Szolnok Megyei Néplap, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-07 / 263. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. november 7; NÁD ÁSS JÓZSEF: Találkozásaim Ivánnal Nem rövid életemben világcsavargó voltam. Alig- alig saját akaratomból, sokkal inkább, mert űztek, menekülnöm kellett, bebarangoltam egy tucat országot. Hogy hány nép fiát, lányát ismertem meg közben, nem is tudom, van vagy két tucat. Az orosz fiúval 1944 kora őszén találkoztam először. Nemcsak a hely, ahol megismerkedtünk volt riasztóan lehangoló — a mauthauseni haláltábor 19. számú barakkja, — de ő maga sem volt különösen rokonszenves. Hogy miképp került a mi barakkunkba, ahol jórészt magyarok raboskodtak, nem tudom. Lehet, hogy valamelyik hadifogolytáborból szökött meg, Magyarországon fogták el újra és ezért szállásolták el minálunk. Először csak arra lettem figyelmes, hogy egy enyhén himlőhelyes arcú, alacsony termetű, erőteljes fiatal rab szörnyen hajba- kapott barakkunk két háziszolgálatosával, valamiféle szláv nyelven káromkodik, villog a szeme és az öklét rázza. Iván — valóban ez volt a neve — különösen akkor gurult dühbe, ha bármilyen gúnyos megjegyzést tettek rá, vagy ha úgy vélte, hogy az oroszokat szidalmazzák. A barakk „közvéleménye” méregzsáknak tartotta. Hetekig tartott, amíg meggyőződtem róla. hogy ez nem igaz. Önérzetes volt, érzékenyen védelmezte nemcsak jogos érdekeit, a becsületét is. Ha meggyőződött arról, hogy barát közeledik hozzá. azonnal megenyhült, és kész volt a legönzetlenebb bajtár- siassógra. Minden, a legkisebb, leghalváiivabb sértésre. igazságtalanságra fellázadt, és hangos szóval, vagy akár kemény ököllel védte meg jogait ebben az elvadult, nyomorúságukban oly sokszor farkascsordává torzuló közösségben Alig múlt húsz esztendős, és e húsz évből három borzalommal. megpróbáltatásokkal, szenvedéssel és megaláztatással volt kikövezve. Mindezt csak akkor tudtam meg, amikor egy nagy botrány után, végre közelebb engedett magához. Az első időben Iván kötelessége volt az undorító mellékhelyiség tisztántartása. Egyideig vállalta ezt a viszolyogtató munkát, de egy hét után kereken kijelentette: most aztán már kerüljenek mások sorra, mintahogy a barakk egyéb szolgálataiban minden héten más és más tevékenykedett. Orosz—ukrán—német keverék nyelven érvelt, a mondatokban sűrűn előfordult a burzsuj szó. A sarokba vágta a felmosórongyait és indult kifelé. Amikor vissza akarták tartani, jócskán oldalbavágta azokat, akik útját állták. Békebírónak léptem fel. Iván szóba se akart állni velem. Legszívesebben „to- varis”-sal kezdtem volna a beszélgetést, de tudtam, az SS különösen kegyetlenül bánik az orosz kommunistákkal. Éppen ezért, amikor hozzáléptem, így szólítottam meg: — Grazsdanyin... Rámnézett, villant egyet a szeme, lerázta a vállára tett kezemet, szó nélkül otthagyott. Nem akarom részletezni, milyen komisz büntetéssel kényszerítette Vili, többszörös rablógyilkos szobafőnökünk, hogy még tovább is ellássa a kellemetlen hivatalt, nem is emlékszem rá pontosan. Arra viszont igen, hogy az esti vacsoraosztás után amikor megpillantottam őt, amint magányosan, a barakk előtti kis élőkért kőkerítésén üldögélt, mellé telepedtem. Már nem hagyott ott, bár csak szűkszavúan mogorván válaszolga- tott kérdéseimre. Lassan engedett gyanakvása, aztán a következő hetekben barátok lettünk. November elején nagyobb baj keveredett körü- lötta A hajnali létszámel- lefiőfzéskor még trtt állott közöttünk az