Szolnok Megyei Néplap, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-23 / 45. szám
1966. február 23, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Tapasztalat és tanulság Egyetemisták tíz napja A Vízgépészeti Vállalat Kunhegyesen négylakásos társasházat építtetett dolgozóinak. A lakásokba a héten költöztek be a lakók. Igazságtalan bérfelosztás a szolnoki nyomdában Megyénkbe az idén is különböző szakos egyetemisták érkeztek, hogy tíz napos népművelési gyakorlaton vegyenek részt. Szombaton, a tíz nap lejárta után a Ságvári megyei mű- velődési házban adtak számot tapasztalataikról, amelyek közül jónéhány megszívlelendő tanulság. Rózsás Sádor, a gödöllői agrártudományi egyetem harmadéves, Varga Sándor, a kertészeti főiskola harmadéves hallgatója, valamint Sörlei Zsuzsa és Horváth Zoltán másodéves fizikus hallgatók Cibakházán, Tisza Zoltán, a kertészeti főiskola harmadéves hallgatója és Turáni Attila negyedéves közgazdász hallgató két társukkal együtt pedig Szelevényen töltötte gyakorlatát. Tehát egyikük sem népművelő, mégis.. Varga Sándor, a társaság egyik kertésze idevaló a megyébe. Cibakházáról haza is látogatott Cserke- szöllőbe. — Mi mindnyájan elsősorban saját szakmánkban hasznos tapasztalatokat igyekeztünk szerezni, emellett természetesen nagyon örülünk, hogy jobban megismerhettük az emberek életét, és a község kulturális helyzetéről is képet nyerhettünk — mondja Rózsás Sándor, az agronómus- jelölt — Szerencsére olyan községbe kerültem, ahol fejlett kertészet, gyümölcs- és szőlőtermesztés van. A ci- baki Vörös Csillag nagy területen kertészkedik. Sokat beszélgethettünk az emberekkel szakmai kérdésekről is — toldja meg az előbbieket Tisza Zoltán, a kertész. — A mezőgazdászok számára tehát közvetlen szakmai eredménnyel is járt ez a népművelési gyakorlat, de vajon például a közgazdász hogyan tudja hasznosítani az eltelt tíz napot? — kérdezem Turáni Attilát, a körünkben ülő egyetlen közgazdászt. „ ..sok mindent lehetne jobban is csinálni”. (Turáni Attila, közgazdász) — Társadalmi ösztöndíjam a vendéglátóipari vállalathoz köt, ezért Szelevényen is különösképpen az fmsz munkája érdekelt. — Mondhatom, nem valami hízelgő tapasztalatokra tettem szert. Kezdve az fmsz „áruház” kirakatától egészen odáig, hogy az italboltban sem sört, sem bort, csak röviditalokat lehet kapni. — Túl a szakmai tapasztalatokon, hogyan vélekednek a község kulturális életéről? — Zoli, vedd elő a jelentésünket — kéri társát Turáni Attila, majd magyarázón hozzáteszi: — abban igyekeztünk pontosan fogalmazni. Nem nagyon hízelgő g bennünk kialakult vélemény és ezt írásba is foglaltuk. A jelentésben többek között ilyen feljegyzések találhatók: „itt tartózkodásunk alatt a fiatalok szórakozása csak a kártyázásban (ulti) és a biliárdozásban merült ki”. Aztán egy másik figyelemre méltó észrevétel arról, hegy a felmerülő problémák megoldását „agyonülésező”, nehézkes, túladminisztrált intézkedések nehezítik a községben. — Pesten, bár jónéhány társadalmi szerv munkájában veszek részt, egész évben nem üléseztem ennyit, mint ez alatt a tíz nap alatt, ,és ezek között nem egy akadt olyan, amelyik hat órahosszat is eltartott — mondja Turáni Attila. — És nektek végig kellett ülnötök? — szömyül- köznek együtttérzően a többiek. — Végig. Ez a jelentés különben már javított, második kiadás — fordul hozzám a hosszú ülések szenvedő részese — egy mondat kimaradt belőle. — És az hogy hangzott? — Valahogy úgy, hogy a művelődési ház a különböző társadalmi szervek munkájának összehangolásában, hivatása betöltésében nem áll feladata magaslatán. — Miért hagyták ki, ha ez a véleményük? — Elutazásunk előtt „elbeszélgettek” velünk a község vezetői, a tanácselnök, az elnökhelyettes és a felesége, a művelődési ház igazgatója. Egy kicsit védekező magyarázkodás volt ez a beszélgetés a részükről, a jelentésünk miatt. Feljegyezték a nevünket, a pontos címünket, hogy hova járunk, ez addig nem volt fontos. — Talán valamiféle retorziótól tartanak? — Nem. Lehet, hogy mi kissé forrófejűek és tapasztalatlanok vagyunk, azt sem állítjuk, hogy értünk a népműveléshez, de azt tudjuk, hogy sok mindent lehetne jobban is csinálni. — Talán maguknak is részük volt hasonló „kellemes” beszélgetésben? — kérdezem a Cibakházán jártaktól. Nagy meglepetés ért, amikor egy piros-fehér-zöld csíkozása levélben értesítettek: javasolnak országgyűlési képviselőnek. A váratlan meglepetés mellett még egy jó tanács jut legtöbbször az eszembe... Itt a környéken volt Kiss Sándor bácsinak a bognárműhelye. Sokszor jártam azelőtt oda. Mindig akadt ott olyan, akivel lehetett beszélgetni, vitatkozni. Szívesen időztem ott. Sándor bácsi a jelölőgyűlésen legalább úgy meg volt hatódva, mint én. Arra kért, amikor felszólalt: Imre, ne legyél más ezután sem, mint eddig. Nem is tudnék azzal kérkedni, hogy mi mindent elvégeztem, mint képviselő. Az emberek ugyanis többnyire csak akkor keresnek már fel, amikor sehol sem intézték el kérésüket. „Te képviselő vagy, neked el kell tudni intézni" — mondják néha. Pedig így hangzana jól: törvényt ismerő ember vagy, mondd meg, igazam van-e? Nem tudtam elintézni például, hogy ne szereljék le a vezetékes rádiókat a városban. Pedig hatszáz család kérte. Sokan jöttek nyugdijkére— Nem. Mi megérkezésünk után találkoztunk a község vezetőivel. Tizenkilencen jöttek el. Először féltünk, hogy túlságosan protokoláris lesz a beszélgetés, mindenki sietni fog majd, aztán annyira belemerültünk, hogy a művelődési ház igazgatójának kellett berekesztenie azzal, hogy kezdődik a teremben az énekkar próbája — mondja Horváth Zoltán, a „cibakiak” nevében. — Ezek szerint a maguk élményei is derűsebbek, mint a szelevényi társaiké. — Egy kis időt mi is el- töltöttünk a cibakházi művelődési házban. Mondhatom, felüdülés volt a számunkra. Ég és föld a különbség a cibakházi és a szelevényi művelődési ház között — mondja ki a véleményét az összehasonlítási alappal rendelkező Turáni Attila. — A lehetőségekhez képest nagyon pezsgő, mozgalmas a kulturális élet, persze problémák itt is vannak, például nagyon kevés helyisége van a mű.nagyon kedvesen fogadtak bennünket az emberek is”. (Sörlei Zsuzsa, a fizikus) velődési háznak — kapcsolódik be a beszélgetésbe Sörlei Zsuzsa, a társaság nő tagja is — és nagyon kedvesen fogadtak bennünket az emberek is. — Most már látva, tapasztalva a rosszat is, a jót is, jövőre is eljönnének? — kérdeztem búcsúzóul. — Én akár még most is szívesen maradtam volna — mondta habozás nélkül Turáni Attila, aki pedig meglehetősen szigorú kritikusnak bizonyult. lemmel is hozzám. Egyik választóm meg szép összeget ígért, ha segítek visszaszerezni az államosított házát. Az utóbbi esetben könnyű nemet mondani. De kérik például a város útjainak újra kövezését, s ez jogos, indokolt kérés. Mégsem teljesíthető, mert a mienknél rosszabb utak is vannak. Az ilyet már nehéz megmagyarázni itt Karcagon éppúgy, mint Tiszaszentimrén. Tiszaigaron, vagy bárhol, ahová el-eljárok beszámolót vagy fogadóórát tartani. Van azért „sikerem” is. Sokszor megfordulok a felsőfokú mezőgazdasági technikumban. A diákok hálás hallgatók, ha politizálunk, s ha szakmai vitába kezdünk, akkor is. Mindig tovább marasztalnak, mint szánom. Azt hiszem, ez azért is van így, mert én szakember, főagronómus vagyok. 1959-ben vállaltam el a főagornómusi állást itt, a karcagi Lenin Tsz-ben. Akkor két évre szerződtem és hamarosan eltelik a hetedik. Nehezen jöttem át a kísérleti gazdaságból. — Éveken át voltam ott gazdaságvezető. Máig is em„A kormány a nyomda- és papíriparban a bérek rendezésére a fizikai dolgozók részére több mint 10 millió forintot, a művezetők és főművezetők részére pedig 454 ezer forintot biztosított. A Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó dolgozóinak Szakszervezeti elnöksége a Könnyűipari Minisztérium illetékeseivel egyeztette álláspontját a rendelkezésre bocsátott összeg elosztása érdekében...” (A Typographia február 1-1 számából) A megyei tanács felügyelete alá tartozó szolnoki Nyomda Vállalatnál január 28-án kapták kézhez a dolgozók az alapórabérek emeléséről szóló értesítést. A munkások közül huszonegyen 28 ezer forintot, ezenkívül két művezető és két telepvezető (a karcagi és a jászberényi) külön 5 ezer forint béralapot kapott. A bérrendezésben érdekelt fizikai dolgolékszem, milyen lehangoló érzés fogott el: nem vagyok ott, mégis minden a maga megszokott módján megy tovább. Most meg úgy vagyok, ettől a szövetkezetiől sem tudnék már könnyen megválni. Itt is csak jó szót hallok. Nagyon sokra tartom, amit mondanak a tsz tagjai. A jogos észrevételt, a segítő bírálatot én mindenkitől jó szónak veszem. Az segíti igazán, hogy az ember erejét, tudását, önmagát próbára téve dolgozzon. Agronómus vagyok, ezt természetesnek tartom. A képviselőséget őszintén szólva még most sem szoktam meg. Ez nagyobb dolog is annál, mint hogy csak úgy hozzászokjon az ember. Kétszer szólaltam fel eddig a parlamentben. Azt boncolgattam, hogy a mezőgazdaságban több a lehetőség, mint amit mi kihasználunk. Az események, a legutóbbi párt. és kormányhatározatok meg is erősítettek ebben a meggyőződésben. Egy-egy országgyűlésre mindig nagyon készülök és nagy érdeklődéssel megyek. zóknál ez havonta átlagosan 120 forint többletkeresetet jelent. A felosztás tehát megtörtént, de az elosztás igazságossága és a szakszervezet irányelveinek betartása sajnos csorbát szenvedett a szolnoki Nyomda Válla- latnáL Ag seb-titkár kifogásol — Későn kaptuk meg szaklapunkat a Typogra- phiát, amelyben a bérfelosztásnak nyomdaiparra vonatkozó irányelvei szerepelnek. Mi már január elején hozzákezdtünk az összeg elosztásához. A megyei tanács illetékeseivel megbeszéltük elképzeléseinket s a • HVDSZ-el egyetértésben elkészítettük a tervezetet — mondta a szakszervezeti bizottság titkára. — Mező elvtárs szerint tehát igazságos az elosztás? — Igen. — De a szakszervezet irányelvei arról szólnak, hogy az inar szemnont.iából döntő fontosságú szakágak és az alacsony kereSzeretem az üléseket. Főleg azt, hogy egyre kevesebb ott is a formaság, egyre közvetlenebbek a viták, amelyek mind nagyon sürgető, fontos kérdések körül zajlanak. Én mindig az olyan munkát szerettem, aminek kézzelfoghatóan lemérhetem az eredményét. Szívesen segítettem pél. dául abban, hogy Karcagon megalakulhasson az Agrártudományi Egyesület helyi csoportja. Az állatorvosoktól a brigádvezetőkig közel kétszáz szakember dolgozik a város mezőgazdasági üzemeiben. Így majd több alkalmunk lesz, hogy véleményt cseréljünk, olykor összejöjjünk vitatkozni. Szeretném, ha a városban mindenütt elérnénk azt, amit nálunk a Lenin Tsz- ben: egy-két éven belül mind a tíz szakembernek, aki itt dolgozik, felsőfokú iskolai végzettsége lesz. A városban, mint képviselőt, sok rendezvényre meghívnak. De bárhová is csak akkor megyek el, ha gondolom, hogy megjelenésem nem tűnik magamutogatásnak. Egyszer azonban mégis csak úgy esett: vacsorázni mentem volna az étterembe. Nem volt szabad asztal. A pincér épp úgy kitessékelt, mint bárki mást, aki későn ment. Ebből is tudom: a karcagiaknak az vagyok, aki voltam, akire néhány éve szavaztak: Mohácsi Imre, a Lenin Tsz főagronómusa. B. E. setű dolgozók, főleg azok, akik hosszú gyakorlattal rendelkeznek, kapjanak béremelést. — Miért nem mondták ezt nekünk január elején? Mi saját magunk jó belátása szerint oldottuk meg a bérrendezést. — Csupán a legalacsonyabb keresetű dolgozók, a berakónők maradtak ki az órabéremelésből. — A dolgozók is ezt mondogatják, hiába mondom nekik, hogy az újságunk február elsején jelent meg. Abban valóban erről van szó. Január 28-án azonban értesítették azokat a dolgozókat, akik- nek emelték a bérét. Az irányelvek ellenére Mészáros Sándor igazgató szintén a későn kapott irányelvekre hivatkozott, amikor a béremelésből kimaradt berakónők ügyét szóvátettük. Január 22-én a megyei tanács ipari osztályának többek között a következőket írta: „...nem kívánom emelni a gépszedők, a berakónők és a könyvkötőnők bérét. Itt a teljesítmény alapján lehetőségük nyílik magasabb keresetet elérni”. Arról azonban hallgatott, hogy január 18-án a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetétől már kapott a vállalat egy levelet, amelyben felhívták a vezetők figyelmét a bérrendezés lebonyolításának mikéntjére. Erre a levélre . válaszolta Mészáros Sándor a fentieket. Állásfoglalása ellenére azonban a könyvkötőnők bérét emelte, — a gépszedőknél teljesítménybérezés miatt nem volt indokolt az emelés — s csupán a berakónők nagyon alacsony órabére — 4-től 5.80 forintig — maradt változatlan. Miért maradtak ki a berakónők ? Nem lehet kifogásként elfogadni, hogy a vállalat vezetői és a szakszervezeti bizottság későn értesült az irányelvekről, hiszen január 18-án már birtokában volt annak. A történtekből inkább arra lehet következtetni, hogy az alacsony keresetű és nagy szakmai gyakorlattal rendelkező berakónőket szándékosan hagyták ki a béremelésből. Az éves bérfejlesztési keretből is — 28 ezer forintból —, amelyet erre az esztendőre tavaly októberben osztottak széf, mindössze két berakónő részesült 50, illetve 30 filléres alapórabér emelésben. A szolnoki nyomdában a bérfelosztás nem volt igazságos még akkor sem, ha a vállalati szakszervezeti bizottság egyetértésével lett is végrehajtva. — bognár — — rideg — Az maradtam, akire szavaztak...
