Szolnok Megyei Néplap, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-26 / 72. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966- március 26 Mit várhatunk az NB II vasárnapi fordulójában ? Szettjén mindhárom NB II*es labdarúgó csapatunk edzőmérkőaést játszott A Szolnoki MTE idegenben 5:0 arányban legyőzte a Ceglédi VSE-t A Kecske mérten szerepelt csapatból négyen sérültek voltak, őket fiatal játékosok pótolták — igen ügyesen. Az együttes most már küzdeni is tudott. A gólokat Nagy F. (2), Pallai (2) és Karakas lőtték. Selmeczi edző reméli, hogy a sérültek vasárnapig rendbe jönnek, és nem kell változtatni a múlt heti összeállításon. Nem lesz könnyű a Nagy bálon y elleni találkozó, de a taíktikai utasítás betartásával, megfelelő biztatás mellett itthon tudjál; tartani a 2 pontot A Jászberényi Lehel szintén idegenben játszott, és jóiramú mérkőzésen 5:J arányban legyőzte az NB III-as Mezőtúri Honvédőt. A találkozó sorsát a nagy ob rutin és a gyors Sánta döntötte el. A Lehel az alábbi összeállításban játszott: Sándor (Szekeres) — Helle, Pec ha (Páncsics), Szulyovszky — Józsa, Hegedűs — Sánta, Kelemen. Bánhidi, Szántai, Fülöp. A gólokat Sánta (3), Fülöp. Eged (öngól), iÜL Nagy Szfio» TI. és Sánta lőtték, Józsa, Sánta, Szekeres, Bánhidi, illetve a Mezőtúrból Földesi, Szűcs I., Szűcs II. és Öllé teljesítménye dicsérhető. A Kecskeméti Dózsát fogadják vasárnap, mely a csoport egyik legjobb együttese, s csak igen jó játékkal győzhetik le. A döntetlen valószínűbb. A Szolnoki MÁV Csepelen vendégszereplt, és a múlt szombaton az Újpesti Dózsát verő NB I-es csapattól mindössze 2:0-ás vereséget szenvedett. Holnap a fővárosba utaznak a játékosok. A Bp. Előre éá • MÁV évtizedes versengése során csak néhányszor sikerült a szolnokiaknak nyerni, de ez előfordult mái Budapesten is. Igen kemény mérkőzésié van kilátás, a MÁV színvonalas játékvezetésben bízik. A döntetlen elérhető, és a jelenlegi forma mellett kielégítő eredmény is lenne. Megyei spartakiád-döntő lesz vasárnap Ezúttal már tizenötödik alkalommal rendezik meg a falusi dolgozók spartakiád- jáí Szolnok megyében te Vasárnap délelőtt fél kilenckor kezdődik a vetélkedés a szolnoki Tisza-parti gimnáziumban. Száztíz nevezés érkezett, a döntőn a járási és városi győztesek vesznek részt Előreláthatólag sakkban 7 férfi és 5 női, asztaliteniszben 7 férfi és 6 női csapat indul majd. Az előmérkőzések egyébként már december órta folynak, rendkívül nagy volt az érdeklődés a spar- takiád iránt a községekben. Ennek befejezése után majd a spartakiád nyári versenyszámait bonyolítják le, az OSN keretében. Hétvégi sportműsor SZOMBAT labdarúgás Megyei I. o.: Szolnoki Kilián HSE—Olajbányász, Délibáb u., 15, (Békéscsabáról). NB-s tartalékbajnokság: Jászberényi Lehel—Martfű. 15 ára. VASÁRNAP ATLÉTIKA Megyei mezei futóbajnokság, Szolnok, Tisza-li- get, 10. KOSÁRLABDA Női NB II: Szolnoki Vörös Meteor—Salgótarjáni Bányász, — Közgazdasági Technikum, 10. SPARTAKIAD A téli versenyszámok megyei döntője, Szolnok, Tisza-parti Gimnázium, — 8.30. BÚI, YEMEI.