Appel-plat- zon, de azután hiába kereste Vili, majd Kari, a barakkfőnök. A déli keserves ebéd. a marharépaleves osztásakor sem járult a kondérhoz rozsdás csajkájával, a barakk vezetői dühöngtek, féltek is, mi lesz, ha kiderül; Iván megszökött, ezt jelenteni kell az irodán, az SS, a Gestapo kiszáll, nyomozni kezd, ha Ivánt nem találják meg, ők sem ússzák meg szárazon. Egyelőre tehát hallgattak. Este megkönnyebbülve látták, hogy a sorakozón, az utolsó pillanatban újra felbukkant. Vili villogó tekintete, — halkan dörmögött, fenyegetései jelezték, hogy mihelyt a barakkba visszatérünk, kegyetlenül leszámol vele. Igen ám, de az esti Appell után megint csak nem tért vissza a barakkba. — Egész éjjel távol volt és másnap reggel bukkant fel. Utána pedig, mintha mi se történt volna, bevonult a többiekkel és nekilátott szolgálatának. Amikor faggatták, hogy hol volt tegnap egész nap, vállát vonogat- ta, csökönyösen hallgatott. Aznap este megint melléültem a kőkerítésre és most már én kérdeztem: — Nem jó, így elmaradni egy egész nap, egész éjjel! Ha Viliék jelentik a dolgot a halálfejeseknek, karóba húznak! Hol voltál? Kicsit csúfondárosan nézett rám, hallgatott. — Tovább faggattam: — Ha nagy titok, persze, ne mondd meg, de azt hittem, barátok vagyunk... A vállamra tette a kezét, nevetve mondta: Barát, barát... Buta barát... Nem tudod, mi volt tegnap? Ünnep. A legnagyobb ünnep... Még a fronton is megünnepeltük, érted... Mikor kis gyerek voltam — papával, mamával gyönyörűen ünnepeltük... Nem törődünk most Vilivel, Karllal, nácival, büntetéssel... Itt is meg- ünneplem... Itt is... Senki sem veheti el tőlem... Senki... Megvilágosodott az agyam, kinek volt itt, ebben a pokolban naptárja, hányán tudtuk, hogy tegnap november 7. volt?... Az igazsághoz . tartozik, hogy még két alkalommal találkoztam vele. Elkerült: a' ’Barackunkból, mert Vili és Kari unta már a vele való bonyodalmakat, elintézték, hogy máshová helyezzék át, az oroszok egyik barakkjába. — így hát sokáig nem láttam. — Hónapok múlva véletlenül rápillantottam. A tábor valamelyik sikátorában jártam és egy kőrakás mögött, váratlanul felfedeztem. Ott kuksolt, foszlott könyvvel a kezében, örömmel léptem hozzá, hogy üdvözöljem. A fiú, zavart bosszúsággal az arcán, letette kezéből a könyvet, talán el akarta rejteni, de már megláttam a címlapot, amelyen ez állott: „Trigonometria”. Végül még egyszer, utoljára. 1945 május közepén találkoztam vele. Tizenha- todika volt, altkor kezdődött meg a már felszabadított tábor kiürítése. Elsőnek a szovjet bajtársak mentek el. Mi, többiek, az Appellplatzon sorakoztunk. Milyen más sorakozó volt ez, mint az eddigi, sok száz, gyötrelmes. A szónoki emelvény előtt ravatal, — rajta a felszabadulás után meghalt egyik orosz bajtárs holtteste. Ünnepélyes dallam csendült fel, a Lenin-gyászinduló. Velünk szemben a távozó négyezer szovjet fogoly, volt fogoly, volt rab sorakozik. Feszes vigyázz- ban állunk, amikor példás rendben, zárt sorokban elvonulnak előttünk. És, íme, egy tömzsi, erőteljes, majdnem hogy kivirult legény félméterre kilép a sorból, hozzám ugrik, megölel, és kurjant egyet: — Zdrasztvujtye! Tova rí.s! Miért tagadjam? Elér- zékenyültem, könnyes szemmel néztem utána, sokáig... Még láttam hetyke sapkáját, aztán elveszett, beleolvadt a hazájuk felé menetelő, énekelve vonulók tömegébe. Jevgenyij Jevtusenko: Arehantrelszki fehér éjszakák Fehér éjszakák — csupa-csupa „talán”. Leselkedik ez a fénycsapda rám: talán a hold ez vagy tálán a nap. Talán szomorú ez, talán vidám — Archangelszkben — vagy Marseilleben tálán? újdonsült téngerésztisztek bolyonganak. Pincémöket tartanak átölelve, kiknek szemöldöke, mint csónak íve: jól vigyázz, ha szemük villogni kezd. Körülöttük északi szélvihar zúg: elválasztja-e most egymástól ajkuk? Talán el, talán nem — ki tudja ezt? Sikongása hallik sirálycsapatnak — Talán zokognak, vagy talán kacagnak s hajóhídon a tiszt most búcsúzik. Megcsókolja a lányt, az tűri szótlatu „Hogy hívnak?” — „Nem fontos” — feleli vontatottan, s talán így van, vagy tálánnincsen így. Indul a tiszt, hajója várja már. „Fókabundát küldök neked, de kár, hogy nem tudom, nőim kell küldenem.” Hallgat a lány, csendbe fullad a kérdés. Ki tudja: talán egyszer visszatér és látja még —• talán nem, talán igen. Lelkembe furcsa sejtelem szivárog: hullám — nem hullám, sirályok — nem sirályok, férfi és nő és: se férfi se nő. Mindez csak a fehér éj csillogása, ahogy átúszik egyik kép a másba, talán álmatlanság, talán álom, eltűnő. Zúg a hajó feszülten, indul is már, örülhet: nem lát több fájdalmat itt már, egyedül és mind messzebb zakatol. Sikamlós tréfákat mond a tiszt a kabinban. Fut a talán-tenger talán-hajója ringva, talán ott, talán másutt, valahol. S a névtelen a hídon állva reszket. Talán a vég ez vagy talán a kezdet, vásott köpenyben fázik, azt hiszem. Szétfoszlik lassan mint a könnyű pára. Talán Vera — vagy nem? Talán Tamara. Talán Zóji vagy talán senkisem. Mészáros Lajos: SZÜLŐFALUM Európa és a szocializmus Európában korunk valameny- nyi társadalmi ellentmondása megtalálható. Két ellentétes társadalmi-gazdasági rendszer áll szemben itt egymással, és versenyük különösképp bonyolult körülmények között folyik, mivel az imperialista világon belüli ellentmondások egész sorozatával fonódik össze. Nyugat-Eurőnában éles osztályharc folyik. Nemcsak régi, politikailag tapasztalt burzsoázia van itt, hanem erős, jól szervezett harcos munkásosztály is. amely a történelmi csatározások során megtanulta, hogyan kell megvédeni legfontosabb jogait Nyugat-Európában, ahol a volt és jelenlegi gyarmati hatalmak döntő többsége összpontosul, erősen érezhetőek az imperialista gyarmatrendszer összeomlásának következményei is. A nemzeti- felszabadító forradalmakkal kapcsolatos folyamatok «hatással vannak az európai helyzetre. Ezen a kontinensen fonódnak össze a legszorosabban korunk társadalmi ellentmondásainak hálói. Európa politikai térképe néhány évtized alatt' erősen megváltozott. Az oroszországi szocialista forradalom győzelmének eredményeként Európa területének majdnem fele (49 százaléka) és lakosságának körülbelül egy- harmada (28 százaléka) már az első világháború után végleg kiesett az imperializmus érdekköréből. A második világháború és több népi demokratikus forradalom után a szocializmus a legfontosabb erővé vált Európában: a kontinens területének több mint 64 százaléka és lakosságának körülbelül 48 százaléka jelenleg szocialista. Kilenc európai állam halad a szocializmus útján. Jelentősen csökkent a kapitalista Európa jelentősége és részaránya a világ ipari termelésében. Az Egyesült Államok, Nyugat- Európa és a szocialista országok részaránya a világ ipari termelésében (százalékban) 1870 1896—1900 1913 1936—1938 1963 Egyesült Államok 23.3 30.1 35.8 32.2 28.3 Nyugat-Európa 64.0 53.0 45.0 32.0' 21.62 Németország 13.2 16.6 15.7 10.7 5.5 Anglia 31.8 19.5 14.0 9.2 5.4 Franciaország 10.3 7.1 6.4 4.5 3.0 Olaszország 2,4 2.7 2.7 2.7 2.8 Belgium 2.9 2.2 2.1 1.3 0.6 Svájc 0.4 1.1 1.0 1.3 0.6 Szocialista országok 1 Beleértve Ausztriát. 