Szolnok Megyei Néplap, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-20 / 67. szám

világ proletárjai egyesüljelek} MEeni [a MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁrs XVIL évfolyam, 60- szám. Ara 80 faltér 1966. március 20., vasárnap. A papírgyár „keresztül- megy” az utcán Erőműbővítés 1968-ban — Szolnokon is késsül Offsetpnpír — Cukrásmmaeská és papírsxőnyeg A termplő^zövetkmfpk 102 millió forint értékű gépet vásárolhatnak A szolnoki papírgyárban a IV-es számú papírgép itzembehelyezésével nem fejeződik be a fejlődési folyamat, amely az új erő­mű és a hatalmas, korsze­rű műhelycsarnok építésé­vel néhány évvel ezelőtt kezdődött. Sőt. A jövőben, pontosabban 1968-ban je­lentős üzembővítések vár­hatók, illetve új üzemré­szekkel bővül majd a pa­pírgyár. A* új üzemépüle­tek azonban már nem he­lyezhetők el a gyár mos­tani területén. A papírgyár Vágóhíd utcai frontja a bútorgyár felé fog terjesz­kedni és a gyár „átmegy* az úttesten. Először is az erőmű bő­vítésére fog sor kerülni. E munkálatok 1968-ban kez­dődnek és a bővítés költsé­gei körülbelül 60 millió forintot tesznek ki. Ezután elvégzik az I-es papírgép rekonstrukcióját, s így jó minőségű papírokat gyárt­hatnak vele. Erre azért lesz szükség, mert a dunaújvá­rosi papírgyár veszi át a szolnokitól a mostani dur­vább minőségű anyagok gyártását. Az ipar vezetői­nek elképzelése szerint az átalakított I-es gép— fa­mentes Offset-papírt híg­nak készíteni. A rekon­strukció körülbelül 33 mil­lió forintba kerül. A feldolgozó üzemi re­konstrukció során a jelen­legi 12 ezer tonna éven­kénti teljesítményt 1970 után 18—20 ezer tonnára növelhetik. A rekonstruk­ció következtében lehető­ség nyílik a gyártmány- skála bővítésére te. Rátér­nek a eukorfcás zacskó, a nyomott fűszerzacskó, áru­házi csomagolópapír és pa­pírszőnyeg gyártására. A feldolgozó üzem rekon­strukciójára 12 millió tö­rtetőt «ordítanak. — kJ — it ism mérlege Az „Ifjúság a szocializmu­sért” mozgalom követelmé­nyeinek teljesítésére me­gyénkben tavaly 28 256 fia­tal vállalkozott. A mozga­lom Jelvényét 24 631 Ifjú és leány szerezte meg. Szol­nokon csaknem hatezer, a szolnoki járásban 3755, a jászberényit)— pedig 2783 KISZ tag és kiszeo kívüli fiatal tett eleget vállalá­sának. A tiszafüredi járás és Mezőtúr fiataljai azért Is elismerést érdemelnek, mert a mozgalomban rész­vevők mindegyike valóra váltotta adott szavát S így mindkét hely— 106 száza­lékos — ISZM eredmény«. A termelőszövetkezetek az elhasználódott gépek és felszerelések pótlására — az idén először — amorti­zációs alapot képeznek. A megye közös gazdaságaiban 02 millió forintot tesz Ida gépek vásárlására «ordítha­tó összeg. A korábbi években a me­gyei tanács mezőgaodasági osztálya osztotta ei a wo- delkeaésre álló gépeket a beruházási keretet Az idén szabaddá tették a gépek forgalmazását. A termelő- szövetkezeteik 102 millió fo­rint értékű gépet és felsze­reltet vásárolhatnak. Ebből 53 mdió forint értékű a r&áós alappal rendelkező szövetkezetek nem vásárol­ják-e fél a keresett gépe­ket a gyengébb szövetkeze­tek elől. A tájékoztatás sze­rint nem. A gépek elosztó- tátoal kapcsolatosan ugyani» koordináció* értekezletet tartottak. Megállapodtak abban, hogy a kurens áruk­ból mennyit vásárolhatnak s gépállomások, állami gaz­daságok ét a termelőszö­vetkezetek. Ek nem jogsza­bályellenes, mert lehetősé­get adott erre az Agrotröszt, az FM ellátó és elosztó szerve is. Tehát a jobb adottságú szövetkezetek sas juthatnak előny bős Felkészültek az áruházak a tavaszra Több mint 000 máffió to- rtatoa MMeHri, gaz­dag vélaaztAtait, sok-sok újdonsággal várják a vá­sárlókat hétfőn a hivata­los tavasz kezdetén az ál­lami áruházak. Aa Onsaá- ■oa Aruhóri Váltalak oon­nisztériumban megtartott »ajtótájékoztatóján, össae- pextéfc Így az ország 28 ál­ltok áruházának to«i Egyebek között 00 millió forintnyi olyan tavasa ru­házati cikket készítettek sa- N ftfmeikhan. a rendeltek m ipartól, amelyet csak ez áruházak hoznak forgalom­ba. Újdonságként egyebek között mintegy 40 000 aái é» lánykaruhát árusítanak aa áruházak. Ezenkívül a pamutnyomóipari vállalat külön több tízezer méter különleges divatkartont gyártott az áruházak ré­szére. Az áruházak felkészülé­sét tekintve javult a férfi fésűsöltöny ellátás, az ol­csó szintetikus szövetből ké­szült öltönyök választéka és mennyisége. A nők sok új- donaágot találnak az áru­házakban. Egyebek között a hevesi háziipari szövetke­zet készített részükre kü­lönleges szövött ruhákat Tavaszra már mintegy 20 000 különféle színű női nylon munkaköpeny kerül forgalomba, a hagyományos anyagokénál olcsóbb áron. Rekord üzletkötés Lipcsében Mexőgaxdasági gépek exreit vásárolta m TECX\OMPEX Az NDK-bői származó mezőgazdasági gépimport 1967-ben rekordot ér el. A nagyarányú üzletkötéssel zárult tárgyalásokról Frat- rits József, az NDK mező­gép- és traktoripara ma­gyarországi képviseletének vezetője nyilatkozott. — A magyar és az NDK mezőgazdasága, illetve a mezőgép gyártó ipar közötti kapcsolatok eredményének köszönhető, hogy a Magyar- országon jól bevált NDK gyártmányú traktor és-'me­zőgép típusokból 1967. évi — A lipcsei tárgyaláso­kon sor került az ez évre szóló szállítási szerződések kiegészítésére és pótlólago­san még mintegy 40 millió focin* értékű megrendelést adott a magyar külkereske­delem. Ez azt jelenti, hogy korábban lekötött mennyi­ségen kívül az NDK 250 traktort szállít ez évben Magyarországra a hozzá szükséges 800 munka géppel együtt. kurens áru, vagyis a hiány­cikk. Az AGROKER-nél »1 MTZ traktort tárolnak, • Mtetetocratth igénye azon­ban csak 120—130 ebből a típusból. A vállalathoz 90 UE—28-as könnyű univer- zál traktor érkezik, ebből a típusból ki tudják elégíteni a közös gBxdawágnk igé­nyeit Hiánycikk a DT—54-es lánctalpas traktor, a pót­kocsi. ^ magtisztító, a trá­gyáié szippantó, a markoló és a szalmabálázó gép. A tsz-ek 93 lánctalpas trak­tort és 321 különböző típu­sú pótkocsit vásárolhatnak. Ám az igények ennél jó­val nagyobbak. A megyei tanács mező­gazdasági osztályán érdek­lődtünk: vajon a gazdasági­lag erős. nagyobb amortl­A koordinációs megbe­szélésen megállapodtak a kombájnok elosztásáról is. Szolnok megyébe «z idén Tt nagytelieeitményú égöv­iét kombájn érkezik. Ebbőt harminc az aratás kezdetéig. A gabona gépi betakarítása a tavalyihoz képest kedvezőbb lesz. Egyébként a tsz-ek 16 kombájn* vásárolhatnék, a többit a gépállomások kap­ják. Az amortizációs alap összege a termei őszövétke­zőtekben igen eltérő. A kevésbé gépesített gazdasá­gokban példáid az amorti­zációs alap nem fedezné a szükséges gépek beszer­zését. Az ilyen szövetkeze­tek hosszú lejáratú hitelt vehetnek igénybe állóess- kőatek pótlására. — m. L — szállításra most csaknem kétszer annyit kötött le a TECHNOIMPEX. mint ta­valy 1965-ben. Az aláírt Platán fasor a Ságvári körúton Több utcában gömbakácot ültetnek Országos helyreállítási bizottság alakult Március végéig befejezik as ár­és belvízkárok részletes műszaki felmérését Az Országos Vízgazdál­kodási Bizottság intézkedé­sére helyreállítási bizottság alakult, amely dr. Perényi Imre építésügyi miniszter­helyettes vezetésével és az Országos Tervhivatal, a Minisztertanács Tanácsszer­vek osztálya, az Építés­ügyi-, a Belkereskedelmi-, a Földművelésügyi- és a Pénzügyminisztérium, vala­mint az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Magyar Vöröskereszt megbízottai- nak segítségével irá­nyítja az újjáépítési munkákat A napokban megkezdődött a megyei helyreállítási albizottság megszervezése is. Az ár- és belvízkárok részletes műszaki felméré­sét március végére fejezik be. Az 1963. évben kiadott EM—PM. rendelet előírásai érvényesek most is a fel­mérési és a helyreállítási munkákra. — Fokozottabb figyelmet kell' fordítani azonban arra, hogy a víz- járta, a bel- te árvízveszé­lyes területeken ne építsék A tanácsok természetesen megfelelő cseretelket ad­nak. A károsultak hosszú­lejáratú kamatmentes köl­csönt kapnak, ha típus, vagy ajánlott tervek alap­ján építkeznek. A kárfelvétellel egyidó- ben megállapítják azt is, mennyi anyagra lesz szük­ség az építkezésekhez. A Belkereskedelmi és az Épí­tésügyi Minisztérium pedig gondoskodik a soron kívüli anyagszállításról. Elsősor­ban a legjobban károsult területeken. Bács, Hajdú, Pest, Békés és Csongrád megyében kapják meg az anyagokat. A helyreállítás és az új­jáépítési munkákban na­gyobb figyelmet kell for­dítani a helyi építési erők — kisipari szövetkezet, tsz ép (tőbrigád, kisiparos, stb. — felhasználására. Az el­múlt éveikben is sok helyi kezdeményezés segítette a károsultakat, többek kö­zött jónéhány vállalat sa­ját építési részlege társa­dalmi munkával támogatta a válla lati károsultak ate­szerződéskötéseik, vagyis a megrendelések értéke mint­egy 400 millió forint A TECHNOIMPEX többek között 600 darab RS—09-es traktort kötött le és meg­rendelte a hozzávaló mun­kagépeket példáid homok­rakodóikat, kultivátorokat fűkaszákat, műtrágyaszóró­kat vetőgépeket, valamint permetező porozógépeket Szolnokon a kertészeti vállalat dolgozód megkezd­ték a tavaszi fásítást. A Sagvári úton és végig a körúton platánfákat ülté­nek, s ugyanez a nemesfa díszük majd a Beloiannisz út Eötvös-tér—vasútállomás közötti szakaszán és a Ver­seghy úton. Több szolnoki utca ked­ves színfoltja lesz a gümbakác fasor, nyes fa­csemetéket ültetnek a kö­zeli napokban a Beloian­nisz úton az Eötvös tértöl a Ságvári útig. valamint az Áchim András és Úttörő utcában. A Jókai és az Arany János utcán a ki­öregedett. elpusztult fákat kiszedték, s helyükre most ugyancsak gömbakácot ül­tetnek. Azok a szolnoki lakozok, akik vállalják, hogy házuk előtt társadalmi munká­ban elültetik és ápolják a fákat a tanácstagok segít­ségévei igényelhetnek cse­metét. A gömbakácból is jut néhányszá* a lakosság­nak, március 22-én már igényelhetik, illetve meg­kapják. A fl minőt sz é**M Cmsldz torony hás alapozását végzik aa CM. Hzk megyei CptiMpari Tábla«

Next

/
Oldalképek
Tartalom