ÉS Országos vidéki felnőtt III. o. egyéni bajnokság, Szolnok, — Móricz-terem, Költői utca, 10. VÍVÁS Megyei felnőtt egyéni bajnokság, mind a négy fegyvernemben, Szolnok, Bajcsy-Zsilinszky úti isko- ka, 9.30. EGYÉB A Szolnoki MTE szurko- iógyűlése, Szolnok, építőipari munkásszállás, 10. •'ooarOgAS II. Keleti csoport: — ti MTE—Nagybáto- Bányász, Délibáb utca, 30, Csernefalvi; Jászberényi Lehel—Kecskeméti Dózsa, Jászberény, 15.30, Bacsó. NB III. Délkeleti csoport. Martfűi MSE—Kecskeméti TE. Martfű, 15, Vörös B. Megyei I. o.: Mezőtúri Spartacus—Cukorgyár, 15. Szávó; Jb. Honvéd—T.- miklósi Vasas, 13, Szánté J.; Vegyiművek—Jászjákó- halma, 15, Csák I.; Rákó- czifalva—Kisújszállás. 15. Rékasi; Üjszász—Kengyel, 15, Hoffer; Kunszentmártoni VM—Jb. Vasas, 15, Szegedről; Karc. MEDOSZ —Jászárokszálláa, 15, Debrecenből. NB-s tartalékbajnokság: Szolnoki MTE—Tiszaföld- vár, Szó. Kilián HSE— Mezőtúri Honvéd, Szolnoki Gépjavító—Szolnoki MÁV Megyei II. e. Déli Cibakháza—Szó. Előre, K.- mártoni Sp.—Zagyvarékas, Kungyalu—Tószeg, Tiszajenő—Kenderes, Tiszasas— Túrkeve, Fegyvernek—Szájéi, Szó. Spartacus—Szászberek. — Északi csoport: Bucsa—Jászapáti, Tiszabu- ra—Kunhegyes, Jásztelek— Jászdózsa, Jászszentandrás —Jászkisér, Tiszagyenda— Jászladány, Tiezaroff—Tiszafüred, Tiszasüly—Jászfényszaru. RÖVIDEN Hazaérkezett B. Nagy Pál, a Szolnoki MÁV válogatott párbajtőrvívója, aki a franciaországi Poitiers- bam nemzetközi egyéni versenyen vett részt. — A győzelmet Schmitt Pál szerezte meg. B. Nagy elmondotta, hogy combja meghúzódott, s emiatt, csak a legjobb 32 közé jutott az erős mezőnyben. ☆ A női kosárlabda NB II. Keleti csoport további eredményei: TFSE—Nagykőrös 54:29. Duna Cipő— Gödöllő 44:28, BVSC—Debrecen 25:40, Salgótarján— Bp. HSC 26:22, M. Pamut —Békés 48:45. ☆ A női asztalitenisz NB II. további eredményei a Schmidt-csoport ban: Debreceni MTE—MEDOSZ 13:7, BGSC—Szegedi Spartacus 18:2, MEDOSZ— Vegyterv UJt. Termelőszövetkezetek figyelem ! Kedvező teltételekkel kőt s o r á r p a értékesítési szerződést a Szolnok megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat. A szerződés alapján átadásra kerülő lie árpáért 870.— Ft-ot fizet a termelőnek. Részletes felvilágosítást a járási és városi kirendeltségek nyújtanak, ugyanitt a mnődéa is megköthető, Azonnali belépéssel felveszünk kőműves, ács- állványozó, központi fűtésszerelő, külső és belső szerelésben, továbbá kapcsolótábla és tokozott szekrény szerelésben jártas villanyszerelőket, festő és mázoló, bádogos, tetőfedő — lágyfedő és keményfedő — szakmunkásokat, építőipari segédmunkásokat, 10—15 fős kubikos brigádokat, bádogos és tetőfedő szakmunkások mellé betanított segédmunkásokat, továbbá telepi segédmunkásokat (ÉM. képesítéssel rendelkező — normaellenőrt), vizsgázott kályha — kazán — fűtőket. Jelentkezés saját költségén (Épületkarbantartó Vállalat Budapest, V. kér. Guszev u. 16. sz. Munkaügyi osztály) naponts 8—13 óra között Vállalatunknak változó lellegű budapesti és vi- dél i rr nkahelyei vannak, dolgozóinkat