Szolnok Megyei Néplap, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-10 / 291. szám

iM6. december 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A gazdálkodás elemi .követelménye Csakhamar véget ér az esztendő, amelynek kí­sérő jelzőjévé vált ez a szó: takarékosság. Ebből vi­szont, a logika szabályai szerint az következnék, hogy szilveszter éjféli óra- kongatástól számítva, vége a garasoskodásnak, elvégre befejeződött a „takarékos­ság éve”. Az éppen most egy esz­tendeje hozott decemberi párthatározat — időbeli határ nélkül! — társadal­mi méretű harcot indított a pazarlás minden tünete ellen. Mégis köztudomású, hogy gazdasági-vállalati kö­rökben szinte a fellebbez- hetetlen érv rangjára emel­kedett a „takarékosság éve”; erre hivatkoztak ha bármi­lyen — indokolt vagy fe­lesleges — többletkiadás elhárítása vált szükségessé. Ám ha kissé alaposabban meggondoljuk, különösebb bizonyítás nélkül is nyil­vánvalóvá válik, hogy a ha­táridős takarékoskodás gaz­dasági „fából-vaskarika”. A pazarlás is, takarékosság is olyan fogalom, amely nem szorítható időbeli határok----'»n rvro'TÓrfnc Hp z ák meg a Közpénzek fe­lesleges kiadását, hanem hogy minden döntésük a ráfordítások optimális ho­zamát, eredményét célozza! Márpedig ilyen nézőpontból vizsgálódva — s a gazdál­kodást csakis így lehet meg­ítélni! — a takarékosságot sem fogalmilag, sem gya­korlatilag nem szabad ki­emelni összefüggései kö­zül, magyarán: nem lehet a gazdálkodásra általában vonatkozó törvényszerűsé­gek nélkül értelmezni. Ez a mérce lehet az egyedül helyes mérlegelési alap an­nak eldöntésekor: kiad­junk-e pénzt ilyen vagy olyan célra — hiszen csak így, tehát a gazdálkodás látószögéből nézve kapunk feleletet arra, vajon a rá­fordítás mit „hoz” a mér­leg bevételi oldalán. Már-már talán fe­lesleges ismétlésnek tűnhet a közgazdaság e közismert igazságát ilyen hosszas elvi fejtegetéssel felvázolni. A hétköznapok gyakorlati ta­pasztalatai azonban arra mutatnak, hogy mindez mégsem olyan köztudomá­sú. Egyebek között erre utal a széles körben elter­jedt feltételezés, hogy 1965 — a takarékosság éve. Ha csupán értelmezési félreér­tésről lenne szó — gazda­sági következmények nél­kül —, az talán még nem okozna különösebb bajt. De a takarékosság kiragadása az imént említett gazdasági összefüggésekből, konkrét, kézzelfogható hátrányokhoz is vezet. Az egyik ilyen hátrány abban foglalható össze, hogy a záros határidőig érvényes takarékosság való­sággal csábít a felületes, formális és ezért csak lát­szólag eredményes megol­dásokra. Közismert, hogy év közben voltak is ilyen tünetek: egyes vállalatok­nál, intézményeknél egész sor efféle látszat-intézke­dést hoztak egyhelyütt a gemkapocs-megtakarítást, másutt az írógéppapír mindkét oldalára gépelést rendelve el. Hatásukban sokkal jelentősebbek — mert lényegesen károsab­bak — azok a formális in­tézkedések, amelyek a „rá­fordítás-eredmény” elvét megkerülve, olyan kiadáso­kat is megakadályoztak a takarékosságra hivatkozva, amelyek sokkal nagyobb bevételektől fosztották meg a vállalatot. Az egyik gép­ipari üzemben például olyan szerszámok, tartozékok be­szerzését állították le, ame­lyek használatával a sok­millió értékű, korszerű gé­pek kihasználása a jelenle­gi többszörösére emelkedett volna. Aligha kell bizonyí­tani, hogy ilyen esetekben a takarékosság valójában ellentétévé, pazarlássá vál­tozik. A gazdálkodási kö­rülményekből kiemelt taka­rékosság káros következmé­nyei sorában, talán az előb­bieknél is lénve"'—!»z vekedése mintegy 80—90 százalékban a termelékeny­ségi forrásból származik —, mégis, sok olyan ponton kezdeti, mérsékelt az elő­rehaladás, amelyet pedig méltán sorolhatunk a tá- gabb értelmezésű „takaré­kosság” címszó alá. Ismeretesek például azok az országos törekvések, amelyekkel a felesleges készleteket értékesíteni, de főleg újabbak keletkezését megakadályozni igyekez­tünk. S miközben az egyik oldalon sok ilyen elfekvő készletet sikerült ismét visz- szavezetni a gazdálkodás vérkeringésébe — a másik oldalon számos helyen új feleslegek keletkeztek, olyan termékeket is gyártottak, amelyekre nem volt szük­ség. Végeredményben a ta­karékosság fogalmába so­rolható az is, hogy nem javult kielégítően a termé­kek korszerűsége, minősé­ge, hiszen ez elsőrendű jel­zője a „ráfordítás — ered­mény” mérlegének, más szóval: fontos ismérve an­nak, hogyan, milyen hatás­fokkal használtuk fel a nyersanyagot, a termelési kapacitást. A gondotatror végül is oda vezet, hogy a gaz­dálkodás egészében behe­lyezhető a takarékosság fo­galomkörébe! Természete­sen ez semmit sem von le abból az elemi követel­ményből, hogy a takarékos­ság kiindulópontja: a nyilvánvaló pazarlások meg­akadályozása, a felesleges kiadások elhárítása. Ám a lényeg csak ennek érvénye­sítése után következik: a minden részletében optimá­lis, hatékony gazdálkodás, természetesen határidő nél­kül! T. A. „TULTERHELES"-E a leterhelés? „ Több mint másfélezer nő dolgozik a martfűi £ Tisza Cipőgyár felsőrész készitő műhelyeiben. Az 1 utóbbi időben — főleg az őszi időjárás beköszön­je tése óta — mióta az influenza szedi „áldozatait”, í feszült hangulat uralkodik a műhelyekben. Nem 5 kell mondani, a betegségből származó hiányzások 5 itt sokkal gyakoribbak, mint egyéb munkahelyeken, f ahol jobbára férfiak dolgoznak. Mindez a nők fi- • ziológiai tulajdonságaiból, meg abból ered, hogy a l dolgozó nő gyermekének betegsége legtöbbször ; egyet jelent az anyának a munkahelyről való tá- i volmaradásával is. jooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooogooooc? A cipőgyár munkaerőgaz­dája, Ondrik János elmon­dotta, hogy az összes dol­gozó létszámnak, 3885-nek a 6,5 százalékát tervezték az állandó hiányzásokra; betegségre, szülésre és egyéb távollétre. Nos az influenza és a különböző betegségek kórokozói egyáltalán nin­csenek tekintettel erre. A távolmaradók száma rend­szeresen eléri az összlét- szám 9—10 százalékát. Sxefíényes a tartalék — A hiányzók pótlására vajmi szegényes tartalékok állnak rendelkezésünkre. — Tizenkét beugró és a het­ven harmadéves szakisko­lás. ök képezik tulajdon­képpen a tartalékműhelyt. Külön felnőttekből álló tar­talékműhelyünk nincs. — Hogyan oldják meg a műhelyek, de — marad­junk csak tüződei műhe­lyeknél, hiszen ott szorít jobban a cipő — hogy az előírt napi termelés meg­legyen? — Erre nincs egységes recept. Először is megpró­bálunk átcsoportosítani. — „Erősebb” műhelyekből fs bei egek erőpróbája 0 __, xxitítV0 3 Viéogaxaud j elentkezők is minél keve­sebbet méltatlankodjanak. Erről győződtem meg kis- híján egy napot üldögélve a megyei rendelőintézet szemészetén. Kezdem mind­járt azzal: az orvosok alig­ha tudnának ott már töb­bet dolgozni, s jobban sem. hisz megállás nélkül vizs­gálnak, rendelnek. Ellenben az adminisztráció... m Kezdjük azzal, hogy a főkapunál nem adnak sor­számot. Fent az osztályon egy ablak előtt dől el min­den. Ott írják fel a bete­geket, illetve a vizsgálatra jelentkezőket. De hogyan? Időközönként kitárul ez az ablak, s az adminisztrátor felírja az érkezők nevét. És ez az első erőpróba, mert az érkezési sorrendet senki sem tartja be. Min­denki hangerőssége és to­lakodóképessége alapján ke­rül a névsorba — sajnos. Mindjárt néhány javas­lat. 1. Ha már ezt a válto­zatot követik a szemésze­ten, ne óránként, hanem legalább negyedóránként írják fel a jelentkezők ne­vét. 2. Ha — mert hisz ilyen is van — valaki fek­vőbeteg — ezt lehet igazolni «— vizsgálják meg soron kívül. (Inkább azokat, min* az ismerősök segédletével soronkívül bekopogtatókat.) Továbbá: A rendelő aj­taján a vizsgálati idő hét­köznapokon 8—20 óráig van megjelölve. Ettől füg­getlenül délben több mint egy órát szünetel. (Novem­ber 30-án például 10 óra 10 perctől 13 óra 20 percig.) Természetes, hogy étkezés, egy kis lélegzetvétel nélkül végigdolgozni ott a napot lehetetlen. De akkor ennek megfelelően is határozzák meg, hogy a sok várakozó ne csak találgassa, hanem tudja, mikor kezdődik is­mét a rendelés. Mindezt azért mertem javasolni, mert hisz szabad annak a lehetőségét keresni, hogy a betegek a lehető legke­vesebb időt töltsék a ren­delőintézetben. szava is, mert a beteg tőle remél megnyugvást, gyó­gyulást. Miért kell ilyen figyelmetlenséggel, ilyen fegyelmezetlenséggel mun­káját nehezíteni, a betege­ket pedig nyugtalanítani? Biztos, hogy lehet ez másképpen is! — borsi — kérünk munkásokat. Ha már ez sem vezet megol­dásra, akkor a mesternő a meglévő létszámmal kezd variálni. Sajnos a kényszer- helyzet miatt sok művezető még a technológiai fegye­lem megsértésétől sem riad vissza. (!) — Mennyivel lehet keve­sebb a technológiai lét­szám. hogy rövidebb ideig, mondjuk két-három napon át túlzott megerőltetés nél­kül teljesíteni tudja tervét egy-egy műhely — Szerintem három, négy vagy öt hiányzónál sincs túlzott ok a kétségbeesésre. Ilyenkor még kicsit feszí­tettebb munkával el lehet végezni a feladatot. Más a helyzet viszont, ha tizenöt- tel-tizennyolccal kevesebb a létszám. Példa erre a 42/A műhely. Ennyi hiányzóval az 1200 pár helyett csak 950—1000 párra futja az erejükből. 4 szombati hiányzások Ondrik János véleményét megerősítette a normacso­port vezetője is, meg egy nagyon jó, több mint tíz­éves gyakorlattal rendelke­ző mestemő, Krasznai Ká- rolyné. — Az érvényben lévő munkanormáinkon feltün­tetjük a műhelyleterhelési százalékot is — mondta Trencsényi Benedek norma­csoport vezető. — Ezek sze­rint a tüződék leterhelése 75—95 százalék között in­gadozik. A 95 százalékos már jónak mondható. Fu­tószalagnál ez már közel jár a maximumhoz. — Persze nyolcvanon alul egy mű­helyben még bőven van belső tartalék. A legtöbb esetben a hiányzások csak a belső tartalékok kihasz­nálására kényszerítik a ve­zetőket és a dolgozókat. Ilyenkor kel szárnyra a szóbeszéd: túlterheltek a tűzőkörök. Ondrik János még továb­bi elgondolkoztató felvilá­gosításokkal is szolgált: — Azt mondják túlterhe­lés. Ezzel szemben, nézze meg a szombatonként sza­badságoltak számát. Álta­lában 50 százalékkal többet engednek szabadságra a művezetők, mint más napo­kon és az aznapi termelé­sen ez nem látszik meg. Krasznai Károlyné arról beszélt, hogy a létszám- hiány okozta termelési za­varok nagysága művezetőn­ként változik. 4 kombinatív képességről — Rendkívül sok függ a mestemőtől, mennyire is­meri a műhely összetételét és külön-külön a munká­sainak a képességét, s at­tól, hogy milyen a kombi­natív képessége. Minden­esetre nem könnyű dolog. — Ilyenkor bizonyosodik be. hogy milyen vezető egy ve­zető. Meg az, hogy a kol­lektívában kik vannak túl­súlyban, a rendes, igyekvő vagy a nemtörődöm, mi­haszna emberek. Fodor Sándor szb-titkárt is foglalkoztatja ez a „túl­terhelési” probléma: — Tudományos megálla­pítás, hogy a futószalag mellett végzett munka meg­közelíti a bányamunka ne­hézségét. Az üzemorvos és a vállalat közös igénye tel­jesül január hónapban, — amikor a Munkaegészség­ügyi Intézet munkatársai mindenre kiterjedő vizsgá­latot végeznek üzemünk­ben. E vizsgálat választ ad a jelenlegi, másfélezer nőt érintő kérdésre is. — bognár — a November 29-én az elekt- rocardiographiai rendelésen a vizsgáló gép felmondta a szolgálatot. Abban a re­ményben távoztak a bete­gek, hogy az újabb rende­lési időre, december 1-re „őt” is meggyógyítják. Nem tévedtek. Ebben nem. A főorvosban sem csalódtak, mert az újabb rendelési időre pontosan megérke­zett. Az asszisztencia viszont nem volt ilyen pontos. A rendelés kezdete után egy teljes órával került he­lyettesítő asszisztensnő. Ez még nem minden. Előzete­sen a kellékeket is elzárták, A főorvos ezen úgy segí­tett, hogy betegei között önkénteseket keresett, akik a lakatos szakmához leg­alább egy zár letöréséig értenek. Az orvos ideje kincs. A Megkezdődött az Ellenállók Nemzetközi Szövetségének budapesti kongresszusa A fasizmus, a nácizmus kön délelőtt a Magyar Tu­üldözötteineík, volt depor­táltaknak. a különböző or­szágok antifasiszta ellenál­lóinak képviseletében össze­gyűlt több mint 300 rész­vevő jelenlétében csütörtö­dományos Akadémia dísz­termében megkezdődött az Ellenállók Nemzetközi Szö­vetségének (FIR) V. kong­resszusa. Szükséges-e a gyermekfoglalkoztatás művelődési otthonainkban ? A MŰVELŐDÉSÜGYI Mi­nisztérium Közművelődési Főosztálya 1960 tavaszár adott fontos utasítást a gyermekfoglalkoztatás meg. szervezésére a művelődés; otthonokban. A gyermek- csoportok közül nem egy országos hírre is tett szert, mint a tiszaföldvári mű­velődési otthon gyermek citerazenekara, vagy a szolnoki Ságvári Endre Mű­velődési Ház gyermekszín­játszói. A művelődési ott­honok tevékenysége jól égé. szítette ki az iskola és a? úttörő szervezet kulturális nevelőmunkáját. Ezt a harmonikus egysé­get, a közös ráhatás lehető, ségét szüntette meg, vagy tette kérdésessé ez év ta­vaszán a Művelődésügyi Mi­nisztérium utasítása, mely takarékossági okokra hivat­kozva nem teszi lehetővé a művelődési otthonok szá­mára az iskolás gyerme­kekből álló művészeti cso­portok és szakkörök veze­tőinek díjazását. Egyre- másra szűntek meg a gyer­mekcsoportok, szakkörök mint a szolnoki Ságvár Endre Művelődési Há? gyermekszínjátszó csoport­ja, gyermekrajz-köre, bar­kácsoló szakköre, Tiszaföld- váron a bábcsoport, kézi­munkakor, citerazenekar. Kunszentmártonban a báb­csoport, a diák irodalmi színpad, hogy csak néhá­nyat említsünk. Abban az esetben egyet is lehet .ez intézkedéssel érteni, ha a csoportvezető művelődési otthoni és iskolai csoport­ként vagy szakkörként is vezette ugyanazokat a fog­lalkozásokat, és vett fel esetleg két helyről is mun­kájáért tiszteletdíjat. A SZOT TITKÁRSÁGÁ­NAK 1958-as határozata ér­vényben maradt, így a szakszervezeti művelődési intézményekben változatla­nul élénk a gyermekfoglai- koztatás Martfűn függetle­nített gyermekmunka fele­lős dolgozik, újjászervezte vagy szervezi gyermekcso­portjait a Ságvári Endre Művelődési Ház, jól dolgo­zik a tiszasülyi MEDOSZ művelődési otthon. A tanácsi művelődési ott­honokban — mivel az anyagi lehetőségeik nincse­nek meg a művészeti cso­portok vagy szakkörök mű. ködtetéséhez — legfeljebb vasárnapi gyermekklub fog­lalkozásokat tartanak, me­lyek kezdenek" népszerűvé válni a fiatalok körében. Ilyen gyermekklub műkö­dik Kunszentmártonban. Mezőtúron. Tiszaföldvámn, Kisújszálláson többek kö­zött. A MŰVELŐDÉSI otthon igazgatók jórésze a minisz­térium, illetve a megyei ta­nács művelődésügyi osztá­lya utasítására hivatkozva nem is érzi feladatának a gyermekekkel való foglal­kozást. Az ifjúság kulturá­lis nevelését teljes egészé­ben rábízza az iskolára és az úttörő szervezetre. A ma általános iskolásaiból lesznek a holnap kultúrott­hon látogatói. Aki mar gyermekkorában hozzászo­kott a rendszeres művelő­déshez, kihasználja a mű­velődési otthonok adta kul­turálódási lehetőséget, az később felnőtt emberként is magáénak érzi a művelő­dési otthont. Vajon jól takarékosko­dunk-e akkor, ha a gyer­mekeket elszoktatjuk v művelődési otthonoktól? Sági Pál az SZMBT kulturális bizottsága vezetői«

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom