Szolnok Megyei Néplap, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-30 / 75. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. március 30. Feloszlatták Sukarno háziőrségét Djakarta (MTI) A Pantja Sila Front nevű indonéz jobboldali politikai szervezet, amely nyolc pártot tömörít, hétfőn nyilatkozatban jelentette be, hogy „próbaidőt ad” az új kormánynak, amelyet támogatni fog, bár „nem tükrözi a nép óhaját”. A front vezetői hétfőn megbeszélést folytattak Suharto hadseregügyi miniszterrel, i ezután adták ki közleményüket. Mint az AP hírügynökség jelenti, az új kormány megalakítását követő órákban a hadsereg erőteljes biztonsági intézkedéseket tett, nehogy újabb tüntetéKedden délelőtt Párizsban Brosiónak, a NATO főtitkárának elnökletével összeült az Atlanti Tanács. A délelőtti ülésen George Ball amerikai külügyminiszterhelyettes — nyugad jelentések szerint — kormányának vietnami politikáját fejtegette. Délután a NATO katonai struiktúráját érintő francia elhatározásról beszélt a 14-es bizottságban (állandó képviselők, Franciaország nélkül). Miután De Gaulle francia elnök tájékoztatta a tagállamokat, hogy néhány hónapon belül kivonja a francia alakulatokat a NATO fennhatósága alól, és ezzel egyidőben inFemando Castiella spanyol külügyminiszter vacsorát adott nyugatnémet kollegája tiszteletére. Castiella pohárköszöntőjében utalt arra, hogy Nyugat- Németországnak nagy nehézséget. jelentene, ha Spanyolország nem engedélyezné a Beja-i támaszpontra tartó nyugatnémet gépnek az átrepülését az ország felett. Spanyolország nem tekinti magától értetődőnek, hogy ilyen jellesek robbanjanak ki. Djakarta utcáin ismét fegyveres őrjáratokat látni. — Machmud tábornok, Djakarta katonai körzetparancsnoka hétfőn bejelentette, hogy a helyőrség megakadályoz minden tüntetési kísérletet. Az AP tudósítása szerint a szélső- jobboldali diákszervezetek még a kompromisszumos kormánnyal sem elégedettek. Bejelentették, hogy feloszlatták a Tjakrabirawa ezredet, Szukamo elnök háziőrségét. Az alakulat katonáit más alegységekbe sorozzák be. tézkedéseket helyezett kilátásba a külföldi támaszpontok és katonai egységek eltávolítására, a N ATO-vezetést az eljárási és átszervezési kérdések foglalkoztatják. A francia döntésnek megfelelően a Shapenek, a szövetséges erők európai főparancsnokságának is el kell hagynia Párizst. Erre egy éven belül kerül sor. Richard K. O. Milley, az Associated Press szemleírója úgy értesült, hogy a történtek után Amerika ki fogja kényszeríteni az Észak-Atlanti Szövetség párizsi politikai központjának elköltözését is. gű kedvezményt nyújtson egy katonai szövetségnek, amelynek ő maga nem tagja, mindamellett hajlandó tárgyalásokat folytatni e kérdésről. A NATO-val kapcsolatban kijelentette, hogy az európai stratégiai helyzetben bekövetkezett változások megkövetelik az európai védelmi rendszer felülvizsgálatát. Az új védelmi tervekben Spanyol- országnak fontosságához méltó szerepet kell kapnia. Lemondott és elmenekült az ecuadori junta Az egy hónapja tartó heves és sokszor véres ecuadori tüntetéseik kedden meghozták gyümölcsüket: lemondott a hatalmat bitorló katonai junta, tagjai elmenekültek. Az ecuadori fegyveres erők főparancsnoksága közleményben jelentette be, hogy a maga részéről támogatja a lemondást „a béke és a további vérontás elkerülése érdekében”. A junta helyét az ország politikai pártjai által kijelölt elnök veszi át Amerikaiindiai tárgyalások Johnson elnök és Indira Gandhi indiai miniszterelnök között hétfőn megkezdődtek a hivatalos tárgyalások. Az üdvözlő fogadás alkalmából Johnson elnök arról biztosította az indiai kormányfőt, hogy az Egyesült Államok erőfeszítéseket fog tenni India nagy problémáinak megoldására. Az elnök javasolta Indira Gandhinak: tárgyalják meg a délkelet-ázsiai problémákat, annak hangsúlyozásával, hogy India különleges szerepet játszik a világ e térségében; India és Pakisztán kapcsolatait, az indiai kormány sürgős gazdasági és szociális problémáit, az indiai gazdasági élet stabilitásának kérdéseit Az Indára Gandhi tiszteletére adott vacsorán Johnson elnök 300 millió összegű indiai—amerikai alapítvány létesítését javasolta, az oktatásügy, a tudomány és a kutatómunka fejlesztésére Indiában. Quaison-Sackey Ghana volt külügyminisztere az ENSZ-közgyűlés volt elnöke visszanyerte szabadságát. Rokonai hétfőn megerősítették, hogy a volt külügyminiszter háziőrizetét megszüntették. Magát Quaison-Sackey-t senki Leszerelési értekezlet A genfi leszerelési értekezlet kedden délelőtt megtartotta 252. munkaülését. Nyugati hírügynökségi jelentések szerint Roscsin, a szovjet delegáció vezetője elutasította azt a módosító indítványt, amelyet az amerikai küldött egy héttel ezelőtt terjesztett be az atomfegyverek további terjedésének megakadályozását célzó szerződéstervezethez. A szovjet küldött rámutatott: az amerikai módosítás kétértelmű, és olyan kibúvókat tartalmaz, amelyek révén nyugati országok, Így például Nyugat-Németor- szág, atomfegyvereket szerezhetnek be, holott ilyenekkel nem rendelkeztek, mielőtt katonai szövetségre léptek. A szovjet delegáció arra a határozott következtetésre jutott, hogy az új amerikai verzió nem akadályozza meg az atomfegyverek további terjedését, • az amerikai szerződéstervezet ebben az új, módosított formában sem fogadható él egy szerződés alapjául. EN3Z- hatórojsat a háborús bűnös.król Az ENSZ emberi jogok bizottsága hétfőn határozatot fogadott el a háborús bűnösöknek és azoknak a személyeknek az ügyében, akik bűncselekményeket követtek el az emberiség ellen. A határozat felszólítja az összes államokat, tegyenek határozott intézkedéseket annak érdekében, hogy letartóztassák, kiadják és megbüntessék a háborús bűnösöket és ne szabjanak meg semmiféle elévülési határidőt ezekkel a bűnökkel kapcsolatban. sem tudta felkeresni, hogy meginterjúvolja. Quaison-Sackey-t azután bocsátották szabadon, hogy megállapították róla: — „Nkrumah volt elnök politikáját saját lelkiismerete ellenére hajtotta végre”. Összeüli az Atlanti Tanács Schröder Madridban Szabadon bocsátották Quaison Sackeyt Napalm,gáz írto: AJekssej Lentyev alezredes, az APN katonai szemíeirója A távlati jelentések hírűi adják: Az amerikai agresz- szorok isimét mérgező harci anyagokat használtak Dél Vietnamban. Számos öreg, nő, gyermek, vesztette életét... Ezek a hírek már nem lépők meg a világközvéleményt. Ma már a földkerekség minden népe tudja, hogy az amerikai gyilkosok szörnyű bűncselekményeket hajtanak végre Dél-Viet- nam földjén. Ámde távolról sem minden szabadságszerető nép előtt világos az, ami a legfőbb: az amerikai intervenciósok afféle katonai gyakorlótérnek használják Dél-Vietnam területét Ott próbálják ki legújabb fegyvereiket köztük a mérgező harci anyagokat és gázokat. A délvietnami hazafiak ellen viselt szennyes háborúban méri le a Pentagon a harmadik világháborúra való felkészültségét. Március 9-én McKlousky az amerikai külügyminisztérium szóvivője beismerte, hogy az amerikai alakulatok Dél-Vietnamban vegyi fegyvert vetettek be. Kijelentette, hogy az amerikaiak vegyi eszközökkel pusztítják el az utak, a vasútvonalak. a csatornák mentén, valamint a partizánol-- feltételezett állásai körül a fák lombjait. A szóvivő beismerése szerint a vegyi eszközöket széles körűen felhasználják a termés elpusztítására is. A speciális készülékekkel felszerelt amerikai repülőgépek mérgező anyagokat permeteznek a rizsföldekre. „A háborúban az élelmiszec ugyanolyan fontos, mint a fegyver és a lőszer” — jelentette ki cinikusan a külügyminisztérium szóvivője. A dél-vietnami vegyi háború szervezőinek az a céljuk, hogy a felszabadító hadsereget megfosszák az élelmiszerektől, hogy éhhalálra kárhoztassák a parasztok millióit. Az amerikai imperial.s- ták a sokat szenvedett vietnami nép földjén ma azt művelik, amire még az őrjöngő Hitler sem szánta rá magát. Lábbal tiporják a nemzetközi jog általánosan elismert normáit, az emberi erkölcs és humanitás legelemibb elveit. A vegyi fegyver bevetésével Washington durván megsérti az amerikai kormány ünnepélyesen tett ígéreteit. A második világháború Idején, 1943. június 9-én Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke kijelentette: — Undort érzek arra a gondolatra, hogy valámely ország... ilyen szörnyű és embertelen fegyvert képes lenne vagy szándékozna az emberiség ellen felhasználni. Az ilyen fegyver bevetését az egész civilizált emberiség közvéleménye törvénytelennek minősítette. Washington önmaga igazolására azt hangoztatja, hogy a felhasznált gázok nem halálosak. Johnson elnök kijelentette, hogy ezek a gázok csak megkönnyezi étik az embert és megfájdítják a hasát. Az ilyen kijelentésekre helyénvaló egy amerikai közmondással válaszolni: „Mondja ezt a tengerészgyalogo soknak”l, amit nálunk így fejezhetnénk ki: „Mondta ezt a nénikéjének.”. Az amerikai gázok távoiról sem ártalmatlanok. Megtámadják az ember látószerveit, légzőútjait és emésztőrendszerét. Dr. Sy- del, a Harvard egyetem tanára hangsúlyozta, hogy a Dél-Vietnamban alkalmazott úgynevezett „nem ha- lásos gázok” az idős emberekre, a gyermekekre, vagy a legyengült szervezetre nézve halálosak. A Dél-Vietnamból származó nem teljes adatok szerint csupán 1965-ben 14 627 személyt ért károsodás a mérgező vegyi anyagok alkalmazása folytán, s közülük több százan meghaltak. Az amerikai intervenciósok 374 000 hektárnyi területen pusztították el vegyszerekkel a vetéseket. S ezt olyan civilizált ország műveli, amelynek kormánya minduntalan béketörekvését hangoztatja, amelynek vezetői csaknem minden beszédükben esKÜ- vel erősítik, hogy szeretik az istent és az emberiséget A földmű vessző vetkezetek keretében 36 szakcsoport IS ezer méhcsaláddal méhészkedők. A tavalyi esős, hűvös időjárás nem kedvezett a méhészeknek, a vártnál kevesebb lett a méz. Ám a termelési kedv nem hanyatlott. Az elmúlt Hetekben a szakcsoportok 18 vagon méz átadására szerződtek a helyt földművesszövetkezetekkel. A MÉSZÖV ezzel a mennyiséggel teljesítette a tervelőirányzatát. A mé' Készetekben egyébként mát megtették az előkészületeket a közelgő vándoroltatásra. [ apróhirdetések) ALLAS SZAKKÉPZETT szakács. vendéglő vezető — családi alapon kisvendéglőt átvenne, áthelyezés lényeges. Mikó, Debrecen. Eötvös u- 33_____ A Szolnoki Téglagyár üzemi yillany- szerelőt vesz felMEZŐGAZDASÁGI Gépjavító Vállalat autógénhegesz- tő és géplakatos szakmunkásokat vesz (el. Jelentkezni lehet 7-12 éráig a munkaügyi osztályon. Szolnok. VörBshadsereg útRUHAIPARI szakmában tártas dolgozó, — lehetőleg technikusi kénzettséggel. ló szervező készséggel vezető beosztásban azonnali elhelvezkedést talál. írásbeli ajánlatot .Jövedelem” jeligére a szolnoki hirdetőbe. A JASZBEREIN YI V arosgazdalkodasi Valiaiat telvesz egy tő magasépítő iparban i aratói építésztechnikust műszaki beosztásba- Érdeklődni lenet: Jászberény Hatvani ui S telelőn 96. Az EM. 44- sz- All- Építőipari Vállalat azonnal f e 1 v e s z — budapesti munkahelyesre — villanyszerelőket könnvű- geokezelőket (EM- vizsgával), kubikosokat és férfi segédmunkásokat Családfenntartóknak naoi 15— Ft. nem családfenntartóknak naoi 10— Ft különélés) diiat fizet. amennyiben vidéki lakásbe lelen- téssel rendelkeznek és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek haza- Munkásszállást és naoi kétszeri étkezést - térítés ellenében biztosít,. Tanácsigazolás és munkaruha szükséges- Továbbá felvesz - szeptemberi beiskolázással — kőműves, ács. vbszerel fl. hidegnadlé és oarkettás szakmában ioari tanulókat. 8 általános iskolai végzettséggel Jelentkezés levélben- Cím- Budapest. V- Kosutb Dalos tér 13—15 mttn- kaerőgazdálkodásA Mozaik és Cementüzem azonnali belépésre vizsgázott kazánfűtőt felvesz. Szolnok. Vé- ső u- 20___________ GYAKORLATTAL rendelkező víz-gázszerelő brigádvezető munkakörbe dolgozókat. továbbá tetőfedő — szigetelő szakmunkásokat (elveszünk- Jelentkezni: Szolnok megyei Tanács Epitésí és Szerelőipari Vállalatnál. Szolnok, Dózsa Gvörgv út 5- szám alatt kellÉPÍTŐIPARI technikust — lehet technikus házaspár la — belső tervezés és külső épitesvezetői munkakörbe keres a Kunmadaras és Környéke Építő Javító Ktsz. Kunmadaras. Kálvin u* 30- szám. _________ K ERTÉSZETBEN iártas. gyakorlattal rendelkező szakképzett kertészt keres Szolnok Városi Tanács VB Házilagos Építő CsODort- ia- Jelentkezés: Kossuth tér 9 számon. BEDOLGOZÓ varró és horgoló nőket felveszünk- — Szolnok megyéhez tartozók jelentkezhetnek. Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet. Szolnok, Magyar utca 14. szám.__________ Az ÉM. Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali (elvételre keres kőműves, ács. tetőfedő-szigetelő, hidegburkoló. bádogos. vasbeton- szerelő szakmunkasokat. valamint kubikos brigádokat- Jelentkezni lehet a vállalat közoontiában Szolnok. Adv Endre u- I17'c szám alattA JASZÁROK- SZÄLLASI Béke Tsz felvételre keres legalább 5—6 éves gyakorlattal rendelkező erőgép szerelőt azonnali belépésre. Díiazás megállapodás szerint. Felvétel esetén útiköltséget térítGYAKORLATTAT és képesítéssel rendelkező technikust vagy művezetőt felvesz a Szolnok Városi Tanács VB Házilagos Építő Csooortia Szolnok. Kossuth tér 9ADAai-VElLL GOMB-BEHÜZÓ géneket és alkatrészeket vásárolunk- Szolnoki Háziipari Termelő- szövetkezet, Szolnok. Magyar utca 14- számEGY Kékes televízió és egy 250 köbcentis • motorkerékpár eladó. Érdeklődni: Szolnok« Napsugár u. 22. sz. Bemáth MihálySZINT AI Jánosnál — Besenyszög. Petőfi u. 11 sz- alatt- 28 db lóminősé- gű fias birka eladóBONTOTT téglát vennék Szolnokon, vagy Szolnokhoz 50 kra-es távolságban- ..Azonnal fizetek" ieligére a szolnoki hirdetőbe. LAKAS KÉTSZOBÁS szövetkezeti lakást lakóbizottságon keresztül átvennék. ..Szövetkezeti” leiigére a szolnoki hirdetőbe_________ SZÖ VETKEZETI lakást lakóbizottsá- eon keresztül átvennék. ..Megegyezéssel” ieligére a szolnoki hirdetőbe. INGATLAN SZANDASZÖLLÖS. Kossuth u. 45- szál atti ház. nagy kerttel, sürgősen eladóGEPJARMC MAJDNEM úi Pannónia, oldalkoqsi- val eladó- Kunszentmárton. Szabadság út 33, vagy fmsz méteráru bolt. telefon: 185, GoldEGYEB A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Gépjavító Állomás asztalos részlege fűrészelés, gyalulás és egyéb famegmunkálás végzését vállalja 25— Ft-os óránkénti egységáron^ ____________ E GYEDÜLÁLLÓ idős személv vagy házaspár eltartását vállalnánk lakásért. — lehetőleg Szolnokon. „Gyermektelen házaspár” ieligére a kiadóhivatalba. Pályázat! Kőműves ács — állványozó szobafestő—mázoló szakmunkásokat felveszünk legalább 10 éves szakmai gyakorlattal, állandó munkára vagy meghatározott időre, azzal a rendkívüli lehetőséggel, hogy vállalatunknál azonnal pályázhatnak SZAKOKTATÓI MUNKAKOR BETÖLTÉSÉRE, Kecskemét, Baja, vagy Cegléd telephelyekre. Jelentkezés legkésőbb április 5-ig. E.M. Rács megyei Állami Építőipari Vállalat, ( Kecskemét, Klapka u. 34. Tizennyolc vagon méz