Szolnok Megyei Néplap, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-12 / 36. szám
1966. február 11 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Megaxilárdult a Haza- amentimrei Eaiiatkaláaz Taz (Tudósítónktól) A napokban tartotta zár- számadó közgyűlését a ti- szaszentimrei Ezüstkalász Tsz. Sőti Gyula elnök számolt be a gazdaság tavalyi eredményeiről és értékelte a tagok munkáját. A vezetőség és a tagság összefogása révén jó eredménnyel zárták az 1965-ös évet. Az egy munkaegység értéke elérte a 35 forintot. A tagok is elégedettek voltak elért jövedelmükkel. Márton Gáspár, Kovács János 13 000—13 000, Imer Gyula 14 000 forintot kapott. A közgyűlésen részt vett tagok táviratban szolidaritásukat fejezték ki a hős vietnami népnek és ugyancsak táviratban tiltakoztak az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségénél a vietnami agresszió miatt. Hopka Ida új felvásárlási cikk a vágógalamb Megyénk földművesszövetkezetei tavaly kezdték meg a vágógalamb felvásárlásán, amely fontos hazai élelmezési és exportcikk. Az idén eddig már több mint 13 ezer galambot vettek, legtöbbet a törökszentmiklósi és kisújszállási fmsz három-háromezret, az öcsödi pedig mintegy kétezret. A tenyésztési kedv növelését szolgálja a szerződéskötéssel járó kedvezmény, a takarmányjuttatás és a jó felvásárlási ár. A korszerűen felszerelt Habselyem Kötöttárugyárban Ízléses női, férfi műselyem és nylon fehérnemű készül, amelynek 80 százalékát a belföldi szaküzletekbe szállítják, 20 százalékát exportálják. A termelést nagy mértékben fokozza a nemrég üzembe helyezett csipke kötőgép. Béremelés a TVM-ben (Tudósítónktól) A kormányrendelet alapján bérrendezésre került sor a Tiszamenti Vegyiművekben, mely nem kevesebb, mint ötsZÖzhetvenhat dolgozót érintett, tehát a létszám 61,3 százalékét. A bérek átlagosan 6,9 százalékkal emelkedtek. A rendelkezésre álló keretből 657 ezer forintot a munkás állományba tartozók, 55 500 forintot a művezetők és főművezetők bérének emelésére fordítottak. Á gépi munka szerepe a szövetkezeti termelés gazdaságosságában Hozzászólás Borsos János cikkéhez A Néplap január 16-i számában „A gépi munka szerepe a szövetkezeti termelés gazdaságosságában" címmel megjelent cikkhez szeretnék hozzászólni. — Nem vitának szánom, csupán tényekkel kívánom cáfolni a szerző egy-két megállapítását A félreértés elkerülése végett, nem tételezek fel rosszindulatot részéről. „A gépállomány összetételét vizsgálva — írja a cikk írója — megállapítható, hogy az üzemek erő? 'épállományának körűibe, ül 50 százaléka nyolc évnél hosszabb idő óta üzemelő, korszerűtlen géptípusokból ált A rendszeres selejtezés elmaradása miatt, az öt termelőszövetkezet gépállománya rendkívül sok típusból tevődik össze.” Továbbá: ,,össze hasonlítva a megyei állami gazdaságok gépparkjával szembetűnően mutatja, hogy amíg a szövetkezetek összes gépi vonóerejének 32 százaléka izzófejes traktor (G—35, DR—50, R 20—22), addig a Szolnok megyei állami gazdaságok ezeket a típusokat már nem is használják.” A termelőszövetkezetek önálló gépesítésének kezdete, igen rövid Időre nyúlik vissza. 1963-ig a legjobb tudomásom szerint alig volt néhány termelőSzáz éves gyáraaáa gond aa üaemlakaioaoknak (Tudósítónktól) Nincs stabil munkahelyük — aféle üzemen belüli vándorok a karbantartók. Hol itt, hol ott tűnnek fel szerszámostáská- jukkai — s gondozásba veszik a beteg gépeket — vagy éppen csak megvizsgálják rendben működnek-e. A karbantartók minden Üzemben különös tiszteletben állnak. Egyrészt azért mert igen sok függ tőlük: — a tervteljesítéstől kezdve a kereseti lehetőségekig befolyásolja a termelést a berendezések állapota, — amiért ők felelősek. Másrészt pedig — s ez is számottevő — az üzemlakatosok zömben a legtapasztaltabb, legjobban kvalifikált munkások közül kerülnek ki. A szolnoki járműjavító, ban e szakma fontossága talán még számottevőbb, mint más vállalatnál. Több mint százesztendős már ez a vasúti nagyüzem — s a géppark és berendezés állomány jórésze nem sokkal fiatalabb ennél. Bár kétségtelen, hogy az utóbbi években — a népgazdaság erejéhez képest nagymértékű „fiatalítás” vette kezdetét. Nos az üzemlakatosok érdeme, hogy tavaly a géppark előrehaladott kora ellenére is sikerült csökkenteni a hibákból eredő gépállást az előző esztendőkhöz képest. Ugyancsak az elmúlt éri számvetés — mely most készül — bizonyítja, hogy a karbantartó dolgozóinak, mintegy 75 százaléka, azaz 15 brigád küzdött a szocialista címért s az értékelés szerint tizenegy megfelelt a kívánalmaknak. Érdemes néhány példát ía felsorolni érdemeik közül. Többék között az üzemlakatosoknak is részük volt abban, hogy több mint húsz ipari beruházás készült el az elmúlt évben a termelés korszerűsítése érdekében mintegy 2 200 000 forint értékben. Ugyanilyen jelentős a régebbi berendezések ápolása. A „tervszerű megelőző karbantartás” keretében 2,1 millió forintot hasznosítottak — 40 különféle beteg gépet tettek használhatóvá eközben. Az idei feladatok sem kisebbek. 1966-ban is kétmillió körüli összeget irányoztak élő a gépi berendezések felújítására, s a beruházási volumen sem ígérkezik kisebbnek. A karbantartók ismerik a tervet — s természetesen meg is valósítják. Már idáig 14 brigád újította fel szerződését a szocialista brigádmozgalom keretében — sőt egy új társaság, Juhász István lakatosbrigádja is elhatározta, hogy megpróbálják megszerezni a megtisztelő címet. Jó talaja van — és igen hasznos ez a mozgalom, különösen ami a tanulási részét illeti. Az üzemlakatosoknak ugyanis — a gyarapodó új gépek, modernebb berendezések növekedése arányában — kell fokozniuk szakmai ismereteiket, műszaki műveltségüket. Az 50—60 éves vagy még idősebb gépek egyszerű mechanizmusának ismerete már egyre kevésbé felel meg a modern gombnyomásra működő gépek térhódítása idején. Reméljük, csakúgy, mint az elmúlt évben, az idén is eleget tesznek a brigádszerződésben vállalt kötelességüknek. A. B. Mit mutat a takarékkönyv ? A kengyeli Dózsa Tsz pártszervezete és Igazgatósága nagy gondot fordít a munkaverseny szervezésére. Amíg 1964-ben 40, tavaly már háromszázhuszonhárom szövetkezeti tag vetélkedett a magasabb hozamok eléréséért. A legjobbak jutalmazására 29 300 forintot szavaztak meg. Az állattenyésztésben a magasabb hozamokat, az elhullás csökkentését, a belső rendet és a takarékosabb takarmányozást tűzték célul Az első három brigádot '2000, 1500, illetve 1000 forinttal jutalmazták. A műhelyekben munkacsapatonként a fogptosok, traktorosok és a kombáj- nosok között egyének között szervezték meg a versenyt. Nagy István 649, Csikós József 6X8 hold gabonát takarított be Szk—4- es gépéveL Nachtigál Károly 478 hold gabonát vágott le és csépelt eL A legtöbb kukoricát, cukorrépát termelők részére 1000, 800 és 600 forint jutalmat tűztek ki. Balló László 328, Szőke Lőrinc 302 és Fejes Ferenc 286 mázsás cukorrépa átlagtermést takarított be. A kukoricatermelők között Gonda János, Kontos János és Cziráki János a sorrend. .Gonda János például 57 mázsa csöveskukoricát tört le holdanként A napokban a zárszámadó közgyűléseken értékelték a verseny végeredményét. A legjobb eredményt elért gazdák takarékbetétkönyvben kapták meg az őket megillető jutalmakat. A tavalyi tapasztalatok alapján az idén ismét versenyre lépnek a kengyeli Dózsa Tsz tagjai. szövetkezet még országosan is, amely önálló gépparkkal rendelkezett. A tsz-ek gépesítése még ma sem általános, hiszen gépállomások még részben, vagy egészében kielégítik a gépi munka igényeket. — A karcagi szövetkezetek 1963 előtt — a Lenin Tsz-t kivéve — alig rendelkeztek erőgépekkel. Miből adódik mégis ez a rossz gépösszetétel? Abból, hogy 1963 tavaszán a gépállomás gépeit átvettük. A Karcagi Gépállomást az elsők között hozták létre, Így a gépparkja is a cikkben vázolt elavult gépekből tevődött össze. Felvetődhet a kérdés, akkor miért vettük át? Azért, mert a termelést tovább kellett folytatni a rendelkezésre álló gépekkel. Nem azért tartják a szövetkezetek ezeket a gépeket, mert nem tudják, hogy az új, korszerű gépek üzemeltetése, fenntartása nem olcsóbb, hanem azért, mert jobb híján ezekkel kell dolgozni. E tényekből kiindulva nem lehetett és még ma sem lehet kiselejtezni olyan gépeket — főleg szántó erőgépeket — amelyek pótlásáról éppen az elosztás miatt nem lehet megfelelően gondoskodni. Igen súlyos problémájú^ ez a termelőszövetkezeteknek, szemben az állami gazdaságokkal. (Lásd: megyei keret elosztása.) A cikknek az a része, amely azzal foglalkozik, hogy az öt termelőszövetkezet közül csak a Lenin Tsz gondoskodott a gének technikai és műszaki állapotának fenntartásáról, — csak annviban helriálló. hoffv csak a T erin Tsz rendelkezett önálló gépparkkal. A cikk szerint 1963 végén az erőgépek átlagos állapota körülbelül 42 százalék volt, 1964. év végére pedig 60 százalékos értéket ért el. Ha ez így lenne — nem tudom miből állapította meg — akkor a gépállomások korszerűbben felszerelt műhelyeiben való javítást lebecsülnénk. Véleményem szerint, nem voltak és ma sincsenek elhanyagolva a gépek, mint ahogyan azt a cikk tartalmazza. Azt olvashatjuk továbbá, hogy a gépeket nagy költséggel kell felűiítanl a gépek beszerzési árának mintegy 33 százalékának megfelelő összeggel szemben a helybeli állami gazdaság 14—16 százalékát kitevő összegével. Tudni kell, hogy a termelőszövetkezetek használt gépeket vettek át, használt gép áron, az állami gazdaság pedig új gépeket új áron vásárolt. Ezen egyszerű oknál fogva a javítási összeg százalékos összehasonlítása helytelen, éppen a beszerzési árakhoz viszonyítva. Azt nem állítom, hogy idősebb erőgépet nem terheli nagyobb felújítási költség, de éppen ezen a helyen az ilyen ösz- szehasonlítás a vizsgálat számára kedvező számokat adott ugyan, de nem használhatók összehasonlítási alapnak; A termelőszövetkezetek gépi felújításaikat a gépállomással végeztetik, a jelenleg is érvényben lévő 50 százalékos állami kedvezménnyel. Ezért, ha van is törekvés a műhelyek létesítésére, korszerűsítésére* nem a főjavítás a cél, hanem csak a karbantartás és a folyó javítás a feladata. Úgy gondolom, nagyon lebecsüljük a termelőszövetkezeteket, ha azt sem tételezzük fel róluk, hogy az erőgépparkjuk karbantartásáról tudnak gondoskodni. Ha ez így volna, akkor éppen a cikkben közölt számokat tagadjuk, amelyek ennek ellenkezőjére engednek következtetni. Ugyanis a beszerzési ár 33 százalékos ráfordítása egy éves használat után történt A géppark műszaki állapota mellett szól az a tény is, hogy a szövetkezetek a rájuk váró feladatokat még easel a gépparkkal Is teljesíteni tudták. Az alkatrészellátás, a központi karbantartó műhely kialakítása a gépállomás feladatához tartozik« A Karcagi AMG pedig rendelkezik elég nagy műhellyel, sőt műhelykocsival is. „Az izzófejes traktorok selejtezésének szükségességét minden termelőszövetkezet napirenden tartja, de még nem alakult M, hogy milyen traktorokkal lenne legcélszerűbb pótolni vonóerejüket.” — Nem tudom, hogy Borsos János, a cikk szerzője a többi termelőszövetkezetben kitől kérdezte ezt meg, a mi szövetkezetünkben az erre illetékesek nem tudnak ilyen kérdésről. Kundra József a karcagi November 7. Tsz elnöke Az ismeretlen téesz elnök Tiborka az anyja fia. A család úgy oszlik meg ugyanis, hogy Zsuzsika az apué, Ti borim pedig az anyué. Vagyishogy anyás nagyon. Nincs ebből semmi baj. Sőt Tiborkának csak jó származik belőle, mert amikor anyukája járja a lakásokat, a kapupénzt beszedni, a csapokat vizsgálni, Tiborka mindig vele csoszog És ez olyan érdekes. — Három lépcsőházban, ötvennégy család lakik abban a nagy állami bérházban Szolnokon, ahol a Tiborka anyukája a házfelügyelő. És Tiborka almát majszolgatva, süteményt morzsolgatva a kezében mehet végig édesanyja után. Zsuzsi nem teheti meg ugyanezt az apukájával. Apuka szerelő. Jó olajos szagú, kék ruhában jár, meg pufajkában és ez a felnőtteknek való játék te érdekes lehet. De Zsuzsit apu sohase vitte még magával a gyárba, pedig ő már annyiszor megmondta neki Apu különben reggel elmegy és cspk ebéd után jön haza jóval. Ilyenkor Zsuzsi is oda van az ő dologzójában, mármint az iskolában. Napközben anyukából meg Tiborkából áll a család. Anyukának van is elég baja főzéssel, mosással, vasalással. És hát Tiborka is két éves még csak. D? olyan erős, pufók gyerek, gurul az egészségtől. Az ember el se hinné, hogy beteg is tud lenni Pedig most jött vissza a kórházból — meséli anyuka. Hanem hogy Tiborka kijutott a kórházba! Anyukának még most is szaggatottá lesz a beszédje az izgalomtól, ha felidézi. — Egyik pillanatról a másikra olyan rosszul lett a gyerek. Ájuldozni kezdett... Te jó ég... Mi van a szentemmel?l Mit csináljak most már... hová szaladjak... Telefon nincs, mire a postára érnék... vagy az SZTK-ba... Kapom fel a gyereket... Szaladok ki vele az utcára... Taxi se jár erre... Busz se indul mostan... Integetek kocsik után. de csak suhannak, száguldanak... Végre lefékez egy... Mi baj van? — azt mondja... A kórházba! — kiáltok rá.,„ Tiborka csodálkozó szemű, nagyon jó étvágyú kis emberke. Mindig eszeget valamit. így kíséri anyukát lakásról lakásra, ajtótól ajtóig. Anyuka pedig viszi az esetet, a történetet családtól családig. — Hát, hallják, nekem tán még az eszem se. a szívem se volt akkor a helyén. Annak a jó embernek nem is emlékszem, megköszöntem-e. Azt se tudom, lei volt. Valami tsz-elnök, azt vallotta. És sajnálkozva utána teszi még: — Csak legalább a nevét ismerném, vagy azt tudnám, honnan jött ez a jó ember. TsS-elnök. Hát sok van ilyen, most meg se tudom köszönni neki. Három lépcsőházban, ötvennégy család körében a szolnoki városi lakosok között legenda nőtt már az ismeretlen tsz-elnök köré. Lehet, hogy életet mentett. Az eset olyan sokszor kerül szóba a családban, a családokban, hogy Tiborka is próbálgatja már: — Tyées elnök... tyées elnök — erőlködik vele. KI lehetett a segélynyújtó? Mindegy. Egy ember. Egy jó ember a hasonló sokezer, millió közül. — bőrrák —