teljesit- ménvbérrendszer alapján díjazzuk, munkásszállást, napi egyszeri étkezést biztosítunk, a 4 hetenkénti hazautazási költséget megtérítjük. Munkahelyeinken minden második szombaton srnhadszombatot tartunk KÖNYVET minden házba! Kedvezményes könyv vásárlási lehetőség a Szolnok megyei Néplap minden olavsójánakl Csatlakozzon a Könyvet minden házbal akcióhoz: vágja ki és kitöltve küldje be a MEGRENDELŐ SZELVÉNYT. ígérjük, jó szórakozásban, hasznos időtöltésben lesz része. KINCSES KÖNYVEK Elegendő elolvasni a felsorolt könyvek címét hogy minden olvasónk egyetértsen velünk: ezek nem hiányozhatnak egyetlen házból sem! MAGYAR ÍRÓK MÜVEI Arany János: Toldi (a teljes trilógia) Fekete Gyula: Az orvos halála Fekete István: Bogáncs (két kötetben) Gárdonyi Géza: Szuny oghy miatyánkja Jókai Mór: A három királyok csillaga Jókai Mór: A kőszívű ember fiai (két kötetben) Katona József: Bánk bán Madách Imre: Az ember tragédiája Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (a három mű egy kötetben) Kolozsvári Grandplerre Emil: A csillagszeme (két kötetben) Mikszáth Kálmán: Akii Miklós Mikszáth Kálmán: Fekete város (két kötethon) Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig Móricz Zsigmond: Kerek Ferkó Szántó György: Aranyágacska (két kötetben) Szivárvány (kortárs-írók elbeszéléskötete) Tamási Áron: Szirom és boly Urbán Ernő: Színe és visszája KÜLFÖLDI ÍRÓK MÜVEI Dimov: Dohány (két kötetben) Maupassant: Erős, mint a halál Polevoj: Egy igaz ember története A Megrendelőlapot levelezőlapra ragasztva kérjük beküldeni! Itt kell levágni! KÖNYVSZOLGALAT BUDAPEST 5. Postafiók 335. Megrendelő szelvény Megrendelem a felajánlott KINCSES KÖNYVEKET* 156 forintért utánvétes szállítással. *161 forintért, portós szállítással. Kötelezem magam, hogy átvételkor 33 forintot, a fennmaradó összeget négy havi (32 forintos) részletben befizetem. Név: ................................„............................................. P ontos cím: ................................................................. J árás: ..................................................................................... S zem. igazolványszám:...................................... • A mb megfelel« kérjük törölni! [ apróhirdetísTk) ALLAS GYORS és gépíró- nő elhelyezkedne- Aiánlatokat a törökszentmiklósi hirdetőbe kér „Gépíró” jeligére. SZOLNOKON , ri- hevezkednék férfiszakács szakmában- Működési engedéllyel rendelkezem. „Több éves gyakorlat” lellgére a szolnoki hirdetőbe. A SZOLNOK megyei tanács kórháza (Vöröshadsereg u- 25) Igazgató- főorvosa pályázatot hirdet egy különleges raktár kezelésére. — raktározásban gyakorlott. minden tekintetben megbízható raktárost keres- A kérelmet írásban és részletes önéletrajzzal kell beadni a kórház igazgató-főorvosának címezve. Illetmény kulcsszám szerint és komótlék- Lakást biztosítani nem tud-_______. M EZŐGAZDASÁGI Gépjavító Vállalat autogenhegesz- tő és géplakatos szakmunkásokat vesz fel- Jelentkezni lehet 7—12 óráig a munkaügyi osztályon. Szolnok, VSrüshadserec útKÖZLEKEDÉSI Építő Vállalat szolnoki föénítésveze- tősége kubikosokat vesz fel szaioli munkahelyére- Jelentkezni lehet a fSeoítésvezetőségen: Szolnok, Rákóczi lit 6 szám alatt. GYAKORLATTAL rendelkező víz-gázszerelő brigádvezető munkakörbe dolgozókat. továbbá tetőfedő — szigetelő szakmunkásokat felveszünk- Jelentkezni. Szolnok megyei Tanács Énitési és Szerelőipari Vállalatnál. Szolnok. Dózsa György út 5. szám alatt kellA TÓSZEGI Génállomás azonnal alkalmaz őtenítéshez 10—12 fős kubikos brigádot és énftke- zéshe* 10 fős énftő- brlgádot- Bérezés megegyezés szerint. Alkalmazás esetén szállást és meleg pílroincf Kí-fíocíf. Az EM. 44- sz. All. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre — villanyszerelőket. könnyűgépkezelőket (ÉM- vizsgával), kubikosokat és férfi segédmunkásokat. — Családfenntartóknak napi 15— Ft nem családfenntartóknak napi 10— Ft különélés! díjat fizet. amennyiben vidéki lakásbeielen- téssel rendelkeznek és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek haza- Munkásszállást és napi kétszeri étkezést — térítés ellenében biztosít- Tanácsigazolás és munkaruha szükséges- Továbbá felvesz — szeptemberi beiskolázással — kőműves, ács. vbszerelő. hidegpadié és parkettás szakmában ipari tanulókat. 8 általános iskolai végzettséggel- •Telentkez.és levélben. Cím: Budapest. V-, Kosuth Lain* tér 13—15 munkaerőga ■rd átírod ásp*T»OT GOVO varró és horgetn nőket felveszünk- — Szolnok megvéhez tartozók lelentkez hetnek. Szolnoki TTázlloar! Termelű- szSvp/kezet. Szolnok Magvar utca Iá. szám. A SZENTTAMAS1 Állami Gazdaság (Kétpó) építőbri- gádia festőt, kőműveseket és kőművesek mellé segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezni lehet a gazdaság köz- Dontiában. Munkás- szállás és üzemi étkezés biztosítva. A Mozaik és Cementüzem azonnali belépésre vizsgázott kazánfűtőt felvesz. Szolnok, Véső u. 20JÄSZLADÄNYI Földművesszövetkezet családi alapon működő kisvendéglője vezetésére szakképzett vezetőt keres- A felvételhez szükséges erkölcsi és működési bizonyítvány. Útiköltséget felvétel esetén térítJÓL szakképzett női fodrásznőt vidékre azonnal felveszek. ..Megegyezés” jeligére a ki- adóhivatalbaSZENTTAMAS1 Hatni Gazdaság (Kétpó) keres legalább ötéves gyakorlattal, gépszerelői vizsgával rendelkező traktoros brieádvezetőt- Jelentkezni lehet a gazdaság központ- iában. Munkásszállás és üzemi étke- zés biztosítva. ____ A Szolnoki Téglagyár üzemi villanyszerelőt vesz felADAS-VETEL PRIMA világvevő lemeziátszós rádió eladó- Törökszent- miklós. Vécsei út 43- szám. ELADÓ 10 mázsa muharszéna- S zaiol, Vöröshadsereg út 8. sz. JÖ állapotban lévő gumiskocsi. négyéves könnvű sodrott ló és egy hatéves magyar ló eladó, Cseh István fuvarosnál, Rákó- czifalva, Vöröshad- sereg út 8 szám. BÜZATÖREK. kazalból mázsánként 50— Ft-os árban kapható: Vörösmező Mg. Teremlő- szövetkezet. Szán- daszöllősSZÉP hálószoba bútor eladó- Szolnok, VI-, József Attila út 46. I. 2. szRózsaszükségletét szerezze be 120 fai- ta bokor-futó nemzetközi újdonságaimból- Kérie díjtalan árjegyzékemet. Szálkái rózsa- kertészete. Puszta- szabolcs. HASZNÁLT háztartási jégszekrények, használt ajtók és ablakok eladók a Tószegi Földműves- szövetkezetnél. CSEH hálószoba konyhabútor, gver- mekágy, stelázsi eladó. Szolnok. Arany János utca 9- sz. Kétszemélyes kisipari rekamié, két fotel, négy szék eladó. Érdeklődni: IS órától: Nagvpál. — Szolnok Vöröseslila!* út XT., T. lépcsőház. 5. sz. GARÁZSNAK alkalmas. szétszedhető fa szín eladó. Szolnok. Csallóköz utcai óvoda. FT.abO 8 méhcsalád Nagvboconádi kaptárban. Értekezni lehet: Kar- cag. Füredi út 64 I Air »ersrnp INGATLAN HÁZHELY eladó- Szolnok. Bolond utca 5- szBEKÖLTÖZHETŐEN eladó kétszer másfélszobás családi ház- Szolnok, Verseghy út 10- sz* SZOLNOK Kertvárosban családi ház 270 négyszögöl kerttel, beköltözhetően riadó- Érdeklődni: Horgász út 12- szám alattCSALÁDI ház olcsón eladó- Tisza- földvár, Darvas utca 32. szTÖRÖKSZENT- MIKLÖSON Finommechanikához — vasútállomáshoz közel egyszobás családi ház 375 négyszögöles telekkel. beállított gyümölcsössel olcsó áron eladó- Érdeklődni: Dimitrov utca 8. alattKÉTSZOBÁS családi ház. azonnali beköltözéssel eladó. Szolnok. Nyúl u- 30. Agócs. BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Érdeklődni: Szolnok, Madách u. 6. GÉPJÁRMŰ NSU 350 cma-es oldalkocsis motorkerékpár — mint az úi — eladó- Hegedűs- Törökszentmik- lós, Munkácsi utca. MOSZKVICS 407- es eladó. Kisúi- szállás, Mikes u. 8. SKODA 1101-es, üzemképes állapotban sürgősen eladó- Cím: Gergely Rezső. Jász- alsószentgyörgy, — Tompa M- 9MOSZKVICS 407- es fizetési kedvezménnyel is — eladó. Érdeklődni és megtekinthető szombat egész nap és vasárnap délelőtt lehet: Szolnok, Véső u- 1. KITŰNŐ állapotban lévő. 15 000 km-t futott fekete Pannónia eladó. — Rákóczifalva. Rákóczi n. 11. szJO állapotban lévő Moszkvics 407 gépkocsi eladó- Kisújszállás. Baross u- 9. szám407-es Moszkvics személygépkocsi eladó. Kfsűiszállás. Kossuth 15. 407-ES négy sebe 9- sége3 Moszkvics eladó. örményes. Dózsa György *. 13. sz407-ES Moszkvics felújítva eladó. Érdeklődni lehet: Karcag. Kossuth tér, 45-ös dohánybolt. Szilágyi. PANNÓNIA motorkerékpár ió állapotban eladó. Érdeklődni 16 órától: Szolnok Keskeny J. u. 50SKODA-Octavia négyéves. eladó. Dr- Rucz. KengyelEGYÉB RÉKASI MIHÁLY — Szaiol. Vöröshadsereg u- 5. szálait gumiiavitó műhelyét megnyitotta- Autó, motor- kerékpár. valamint gumicsizmák javítását szakszerűen vállalta. NÁDPALLOT, nádszövetet egyéneknek is —, hivatalos termelői áron méretre szállít- Kádár Istvánná nádfeldolgozó. Berekfürdő. A Szolnok Megyei Tanács Vasipari Vállalata nornialeclinolóqust alkalmaz azonnali belépéssel. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán:Szolnok, Hunyadi János u. 4 szám. A JÁSZBERÉNYI Városgazdálkodási Vállalat felvesz egv fő magasépítő iparban járatos énítész- technikust műszaki beosztásba. Érdeklődni lehet- Tász- berénv FTatmmi út 3 telefon- 96. BUDAPESTI szoba. konvhás lakásom átadnám. Szolnok, vagy környéki. cserealap szükséges- „Sürgős” jeligére a kiadóhivatalba.