Szolnok Megyei Néplap, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-01 / 26. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. február 1 EGY FILM MARGÓJÁRA Az amerikaiak újra bombázták Észak-Vietnamot Az amerikai harci repü­lőgépek hosszabb szünet el­teltével hétfőn ismét foly­tatták az Észak-Vietnam elleni légi agressziót. Nyugati hírügynökségek az amerikai kormány dur­va agressziós lépését előre megjósolták. Először is az­zal, hogy a Washingtonban folyó non-stop kormányta­nácskozásokon Johnsont az Észak-Vietnam ellen inté­zett támadások felújítása felé sodorják, s hogy John­son elvileg már előzőleg el­döntötte ezt a kérdést. Más­részt azzal, hogy a washing­toni kormány értesítette barátait közeli terveiről. A hétfői amerikai bomba- támadásban a 7. flottához tartozó Ranger és Kitty Hawk anyahajó, valamint a légierő gépei vettek részt. A légierő gépei Thanh Hoától 32 kilométernyire északra egy kompkikötőt, 40 kilométernyire Vinh vá­rostól délre pedig folyami uszályokat támadtak — A Ranger gépei Észak-Viet­nam fölött két támadást hajtottak végre, és bom­báikat Dong Hói várostól délkeletre egy hídra, vala­mint a várostól 32 kilomé­ternyire északnyugatra fek­vő Quang Khe kikötőre dobták. A bejelentés sze­rint a behatoló amerikai gépék a légelhárítás igen heves tüzébe kerültek és egy gép Dong Hói közelé­ben a tengerbe zuhant, pi­lótáját azonban megtalálták és az anyahajóra vitték. Hanoiban jelentést tettek közzé a hétfői amerikai lé­giagresszióról. A vietnami rádió bejelentette, hogy amerikai sugárhajtású va­dászgépek több hullámban barbár bombatámadást in­téztek és fedélzeti tüzet zúdítottak Son La, Thanh Hoa, Nghe An, Ha Tinh és Quang Einh tartomá­nyok lakott vidékeire. A felfegyverzett lakosság és a fegyveres erők megtorol­ták a bandita támadást: Quang Binh, Ha Tinh és Nghe An tartomány fölött — nem végleges megálla­pítás szerint — öt ameri­kai gépet lelőttek és még többet megrongáltak. Quang Binh tartományban például már az első lövésekkel si­került földre vinni egy A—4-es lökhajtásost, amely­nek pilótája katapulált és a tengerbe zuhant. Amikor a többi amerikai gép a pilóta segítségére ment, egy másik amerikai gép is ki­gyulladt, majd lezuhant a légelhárítás tüzében. — Ha Tinh tartományban egy F— 105-ös sugárhajtású gép alig valamivel azután zu­hant le, hogy kioldotta bombaterhét. Két lökhajtá- sos gépet — közöttük egy A—4-est — lőttek le Nghe An tartományban. Mint Hanoiban bejelentették, ezekkel együtt 857-re emel­kedett az Észak-Vietnam fölött lelőtt amerikai gé­pek száma. A harcok Dél-Vietnam területén is fokozódó he­vességgel folynak tovább. Az első amerikai légi gyors­hadtest főhadiszállásán be­jelentették, hogy valószínű­leg teljesen megsemmisült az a dél-vietnami rendőr­egység, amelyet a Da Nangtól 88 km-re délre eső dombvidéken a parti­zánerők körülzártak. — A dél-vietnamiakkal együtt néhány amerikai katona is elpusztult. A harcok pén­teken robbantak ki, amikor egy rendőrszázad, amely Tra Bongtól 8 kilométer­nyire keletre tevékenyke­dett, a felszabadító erők csapdájába került és szét­bontott, majd megsemmi­sült. A közép-vietnami fenn­síkon az első amerikai légi gyorshadosztály alakulatai falytatják a „vagány” fe­dőnevű „irts-rombolj” had­műveletet. Az amerikaiak 282 embert megöltek, 77-et, mint hadifoglyot, 229-et mint gyanúsítottat, elhur­coltak. Hétfőn hajnalban Chuong Thien tartományban, ahol dél-vietnami kormánycsapa­tok folytatnak hadművele­tet, a szabadságharcosok ellentámadást nyitottak, Sai­gontól mindössze 24 kilo­méternyire pedig a felsza­badító erők aknavetőkkel lőni kezdtek egy amerikai üteget, és a Reuter-iroda jelentése szerint — több helikoptert elpusztítottak. A tüzelés csaknem fél órán át tartott. Ai EAK a magyar kormányfő látogatását várja A kairói sajtó több cikk­ben foglalkozott a magyar— egyiptomi kapcsolatok fej­lődésével és jelezte, hogy Kállai Gyula látogatása al­kalmából gazdasági, keres­kedelmi, tudományos-mű­szaki és kulturális egyez­mények aláírására is sor kerül. A lapok megírták, hogy az EAK gazdag prog­rammal várja a magyar vendégeket: hivatalos tár­gyalások szerdán és vasár­nap lesznek, közben pedig a heluáni vasmű és textil­gyár, a piramisok, az asz- szuáni nagygát, a Kima- vegyiművek, Luxor és Kar­nak meglátogatására kerül sor. Zakaria Mohieddin mi­niszterelnök és felesége kedden vacsorát ad a ma­gyar kormányfő és felesége tiszteletére. A vacsora- meghívást Kállai Gyula és felesége jövő hétfőn viszo­nozza. Az Akhbar hétfőn közöl­te Kállai Gyula nyilatko­zatát, címében kiemelve, hogy a két ország együtt­működése szüntelenül fej­lődik és hogy a magyar kormányfő látogatása el­mélyíti majd a két nép barátságát. A Gumhurija Kállai Gyula életrajzát is­merteti. Az Ahram beje­lentette, hogy a kormány bizottságot nevezett ki, amely dr. Szolimán Huza- jen-nek, a kulturális ügyek miniszterének elnökletével hivatalosan elkíséri a ma­gyar vendégeket az EAK- ban minden útjukon. Sukarno beszéde Teljes embargo Rhodesia ellen A Wilson-kormány hi­vatalosan bejelentette, hogy teljes kereskedelmi tilalmat i— embargót — léptet élet­be Rhodesia ellen. Az an­gol kormány ugyanakkor figyelmeztette a többi or­szágokat, hogy semmilyen felelősséget nem vállal azo­kért az adósságokért, ame­lyeket a Smith-kormány a november 11-i szakítás óta magára vállalt, vagy ezután vállal magára. A bejelentés szerint sem­miféle angol árut nem sza­bad Rhodesiába szállítani. Eddig csak a fegyverekre és kőolajra vonatkozott a tilalom. Az új embargó­rendelet február 2-án lép életbe Anglia ezután Rho­desiából származó árukat sem vesz át. Sukamo elnök vasárnap a djakartai Bung Camo stadionban 100 ezer ember előtt beszédet mondott az ország vezető muzulmán pártja, a Nahdatul Ulama párt fennállásának 40-ik évfordulója alkalmából. — Méltatta azokat a kapcso­latokat, amelyek évtizedek alatt közte és a muzulmá­nok pártja között kiala­kultak Félórás beszédében, — amelyet a rádió is közve­tített — cáfolta azokat a t híreszteléseket, amelyek ‘ szerint azt tervezi, hogy rövidesen elhagyja Indoné­ziát és Tokióba költözik. Hasonlóképpen imperialista koholmánynak nevezte a nyugati hírügynökségeknek azt a jelentését is, hogy Subandrio első miniszter- elnökhelyettes Rómába me­nekült, mert a hadsereg ve­zetői le akarnak számolni vele. LUXEMBURG Luxemburgban vasárnap hajnali egy órakor véget ért a közös piac külügymin isztereinek értekezlete. — Nem tudtak megegyezni a legfontosabb kérdésben, vagyis abban, hogy a közös piac minisztertanácsa egyhangúan vagy szótöbbséggel hozza-e határozatait. Ezért kompromisszum jött létre Franciaország és az öt társország között. ÜJ-DELHI Indira Gandhi asszony, India miniszterelnöke va­sárnap beszédet mondott Delhiben a Mártírok Nap­ján. Beszédében Indira Gandhi többek között kijelen­tette: a taskenti nyilatkozat az első lépés az India és Pakisztán közti vitás kérdések békés rendezésének útján. A nyilatkozat teremtette helyzetet minden esz­közzel fenntartani és támogatni kell. A magyar mozikban most nagy sikerrel vetítik az ítélet Nürnbergiben című amerikai filmet. Stanley Kra­mer alkotása náci bírák peréről szól és azzal — az az­óta, sajnos, ezerszeresen beigazolódott próféciával — fejeződik be, hogy a filmben szereplő, életfogyüglanra ítélt vádlottak hamarosan szabadlábon lesznek. Az NSZK-han azonban újra és újra kiderül, hogy vannak bűnösök, akik bíróság elé sem kerültek, sőt magas állásokat töltenek be. Emlékszünk még Ober- länderre, a lengyelországi hóhérra, aki hosszú időn át Nyugat-Németország minisztere volt, Globkéra, a hír­hedt náci nürnbergi törvények egyik szerzőjére Ade­nauer szürke eminenciására. Mindkettőjük — és még sok más társuk — bűneit az NDK leplezte le és a nem­zetközi felháborodás késztette Bonnt nagynehezen ezek­nek a háborús bűnösöknek a leváltására. Most az NSZK legmagasabb méltóságáról, Lübke köztársasági elnökről közöltek kínos tényeket a demok­ratikus Berlinben: hiteles okmányok tanúsága szerint személyesen résztvett koncentrációs táborok terveinek kidolgozásában. Végül a legfrissebb fejlemény az, hogy — ugyancsak az NDK cáfolhatatlan bizonyítékai alap­ján — Bonn kénytelen volt leváltani Kurt Webert, a karlsruhei szövetségi bíróság politikai büntetőtanácsá­nak elnökhelyettesét. ... Nézzük a moziban az „ítélet Nümbergben”-t és arra gondolunk: mondanivalója milyen félelmetesen aktuális a ma Nyugat-Németarszágában is. (ha—) MAFFIA—HONGKONGBAN Az elsötétített szobában egy férfi áll, rajta külön­leges, hosszú köpenyeg, a fején bordó színű sósak. Mö­götte mély áhítatba merülve tizenkét ember térdel. A férfi előtt oltár és ott foglal helyet a főpap. Halk mor- mogás tölti be a helyiséget, végül felemelkedik a főpap is, és az oltárra tesz egy kakast. A köpenyeges férfi magasra emeli a kardot és megszólal. — Alávetitek magatokat a páholy törvényeinek? Elfogadjátok, hogy mindaz, amit rendünk előír, örök törvény és parancsolat? Ha igen, akkor egyesüljünk örök testvériségben. Ezután lesújt a kard, a kakas vérét egy borral félig telt edényben összegyűjtik, majd a főpap előránt egy hosszú tűt és a résztvevők mindegyikén mély sebeket ejt. Az embervért is az edénybe csurgatják. Vala­mennyien isznak a vérből és ezzel véget ér a szertar­tás... A jelenet nem valamelyik dús fantáziával meg­áldott filmrendező vagy bűnügyi regényíró gondolat- világában született. A különleges „szertartás” tény és való és napjainkban is lezajlik nap, mint nap Hong­kongban, a brit koronagyarmaton, melynek élén őfel­sége főkormányzója áll. A városban és környékén fél- hivatalos közlés szerint is legalább kétszázötven titkos egyesület működik és ezek a szervezetek az ősi szer­tartás szerint avatják fel új tagjaikat, akik egy életre elkötelezik magukat, mindig és minden körülmények között teljesítik a szervezet parancsait; az utasítások megtagadása pedig egyenlő a halállal. A titkos szervezetnek magva még a XVII. szá­zadban alakult meg. Akkor a Csing dinasztia uralko­dott Kínában és az organizáció eredeti célja az volt, hogy tűzzel-vassal, cselszövésekkel a Ming császári há­zat segítsék hatalomra. A különböző kínai dinasztiák, császárok azóta már rég elporladtak, de a szervezetek megmaradtak. Tevékenységüket, felépítésüket leginkább a maffiával lehet összehasonlítani. Ebből következik az is, hogy a politikai elgondolásokat most már jórészt üzleti célkitűzések váltották fel. A hongkongi rendőrség vezetője, Mr. Heath közölte a megdöbbentő adatokat: „Számításom szerint a korona­gyarmat minden hatodik lakosa tagja valamelyik titkos szervezetnek. Ez annyit jelent, hogy körülbelül fél­millió mindenre elszánt, fanatikussal kell számolnunk”. A szervezetek élén mindig egy kisebb csoport áll, ez adja tovább utasításait az alsóbb régiókba, majd az egyszerű tagok végrehajtják a parancsokat. GYORSLISTA CANBERRA Healey angol hadügymi­niszter hétfőn Canberrába érkezett, hogy katonai tár­gyalásokat folytasson az ausztráliai és az újzélandi kormánnyal. A helyi katonai szemle­írók szerint Healey tárgya­lásai során szó lesz arról, hogy az északausztráliai Darwinban egy nagy légi- támaszpontot építenek, va­lamint hogy Ausztrália egyes kikötőit támaszpont­tá alakítják át a mozgé­kony angol—amerikai erők. ezen belül Polaris-rakéták- kal felszerelt tengeralattiá­rák, atomfegyverrel ellá­tott bombázórepülőgépek, valamint a délkelet-ázsiai nemzeti felszabadító moz­galom elleni bűn tetőexpe­díciókat végző deezant- alalrulatok céljaira. HELSINKI Helsinkiben harmadik napja ülésezik a Finn Kom­munista Párt XIV. Kong­resszusa. A hétfő délelőtti ülésen a Központi Bizott­ság beszámolójáról és a kövétkező évek gazdasági és szociális reformialnalr programjáról folyt • vita. PÁRIZS Az AFP hírügynökség -tajpeji tudósítójának jelen­tése szerint az amerikai légierők tajvani parancs­noksága szombaton hivata­losan bejelentette, hogy „a távol-keleti amerikai állá­sok védelmére” 130 — de- szant alakulatokat szállító — Hercules repülőgép ér­kezett a Kunkuang ameri­kai légitámaszpontra. SANTIAGO A Chilei Kommunista Párt nyilatkozatban ítélte el a chilei kormány és az Egyesült Államok megálla­podását, amely szerint fon­tonként 42 centről 36 cent­re szállítják le az Egyesült Államok által vásárolt chi­lei réz árát. Ez a megálla- rodás az idén 12 millió dol­lár veszteséget okoz Chllé- neki ALGÍR Vasárnap este az algériai diákvezetők összeültek, — hogy eldöntsék: mikép til­takozzanak az FLN határo­zata ellen, amely szomba­ton betiltotta az országos diákszervezet algíri bizott­ságát. A Reuter értesülése szerint a vasárnap esti ta­nácskozás eredményeként a szövetség vezetői felhívták az algíri diákokat, kezdje­nek hétfőn háromnapos sztrájkot DONJI MILANOVAC Hétfőre virradó éjjel Donjl Milánóvá« jugoszláv városnál kiöntött a Duna és mintegy tíz épületet el­árasztott. A víz alá került házakból a lakókat még az éjszaka kiköltöztették. Be­hatolt a viz a „Kamenica* Faipart Vállalat műhelyei­be is. A Duna Donji Milano- vacnál héfő reggel hat óráig állandóan áradt és a vízállás elérte a 628 centi­métert, délelőtt azonban ezen a szinten megállt. A Duna jégtorlaszaj akadá­lyozzák a víz normális le­folyását, ezért Donji Mila- novacot továbbra is az el­öntés komoly veszélye fe­nyegeti. az 1966- január 31-én meg­tartott lottó jutalomsorsolás­ról, melyen az 1, heti szel­vények vettek részt. A gyorslistán az alábbi rö- vidétéseket használjuk: ut. —vásárlási utalvány; r—rá­dió; fényképezőgép—fényké- pezög.; hűtőg—hűtőgép; tróg. —írógép; mosóg—mosógép; házt. gépek—háztartási kisgé­pek. perzsasz.—perzsasző­nyeg; konyhab.—konyhabútor; lakbér- ut-—komplex lakbe­rendezési utalvány; motor- kerékp—motorkerékpár. 145 755 tv, 586 076 éléskam­ra ut, 590 164 r- 605 590 ut., 617 790 Wartburg de Luxe személygépkocsira utalvány, 1 097 567 varrógép, 5 369 107 külföldi társasutazás, — 5 371 048 külföldi társasuta­zás, 5 384 743 óra, 5 596 985 óra, 5 607 040 éléskamra ut., 5 609 186 modern otthon gé­pel, 5 611 930 Ut-, 5 625 436 varrógép, 5 625 439 modern otthon gépei, 7 381 914 rádió, 7 623 701 éléskamra utalvány, 8 718 604 házt-gépek, 8 721 823 külföldi társasut. 8 722 751 r-, 8 735 750 óra és ezüstáru ut-, 8 763 967 éléskamra utalvány, 8 783 210 modem otthon gé­pei, 8 793 024 óra, 8 794 654 motorkerékpár, 8 806 607 tv-i 8 815 407 motorkerékpár, — 8 820 591 út-, 8 824 361 tv, - 8 7?« Mü gének, P «“>» 311 házi- gépek, 8 830 742 tv-i 8 835 461 magnó és utalvány, 8 860 963 lemezjátszó, 8 869 397 éléskamra ut-, 8 873 112 r-í — 8 878 521 fényképezőgép, — 8 881 178 éléskamra utalvány. 8 887 067 ut, 8 887 586 óra és ezüstáru ut-, 8 887 864 lemez­játszó, 8 888 242 tv-, 8 903 787 tv-, 8 909 873 tv-, 8 909 873 tv-, 8 924 534 éléskamra utalvány. 8 925 013 óra, 8 928 838 ut-j 8 929 356 r-, 8 940 294 élés­kamra ut-, 8 941 875 házt. gé­pek, 8 960 265 tv-, 8 960 330 r-i 8 963 987 varrógép, 8 967 713 tv., 8 938 827 fényképezőgép. 8 991 226 külföldi társasuta­zás, 9 011 973 éléskamra ut.. 9 016 739 óra, 9 035 653 hűtőg-, 9 045 462 tv-, 9 049 030 ágyne­mű, 9 050 323 éléskamra ut-. 9 053 704 ágynemű, 9 057 280 varrőg-, 9 061 623 r-, 9 089 540 íróg-, 9 098 827 tv„ 9 098 829 tv., 9104 501 robogó, 9106 957 óra, 9 111 255 magnó és utalv-, 9 119 013 magnó és utalvány, 9 120 511 r„ 9 121 080 óra. - 9 128 353 perzsasz-, 9 128 713 éléskamra ut-, 9 137 995 tv-, 9141191 ut-, 9153 009 hűtőg-, A gyorslista közvetlenül a hűzás után készült, az eset­leges számhibákért felelős­séget nem vállalunk. A nyer­teseknek a szelvény fogadá­si szelvényrészét február 20- ig kell eljuttatnia a Sportfo­gadási és Lottó Igazgatóság ’ebonv-lítási osztályára- (Bp- V-. Nádor u- 15-j BERLIN Az NDK fővárosában érkezett hírek szerint az Egyesült Államok bonni nagykövetségének kérdésére az amerikai Hadügyminisztérium katonai archívumá­nak vezetősége megerősítette, hogy Heinrich Lübke nyugatnémet köztársasági elnök ellen francia és csehszlovák antifasiszták vallomása alapján 1945-ben a CIC amerikai elhárító szolgálat körözést adott ki. Ezenkívül Sherrod East, az Egyesült Államok­beli Alexandriában működő nemzeti archívum és hír- szolgálat főtisztviselője megerősítette. hoev a fasisz­ta Németországból zsákmányolt akták között olvan dokumentumok Is vannak, nme’vek a hitierista Né­metország rMfggy vérzésével kapcsolatban Lübke alá- 1 írását viselik. I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom