Szolnok Megyei Néplap, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-27 / 73. szám
IMfc március 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Fiatalok ■ ■■ ff ■ j o v o j e A NÉPLAP KÉRDEZ — VÁLASZOL: Laftonrcf Pál földművelésügyi minissfer Nagy Józsefné könnyűipari miniszter Veres József munkaügyi miniszter Most, a pályaválasztás idején melyik szülőt ne foglalkoztatná a kérdés, mi lesz gyereke sorsa, mire számíthatnak a közeljövőben, s mi lesz belőlük később. Még akkor is elgondolkoznak a gyerekek jö- vőjén, ha történetesen nincs a családban idén végző gyerek. Különösen érdekli most a fiatalokat és a szülőket a holnap, hiszen ezekben az években kezdenek kilépni az életbe a nagylétszámú évjáratokból kikerülő fiatalok. Ami a gyerekek középiskolai és egyetemi továbbtanulását illeti: itt ismeretes a várható helyzet, hiszen a parlament novemberi ülésén részletesen szó volt róla. Ismeretes, hogy a következő néhány évben nem emeljük a középiskolákba felvehetők számát, noha az általános iskolákban számottevően többen végeznek. Megmaradunk a közéviskolák évi 67—70 ezres létszámánál, egyrészt azért, mert középiskoláink befogadó képességét kime- rítettük, másrészt pedig azért, mert a népgazdaságnak munkásokra — mindenekelőtt szakmunkásokra — van szüksége. Mind az iparban, mind a mezőgazdaságban nagy- nagy igény mutatkozik a fiatal munkáskezekre. Ez olyan parancsoló körülmény, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. És nem változik a közeljövőben lényegesen az egyetemi, főiskolai felvételek keretszáma sem. Meg kell tanulnunk a felsőfokú tanintézetekben végzett szakemberekkel való .,takarékoskodást” is. Szükség van erre, hiszen egyetemeink. főiskoláink máris túlzsúfoltak, s azonkívül, hogv a hallgatók számának további növelése elkerülhetetlenül szinvonalsüllue- déshez vezetne, figyelembe kell venni itt is a névnaz- daság igényeit és teherbíró képességét. És mindez mégsem jelenti azt, hogy „behúztuk” volna a kapukat a tovább tanulni szándékozók előtt. Nem akarjuk letörni a tanulási kedvet — hiszen az előrehaladásunknak továbbra is záloga, — csupán megfelelő mederbe akarjuk azt terelni. Nem mondunk le arról, hogy a fiatalokat tanulásra buzdítsuk, de mondjuk, hogy tanulni munka mellett is lehet, nem utolsósorban szakmai ismereteket. A dolgozók tanulás iránti érdeklődését a szakmai iskolák, középiskolák felé igyekszünk terelni, mert ezt igényli mind sürgetőbben az élet. Ezek után kézenfekvőén felvetődik a kérdés: mi lesz ezekkel a gyerekekkel, ha szakmát tanulnak, megtalálják-e számításukat, boldogságukat az életben? Erre a fontos kérdésre kértünk választ három minisztertől. Azok cselekszenek okosan9 akik a mezőgazdaságban maradnak Loson czi Pál földművelésügyi miniszter: Nem túlzás azt állítani, hogy mezőgazdaságunk egész jövője jórészt attól függ, dolgozik-e termelő- szövetkezeteinkben, állami gazdaságainkban elegendő, jól képzett fiatal mezőgazdasági munkás. Köztudomású, hogy a falu szövetkezeti átszervezése óta fél- milliónyian hagyták el a mezőgazdaságot, vállaltak munkát az iparban. Ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége fiatal, vagy javakorabeli, munkabíró férfi. Az egyébként természetes dolog, hogy a gyors ütemben fejlődő ipar növekvő munkaerő igényeihez a falu is hozzájárul. Nálunk azonban a kívánatosnál nagyobb méreteket öltött ez a folyamat. A mezőgazdasági termelés gépesítése, általában a technika, a kemizálás térhódítása nem volt, s ma sem olyan gyors és nagyarányú, hogy ekkora elvándorlás ne okozna gondokat. Kárát látja az elvándorlásnak a mezőgazdaság, — végeredményben az egész népgazdaság. Ezért igyekszik elősegíteni a párt és a kor many, hogy a fiatalok számára Is vonzóvá váljanak a mezőgazdaság nagyüzemek. A közelmúltban születte!* olyan intézkedések, amelyek csökkentik a különbségeket a bérből és fizetésből élők és a tsz tagok szociális ellátása között. Ezek az intézkedések is azt a célt szolgálják, hogy a szövetkezeti parasztság élet- színvonala fokozatosan közelebb kerüljön a munkásokéhoz. És ezen a helyes úton haladunk tovább. — Ahogyan az ország anyagi lehetőségei engedik sor kerül a ma még meglévő többi különbség mérséklésére, megszüntetésére is. Mindez természetesen csak az egyik csoportját adja azoknak az okoknak, amelyek miatt a kelleténél többen mentek el a mező- gazdaságból. A fiatalokat csábítja az iparba a biztonságosabb kereset és az is. hogy ott korszerűbb eszközökkel, kedvezőbb munkakörülmények között dolgozhatnak. Ami a jövedelem biztonságát Illeti, az évről évre növekszik a tsz-ekben, s azon leszünk, hogy ebben a vonatkozásban is minél gyorsabban csökkenjen a különbség a tsz-tag és a munkás között. Ezzel egyidejűleg Igyekszünk felszámolni mező- gazdaságunk viszony'agos technikai elmaradottságát és gyorsítani a termelés korszerűsítését. A fiatalok elvándorlásának egyik okaként emlegetik azt is. hogy falun kevés a kulturális és szórakozási lehetőség. Való igaz. hogy Budapesten és más nagyobb városokban több az ilyen lehetőség. Mégis, azok, akik naponta járnak el falujukból valamelyik gyárba, vagy építkezéshez, nem sokat szórakozhatnak a városban sem, hiszen szabad idejük nagy részét elveszi a fárasztó utazás. Ha pedig albérletben vagy ágyrajáróként „laknak” valahol, akkor anyagi és egyéb akadályok miatt nem élvezhetik a város előnyeit. Persze a falusi fiatalok szülei sem nagyon biztatják fiaikat, lányaikat arra, hogy tsz-tagok, mezőgazdasági munkások legyenek. Bizonyos fokig érthető ez, hiszen az idősebb parasztemberek csak a régi paraszti életet ismerik, az újból még nem sokat tapasztaltak. Mi a holnap mezőgazdaságát, az abban való munkálkodást, s az abból fakadó szép, tartalmas emberi életmódot ajánljuk a fiataloknak. A csírái, az első hajtásai már megvannak a holnapi mezőgazdasági nagyüzemeknek, az ilyen falusi életmódnak. Biztosra vehetik a fiatalok, hogy nem hosszú idő múlva az lesz az általános, amit ma még csak néhány száz tsz-ben értek eL — S azok számítanak okosan, azok cselekszenek helyesen, akik ebbe az irányba fordulnak, akik nem hagyják el a falut, hanem a mezőgazdaságban akarnak dolgozni, megélni. A lányok is megtalálják helyüket Nagy Józseféé könnyűipari miniszter: Az elmúlt 10—12 év alatt a könnyűiparban végzett szakmunkások 80 százaléka nő. Az 1965—66-os tanévben a könnyűipar 35 szakmájában végző tanulók közül mintegy 5 ezer a leány. A szakmásító és egyéb *an- folyamokon — amelyekkel az a célunk, hogy a betanított munkásként elhelyezkedett, szakképzettség nélküli nőknek szakmát adjunk — több mint 20 ezer nő vett részt. — A könnyűipari középiskolákban, a textilipari és a °i- pőipari technikumokban a tanulóknak 32 százaléka volt leány, illetve asszony. Az idén 5100 ipari tanulót, köztük 4000 'eánytanu- lót várunk. Azzal is köny- nyítjük a 15 éves lányok elhelyezkedését, hogy évente kétszer is, februárban és szeptemberben indítunk szakmunkásképzést. Az ismert szövő-fonó szakiskolákon kívül újabb szakmákban is megindult a lányok képzése. A gyapjú- ipari üzemekben a műezö- vést, a ruhaipari üzemekben a női angol és férfi- ruhavarrást. a cipőgyárakban a cipőfelsőrész készítést tanítják. Az ipari tanulók bérezésében új kedvezmény, hogy teljesítménybérben foglalkoztathatják és a felnőtteknek megállapított bér kilencven százalékát kaphatják azok. akik négyes-ötös átlageredményt érnek el az utolsó félévben, illetve negyedévben. Ez a lehetőség nagy előnyt jelent a gyengébb anyagi körülmények között élő fiataloknak. Mindezek ellenére a könnyűipar vezetőinek évek óta legnagyobb gondjuk, hogy a legnagyobb szakmában, a textiliparban — mégpedig Budapesten és egyes vidéki városokban is — hiány van fonó- és szövőnőkben. Ennek oka elsősorban ipartelepítésünk, amely nagyon is függvénye anyagi lehetőségeinknek. Ezenkívül az is oka a munkaerőhiánynak, hogy iparunk bár „könnyűipar”, a fonás és a szövés nem a legkönnyebb munka. Szerepet játszhat ebben az is. hogy évek óta elhanyagoltuk az ifjúság munkaszeretetre nevelését, nem ismertettük, szerettettük meg a nehézségek leküzdésének örömét. a harcot. — Hamis illúziókat keltve túlságosan is hangoztattuk, hogy nálunk mindenki az lehet, ami akar, s nem jutott eléggé kifejezésre a nehezebb munkák megbecsülése. Megnőtt tehát a könnyebb, és gyorsabban nagyobb keresetet biztosító szakmák (fodrászat, kozmetika) iránti érdeklődés» El kell érnünk, hogy a pályairányítás és a pályaválasztás számoljon a népgazdaság munkaerőigényével, s a társadalom és egyén érdekeit összehangolják. — Másik gondunk, hogy a fiatalok nem törekednek eléggé szakképzettségük növelésére. Nagyon eluralkodott a „papír szemlélet”, amely szerint elsősorban nem a szaktudás a fontos, hanem a bizonyítvány. — Számos üzemünkben tapasztalhatjuk, hogy ügyes szakmunkások a legkülönbözőbb — rendszerint irodai munkára képesítő — iskolákba akarnak beiratkozni, ahelyett, hogy a választott szakmában tökéletesítenék magukat. Ezzel felesleges terheket rónak a társadalomra, s természetesen saját érdekük ellen is cselekszenek, hiszen egy megszerzett szak- képesítést dobnak el maguktól Gondjaink csak átmenetiek Veres József munkaügyi miniszter: A jelenlegi munkaerőhelyzetet vizsgálva, mind a társadalom, mind az ifjúság szempontjából ésszerűnek és egyúttal gazdaságosabbnak látszik, ha e nagylétszámú korosztályok fiataljainak jelentős részét a szakmunkástanuló-képzésbe vonjuk be. Ezért 1970-ig a szakmunkástanulók létszámában mintegy 50—60 000 fős emelkedés várható. őszintén meg kell azonban azt is mondani, hogy az ebben az időszakban végzett fiataloknál átmenetileg előfordulhat, hogy nem mindenkit tudunk a végzett szakmájában foglalkoztatni. Ezt igyekszünk azokra a fiatalokra korlátozni. akik szakmáiukat gyengén sajátították cl. De 1970 után, a jelenlegi demográfiai he’yzet köve* kezménveként. az ifjúsági forrás ie'entős csökkenése következik, s az átmeneti túlképzés után előreláthatólag a negyedik ötéves terv éveiben már hiány is lesz megfelelően képzett szakmunkásokból. Nagyon sok múlik azon hosv a tanulóképzés ielentős létszám fe*’ec7tásét mely területeken, milyen ágazatókban, illetve szakmákban szorgalmazzuk. Megítélésünk szerint, ha a fiatalokat sikerül azokra a szakmákra irányítani, ahol a későbbi foglalkoztatásuk és elhelyezésük a leggyorsabban biztosítható lesz — pL a mezőgazdaságban, a szolgáltató jellegű szakmákba — akkor ez a gond már 1970 előtt is lényegesen kisebb lesz. Kormányunk a harmadik ötéves tervben is jelentős összegeket fordít a szakmunkástanuló-képzés anyagi bázisának fei'eszté- sére. Mégis, a szükségletnek csak egy részét tudjuk fedezni a rendelkezésünkre álló beruházási keretekből annak ellenére, hogy a harmadik ötéves terv ideje alatt 500 tanterem. 2300 otthon férőhely és 1500 tanműhelyi munkahely létesítését tervezzük. A szakmunkás-tanulóképzés létszámának növeire- déséből adódó feladatokkal párhuzamosan megoldani kívánjuk a képzés korszerűsítését is. Ez számunkra különleges feladatot jelent.
