Szolnok Megyei Néplap, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-31 / 308. szám

1965. december 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A PÁRTÉLET FÓRUMA Hívatlan vendégként Meglepetésszerűen csökkent a felnőtt tanulók száma Egy vh-ülé* tapasztalataiból Az igazat szólva a leg­több helyre hívatlan ven­dégként érkezem. De mi­kor idekerültem, úgy lát­tam, jobb lesz, ha itt is megtartom régi szokáso­mat. Minden évben meg­látogatom a szövetkezeti családokat. Először a párt­tagokat, mert mégis csak a titkár vagyok, és aztán másokat is. Ügy fogadtak engem itt júniusban volt egy éve, ahogy kevés „hozott” tit­kárt: „Ez is beszél majd néhány hónapig, azután továbbáll”. E fogadtatásért nem is haragudhattam, hiszen ti­zenhetedik párttitkámak kerültem ebbe a tsz-be. Tudom, hogy ilyen eset­ben az ismerkedés a leg­nehezebb. De ha sikerül egymáshoz közelebb kerül­ni minden jobban sikerül. S a közeledést nekem kell kezdeni... Elmondok né­hány tapasztalatot, hátha tudom érzékeltetni, milyen különbözőek az emberi fel­fogások, mennyire nem könnyű ezeket egy irány­ba kormányozni. S. Andrásoknál már többször is voltam. Leg­többször azért vitatkoz­tunk, mert ő legszíveseb­ben eltanácsolná a szövet­kezetből a képzett szakem­bereket. A felesége a na­pokban viszont felkeresett, hogy a nyáron végez a lá­nyuk a mezőgazdasági technikumban. — Kérnék, hogy helyezzük el itt, neki megfelelő munkakörben. Azt hiszem, ez a kérésük újabb látogatási lehetőség, újabb vitaalkalom, de ta­lán erről a témáról már utoljára lesz szó. B. elvtárs, a KISZ-titkár a szövetkezetben. Kicsit hirtelen ember. A tavasszal hízott sertéseket kellett szállítani, de szakadt az eső. Ö pedig ahelyett, hogy a rakodóknak segített vol­na, csúfondárosan kiabált rájuk, hogy ilyen időben miért dolgoznak. Hozzá is elmentem alkalomadtán. — Aztán meghívtuk pártve­zetőségi ülésre, ott beszél­tünk vele. Ott már belátta, hogy előzőleg rosszul be­szélt. És maga vállalt fele­lősséget azért, hogy nyáron aratáskor a kombájnosok pontos munkát végezzenek. Betartotta a szavát. A tsz-tagok átlagos élet­kora hatvan év körül van nálunk. Márcsak ezért is nagyon meg kell válogat­nom, gondolnom, kikkel, kivel, hogyan beszélek. — Van egy hetvenkétéves párttagunk, aki eljön a párttaggyűlésre, de előfor­dul, hogy innen egyenesen a templomba megy. Öt is felkerestem már. Érdekel, ugyan mi köti ezt az em­bert egyik és mi a másik helyre? Kulcsár Sándoréknál nem régen voltam. Az ad­ta az okot, hogy Sándor nem jött el a legutóbbi taggyűlésre, amin pedig a mostani párt- és kormány- intézkedéseket ismertettük. Elmentem, mert neki, a bizalminak tudni kell er­ről és tenni is egyet smást azért, hogy a tsz-tagok úgy értsék a határozatokat, — ahogyan kell. Balogh Lajosékhoz is szívesen megyek. Tőle már sok segítséget kapok. Ta­valy született a kicsijük, s az volt az első gyerek, aki­nek a tsz rendezett név­adóünnepséget. Ez már egy kicsit összébbhozta a tago­kat. Demeter Lászlóéknál sem rég voltam, ö most építkezik, nem ér rá be­jönni. Kíváncsi voltam, hol tartanak a munkával. Tőle nem kértem semmi segítséget, de tudom, ha meglesz az új otthona és jobban ráér, ő lesz egyik segítségem. Lehet, hogy nem minde­nütt és nem mindenkinél válna be ez a hívatlan vendégszerű látogatás. Én nem vallottam vele szé­gyent. Azt hiszem, ez is közrejátszott abban, hogy a párttagok, akiket eleinte meghívóval, üzengetéssel nem tudtam elcsalni a tag­gyűlésre, most már több­nyire ott vannak. S amit eredményként leginkább elkönyvelhetek — bár eb­ben személyes érdemem legtöbbször csak a kezde­ményezés — azt néhány gondolatban így összegez­hetném: A másfél év alatt öt tagjelöltet vettünk fel; az idén először negyvenen versenyeztek az állatte­nyésztésben és