Szolnok Megyei Néplap, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-11 / 266. szám

2 4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. november li. A Kontjádbcsapai sikere # MNK- esélyek # Három fordulós lesz a bajnokság Beszélgetés Kanizsa Tivadarral és Pintér I. Istvánnal Kanizsa Tivadarral, a Szol­noki Dózsa OB I-es vízi­labdacsapatának játékos­edzőjével és Pintér I. Ist­vánnal, a Komjádi Kupá­ban részt vett fiatal póló­sok irányítójával beszélget­tünk a legutóbbi ered­ményekről, a sportág friss híreiről. — Csak röviden szólnék néhány szót a fiatalok sze­repléséről — kezdte Ka­nizsa. — ök külön készültek, igen alaposan, ezt mutatja harmadik he­lyük, aminek nagyon örü­lök, de amire biztosan számítani nem lehetett. „Pityesz” érdeme, az ő munkája fekszik benne. Én csak figyeltem őket. — Tavaly előtt nem volt Komjádi-csapatunk, 1964- ben nyolcadikok lettek a gyerekek, most pedig már harmadik helvet szerez­tünk. A fejlődés kétségte­len, persze igen komoly felkészülés következménye — mondotta Pintér. — A szakvezetés minden támo­gatást megadott a jó sze­replés érdekében, a fiúk is tehetségesek, ügyesek, lel­kesen játszottak, bár sok hibával. Ez elsősorban az Űjpesti Dózsa elleni talál­kozón „jött ki”. Az FTC- től elszenvedett vereség viszont részben a gyenge játékvezetésnek tudható be. De még így sem lehe­tünk elégedetlenek, hiszen a fővárosi csapatoknak jobbak az edzéslehetősége­ik, több rutinos, OB I-ben nem egyszer szerepelt já­tékos is vízbe szállt, ami bizony nagy előny volt számukra. Elég, ha csak Laukó, Kásás, Gerber, Mahner, Bozó, Tibai ne­vét említem. Megelőztük a Honvéd és a BVSC kitű­nő együttesét is többek kö­zött. Nem kis dolog ez. Ehhez jön még, hogy pél­dául a Szolnok 7x50 mé­teres gyorsváltóban köny- nyedén verte volna bár­melyik csapatot, erőnlétük is átlagon felüli volt, bír­ták a negyedik negyedet is. Állítom, ha Urbán és Pintér II., aki ; még„Kom- jádi-korban” vannak, játsz­hattak volna, talán mi le­szünk az elsők. Viszont jö­vőre is ugyanezek a vízi­labdázók alkotják a csa­patot, csak Kiss András válik ki közülük, a többi még fiatal. Probléma vi­szont, hogy jövőre többen egyetemre akarnak menni, s ha felvételi vizsgájuk si­kerül, természetesen nem számíthatunk rájuk. — A Népköztársasági Kupában sorrendben a Budai Spartacus, a BVSC és az Ü. Dózsa lesznek az ellenfeleink. A négyes dön­tő — amennyiben eljutunk odáig — december 11-én lesz. Viszont alapos felké­szülésre nincsen mód ná­lunk, köd van, gőzölög a vfz, egyre nehezebb labdá­val edzeni. Ha sikerülne a Sportuszodában helvet kap­nunk. úgy könnyebb dol­gunk lenne. Sajnos most sem nagyon számíthatunk erre. Na, de majd elválik legyünk bizakodóak — vet­te át ismét a szót Kanizsa. — Itt van a másik kér­dés. a bajnokság. Körül­belül áprilisban kezdődik és — három fordulós lesz. hétperces negyedekkel! Ez megerőltetőbb, mint az ed­digi rendszer, és kemény alapozást igényel a tél fo­lyamán. A bajnokság lebo­nyolításával vi«»ont nem érthetek egyet (épp így az Egri Dózsa sem). Ugyanis két forduló lesz az Euró- pa-bajnokságig, majd utá­na, ősszel a harmadik. Nos, ezt úgy oldották meg, hogy tavasszal és nyáron lesz egy-egy meccs vidéken, il­letve a visszavágó Pesten, a harmadik mérkőzésre mi­vel Szolnokon és Egerben is csak nvitott uszoda vanl a fővárosban kerül majd sor. Vé'<--'- % szerint ez irreális, kedvezőtlen nekünk. Mi úg> képzeljük el, hogy az őszi találkozó lenne eredetileg a Sport­uszodában, a tavaszi vidé­ken, a középső fordulót pe­dig sorsolnák. Így a vidé­kieknek is volna tényleges esélyük a hazai pályára, amely igény egyébként jo­gos is. A fiatalok minden­esetre mostantól együtt ké­szülnek a vízben és a tor­nateremben is a felnőttekkel, jövőre egy-kettő közülük bekerülhet a nagycsapatba. Űj dolog még, hogy az if­júsági bajnokságot párhuza­mosan rendezik az OB I-el, a játékidő 4x5 perc lesz, mindig a felnőttek találkozója előtt, a pálya- választó uszodájában. Ez számot tarthat a közönség érdeklődésére. — Még néhány monda­tot a szabályokról. Tervez­nek bizonyos módosításo­kat, változtatásokat, me­lyek a vízilabda játékszín­vonalának emelését, érde­kességének növelését, szép­ségének megóvását céloz­zák. Volt néhány életre­való ötlet, ezeket azonban a nemzetközi szövetség „megtorpedózta”. A most előkészített javaslatok (négy szabálytalanságért 5 méteres szabaddobás, rá- úszás helyett középkezdés stb.) valószínűleg csak az EB keretében megtartandó FINA-kongresszuson fo­gadják el, ha ugyan .., Mindenesetre kíváncsian várjuk a döntéseket. S. 3. A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság eredményei Északi csoport: Jászladány —Karcagi Honvéd 4:0, Tisza- süly—Bucsa 2:0, Jb. Honvéd— Jászfényszaru 2:1, Jászdózsa —Jászkisér 3:2, Jászszentand- rás—Tiszaroff 3:0, Tiszaőrs— Kunmadaras 2:0, Tiszafüred— Tiszagyenda 3:0. Déli csoport; Túrkeve—Szol­noki Sp. 2:1, Tiszasas—Ho­mok 2:1, Helyiipar—Cibakhá­za 1:1, Zagyvarékas— Szász­berek 1:0, Rákóczifalva—Ken­deres 3:1, Tószeg—Szó. Előre 1:0, Öcsöd—Száj ol elmaradt­A bajnokság állása ÉSZAKI CSOPORT 1. Jb. Hon. 27 22 1 4 107:27 45 2- Tiszaroff 26 15 6. 5 44:37 36 3- Jászdózsa 27 15 5 7 55:49 35 4. T-füred 27 13 8 6 60:27 34 5- J-ladány 26 12 5 9 73:38 29 6. Jászkisér 27 12 5 10 46:29 29 7. Tiszasüly 27 10 6 11 56:39 26 8. J-fénysz. 27 11 4 12 37:49 26 9. Karc. H- 27 10 5 12 40:38 25 10. Bucsa 25 10 4 11 48:64 24 11. J-andrás 27 10 3 14 37:58 23 12. T-gyenda 27 8 5 14 34:49 21 13- Abádsz- 27 10 0 17 37:54 20 14. Kunmad-* 28 6 5 17 31:78 16 15- T-örs** 27 5 2 20 21:90 10 ♦♦Tiszaőrstől 2 büntetőpont, ♦Kunmadarastól 1 büntető­pont levonva­DÉLI CSOPORT 1- R-falva 29 22 5 2 75:13 49 2- Túrkeve* 29 19 5 5 79:26 42 3- Kenderes 29 19 2 8 88:30 40 4. Szó. He. 5- Z-rékas 6. Szajol 7. Tószeg 3- Km. Sp­9- Szó- Elő. 10- Szó- Sp. 11. Szászb-* 12. Cibakh. 13. Tiszasas 14. Homok 15- Öcsöd 29 16 5 8 55:31 37 2915 4 10 42:43 34 28 13 6 9 55:48 32 29 14 4 11 40:40 32 28 14 3 11 42:48 31 29 9 7 13 46:47 25 29 11 315 40:50 25 29 10 5 14 41:48 24 29 8 7 14 29:78 23 29 8 6 15 45:75 22 29 6 5 18 37:76 17 28 5 3 20 27:69 13 16- Tiszatanyő visszalépett * Szászberektől és Túrke­vétől 1—1 büntetőpont le­vonva­Az NB-s tartalékcsapatok eredményei Szó. -MÁV—Jb. Lehel 6:0 (1:2). Szó- MTE—Mezőtúri H- 2:1 (5:1), Martfű—Szó- Kilián HSE 4:0 (0:14). Zárójelben az ifi csapatok eredményei. A bajnokság állása 1. M-túri H. 21 15 1 5 46:25 31 2. Szó- MÁV 22 15 0 7 81:24 30 3- Martfű 22 11 3 8 33:25 25 4. Jb. Lehel 22 11 1 10 65:37 23 5- Szó. Honv. 21 8 4 9 41:50 20 6- Jb- Vasas 21 4 5 12 32:77 13 7- Szó. MTE 22 2 3 17 19:71 7 Az ifjúsági bajnokság állása 1. Szó. ITSK 22 17 2 3 66:18 36 2- Szó. MÁV 23 15 1 7 62:30 31 3. Szó. MTE 22 13 4 5 47:17 30 4. M-túri H- 22 9 2 11 40:37 20 5- Jb. Lehel 22 8 2 12 33:37 18 6- Martfű 22 4 2 16 25:68 10 7. Jb. Vasas 21 3 216 15:78 8 SPORTHÍREK ­mindenf e lől November 17—21 között egy időben Prága és Karl- Marx-stadt lesz a színhe­lye a magyar műkorcsolyá­zók idei első nagyobb sza­bású nemzetközi versenyé­nek. A szakvezetők csütör­tökön este döntenek arról, hogy a csehszlovák fővá­rosban és az NDK-ban kik képviselik majd a magyar színeket. * Tunisz Mohammed Gammoudi, a tokiói 10 ezer méteres síkfutás ezüstérmese, aki legutóbb a mexikói próba­olimpián 5 és tízezer méte­ren is győzött, Tuniszban az Egyesült Államok tuné­ziai követétől: Francis Rus- seltól átvette a „Helm’’ Vi­lág-kupát, amelyet minden évben a kontinensek leg­eredményesebb sportolója kap. * A heti vízilabda MNK műsor a következő. Péntek: OSC—FTC, Vasas—Bp. Honvéd, O. Dózsa—Spartacus BVSC—V. Meteor. Szombat: Eger—Csatornázási Műn’ Budai Sp.—Szó. Dózsa. Bp. Építők—VTSK. A hét végén magyar ví­zilabdázók utaznak a Szov­jetunióba s több mérkőzést játszanak Leningrádban és Moszkvában. * Párizs Fedettpályás atlétikai ver­senyen Michael Jazy 2:21.4 percet futott 1000 m-en. A világon pillanatnyilag ez a legjobb teljesítmény ezen a távon és fedettpályáin. • A női kézilabda világ­bajnokság B-csoportjában kedden késő este játszották le a Csehszlovákia—Len­gyelország mérkőzést. A ta­lálkozón a csehszlovákok 15:7 (10:1) arányú fölényes győzelmet arattak, s így a csoportban Magyarország mögött a második helyet foglalják el. A B-csoport állása: 1. Magyarorsz. 2 2 0 0 16:10 4 2. Csehszlovákia 2 10 1 19:14 2 i. Románia 2 0 11 10:13 1 t. T.engy'3 ' • á * November 17-én újabb ét külföldi labdarúgó mér­kőzést vezetnek magyar já­tékvezetők. A Bécsben sor- rakerülő Wiener SC—Chel- sea VVK találkozón Gere. 9 zágrábi Zágreb—Steagu1 Rosu ugyancsak VVK mér­kőzésen Petri bíráskodik. ÁLLÁS SZOLNOKI Jármű­javító Üzemi Válla­lat esztergályos, asz­talos, villanyhegesz­tő szakmunkásokat és férfi segédmun­kásokat keres fel­vételre- Jelentkezni lehet az üzem mun­kaügyi osztályán — naponta 7 órától 15-30-ig, szombaton 12 óráig. _________ AzE GYESULT Izzó­lámpa és Villamos­sági RT. Félvezető és Gépgyár Gyön­gyösi — telephelyé­re az alanti szak­mákban szakmun­kásokat vesz fel: hegesztő, lakatos, marós esztergályos, köszörűs. Jelentke­zés személyesen a gyáregység üzem- gazdasági osztályán­KUBIKOST, segéd­munkást, üvegest és tetőfedő szak­munkásokat azon­nali belépéssel fel­veszünk. Jelentke­zés ÉM- 45. sz. Ál­lami Építőipari Vál­lalat Munkaügyi Osztályán- Buda­pest, VI-, Szív u. 60. sz. Munkásszállás van, vidékieknek — tanácsigazolás szük­séges. A KISÜJSZALLA- Sí Földművesszö- vetkezet újonnan átalakított II. osz­tályú éttermébe ét­teremvezetőt, he­lyettest és szakkép­zett szakácsot ke­res. Jelentkezni le­het az fmsz köz- nonti irodájában. - Felvétel esetén úti- költséget térít. OJ SZÁSZ és Vidé­ke Körzeti Föld­művesszövetkezet — húsbolt vezetőt ke­res. Fizetés kollek­tív szerint. Jelent­kezni lehet az fmsz ie- elnökénél, sze­mélyesen vagy írás­ban­Az ÉM. 14- sz- Áll- Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munka­helyekre — könnyű- gépkezelőket (ÉM. vizsgával), vasbe­tonszerelőket. kubi­kosokat és férfi se­gédmunkásokat. — Munkásszállást és napi kétszeri étke­zést térítés ellené­ben — biztosít. Ta­nács-igazolás — és munkaruha szüksé­ges. — Jelentkezés: Budapest, V-, Kos­suth Laios tér 13— 15, földszint­A SZOLNOK Me­gyei Tanács VB Jo­gi Irodája jogtaná­csosi rnunkaKorbe lelvesz olyan gya­korló íogászt, aki a 33/1958- Korm- R- 2 §-ban előírt vizsgát letette, — illetve a 6/1959. IM. sz. rend- 23. S-ban meghatá­rozott előfeltételelí- kel rendelkezik- Fi­zetés a tanácsi 1230-as kulcsszám szerint- Jelentkezés írásban, vagy sze­mélyesen. A MEGYEI Tanács VB Titkárság Szer­vezési és Gazdasá­gi Osztálya azon­nali felvételre ke­res 30—50 év közöt­ti, szolnoki lakos férfi hivatalsegédet és „ROMAYOR” le­mezes villany-sok­szorosítógép keze­léséhez értő szak­munkást. Jelentkez­ni lehet: a Megyei Tanács VB gond­nokságán, Szolnok, Kossuth Lajos utca 2 szám alatt- MTVá Titkárság Szerve­zés és Gazdasági Osztály. A SZOLNOK me­gyei Tanács Faipa­ri Vállalata Kisúj­szállás, azonnali be­lépéssel kazánfűtőt keres állandó mun­kára- Fizetés meg­egyezés szerint. — Útiköltség felvétel esetén térítve- Je­lentkezés írásban vagy személyesen­A TÓSZEGI AMG azonnali belépéssel keres villamos mé­résekben jártas — szakembereket, vil­lanyszerelőket és villanyszerelők mel­lé segédmunkáso­kat. Jelentkezni le­het a gépállomás központiéban- Fel­vétel esetén útikölt­séget térítünk­GÉPJÁRMŰ 609-as Trabant Com­bi eladó. — Nagy Miklós Szolnok, Be- loiannisz u- 27, sz­ADÁS-VBTEL SZÖVETKEZETI la­kást veszek, kész­pénzért. „Kétszo­bás” jeligére a szol- noki hirdetőbe. Rákóczifalván üres szoba konyha, kam­rás házrészem 100 négyszögöl kert használatával bér­beadóm- Érdeklőd­ni: Szandaszöllős. Beke Pál halom 5. Vízteleki István ta­nyáién. IKER garázs kiadó. Szolnok, Batthyány u. 36- szám­INGATLAN ■M!ini»uiMHi-r--------­SZOLN OK. Arany János u. 22. számú ház eladó- Érdek­lődni ugyanott. EGY szoba, kony- hás családi ház 150 négyszögöl telekkel eladó- Szolnok. Ha­tár utca, mellék út 17, szám._________ T avasszal beköltöz­hető háromszobás, összkomfortos csa­ládi ház eladó- — Szolnok, Hunyadi János 28. Érdeklőd­ni: munkaidőben, telefon: 29—98­Özvegységem miatt háromszobás háza­mat nagy telekkel beköltözhetően Szol­nokhoz közel elad­nám. — vagy meg­egyezéssel szolnoki kettőszobásért el­cserélném. „Meg­egyezés” jeligére a szolnoki hirdetőbe­KÉTSZOBA össz­komfortos mellék­épületes családi ház. máiusi beköltözhe- tőséggel eladó. Szol­nok. Vak Bottyán u- C/2j.__________ ^ LAKÁSCSERE Elcserélném szege­di, kifogástalan két szoba összkomfor­tos bérházi lakáso­mat szolnoki bel­városi, — minden igényt kielégítő kétszobásért- Címet ^kiadóbakérek. FGYEB Gyermektelen há­zaspár különbeiá- ratú üres szobát ke­res. Murányi Sán­dor- Szolnok, 121. sz- Csemege Bolt­A Sjr»T,NOT<r Föld- _ művesszövetkezet értesíti a lakossá­got, hogy állandó jellegű gyümölcsfa- csemete elárusító helyeket létesített: Beloiannisz u- 74; Kertváros. Szellő u- 32. sz: Szandaszöl­lős, Kossuth L- u- Állandóan lehet vá­sárolni nemes faj­tájú gyümölcsfa cse­metéket. dísznövé­nyeket, bokor- és futórózsákat málna, ribizke, egres és szőlő oltványokat, olcsó áron. Közlemény Kézilabda- villámtorna A Szolnok Járási TS mel­lett működő kézilabda szakszövetség november 7-e tiszteletére villámtornát rendezett. A kellemetlen, hideg időjárás ellenére há­rom női és nyolc férficsa­pat küzdött délelőtt kilenc­től délután háromig a he­lyezésekért. A női mezőnyben a ti- öldvári gimnázium fölé­nyes győzelmei révén kön­nyűszerrel utasította maga mögé Rákóczifalva és Martfű község csapatait. A férfiaknál már szorosabb volt a küzdelem. Martfű ugyan — bár szép játékot mutatott — alulmaradt Rá­kóczifalva csapatával szem­ben, mivel azonban ezek versenyen kívül indultak, a cipőgyáriak szerezték meg az elsőséget (termé­szetesen nem az NB I-es csapat szerepelt). A nagyváxsonyi lovasiskola az idén a Bala­ton és a Bakony vidék egyik leglátogatottabb ide­genforgalmi nevezetességé­vé vált. A lovasiskolára 21 országból érkeztek vendé­gek, akik az oktatáson kí­vül részt vettek hosszabb lovastúrákon is. — Az an­golokon, osztrákokon és a németeken kívül az idén már amerikai túristák is népes csoportokban keres­ték fel Nagyvázsonyi. — A napokban tartották meg az őszi lovasidény legna­gyobb eseményét, amikor 25 osztrák túrista vadász­lovagláson vett részt. Közlemény A Szolnok megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztá­lya az egyetemek, főisko­láik és egyéb felsőfokú ok­tatási intézmények felvéte­li vizsgáira előkészítő tan- folyamot szervez Szolno­kon, Karcagon és Jászbe­rényben — minden olyan tárgyból, amelyre legalább 10 fő jelentkezik. A jelent­kezéshez szükséges a hall­gató érettségi (képesítő) bi­zonyítványa és a munka­hely javaslata. Jelentkezni a Megyei Tanács VB Mű­velődésügyi Osztályán lehet (Szolnok. Kossuth L. u. 2.) A jelentkezéshez szükséges űrlapot is itt kapják meg a tanfolyamra járni akarók. A jelentkezés határideje 1965. november 15. A tan­folyam november 20-a után kezdődik. A tanfolyam pon­tos helyéről is idejéről a hallgatók írásban értesítést kapnak. A tanfolyam díjai a kö­vetkezők: egy tárgy eseté­ben 230.— Ft, két tárgy esetében 450.— Ft. A díja­kat a tanfolyam megkezdé­se előtt egy összegben kell befizetni. Mrevei Tanács VB Művelődésügy! Osztálya Közlemény Felsőfokú Pénzügyi és Számviteli Szakiskola az 1966/67-es tanév felvételi vizsgáira előkészítő tanfo­lyamot szervez. Jelentkezési hatórdő: november 15. A jelentkezést közvetle­nül a Megyei Pénzügyi Osz­tály vezetőjének lehet be­nyújtani. Ezzel egyidejűleg az előkészítő tanfolyam dí­ját Felsőfokú Pénzügyi és Számviteli Szakiskola OTP — 100 — IX. 1 — számú tanfolyami díjak elnevezé­sű számlára kell fizetni és a befizetés szelvényét a je­lentkezési laphoz csatolni. A jelentkezés egvéb fel­tételeit az 1963. évi Pénz-, üffvi Közlöny 31. sz. tartal­mazza. További felvilágosítást — Szolnok 11—39-es telefonon lehet kanni. Megyei Tanács VB Pénzügyi Osztálya Nagyrév Község Tanácsa 1965. október 28-i ülésén ta­nácsrendeletet alkotott az utcabizottságokról, a közte­rületek tisztántartásáról és a hangoshíradó üzemelésé­ről. A tanácsrendelet kihir­detése napján lép hatályba. A vb ezúton is felhf. Ja a község lakosságának figyel­mét arra, hogy a tanács- rendelet a hivatalos idő alatt a községi tanács vb titkárának hivatalos helyi­ségében megtekinthető és tanulmányozható. Községi Tanács VB Nagyrév Férfi segédmunkái sokai azonnali belépésre felvesz a Szolnoki Épületkar­bantartó Ktsz. Jelentkezés: Szolnok, Ady Endre u. 63. — Mun­kásszállást biztosítani nem tud. Termelősxovethexetek, termelők FIGYELEM! 196 6. évi termésű na pr a forgómag ra megemeli áron köthető értékesítési szerződés. Krasznodári 545 Ft/q, Iregi és Lovász-Patonai 140 Ft/q, Kisvárdai és egyéb hazai 410 Ft/q, Az árak a szerződése' felárat is magukban foglalják. Értékesítési szerződés köthető a Szolnok megyei Gabonafel vásárló és Feldolgozó Vállalat Járási Ki- rendeltségeinél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom