a műhelyben 11 ezer forintot kerestem. Számításom szerint nyereségrészesedésként is kapok 800—900 forintot — Mire költi? — Lányos mamának könnyű erre válaszolni. Két tónyom van. Ilonkám harmadikos gimnazista. Neki tavaszra orkán kabátot, terliszter kiskosztümöt szeretnék vásárolni. A kilencéves Katinak is több mindenre szüksége van, s nála azt is respektálnom kell, hogy a házi munkában ő segít többet és a férjem. — Szükségem van a csatád megértésére, segítségére, mert a munka mellett tanulok is. Kislány koromban a nővéremtől lestem el a varrás tudományát, most viszont alkalom adódott a szakmunkás bizonyítvány megszerzésére is. A kisújszállási Háziipari Szövetkezet vezetői így egészítették ki Szabó Endré- né szavait: ez a kerek arcú, mosolygós asszony nemcsak azzal szerzett elismerést, hogy gyorsan, precízen dolgozik, hanem segítőkészségével, derűs optimizmusával is. Ha sürgős export munkát készítenek, vág. igényesebb, nagyobb figyelmet kívánó bébi és gyermekruhát varrnak így biztatja társait: — Nem fogott még ki mi rajtunk semmi, ezt is megcsináljuk. S való igaz, hogy amit Szabóné és társai kiadnak a kezükből, az itthon és külföldön is növeli a szövetkezet hírnevét. N. K. Néhány milliót igen, néhány ív papírt nem 1 A bocicukrász ____ é s a lányok Tavaszi történet A bogárműhely előtt három férfi ült a malomkö- vön. Cigarettáztak, tűnődtek. A levegő tele volt tavasszal. Zsibbasztó, lustíto napfény zuhogott rájuk. A malomkő fénylő szürke teteje fellangyosítva adta vissza a fényt. A hatalmas mészkőkorong még negyvenötben került ide, mikor a kastéllyal együtt az urasági malmot is széjjelverte a nép. Azóta félig lesüppedt a földbe. Oldalára körös-körül zöld moha telepedett. De a tetejét simára ülték. A bognárműhelynek sok vendége szokott lenni. A műhely előtti forgácsot ellepték a méhek. Zizegő duruzsolással futkostak a kis állatkák a fűrész- pordombon. Nyüzsögtek rajta. Szívták a forgács enyv-levét. Az öregek, akik a ma- lomkövön ültek, áhítattal nézték. Sok méh volt ott. Sok elrepült, még több jött helyette. Mozgott tőlük a fűrészporos-forgácsos hegy. — A méhecskék megérzik a tavaszt — mondta az öregek egyike. Hirtelen kivágódott a műhelyajtó. Nagy hangos csacsogással három lány rontott ki rajta. Csicsergésükkel, vidámságukkal gyorsan megtelt a csendesség is, az udvar is. Borjúnevelő lányok. Nem is falubeliek. Ügy járnak át a szomszédos településről. Jól ismeri már őket mindenki. Egész télen ki se mozdultak a pihenőből, olyan fá- zósak. Az istálló végében van a pihenő. Három ágy- gyal, egy kecskelábú deszkaasztallal, kokszkályhával. Ott teleltek ki a bor- j ászlányok. Most mintha nem Is ők lennének. Ügy hancúroz- nak. Olyan lengén is öltöztek. Gumicsizma, kék munkaköpeny van rajtuk. Ezt a szövetkezet vásárolja minden évben a borjúgondozóknak. Nagyon könnyedén szökkennek a lányok Nem jönnek egyedül. A bognár jár a nyomukban. — Halljátok-e lányok? Na, ki akar férjhezmenni? A három csintalanból egyszerre buggyan ki a jókedv. Csak úgy bugyborékol a nevetés hangosan, egészségesen belőlük. A legnyelvesebb vág vissza közülük. — Nehogy magát kínál- gassa már itten. Mert akkor már inkább az örök szüzesség. Ezen megint felcsattan a nevetés. A három öreg is felderül a malom kövén. A másik két lány nem igen szólalt meg. Inkább csak nevetéssel, hangos, gúnyos kacagással támogatták társukat. De a bognárnak is segítője támadt A takarmányozó bejáratánál megjelent Miska, a fogaitos. A nevetés, a hangoskodás, a feleselgetés csalta ide. Rögtön be is avatta magát — Hej, széplányok! Ki ad nekem puszit, ahhoz megyek el estére. Mindannyian a hang irányába fordultak. Megint csak a nyelves forgatta a szót. — Kinek kellene a puszid, te sdlólovag. Utalás volt ez arra, hogy Miska ruhája bizony tele- szívja magát nanközben. erjedt silótakarmányszag- gal. De most senki nem neheztelt meg semmiért. Valami könnyedség. pajkos- ság, vidámság vibrált a levegőben. Érezték. — Na, csak nem féltek a közelembe jönni? — Ki félne tetőled, bocicukrász? Magam ellátom a bajod. Gyertek lányok! A lánycsapat sebtében vágtatva futamodott a ta- karmánvos irányába. Nem kerülgették a sarat se, a közepébe csapódtak, ha ép- oen az útjukba akadt. — Elő] a szővezér. a dundi szőke haladt. A bognár őrá mutatva jelezte az őre. gekhez fordulva. — Nagy szája van... De derék lány amúgy... Na most mi lesz a Miskával? Miska ugyanerre gondolt. Ott állt a futó lányokkal szemben és nem tudta, mi is történik, ha ideér a három viháncoló. Pontosabban csak az első. A másik kettő lemaradt a kút melletti pocsolyánál. A gömbölyű szőke gyorsította az iramot. Éppen két lépésre toppant meg a legény előtt. — Jaj — mondta, a futástól fáradt apró, pihegő lélegzeteket véve. És abban a pillanatban nagy tanácstalanság szakadt rá. Állt és nem tudta, mihez kezdjen. Vissza se mert most már fordulni. Csak állt megkövültén. A fiú is meglepetten, félszegen bámulta a lányt. Nagyon megkomolyodtak mind a ketten. A fiúval szemben volt a lány. A napfény leöntötte az arcát, a ruháját, még a gumicsizmáját is. így a ragyogásban nagyon szénnek tűnt. A lány lesütötte a szemét. De a férfi kontúrjait földreiránvított tekintetével is nagyon iól kivette. Dra- bális. mozdulatlan és mozdíthatatlan óriás zárta el előle az utat. Vagy csak ő látta ilyen óriásnak? Nem értették, mi történt velük. Hallgatag, szólni nem tudók lettek. Mind a ketten akartak valamit mondani. De egyiknek se nyílott ki a szája. Előbb a lány vörösödött, pirosodott bele, aztán a fiú. Minden nagyon átforrósodott körülöttük. A lány tudott szóhozjut- ni először. Kapkodva a torokégető levegőt. — Hát... hát akkor én visszamegyek... — Jó — hebegte a fiú. Pedig éppen nem ezt akarta mondani. A nagyon hangos, nagyon vidám, feltűnően csicsergő lány megcsendesedett. Bátortalan léptekkel imbolygott vissza. A másik kettő megtorpant előtte. — Egymásra néztek. Furcsál- kodva kérdezte a tekintetük. mi lehetett közben? A malomkövön még mindig ott ültek az öregek. Elfordították a fejüket. A dongó, mászkáló, nyüzsgő méhsokaságot figyelték újra. Megbékéltséggel így szólt eevikük: — Régi igazság, a mé- ^“^kék megérzik a tavaszt. Borzák LaJaa