5 NSZK. 3.73 5.03 5.53 kb 10 kb 38 3 Azok a kapitalista a szocialista forradalom. országok, amelyekben később győzött Számításba kell venni, hogy s szocializmus, számára igen előnytelen körülmények között lépett gazdasági versenybe a kapitalizmussal. Az európai szocialista forradalmak, néhány kivétellel, az ipari fejlődés viszonylag ala csony színvonalán álló országikban győztek. Ezek az országok ráadásul a legnagyobb károkat szenvedték a második világháborúban és a fasiszta megszállás idején. A kelet-európai országokban a népi demokratikus fejlődés első szakasza éles nemzetközi feszültség közepette zajlott le, s a gazdasági fejlesztést ezért sok szempontból alá kellett rendelni az új világháború veszélyével terhes helyzet követelményeinek. Az európai szocialista országok azonban még ilyen körülmények között is meg tudták oldani az előttük álló társadalmi és gazdasági feladatokat, le tudtak számolni az elmaradottsággal, és ez is egyik tanú jele a szocialista társadalmi viszonyok óriási előnyének. Az európai szocialista országok gazdasági versenyre tudták kényszeríteni a kapitalista Európát, és vezető helyet foglaltak el ebben a versenyben. Hasonlítsuk össze a KGST és az Európai Gazdasági Közösség országaiban folyó ipari termelés dinamikáját. A KGST-országok gazdasági ereje már ma is felülmúlja a Közös Piac országainak potenciálját. Villamosenergia termelésben több mint 1,6-szer, kőszén és antracit termelésben 2,5-szer, olajtermelésben 15-ször és acél- termelésben körülbelül másfél, szer múlják felül a KGST országok az EGK országait. Igen jelentős, hogy a KGST országok a fejlődés ütemében is megelőzik a hatokat, jóllehet a Közös Piac az utóbbi években vitathatatlanul a kapitalista világ legdinamikusabb ereje. A KGST országok azokban az években is megtartották a gazdasági fejlődés ütemében szerzett fölényüket, amikor az EGK számára különösképp kedvező konjunktúra voit, A szocialista országoknak természetesen vannak megoldatlan problémái is. A szocializmus fiatal rendszer, amely az ismeretlenbe tör utat magának, s ez kereséssel, helyreigazításokkal és állandó tökéletesítéssel jár. A szocialista országok tapasztalatai közül sok, ma már a világszocia- lizmus kincsestárába tartozik, né hányat pedig még az életnek kell igazolnia. Mindamellett vitathatatlan, hogy a világpolitikai ügyekben Európa' jelentős részét a szocializmus erői képviselik. F'it adott végeredményben a kapitalizmus Európában? Először, sok elavult intézmény konzerválását, a régi társadalmi ellentétek fennmaradását és új ellentétek kifejlődését, s a kolo- nializmust, amely a monopoltőkét táplálja és gazdagítja, és egyidejűleg hátráltatja a gazdasági és társadalmi fejlődést. Másodszor, veszélyes megrázkódtatásokhoz és véres háborúkhoz vezető éles államközi konfliktusokat. Harmadszor, a gazdasági fejlődés egyenlőtlenségét és ellentmondásosságát. A marxizmus eszmei ellenfeleinek táborában most sokat panaszkodnak Európa sorsa miatt, az új körülmények között Spengler régi eszméiét ismétlik „Europa alkonyáról”, és azt állítják, kontinensünket az a veszély fe nyegeti, hogy „a világ perifériájának” sorsára jut. A marxisták elvetik az ilyen pesszimizmust. Az európai kapitalizmus valóban lealkonyul, de ez az új Európa, a szocialista Európa igazi hajnalát jelenti. Amikor az európai szocializmus erőit vizsgáljuk, nem szorítkozhatunk kizárólag azoknak az
