Szolnok Megyei Néplap, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-28 / 281. szám
1965. november 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP H Új technikai eljárások a rendőrség bűnüldöző munkájában Tű! a mctfy címtáron : Két tűz otthona A tudományos, technikai eszközök már régóta bevonultak a bűnüldöz Vs fegyvertárába. A bűncselekmény helyszínén felkutatott lábnyomok, ujjnyomok — hogy csak a leggyakoribbakat említsük — már számtalan esetben okozták a bűnözők vesztét. A fejlődés azonban ezen a területen sem állhat meg. A gyakorlati élet igényei újabb és újabb feladatok elé állítják a rendőrséget, melyeknek megoldásához következetesen felhasználják a műszaki tudományos fejlődés nyújtotta lehetőségeket. Színképelemzés felhasználása a nyomozás során A bűncselekmények felderítése során egyre nagyobb szerepet játszanak a helyszínen maradt parányi anyagrészek. A fémből készült betörő eszközök, feszítővasak. hidegvágok használata, vagy járművek fémalkatrészeinek összeütközése alkalmával az egyik tárgyról a másikra gyakran olyan kicsiny mennyiségű anyag kerül át, amelyet szabdszemmel többnyire nem is lehet látni. Az ilyen kis menyiségű anyagmaradványokat, fém- rákenődéseket kizárólag érzékeny vizsgálati módszerekkel lehet kimutatni. Erre a célra a rendőrség már évek óta eredményesen használja a színkép- elemzést — a spektrográfiát. Nemrégiben az egyik közlekedési főútvonalon könnyen végzetessé váló baleset történt. Egy szabályosan közlekedő tehergépkocsit egy nagy sebességgel haladó nyerges vontató leszorított az úttestről. A leszorított tehergépkocsi vezetője — a súlyosabb következmények elkerülése céljából — az árokba vezette járművét, de így is tetemes anyagi kár keletkezett. A távolság a két jármű között olyan kicsiny volt, hogv a szabálytalanul közlekedő jármű súrolta a tehergépkocsi ajtajának kilincsét és az le is tört. A nyomozás során megállapították, hogy a kérdéses időpontban több hasonló gyártmányú nyergzs- vontaló haladt azon az útvonalon s ezek közül kettőnek is észleltek az oldalán gyanús karcolásokat. A két jármű vezetője tagadta a bűncselekmény elkövetését és arra hivatkozott, hogy a karcolás más alkalomkor keletkezett. Az ügy nyomozásába bekapcsolódtak a vegyészszakértők is. A kareolódá- sok helyéről mintákat véve színképelemzés segítségével megállapították, hogy az egyik gépkocsi oldalán a súrlódási nyomban nikkel jelenléte mutatható ki. Fi- gyelembevéve azt a körülményt, hogy a gépkocsi oldalán a többi részeken a színképelemző vizsgálat nem észlelt nikkelt, viszont a leszorított jármű letört ajtókilincs nikkelezett volt, a szakértői vélemény azt bizonyította, hogy a balesetet ennek a járműnek a vezetője idézte elő. A színképelemzést, a spektrográfiát .anyagvizsgálatok céljaira már évtizedek óta használják. A vizsgálandó anyagot magasfeszültségű elektromos ívben elégetik, a keletkezett ívfényt különleges prizmák segítségével felbontják, s az így létrejött színképet fényképészeti lemezen rögzítik. A színképen az anyagban jelenlevő elemek akkor is kimutathatók, tia egész csekély, szinte csak nyomszerű a mennyiségük. Az utóbbi évtizedben a színképelemzés, a spektrog- ráfia is helyet kapott a nyomozás eszközei között. Az új feladatkörének betöltésére elsősorban páratlan érzékenysége teszi alkalmassá. Azokat a nyomokat, amelyek parányi mennyiségük következtében elkerülik a bűnözők figyelmét, e műszer segítségével jól fel lehet a bizonyítás céljaira használni. A gépkocsi lámpák szakértői vizsgálata A közlekedési balesetek alkalmával gyakran fontos feladat annak megállapítása, hogy az összeütközésben, vagy gázolásban részt vevő gépkocsikon milyen lámpák égtek. Nem egyszer azon múlik az elmarasztaló, vagy a felmentő ítélet, hogy a baleset bekövetkezése előtt a gépkocsi- vezető bekapcsolta a járművén a megfelelő, előírt lámpákat. Néhány hónappal ezelőtt történt éppen, hogy egy személygépkocsi belerohant egy tehergépkocsiba, amely a műút szélén várakozott. A személygépkocsi utasai valamennyien szörnyethaltak. Mivel az esemény az éjszakai órákban történt, a nyomozás egyik kérdése annak megállapítása volt, hogy a balesetkor égtek-e a tehergépkocsi hátsó részén elhelyezett lámpák, s milyen világítást használt a személygépkocsi vezetője. Ilyen esetekben gyakori, hogy nincsenek tanúk, a balesetben résztvevő tár- művek vezetőinek vallomását pedig rendszerint erős fenntartással kell fogadni, mert többnyire a számukra kedvezőbb változatot hangoztatják. Azt gondolják, hogy a gépkocsi összetört lámpái alapján utólag már nem ellenőrizhető, hogy valójában melyik lámpa égett, s így az esetleges hazugság leleplezésére sincs mód. A vizsgálat azon alapul, hogy a lámpa üvegbú rajának összetörésekor az elektromos feszültség hatására az egészen addig magas hőfokon izzó volfram- szál felületén a beáramló levegő hatására volfram- oxid keletkezik. Gyakran megfigyelhető az is, hogy az izzó volframszálra az összeütközéskor szétrepülő üvegszemcsék parányi gyöngyökként ráolvadnak. Ezzel a vizsgálati módszerrel állapították meg például azt, hogv az előbbiekben ismertetett személygépkocsi—tehergépkocsi összeütközés alkalmával az álló helyzetben levő tehergépkocsi hátsó. szélességjelző lámpái égtek. A tehergépkocsi vezetője tehát nem követett el mulasztást, amikor a szabályszerűen kivilágított járművel motorjavítás céljából az úttest szélére lehúzódva megállt. A büntetőjogi felelősség a személygépkocsi vezetőjét terhelte, aki figyelmetlen vezetéssel okozta a tragikus végű balesetet. Dr. Katona Géza A Budapest—Miskolc közötti országút felett néhány hete új vasúti híd ível át. Azok, akik gépkocsin utaznak a két város között, lényegében csak ennyi változást látnak Gyöngyöstől néhány kilométerre északra, Visonta község mellett--- Esetleg még annyit, hogy felvonulási épületek sorakoznak ott, ahol egy-két evvel ezelőtt még búzát, kukoricát ringatott a szél, vagy zamatos szőlőfürtöket nevelt a nap. A hídon át a Visonta melletti Maurice Thorez külszíni fejtésé szénbánya „kincsét” viszi majd az új vasútvonalon a tehervonat. Heves megye, különösen Eger környéke és a Mátra alja boráról híres világszerte. Az aranyzöld színű, tüzes visontai-pecsenye bor hazája, most a „másik” tűz otthona és világa lesz: a széné és a belőle nyert villamos energiáé. A harmadik ötéves terv egyik legjelentősebb ipari, energetikai beruházásának színhelye ez a kis Mátra-alji község: a 25 méter mélyen elterülő. mintegy százmillió tonnás lignitvagyonra épül a 600 megawattos új hőerőmű. A külszíni fejtés hatalmas nyitóárkában már lejutottak a szénhez, s műre az egész jelentős szénva- gyon napvilágra kerül, kereken 20 millió köbméter földet mozgatnak meg a hazai és az NDK gyártmá. nyú hatalmas — némelyike 40 tonnás! — gépek. A szén feltárásával párhuzamosan megkezdődött a hőerőmű építkezése: utak, felvonulási épületek készülnek. A két munkahelyen már több mint négyezer ember sürög-forog, dolgozik. A hőerőmű a tervek szerint 1970-ben kezdi meg az energia-szolgáltatást, 600 megawattos teljesítménynyel. Akkorra a két üzem — együttes néven Visoníai Maurice Thorez Szénbánya és Hőerőmű — dolgozóinam összlétszáma „csak” mintegy másfélezer lesz, de így is jelentős és állandó munkaalkalmat teremt a környékbeli lakosságnak. Az új születése gyakran bizony fájdalommal és a régi pusztulásával jár. így van ez Visontán is. A falu, amelynek múltját az árpádkorig lehet követni, s amely most a műút mellett csendben h'zódik meg öreg fái alatt, pusztulásra ítéltetett. Pontosabban — újjászületésre, de másutt, néhány kilométerrel odébb, a budapest—miskolci műút másik oldalán. Korszerű, modern faluközpont köré épülő igazi szocialista település lesz az új Visontából, amely kényelmesebb, gondtalanabb életet ígér a mostani évszázados községnél. Mi lesz azonban a földdel? A földdel, amely most még mindig messzenyúlj táblákon termi az ízes gerezdeket; mi lesz a híres visontai pecsenyével? A kérdés jogos, de a válasz megnyugtató. A szakemb - rek közös elképzelése — és ez reális, meg is valósítható —, hogy a kitermelt szén helyére visszakerül a termőföld, s ahogy halad élőm a bánya, úgy halad nyomában a föld — visszatérítve régi helyére. Néhány esztendő, s a valóban alaposan megforgatott talaj ismét zamatot érlelő ágyat nyu,t a szőlőnek, gyümölcsösnek, a Mátra völgye egyéb terményeinek. Gyurkó Géza A visonta! külfejtés gépóriásai elkészítették a hatalmas nyitónrkot, ahonnan meg’ ezdik a nagymennyiségű szén vagyon kitermelését. Az óriás gépek mellett eltörpülnek a munkások. (Kiss Béla felvételei) Földes György: (GavallérUölgy Piroska kissé moletten, gesztenyebarnán és immár harminc évesen, tizenkét esztendő óta tölti ki a vállalatnál a bérjegyzékek rubrikáit. A mamával lakik pest- környéki kertes, családi házukban s tulajdonképpen semmi gondja sincs, csak éppen nem talált még olyan férfira, aki az anyakönyvvezetőhöz vezette volna. Nemrég baráti beszélgetésünk közben így ecsetelte Piroska a helyzetet: — Nem mentem még férjhez, de nekem nem is sürgős — mondta egy kicsit bánatosan, s "gy kicsit büszkén is. — Vagy nekem nem felelt meg a fiú, vagy én nem tetszettem neki. És ha már nagyjából stimmelt is az ügy, rendszerint közbejött valami... — Ilyen az élet — mondtam, mert valóban ilyen is: ritkán „stimmel” minden. Pirossá egyetértett velem, de nem kesergett, inkább vidáman végezte munkáját a bérelszámolóban. Egy napon még vidámabban végezte: tizenkettes totótalá'ara vidította fel, az átlagosnál nagyobb mértékben. — Képzelje, tizenkét találatom van a totón — lelkendezett boldogan. s a nyakamba borult ürömében. Aztán elmondta a hivatalban, ahol mindenki az ö nyakába borult, ki örömében, ki irigységében, de Piroska ezzel mitsem törődött: meghívta az egész bérelszámolót ünnepi bankettre, egy divatos kiskocsmába. Nagy volt a vígság; kilencvenhatezer forint nem kis pénz — mondogatták a kollégák egymás között, s bár Piroska szemérmesen hallgatott a nyeremény ösz- szegéről, mindenki tudta, hogy azon a héten a tizenkét találatra kilencvenhatezer forintot fizetett a totó. Csak ezen az egyetlen estén kétezer forintot költött el Piroska. aki valósággal beleszépült a nyereménybe. Annyira beleszépült, hogy Menyhért, akit a hivatalban csak Menyusnak becéztek, s egyébként a társvállalat főkönyvelője, hirtelen felfigyelt Piroskára, noha korábban a szimpla és udvarias jónapoton kívül nem méltatta figyelemre a lányt. Menyus most már kezét- csókolommal köszönt és délután ötkor egyre gyakrabban megvárta Piroskát. Sőt megvárta reggel is, ami érthető, hiszen alig rövid- utcányira lakott a lánytól, amit eddig Menyus csodálatosképpen sohasem vett észre. Piroska az egyik délután, útban hazafelé, így szólt Menyus- hoz; — Mondja meg nekem, Menyus. van női egyenjogúság, vagy ninc*f — Most már van, igenis van! — erősíígette Menyhért, némileg dadogva, miközben azon elmélkedett, hogy vajon mi célja lehet Piroskának ezzel a szokatlan kérdéssel — No, ha van egyenjogúság — mondta Piroska —. akkor én magát most meghívom a cukrászdába egv-két Hubertusra. És mivel Piroska nemcsak női egyenjogúsággal bírt már. hanem a totón nyert rengeteg pénzzel :s rendelkezett, gyakran meghívta Menyust hivatalba menet és hivatalból jövet, egy-egy rumra, feketére, sőt olykor egy pohárka ginre is. Esténként Piroska szerezte be a színházjegyeket, Piroska fizette a vacsorákat, és ő egyenlítette kj szombat esténként is a mulatóhelyeken fogyasztott ételek és italok tetemes számláit. Különösen hangzik, de Menyus alig néhány hét alatt egyce szebbnek látta Piroskát, amiben a pletyka szerint, a totónyeremény játszott jelentős szerepet. De csak a rosszmájúak illették Menyust számítónak, vagy hozományvadásznak és csak azok hangoztatták, hogy Piroska kilencvenhatezer forintja hatott a fiú lírai lelkületére. Egy konyakban dús nyári este után. Piroskáék kertes háza előtt, italtól és szerelemtől mámorosán búcsúzott Menyus Piroskától: — Imádlak, Pirikém — lihegte most tegezve először a lányt, majd félénken átölelve s megcsókolta a homloka kellős közepét. Megcsókolta egyszer. Kétszer. háromszor aztán többszőr is. Már nemcsak a homlokán .■ Antikor Menyus érezte, hogy heves és meg-megújuló rohamait Piroska nemcsak tűri, hanem viszonozza is, azonnyomban, ott a zöld kerítés előtt, a holdvilágos éjszakán megkérte a lány kezét. Mit is szólhatott volna akkor szegénj Piroska! Megremegett a boldogságtól, beszaladt a kiskapun, egy pillanatra szembefordult a fiúval és így susogta lágyan, szerelmesen: Maid holnan megbeszéljük a részleteket, drága Menyuskám! Aludjon jól. így mondta szerényen, halkan, Mert a lányok nem tegezik mindjárt vissza a fiúkat. Csak valami' l később... Másnap meg is beszélték: két hét múlva esküvő. Menyus Piros- káékhoz költözik, a mama is örül, hiszen jól elférnek hárman maid a kétszobás, tágas kerti lakban. Nem merném nyugodt lélekkel állítani, hogy Menyus kiszámította volna, mennyit költött el Piroska a kilencvenhatezerből, vagy arr_ gondolt volna, hogy még legalább hetvenezer forint ja marad’ a lánynak. De az kétségtelen, hogy baráti körében ió- néhányszor szép és biztató tervekről beszélt: maid a tavasszal vesz egy Wartburgot, hadd legyen min furikázni szombatonként Piroskával a Balatonhoz. De ha Menyus nem is volt olyan anyagias, hogy kicsinyes számítgatásokkal foglalkozott volna, annál inkább részletes számításokkal örvendeztetett meg engem Piroska, amikor ismertette velem a hadihelyzetet. — Huszonötezer forintot költöttem el eddig szórakozásra, kozmetikára, ruhákra és egyebekre — magyarázta szomorúan, könnyeivel küszködve. — Nem kell izgulnia, Piriké, maradt még elég! — nyugtattam a lányt és óva intettem attól, hogy eddigi könnyelműségével tovább szórja a totón nyert ezte- seket. Figyelmeztettem, hogy ha továbbra is úgy herdálja a pénzt, mind eddig, hamarosan elúszik a kilencvenhatezres totónyeremény. Az utolsó fillérig... — Már késő — felelte Piroska atyai intelmeimre, s bánatos szeméből megeredtek a könnyek. — Egyetlen fillérem sincs már-.. Piroska telesírva a zsebkendőjét és az én vállamat. majd arra kért, szerezzek neki kétezer forint kölcsönt, hogy megtarthassák az esküvőt, mert a látszatot továbbra is fenn kell tartani. Hiba volt azt hinni, hogy Piroska végzetes könnyelműségévé: rövid néhány hónap alatt kilenc- venhatezer forintot költött e! Pontosan csak huszonötöt költött! Csak ennyit nyert ugyanis a tizenkét találattal. — Én sohasem mondtam — szipogott Piroska —, hogy kilencvenhatezret nyertem. Ezt csak a kartársak mondták a vállalatnál... A derék lány ugyanis egy héttel előbb nyerte a huszonötezer forintot, de néhány napig elhallgatta, majd éppen akkor jelentette be a tizenkét találatot, amikor már a következő heti kilencvenhatezer forintos nyereményt fizette a totó. Megértő lélek vagyok, megszereztem a kölcsönt. Piroska megtarthatta a látszatot és az esküvőt is. De hogy miből fog maid Menyus a tavasszal Wartburgot venni, arról halvány fogalmam sincs.