Szolnok Megyei Néplap, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-09 / 33. szám
1966. február 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A SZERKESZTOSEG POSTÁJÁBÓL Olvasóink írják J\’em feledkexneh meg ax időa emberekről Az öcsödi Szabadság Tsz nyugdíjas tagjait a községi kultúrházban rendezett öregek napjára invitálta a közös gazdaság vezetősége. Mintegy kétszázharminc idős ember hallgatta meg Zilahi Antal tsz-elnök beszédét, amelyben elismerését fejezte ki azoknak, akik úttörői voltak a közös gazdaság megalakításának, s részesei a küzdelmes munkának, az eredményeknek, sikereknek. Külön szólt azokról a nyugdíjasokról, akik erejükhöz mérten még ma is résztvesznek a közös munkában és segítik a gazdaság fejlődését. A gazdasági eredmények növekedése biztosítja, hogy mindinkább gondoskodhassanak az idős tagokról. Az ünnepeiteket vacsorával vendégelték meg, s ennek elfogyasztása után borozgatás közben derűs hangulatban hajnaltájban ért véget az öregek napja. Méri János Öcsöd Roaaxabb. mint javítáa előtt December 23-án javítás végett a jászberényi Műszerész Ktsz rádió és televízió javító részlegéhez elvittem a kis Tünde—2 rádiómat. Elvállalták a munkát Amikor hosszas huza-vona után 1966. január 28-án újra kezembe került a rádió, szerintük jó állapotban volt. Sajnos ez annyit jelent, hogy a rádiót „hallgatni” lehet, csak hallani nem. Valószínű a javítás ideje alatt tönkrement a hangszórója, mivel a recsegés mindenféle hangot túlharsog. Nem tudom mit tegyek. Visszavigyem újbó] a jászberényi Műszerész Ktsz-bez, vagy talán egy újabb helyre? Ahol újabb 90 forintért talán megjavítják? Pethes Rozália Jászfény szaru A hó már elolvadt — a por riazont még megvan Január 22-én tíz mázsa háztartási szenet rendeltem mázsánként 23 forintért. Azt ígérték, hogy 27- én szállítják, viszont ez csak •másnap történt meg. Nem voltam otthon, mert akkor át sem vettem volna. Megítélésem szerint 30 százaléka por, illetve hó volt. Január 29-én bent jártam a TÜZÉP központban, ahonnan a telepire küldtek és telefonáltak is oda. Amikor ki? mentem és elmondtam sérelmemet, azt ígérték, megvizsgálják az ügyet. Egyben azt is közölték, hogy 20 százalék por megengedhető. Árról i« szó volt, hogy kiküdewk két embert, akik átrostálják a szeMEGVtZSGÁLTUK net, s amenmrí. kadíját meg kell gálását, a mai ben nem lesz térítenem. napig a tájamra benne 30 százalék £ JJjJJ se jöttek, por, ületve. hó, a reket, s egyálta- Szöke István két ember mun- Ián az ügy kivizs- Szolnok Iiányaxor utaxxuk még Serénybe f Körülbelül négy éve igényeltem gázpalackot. Néhányszor elutasították kérésemet azzal, hogy nem ketten dolgozunk; majd nem jó helyre adtam be a kérelmet; a járási tanács ipari osztálya intézi az ügyet b így tovább. Én tehát mentem oda, ahová utasítottak. Tavaly június 1-én nyolc órakor kellett jelentkeznem az előzetes bekapcsoláshoz szükséges iratok elintézése és a befizetés végett. Az említett napon elutaztam Jászberénybe, s nyolc órakor már vagy százötvenen várokoztunk. Ezzel szemben az ügy intézője csak 11 órakor érkezett meg. Érthető, hogy méltatlankodtunk, hiszen valamennyien dolgozunk, s nem mindegy az, hogy mennyi időre távozunk el a munkahelyünkről. Az idén január 18-án újabb értesítést kaptam, hogy 26-án 8—13 óra között személyesen vegyem át az első gázpalackot - Sajnos ezalkal ómmal is potyára jártam, nem volt palack, állítólag nem kaptak Szolnokról. Két nap múlva újból Berényben jártam ebben az ügyben. Akkor vagy negyvennyolcán voltunk Jászapátiból, de szintén eredménytelenül. Akik hibásak ebben, nem gondolnak arra, hogy drága passzió ez az utazgatás? Mert a szabadságunk is rámegy és a szállításhoz megrendelt teherautó fuvarköltségét is meg kell fizetni akkor is, ha palack nélkül térünk haza. Mások érdekében Is leérem, hogy az illetékesek sürgősen intézkedjenek. Kockás Rozália nosta főellenőr Jászapáti Életveaxélyea köxlekedéa A József Attila út 42. (44.), Uletve a 38. házszáni alatt építkeznek. Emiatt a járdát is elfoglalják. Az utca másik oldalán a Tóth Ferenc útcától a felüljáró [elé a posta bontotta fel a járdát, mivel kábelt fektetnek le. A gyalogos közlekedés tehát ezen az útszakaszon szinte lehetetlen, sár, víz, latyak van mindenütt. De még ennél is nagyobb baj az, hogy az úttesten kénytelenek járni az emberek, amely Ismerve a nagy forgalmat , életveszélyes. Az építkezésnél már kérték, hogy csináljanak valamit. Ingyen kaphatnak salakot a cukorgyárban, pa- lírgyárban, de csak az volt a válasz: jó ax úgy, ihogy van. " •— — •>■“> ;i ****** Az erre lakók és az Állami Földmérési és Térfcé- jészeti Hivatalban dolgozók, valamint az Ide járó Igyfelek érdekében sürgetjük az intézkedést, hogy valamilyen módon oldják meg a gyalogosok közlekedéstKádas Géza Sülnek Segítséget kérünk Mohácsi Sándor bácsinak Levelet kaptunk ?• minap Kunmadarasról H. Nagy Feí-enctől. Arról ír, sünikor hóeltakarítási munkán' volt, Pusztakettős—Tiszaszení- i:mre-l úton megtudta, h ogy ott az egyik közeli tanyáb.an egy idős, beteg ember él teljesen egyedül, magára, hagyottam A környező tanyákon élők, az arrajárók kopognak be néha hozzá, s adnak néki enni, vagy egy szívásnyi dohányt. Kérte, győződjünk meg róla személyesen és próbálja á segíteni az öregen, ha lehet. ☆ Bánhalmi Állami Gazdaság tiszaszentimrei területe 9-es tanya. Itt él, helyesebben inkább csak tengődik az öreg Mohácsi Sándor. Egyedül, immáron 15 esztendeje, hiszen akkor hagyta el felesége, az egyetlen hozzá tartózó ja. — Kié ez a tanya? — kérdeztem tőle, amikor ellátogattam hozzá. — Valamikor az enyém volt 11 hold földdel együtt. A földet betagosította a gazdaság, a tanyát meg eladtam nékik 1953 októberében 21 600 forintért. De csak 11 000-et fizettek ki a szolnoki bank útján, a többit nem kantam meg. — És miből él? — Kapok secélvt a községi tanácstól havonta 150 forintot. Abból. Aztán az ismerősök néha hoznak ezt- azt. Csakhogy most ritkábban járnak erre, rossz az út... a tanács, az pártfogol. Nézem a nyomorúságos kis szobát. Rend van. már amilyen rendet csinálhat maga körül egy beteg »re» ember. — Mit lehetne tenni az öreg Mohácsiért? — kérdeztem a tiszaszentimrei községi tanács vb elnökét, Vida Andrást — Amit tudtunk, eddig s segítettünk. Közgyógy'.erellátásban, orvosi kezelt ben részesítettük. Sajnos több segély fizetésére nincs lehetőségünk. Ezt a 150 forintot is a hivatalsegédünk viszi ki az öregnek, mert arrafelé még a postás sem jár. Talán szociális otthonba kellene elhelyezni. ☆ Beszéltem dr. Zana Mátyással, a Szolnok megyei Tanács VB szociálpolitikai előadójával. Kértem: segítsen abban, hogy az öreg Mohácsi megszabaduljon kínzó magánya terhétől. Ha lehet, helyezzék el szociális otthonba Dr. Zana Mátyás ígéretet tett: mindent megtesz T/Iohácsi Sándor érdekében, s még e héten intézkedik. Kereste;, i telefonon a Bánhalmi Állami Gazdaság főkönyvelőjét is. Tudomásom szerint ő az 1950-es években a tiszaszentimre, gazdaságban dolgozott. Talán ismeri Mohácsi Sándor tanya eladási ügyét. Vele nem tudtam beszélni. így hát a*z újság nyilvánosságán keresztül kérem őt, s a gazdaság minden egyes vezetőiét: Vegyék elő a régi aktákat, s nézzék meg. hogvan tudnák megtéríteni a vételár másik felét az öreg M .bácsinak. — Nagv szüksége van arra a pénzre, ami véleményem szerint lúgosán megilleti őt. Varga Viktória Az illetékesek intézkedtek A jogit» panaaxokai A Szolnok megyei Néplap január 5-i számában megjelent „Tanulságos utazás”, valamint a „Kalauz is ember” című panaszt tartalmazó írást az AKÖV megvizsgálta. Megállapították, hogy a GA 75—-77 autóbusz kalauza mulasztást követett el, nem volt megfelelő az utasokkal szembeni magatartása. Elzárt felelősségre vonták és figyelmeztették. A január 12-f lapban megjelent „Egy tószegi « • orvosolja ax AKOV utas” című írás nem mindenben felel meg a valóságnak. Ugyanis az említett járat indulási ideje 14.15 óra, nem pedig 14.20 óra. Az indításnál a forgalmi szolgálattevők a MÁVAUT állomásom elhelyezett szolgálati óra állását veszik figyelembe. Abban igaza volt a levélírónak, hogy a 16.05 perces járat késett, ennek oka viszont az akkori rendkívül kedvezőtlen útviszony volt Szerkesztői üzenetek A Héki Állami Gazdaság gépműhelyében dolgozó traktorosoknak üzenjük, panaszukkal a gazdaság munkaügyi döntő bizottságához forduljanakK- I-né, Szolnok: A Munka Törvénykönyve szeriig a próbaidő tartama alatt bármelyik fél felmondás nélkül megszüntetheti a munkaviszonyt. Ilyen esetben sem a dolgozónak, sem a vállalatnak nem kell Indokolnia elhatározását. Éppen erre szolgál a próbiadő. T- Z-, Kunszentmártoni A táppénzes állomány ideje alatt Jartásdij elmén legfeljebb a kifizetésre kerülő táppénz 33 százaléka vonható leV. A- Törökszentmiklósi Tanulmányú szabadság csak az állami oktatásban, tehát az általán^», közép- és főiskolán tanulóknak jár- Az egyéb, a törvényben meg nem határozott tanfolyamokra a résztvevőknek vizsgaszabadság nem jár. S. M-, Kisújszállás: A dolgozó , elhalálozása esetén szakszervezeti tagság alapján akkor jár temetési segély, ha a dolgozó az elhalálozáskor szakszervezeti tag volt, s az elhalálozást közvetlenül megelőzően legalább 12 hónapon át egyfolytában tagdíjat fizetett- A szakszervezeti temetési segély összege a tagság időtartamától és a tagdíjosztálytól függ. N- K. Mezőtúr: Ha személyi igazolványát elvesztette, azt azonnal be kell jelenteni a rendőrségnek- A rendőrség az elveszett igazolvány helyett — az új személyi igazolvány kiadásáig — legfeljebb három hónapra szóló ideiglenes igazolványt élűt W. JOGI Iliim Katonai szolgálatra bevonultak jogai A katonai szolgálat teljesítése minden magyar állampolgárnak hazafias kötelessége. Alapelv, hogy a katonai szolgálatra bevonultak megelőzően szerzett jogai csorbát nem szenvedhetnek, bizonyos jogokat pedig éppen a bevonulás következtében szereznek. A jogok nemcsak őket, hanem — bizonyos feltételek esetén — hozzátartozóikat is megilletik. Meg kell különböztetni a sor- és a tartalékos katonák jogait. Bizonyos vonatkozásban a jogok azonosak, mégis — a dolog természeténél fogva — el is térnek. A sorkatonai szolgálatot teljesítők hozzátartozóinak jogai többek között, hogy őket — amennyiben a be- vonulttal közös háztartásban éltek — munkaviszony létesítésénél előnyben kell részesíteni. Ez azt jelenti, hogy a munkakör ellátásához megkívánt feltételek megléte esetén az ilyen hozzátartozót kell alkalmazni akkor is, ha ugyanarra a munkakörre több jelentkező van. A sorkatonai szolgálatra bevonult feleségének munkaviszonyát a termelés vagy a vállalat átszervezése, valamint létszámfelettiség címén felmondással megszüntetni nem lehet. A szociális kedvezmények közül, ha a hozzátartozó arra rászorul, a lakóhely szerinti illetékes tanács vb köteles juttatásokban és egyéb kedvezményekben részesíteni. Ezek lehetnek pénzbeml és természetbeni támogatások. Rendkívüli esetben pedig a járási vagy városi tanács vb egészség- ügyi szakigazgatási szerve egyszeri, rendkívüli segélyben részesítheti a bevonult hozzátartozóit. E kedvezmények nemcsak a bevonuláskor érvényesíthetők, hanem a sorkatonai szolgálat időtartama alatt A sorkatonai szolgálatra bevonult jogán tarthat igényt a hozzátartozó családi segély folyósítására, ami nem azonos a családi pótlékkal. (Az utóbbiról később lesz szó). A családi segély havonként a sorkatonai szolgálat időtartama alatt fizetett összeg, melyet kérelemre — a feltételek megléte esetén — az állandó lakóhely szerint illetékes tanács vb egészségügyi szakigazgatási szerve állapít meg és folyósít.. A családi segélyre az a munkaképtelen hozzátartozó jogosult, akit a sorkatona bevonulását megelőzően saját keresetéből, jövedelméből tartott el és egyébként is eltartásra szorul. Ez esetben Is csak akkor jár a családi segély, ha a sorkatona bevonulását megelőzően két éven belül legalább egy évig munka- viszonyban volt, vagy ugyanezen időben egy évig ktsz, vagy mezőgazdasági termelőszövetkezeti tag volt Az, aki iparjogosítvány alapján kisipari vagy kereskedői tevékenységet folytatott Illetve egyénileg gazdálkodó földműves volt, csak akkor jogosult a családi segélyre, ha az egyébként igényjogosult hozzátartozó az említett tevékenységet folytatni nem tudja. A családi segély havi ösz- szege egy személyre 250 forint minden további igényjogosult részére havi 80 forint. Ha több igény- jogosult van, akkor a 250 forint elsősorban a feleséget, ezt követően az alábbi sorrendben a vér szerinti és örökbe fogadott gyermeket, nevelt gyermeket a szülőt az örökbe fogadó szülőt, nevelő szülőt, nagyszülőt, a testvért és végül a feleség szüleit illeti meg. A tartalékos katonai szolgálatra honvédként vagy tisztesként bevonult hadköteleseket illetve hozzátartozóikat a családi segély, a szolgálat egész tartama alatt — tekintet nélkül a szolgálat jellegére — megilleti. A családi segély ösz- szege a munkaviszonyban állók és ktsz-tagok esetében, ha egyedülállók és eltartásra szoruló hozzátartozójuk nincs, havi átlagkeresetük 20 százaléka. Ha egy eltartásra szoruló hozzátartozójuk van 30, kettőnél 45, háromnál 60, négynél 65, ötnél vagy ennél többnél 70 százaléka. Tsz- tagoknál a családi segély megállapítása ugyanilyen módon történik azzal a különbséggel, hogy átlagkereset helyett a nyugdíjalapot képező egy havi átlagjövedelmet veszik figyelembe. Azoknak, akik a tartalékos szolgálatra történő bevonuláskor nem voltak ktsz vagy termelőszövetkezeti tagok, illetve nem volt munkaviszonyuk, egy havi családi segélyük összege 100 forint, ha a bevonult egyedülálló és nincs eltartásra szoruló hozzátartozója. Egy hozzátartozónál 150, kettőnél 225, háromnál 300, négynél 325, ötnél vágj’ ennél többnél 350 forint. — Nem jár családi segély, ha a bevonult önálló foglalkozást (egyénileg dolgozó paraszt, önálló kereskedő, kisiparos) folytatott, és hozzátartozói e foglalkozást folytatni tudják. A családi segélyt, ha a tartalékos bevonulásakor munkaviszonyban volt, kérelmére a munkáltató állapítja meg és folyósítja. Ha a munkaviszony a tartalékos szolgálati ideje alatt megszűnik, a megszűnést követő naptól kezdve a bevonult állandó lakóhelye szerint illetékes tanács vb egészségügyi szakigazgatási szerve folyósítja. Munkaviszonyban nem állók részére a bevonult állandó lakóhelye szerinti tanács vb egészségügyi szakigazgatási szerve állapítja meg és folyósítja a családi segélyt. Családi pótlékra gyermeke után a sorkatonai szolglatot teljesítő felesége saját munkaviszonya, vagy tsz-tagsága alapján, az egyedülálló dolgozó nőt megillető kedvezményes feltételekkel és mértékben jogosult. Akkor is jár családi pótlék, ha a feleség nem dolgozik, de a férje a bevonulást megelőző két hónap legalább egyikében családi pótlékra Igényt adó munkaviszonyban vagy termelőszövetkezeti tag volt. Az SZTK-szolgáltatások — az anyasági segély és az elhalt családtag után járó temetési segély kivételével — akkor illetik meg a bevonult családtagjait, ha a katonai szolgálat ideje alatt annak munkaviszonya fennáll; a munkaviszony a bevonulást megelőző tizenöt napon belül; a katonai szolgálat alatt szűnt meg. Feltéve, hogy a két utóbbi esetben a katonai szolgálatot teljesítő a bevonulást megelőző egy éven belül legalább 90 napon átSZTK- biztosított volt. A tsz és ktsz-tagokra ugyanezek a szabályok vonatkoznak, azzal az eltéréssel, hogy az igényjogosultsághoz az is szükséges: az érintett tsz- nek az SZTK biztosítására érvényes szerződése legyen. Dr. Z* V