növényter­mesztésben; az előző évek­ben megszokott 13 forintos munkaegység értékeket az idén előreláthatólag 19.50 forintos átlagra változtat­juk. Elmondta: Murányi Ist­ván, a törökszentmiklósi Dózsa Tsz párt titkára; Több zománcozott edény készül Jászkiséren A jászkiséri Vegyes­ipari Ktsz nyolc részleggel dolgozik. Ezek közül leg­fontosabb a zománcozott edényeket készítőké, az idén ők ugyanis négyszáz tonna edényt készítettek. A nagy keresletnek örven­dő gyártmányukat az or­szág szinte valamennyi nagykereskedelmi vállala­tának szállították. A többi részleg dolgozói a lakosság javító-szolgáltató igényét igyekszik kielégíteni. Ezt mintegy másfél millió fo­rint értékű munkával sike­rült is. A szövetkezet idei terve egyébként csaknem tizenhat millió forint volt, melyet a mai napon telje­sítettek. A Karcag városi tanács végrehajtó bizottsága teg­napelőtt tárgyalta a műve­lődésügyi osztály munkáját. E témakör igen sokrétű, hiszen felöleli az oktatást, a népművelést és a külön­böző intézmények gazdál­kodását is. Minderről egy viszonylag szűkreszabott je­lentésben nehéz beszámol­ni, s különösen akkor az, ha az osztálynak saját munkájáról kell számot adnia. Ennek tudható be, hogy a jelentésből kimaradt né­hány olyan hasznos kezde­ményezés említése, mint a nevelők akadémiájának megszervezése, melyen egyetemi tanárok tartanak előadásokat, vagy a szocia­lista brigádok és a mű­velődési intézmények kap­csolatának elmélyítését szol­gáló felmérés és így tovább. Ha más munkahelyen dol­gozó, de ezeket a szakmai területeket jól ismerő em­bereket bízott volna meg a végrehajtó bizottság az osztály munkájáról szóló jelentés elkészítésével, ak­kor minden bizonnyal a hibák feltárása és a gya­korlati tennivalók megha­tározása is alaposabb lett volna. Néhány tanulságot azon­ban így is le lehet szűrni a végrehajtó bizottság ülé­sén elhangzottakból, — töb­bek között — a felnőttok­tatásból és az analfabétiz­mus felszámolásából adó­dóan. A felnőtt oktatásban résztvevők száma ugyan­is ebben a tanévben százhetvennel csökkent. Igaz, ez nemcsak Karca­gon tapasztalható, mégis érdemes feltárni az okokat. Tagadhatatlan, a korábbi időszakban sokan — be­osztásuknál fogva — fel­sőbb utasításra végezték iskolai tanulmányaikat, s akik hivatali kényszer nél­kül is kedvet éreztek is­mereteik gyarapításához, azok is többnyire már el­végezték az általános isko­lát. Így a felnőtt oktatás­ban résztvevők számának bizonyos fokú csökkenésé­vel kell számolni. Az is igaz viszont, hogy az utóbbi években tapasz­talt jó eredmények láttán Karcagon sem fordítottak kellő gondot a szervező munkára. Így aztán meg­lepetésszerűen érte őket a hallgatói létszám nagyará­nyú — volt olyan iskola, ahol az ötve.' százalékot elérő — csökkenése. Ezért kell megvalósítai az osz­tály elképzelését, több he­lyen szervezni a dolgozók összevont, öthónapos isko­láját, s nagyobb propagan­dát, alaposabb szervezést kifejteni azért, hogy a fel­nőttek közül minél többen tanuljanak. A városban háromszáz analfabétát tartanak szá­mon. A jövő héten — a téli szünet adta lehetősé­geket kihasználva — meg­kezdik az oktatásba való bevonásukat. Tekintve, hogy a szervezés a legne­hezebb, elhangzott a ja­vaslat, a vb-ülésen: a szervezésben jó ered­ményt elérő nevelőket is jutalmazza az osztály. Elhangzott a vb-ülésen az is, hogy a művelődési intézmények közötti koor­dináló munkát javítani kell, hiszen ebben a mű­velődésügyi osztálynak közvetve, vagy közvetlenül intézkedni joga van. Igaz, nem az az elsődleges, ki­nek az irányítása alá tar­tozik egy-egy művelődési ház, hanem az, hogy mi­lyen munka folyik abban, mégis hasznos volna a most még három gazdáihoz tartozó három kultúrotthon mielőbbi egyesítése. Van olyan művelődésügyi intéz­mény, mely munkatervét többszöri sürgetésre máig sem juttatta el a művelő­désügyi osztályhoz. Az meg nem sokat tehet, mivel nem az ő irányítása alá tartozik az említett intéz­mény. Dehát akkor ilyen körülmények között hogyan lehet a munka koordinálá­sának javításáról beszélni? A népművelés nagyon szerteágazó, bonyolult munka. Eredményesebbé té­teléhez a gazdasági és mozgalmi szervek hathatós segítsége is szükséges. A Lenin Tsz-ben — mely a karcagi határ jelentős ré­szét öleK fel — például hónapok óta nincs nép­művelési ügyvezető, s azon meditálnak: érde­mes-e ott a tisztet betöl­teni A népművelés ilyen vonat­kozásáról sajnos nem esett szó a vb-ülésen, pedig az osztály munkájának haté­konysága bizonyos mérté­kig a gazdasági vezetők ál­lásfoglalásának függvénye; Mindez természetesen nem jelentheti azt, hogy a nép­művelési vonalon dolgozók munkája csak akkor vál­hat jobbá, ha mások ked­vezőbb feltételeket terem­tenek számukra. Az említettek mellett a nevelés társadalasításától kezdve az átalános iskola és a középiskola közti át­menetig sokmindenről szó volt ennek a napirendi pontnak a tárgyalásakor. Egészében véve azonban kevés volt az osztály szá­mára megszabott gyakor­lati tennivaló, mintha a rb megelégedett volna azzal; hogy az osztály informálja az ott folyó munka főbb eseményeiről. <S. B.) Portré, esküvői kép, üzemi felvételek, igazol­ványképek, reprodukciók, régi fényképek felújítása _ sokféle téma és technika jellemzi a Szolnok me­gyei Fényszöv törökszentmiklósi részlegének munká­ját. Az ízlésesen berendezett kirakatban néhány mű­vészi megoldású felvételt láttunk. — Képünkön a nagymama az unokájával fényképezte« magát. Most a fényképészt is lefényképeztük: Pölöskei Péter ál­l ítja be a modelleket. Az öregasszony- húszezer forintja „Azelőtt a dolgozó paraszt­ság egymástól elszigetelten élt és dolgozott. Gondjai, problémái egyéniek voltak. A közös gazdaság e téren is jelentős változást idézett elő, megszüntette az embe­rek egymástól való elszige­teltségét. Jelenleg az embe­rek közösségben, brigádok­ban, munkacsapatokban él­nek és dolgoznak, ahol gondjaikat, problémánkat megoszthatják és segítik egymás munkáját, boldogu­lását.” (A megyei pártbi­zottság 1965. december 13-t ülésén elhangzottakból.) Az öregasszony még jól bírja magát. A cibakházi Vörös Csil­lag Tsz növénytermesztésében dolgozik, a Habán Mihályné bri­gádjában. — Még egy-két évet szeretnék dolgozni. Aztán nyugdíjaznám saját magam. Mert nem vagyok szövetkezeti tag, csak úgy a fér­jem után. De megszoktam, meg­szerettem a közösben. A munká­ból el nem maradhatnék. A munka. Az ember leghűsé­gesebb kísérője. Sz. Nagy Jó- zsefné örökös társa. — Mindig dolgoztunk. Azelőtt Sváb Gyuláéknál három évig, Ju- linák Gézáéknál meg huszonnégy évig. Gyalog jártunk ki a bir­tokra minden áldott nap. Nyolc kilométernyire lehetett a Tisza- part mellett, Nagyréven. Nem telt biciklire, kicsik voltak a gyerekek, enni kellett. Minden fillért megfogni, el ne veszítsük, mert amikor egybekerültünk, semmink sem volt. Egy fél ke­nyeret adott anyám, azzal enge­dett útnak az életbe. Olyan asszony volt, hogy egy liter tejet se adott volna pénz nélkül. Negyedszázad telt el a nagy­birtokon. Hajnalban keltek,^ este belezuhantak az ágyba, másnap kezdték elölről. Kuporgattak. Két tehenet, három hold földet vá­sároltak és építettek egy házat. — Ezt a házat csináltattuk, se­gítség nélkül. Nem igen építettek akkoriban még ide, a faluszélre. Én tapasztgattam egyedül, ne kelljen azért is fizetni. Sokszor arcomra esett a sár. Úgy gondol­tuk, húzzuk össze amit lehet, egy kis szőlőt is vegyünk a magunk erejéből. Sikerült. Igaz, ráment a fiatalságunk, jórésze életünknek. Mit tehetünk? Így volt. Amikor a földosztás után haza­ment az öregember, pihent ki­csit, beszélt