Szolnok Megyei Néplap, 1966. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-21 / 17. szám
Itm. január 21, jkUHáXcx jíBFL.l.r s ■ Megmondják-e a „szentesi Petőfi iratok ’ a költő igazi születési helyét ■ Hiteles levéltári lutlósíiá# A héten a rádió és a sajtó néhánysoros hírben röpítette világgá az izgalmas eseményt, hogy Petőfi Sándor születési helyére utaló iratokat találtak Szentesen. Az irodalomtörténeti szempontból rendkívül érdekes okmányok egy hajdani mészárosmester tanú- vallomását rögzítik, amikor Petőfi édesapjánál inas- kodott. Nyilván mindenkit érdekel, hogy milyen előzmények után került napvilágra a nevezetes írásos lelet a Szentesi Állami Levéltárban. A helybeli Kertészeti Kutató Intézet megbízott munkatársai a levéltárban évek óta gyűjtik Szentes mezőgazdasági múltjára vonatkozó adatokat. A korszakok szerint rendezett — de tüzetesen még át nem vizsgált — dokumentumok között bukkantak a Ví. 96/1868. számú szolgabírói iratokra. A Kertészeti Intézet levéltári szakvélemény nélkül publikálta a sajtó számára a* iratok tartalmát Ezzel nem akarjuk a talált dokumentumok hitelét rontani, csupán emlékeztetünk arra, hogy Petőfi Sándor eredeti születési helyére utaló legfrissebb megállapítás is követeli a kelló óvatosságot az összefüggések alapos bizonyítását tekintettel e kérdésben kialakult évszázados vitára és a hatalmas irodalomra! Persze mindez semm't sem von le a Szentesen talált iratok egyedülálló érdekességéből és valószínű, hogy a Petőfi-kutatók újabb ösztönzést kapnak a tények végleges eldöntésére, Az iratokban lévő első levelet az a Pásztor Ferenc •— kiskunfélegyházi ügyvéd — írta, aki ismerte Petőfi Sándor dajkáját és tőle tudakolta meg, hogy kik dolgoztak, vagy inaskodtak a Petőfi családnál. Pásztor Ferenc a múlt században mintegy harminc éven írt védte az Igazát, hogy Petőfi Sándor nem Kiskőrösön, hanem Kiskunfélegyházán született. (Erről Különben Hatvány Lajos bőven írt Petőfiről szóló művében.) Pásztor Ferencet ilyesmi szándék vezette annak a levélnek a megírásával, amit 1868. augusztus 8-án küldött a szentes« szolgabírónak. Az volt a kívánsága, hogy hallgassanak meg egy szegvári illetőségű lakost — Szlávik Mihályt —, áld annakidején Petőfi édesapjánál volt hentesinas. Pásztor Ferenc azt is megírta, hogy milyen kérdéseket tegyenek fel Szlávik Mihálynak. Erről Pásztor Ferenc szentesi képviselője, Kiss Zsigmomd ügyvéd, is tudott. A kihallgatást 1861, augusztus 19-re rendelte el a szentesi szolgabíró, de erre csak később, 1868. december 31-én került sor. Tudniillik Szlávik Mihály a „volt mészáros mesteri’ időközben Romániában vállalt gazdatiszt! állást és csak a fenti időpontban látogatott haza Szegvarra. A hivatalos jegyzőkönyvben így szól az élsó kérdés, amit az akkor 58 éves Szlávik Mihályhoz intéztek. „Honnan és mely időről ismerte Petrovics István mészáros mestert?” A válasz: „1823 november elején kerültem hozzá mészáros tanulónak és nála voltam 1824 július végéig, — összesei) kilenc hónapi«". A második kérdés: „Mit tud Petrovics István fiáról?” A válasz: „Amikor oda kerültem, a gyermek egy és egynegyed éve® vpit Félegyházán, született, a szüleitől hallottam. A szülők tudtommal, már ezelőtt két évvel ott laktak.” A szentesi meghallgatáskor az 58 éves Szlávik Mihálynak 35 év előtti dolgokra kellett visszaemlékeznie és talán ennek tulajdonítható, hogy Petőfi Sándor születési idejében nem pontos. Tudniillik azt mondja, hogy 1823 november elején került a Petro- vics családhoz és akkor a gyermek ötnegyed éves, az az 15 hónapos volt. Viszont hiteles anyakönyvi kivonat tanúskodik arról, hogy Petőfi Sándor 1823. december 31-én született. Hogy Petrovicsék Szlávik Mihály inaskodását megelőzően két éve Félegyházán laktak, ez viszont sarkalatos része ax iratoknak 6s azt igazolja, hogy a költő csak Kiskunfélegyházán születhetett Egy bizonyos: Sálávik Mi - hály az irodalomtörténet fontos „statisztája” lett és a hajdani szegvári illetőségű „volt mészáros mester” talán a mostani kétkedőkre is gondolt, amikor vallomásét ezekkel a saavakkal zárja, hogy csak a szentesi elmondás ának higy jenek : „Ha netán valahol másképp nyilatkoztam volna, hibás volt nyilatkozatom^ Szabó Róbert Pályásat pedagógusoknak a televíziós órák módsxertani tapasztalatainak összegyűjtésére Az iskola-televízió még a kísérletezés szakaszában tart; különösképpen kidolgozásra vár a televíziós órák módszere. Ennek kialakításához elsősorban a televíziót rendszeresen használó pedagógusok gyakorlati tapasztalatai nyújthatnak értékes segítséget. A pályázat címe: Hogyan használom az iskola-televíziót oktató-nevelő munkámban? Pályázni lehet egy konkrét televíziós óra (műsor) leírásával és elemzésével, vagy valamely tantárgy nagyobb témakörétfeldől gozó több iskola-televíziós óra (műsor) tapasztalataival. Egy pályamunka csak egy tantárggyal foglalkozzék, azonban egy pályázó több munkát ja beküldhet Pályázhatnak egyének és munkaközösségek is. A pályázat, amelyet két példányban 1966. április 10- ig kell megküldeni a Művelődésügyi Minisztérium Közoktatási Főosztályára (Budapest, V„ Szalay utca 10—14, 3. emelet, 634 Jeligés. Pályadíjak: egy ezerötszáz forintos első, három egyenként ezer forintos második és öt egyenként hétszáz forintos harmadik díj. FÉNY GYÚL A „SÖTÉT MŰVELŐDÉSI HÁZBAN“ Egyik december elejei számunkban meglehetősei, „sötéten” írtunk a iász- ágói művelődési házró; Nos, azóta itt is történ egy és más. A jászágóiak is szükségét érzik, hogy egy Ms fényt gyújtsanak a sft- ♦étcáebcn A tenniak&rós első lépéseként megalakították a község polititoal- és tömegszervezeteinek bevonásával a kultúrház társadalmi vezetőségét. Képünkön Tóth Valéria, a művelődési ház igazgatója ismerteti a társadalmi vezetőség feladatait az egybegyűltekkel. Reméljük, közös munkával a jaszágóiaknak is sikerül elérniük, hogy művelődési házuk valóban » községi művelődés, kulturális élet centrum* legyen. MÚZEUMI jmgyg&mk új ösrgyskixH g-yarupo- öcrtt a czoincki Damjanich Múzeum a múlt évben. 12 600 régészen, 86.1 néprajzi tárgy került a múzeum tulajdonába, tízezer forint értékben vedig budapesti művészeti aukción egy Szüle Péter Csendéletet, valamint Gregus Imre Árvíz című olajfestményét vásárolták meg, amelyek a szolnoki művésztelep alkotásainak méltó megőrzéséhez járulnak hozzá. Hét tudományos dolgozat, s 24 népszerűsítő cikk jelent meg a szolnoki Damjanich Múzeum tudományos kutatói tollából 1965-ben. A Szolnok megyei Múzeumok Adattára című sorozatban a közelmúltban jelent meg Szűcs Sándor Pásztor a barázda közt, Banner József A Lehel-kürt szolgálatában. és Kakukk József Kunszentmárton földrajzi nevei című ládává nyok. A múzeum tudományos kutatói 279 napot töltöttek terepen régészeti ásatásokon, tárgygyarapítási körúton, illetve helytörténeti anyaggyűjtésen a múlt évben. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Fószerkesztó: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—aj—20. ao—6* Kiadóhivatal: 89—S4 Szerkesztőség és Kiadóhivatal! Szolnok, 1. sz. Irodaház Index-szám: 85 068 ______ A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. előfizetési díj 1 nónap- ra 18.— Ft, Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészára« Sándor 1 ^p^óhTrdeTísek^ ÁLLAS AZ EM. Szolnok Megyei Állami. Építőipari Vállalat — azonnali felvételre keres épületgépész technikust, villanyszerelő vagy víz-, fűtésszerelői gyakorlattal. Felvételre keres továbbá hegesztő-lakatosokat és csőszerelőket, — gáz- és fűtésszerelő szakmához, esetleg átképzéssel. Jelentkezni lehet az Elvi. Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat munkaügyi osztályán. Szolnok. Adv Endre út 117/c. MARÖS szakmunkást fiiveszünk. — Fizetés tel.iesit- mény bérben. Vízgazdálkodási Vállalat. — Kunhegyes. Széchenyi u. 32, AZ £M- Szolnok megyei .kilátni Építőipari Vállalat — azonnali felvételre keres kizeazdasági technikai íi, esetleg gimnáziumi érettségivel rendelkező férfi acvagkezelő- ket- Jelentkezni lehet: EM. Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat — Szolnok, Ady Endre u. Hlye szám alatt. Az EM. 44- sz. All. lami Építőipari Vállalat azonnal felvesz - budapesti munkahesvekre — burkoiű szakmunkásokat. könnyü- sepkezelőket (EM- vizsgával: kubikosokat és férfi segédmunkásokat. — Munkásszállást és napi kétszeri étkezést - térítés ellenében - biztosít Tanácsigazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés Budapest. V.. Kossuth Laios tér 13— 15, földszint SJOiAOU óamia níeh Tsz felvesz tehenészeket, azonnali belénéssel. Érdeklődni lehet s tsz irodájában: Szol nők. Ugar "6. _____ A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Gépjavító Állomás SZTK ügyintézőt keres — azonnali munkakezdéssel. — SZTK ügyintézésben jártasak előnyben- — Cím: Törökszentmiklós, Kossuth L- u. 1. Tel-; 40, ADAS-VETEL DÍSZHALAT vásároljon a most megnyílt diszhal, madár és akvárium szaküzletből: Szolnok. Máius 1 út 38JÓ állapotban lévő hálószobabútor eladó. Szolnok. Ság- vári kőrút I épület. első lépcsőház. földszint 2, _____ L AKÁSCSERE ELCSERÉLNÉNK Szolnokon kétszoba összkomfortos, gázfűtéses, belvárosi (Piacnál) teljesen új lakásunkat belvárosi háromszobás, összkomfortosért- — „Sürgős” ieligére a kiadóhivatalba. INGATLAN SZOLNOKON ressr nék casládi házvA esetleg öröklakással is, májusi I» költözéssel, kizárólag a várna belterületén- — „Azonnal fizetek” jeligére a szolnoki hirdetőbe. EGYEB CSALÁDI ház. felerész beköltözhetően — eladó. Érdeklődni: Szolnok, Felhő utca 12. ELADÓ 280 négyszögöl telek, terv- raizzal, építési engedéllyel, épület- anyagokkal- Érdeklődni: Jászberény, Gyöngy utca 10. — 1« órától. ÉTTEREMBŐL. - ÜZEMI KONYHÁRÓL EGY-KET SZS MÉLY RÉSZÉRE IS EBÉDET, VACSORÁT HÁZHOZ SZÁLLÍT a tempó BOY-SZOLGA- LATA. SZÁLLÍTÁSI DÍJ 5- Ft <A BELVÁROSBAN) TIPIZÁLÁS miatt elcserélnénk 1 db Zetor . K—25-05 6* 1 db Ú—28-as főia- vított erőgépünket hasonló állapotú Zetor 3011-es erőgépért- Alkotmány Termelőszövetkezeti Törökszentmik lós. RENDESKORÜ ÉS FELNŐTT TANULOK FIGYELEM) OROSZ, NÉMETj STB- NYELVEM TANULÁSÁNÁL. - MATEMATIKA ÉS, EGYÉB TANTÁRGYAK TANULÁSÁHOZ NAGY SEGÍTSÉGET NYÚJT SZAKOKTATÓK BEVONÁSÁVAL A TEMPO K£|Z CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATA. SZOLNOK,' HUBAI FERENC U. 3. TELE- FONr 54-60. DT-54 és »X—«13 erőgépekhez kereszttengelyek raktárunkról azonnal beszerezhetők- — Cím: Gépjavító Állomás, Törökszent- rniklós, Kossuth L. n- 1. Tel.; H Hirdessen a NÉPLAPBAN! A VEGZETES PILLANAT revofldjo «yo«á« Rejzstto: Korcsmára* Pál Tanúira teil. Esetleg öt évig... Hidegvér, botorság, helytállás o Cs Kurunczi Jancsi szorgalmason tanú* végzetes pillanatban! Kft jgvosolsi ö ploesti virietiyra/Ktoiy^jj^S Kwvacst Jánost. Kása vemnypÄiUi már. ElkökiünH a pioesti versenyre.