a kapott földről. Az­tán az öregasszonnyal együtt ki­mentek a táblához. Három hold egy tagban, fekete föld. Jó ter­mő, öröm volt nézni. Lekarózták. S újra kezdték az életet. Amit még nem tudott Sz. Nagy Józsefné, megtanulhatta. Járt géphez fiatalabb korában, később szántani, kaszálni is megtanította az élet. Nem ijedt meg a dolog­tól sohase. Boldogultak. Egy kis földet még szakítottak újra a határból. De néha-néha a szomo­rúság is ellátogatott hozzájuk. Egyszer két tehén pusztult el el- lés közben. — Akkor már sírtam. Két te­hén egymás után. Mi lesz ve­lünk, úristen? Visszavetett na­gyon bennünket. De jöttek isme­rősök, mondták: ne ríjjak, kise­gítenek. Maid csak lesz vala­hogy. így éltünk — mondja hal­kan. Kevés örömökkel. Csak a mun­kára futott erejükből, a mindig sorosságra. Aztán 1959-ben a Tata aláírta a belépési nyilatko­zatot. Nemsokára nyugdíjazták. Hanem ő, Sz. Nagy Józsefné el- járogatott, mint családtag to­vábbra is a közösbe. — Nem szeretek itthon lenni. Ott más. Elmegyek velük akár- hová, ha hívnak. Tavasszal ban- kettot csináltak. Május elseje előtt lehetett. A szürke szövet­ruhában mentem. Olyan a színe, mint a mák. Zene is volt, har­monika. Pörkölt, bor, sör, szóval minden. Táncoltak. Közéjük men­tem és csak úgy magam táncol- gattam. Jó volt. örültem. Sokáig elnézegettem a többieket. Vala­mikor ilyet nem lehetett csinálni. Kár, hogy az ember nem fiatal. De talán elég is volt ebből. Habán Mihályné brigádjában az öregasszony — Ágnes néni — a legidősebb. Asszony-brigád. Mindig ott dolgoznak, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. A nyáron vagonokat raktak, s 335 hold lucerna termését hord­ták be. Szilvát szállítottak, cef­rét a pálinkafőzőhöz 18 kilós lá­dákban. Szorgoskodtak a gyü­mölcsösben is, tizen 157 mazsa almát szedtek le a fákról. Az öregasszony el nem maradhatott. — Tréfálkozunk. Egyik ezt mond, a másik mást. Eltelik az idő. Az a baj, gyorsan este lesz. haza kell menni. Ez az asszony-brigád elnyerte már a megtisztelő szocialista brigád címet. Az oklevelet, jel­vényt és a zászlót a szövetkezet­ben őrzik. A tartalmat, a moz­galom lényegét munkájukban, magatartásukban. Az öregasz- szony közülük való. Egy a bri­gádból. Hatvannyolc esztendős. Tavaly 221 munkaegységet telje­sített, húszezer forinton felül ke­resett. Az idén november végéig 215 munkaegységet ért el, min­dent összevetve, évi keresete meghaladja újra a 20 000 forintot. — Mosógépet akarnék venni. Televízió is jó lenne, de a Ta­tám nem engedi. Az unokáknak is jut mindig ajándék, hol ez, hol az. Öröm telik ebben. Kará­csonyra vettem két dunnahaiat, két párnát a lányoméknak. Ve­szek én mindent mindnek, amit bírok, s amíg bírom. Erzsébetre, egyik lányának név­napjára, kartonruhát vásárolt; Felköszöntötte és odaadta. Aztán leült a dédunokák közé. Hátul egy székre ült, nézte, hogy ját­szanak a gyerekek. Babával ját­szottak, makrancos babával, ug­ráltak körülötte, mutogatták neki is. így telt el az az este. Jó volt. Jó az is, ha a brigád tart név­napot. Elmennek ahhoz, aki ép­pen ünnepelt, köszöntik. Aján­dékokat is visznek, kinek hogy telik. Nem nagy értéket, kancsót, vagy tálat, de visznek. Örömnap ez az öregasszony életében. Elül­dögélnek a tiszta szobában, tész­tát esznek, bort iszogatnak, mi­kor hogy adódik. Olyankor a munkáról beszélnek, az életük­ről, s a többiekről, akikkel együtt kezdik a reggeleket, s este együtt rakják le a szerszámokat. Ami­kor az öregasszony, Ágnes néni tartja nevenapját, sokan elmen­nek. Asztalra rakják az ajándé­kokat, megcsókolgatják öt és egészséget, hosszú életet kíván­nak neki. Aligha jut eszükbe, hogy Sz. Nagy Józsefnénak, az öregasszonynak milyen gazdag szép élete volt. Sz. Lukács Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom