Szolnok Megyei Néplap, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-24 / 277. szám

4 SZOLNOK MEG VEI NÉPLA1 1965. november 24. Sportpropaganclisták tapasztalai cseréje Szolnokon Az MTS agitációg és pro­paganda osztálya tapaszta­latcsere megbeszélésre hív­ta meg Szolnokra Hajdú. Szabolcs, Békés, Borsod, 1 Csongrád, Heves megyei sportszövetségeinek agitá- ciós és propagandabizott- ságí elnökeit. A tanácsko­zásra a Szolnok járási ta­nács klubtermében került sor. Megjelent dr. Nyulászi János és Léwald György, az MTS ágit.-prop. osztá­lyának képviselői is. A ta­nácskozást Rátfai József, az MTS Szolnok megyei Ta­nácsa főelőadója nyitotta meg. Üdvözölte a megje­lenteket és vázolta a ta­nácskozás célját. Ezután pedig Vincze János, az MTS Szolnok megyei Ta­nácsa agitációs és propa­ganda bizottságának elnöke számolt be bizottságuk ed­digi tevékenységéről és jö­vőbeni terveikről. A vita során a meghí­vott megyék sportpropa­gandistái mondották el sa­ját bizottságuk, illetve me­gyéjük sportpropaganda munkájának tapasztalatait. A hozzászólók szinte egy­öntetű véleményüket fejez­ték ki azzal, hogy igen sok tapasztalatot merítettek a Szolnok megyei sP°rttársak beszámolójából, s talán nem is választhattak vol­na alkalmasabb helyet a tapasztalatcsere értekezlet összehívására, mint Szolno­kot. A hozzászólások Igen sok jó módszerrel, propa­gandista-fegyvertárral ” gazdagították a jelenlevő­ket, amit majd munkájuk­ban jól tudnak gyümöl- csöztetni. Végezetül dr. Nyulászi és Léwald elvtársak foglalták össze az elhangzottakat és mondották el azokkal kap­csolatban az osztály állás­pontját, valamint adták meg a válaszokat a felme­rült kérdésekre. Nem zárhatnánk a ta­nácskozásról szóló tudósí­tást méltóbban, mint az­zal a megállapítással, — amit Léwald György mon­dott felszólalásában: — a sportpropaganda munka nem válhat öncélúvá. Itt nem az a fontos, hogy a sportpropagandisták tündö­köljenek, hanem ők szeré­nyen a háttérben meghú­zódva dolgozzanak, mun­kájukkal minél nagyobb tömegeket nyerjenek meg a rendszeres sportolásnak. A tanácskozást Rátfai Jó­zsef zárta be azzal, hogy a megjelentek az elhangzott tapasztalatokkal gazdagod­va, az elkövetkezendő idő­ben remélhetőleg még eredményesebben tudnak majd munkálkodni megyé­jük sportjának fellendíté­séért. Kiesett — feljutott A labdarúgóbajnokságok­ban országszerte befejeződ­tek a küzdelmek- Megyei csapataink számára nem a legjobban végződött a fut- ballidény. Az NB I/B-ben a Jászberényi Lehel már az el­ső szezonban visszakerült az NB Il-be. A Martfűi MSE vi­szont az NB II-ből esett egy- gyel lejjebb. Az NB III-nak két Szolnok megyei kiesője volt, a Szolnoki Kilián HSE és a Jászberényi Vasas. A megyei I. osztályból viszont felkerült az NB III-ba a Ti- szaföldvár együttese- Az aláb­biakban közöljük a végleges táblázatokat: NB I/B 1. Dunaújv­2. DVTK 3- Szombath 4- Egyetért. 5. Szállítók 6. MVSC 7- Ganz-M. 8- BVSC 9. Budafok 10. MÁV-D. 11. Nyíregy­12. Székesf. 13- Oroszl­30 17 8 5 43:25 42 30 15 8 7 38:19 38 30 17 4 9 59:30 38 30 14 10 6 40:33 38 3011 11 8 47:35 33 30 12 9 9 38:33 33 30 13 6 11 35:33 32 30 10 9 11 38:34 29 30 9 10 11 26:23 28 3010 812 40:48 28 30 12 414 28:51 28 30 9 9 12 39 :34 27 30 10 7 13 37:36 27 14- DVSC 30 10 7 13 35:36 27 15- J-berény 30 7 4 19 28:64 18 16. III. kér. 30 3 8 19 30:67 14 NB II. KELETI CSOPORT I- Egri. Dó- 34 20 8 6 66:26 48 2. Kecsk. D. 34 18 6 10 57:33 42 3- Bp. Előre 34 16 9 9 51:30 41 4. Pénzügy. 34 14 13 7 48:36 41 5. Borsod 34 16 8 10 50:34.40 6. Szo-MÁV 34 16 7 11 45:38 39 7. Bp. Sp- 3415 8 11 52:38 38 8- Gyula 341112 11 38:38 34 9. N-bátony 341210 12 31:40 34 10. Szo MTE 34 13 7 14 37:55 33 II- KIST. 341110 13 36:49 32 12- Sze- VSE 34 9 13 12 56:47 31 13- Bcs.Előre 34 11 9 14 38:45 31 14. Misk- B. 34 12 5 17 45:58 29 15-Vasas I. 34 10 9 15 31:47 29 16. Debr. H- 34 8 9 17 36:55 25 17- Kist. B. 34 8 8 18 33:53 24 18. Martfű 34 7 7 20 33:61 21 nb in. Északkeleti cs. 1. M. GÖCS 30 19 5 6 82:30 43 2. Debr. K. 30 18 4 8 74:42 40 3. Rúd ab-* 30 15 6 9 53:36 34 4. Misk. H. 29 13 7 9 54:27 33 5- Edelény 30 11 10 9 41:41 32 6. Kaznicb. 30 11 10 9 40:44 32 7. Mátészal. 30 13 5 12 52:61 31 8. M.EMTE 30 12 6 12 50:47 30 9- Somsály 30 12 6 12 47:50 30 10-DEAC 29 11 7 11 48:43 29 11. Kisvárda 3012 5 13 51:56 29 12- Egercsehi 30 10 9 11 43:52 29 „LEG"-ek a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságról 13. Szo.Hon. 30 11 6 13 40:48 28 14. N-kálló 30 11 6 13 30:38 28 15- Nyíregy. 30 6 3 21 24:80 15 16. Debr. D- 30 4 5 21 33:67 13 * Két pont levonva. — A Debreceni Dózsa—Rudabánya mérkőzés után történtek miatt rendelték el a 2 bün­tetőpont levonását.) Legnagyobb bravúrt a Ti- szaföldvár hajtotta végre, ősszel veretlenül végzett és bajnokságo' nyert, ho­lott tavasszal még 7. volt. Legtöbbször győzött a Ve­gyiművek csapata: 20 eset­ben. Legtöbb gólt rúgta a Ti- szaföldvár és a 12. helye­zett Kengyel: 62-t. Legtöbb gólt kapta a Karcag: 75-öt. Legkevesebb gólt kapta a Cukorgyár: 23-at. Legtöbbször játszott dön­tetlent a Jászapáti: 12 eset­ben. Legizgalmasabb volt a Tiszaföldvár és a Vegyimű­vek utolsó négy heti ver­senyfutása az első helyért. Legpechesebb csapatnak a Jászapáti látszik, mivel az NB III-as Jászberényi Vasas és a Szolnoki Kilián HSE megyei I. o.-ba történt visszaesése miatt kell jö­vőre a megyei II. o.-ban játszania. Legnagyobb javulás a Cukorgyárnál mutatkozik. Elmúlt évi 13. helyéről az idén a harmadik helyre zárkózott fel. Legszebb meglepetést az Véget ért a férfi és női megyei röplabda bajnokság, melyekber egyaránt S—9 együttes vetélkedett hétről hétre a bajnoki pontokért- — Végül a versengésben a Jász­berényi Lehel férfi és a Bán­halmai AG női csapata nyer­te el a balnoki címet és szer­zet jogot az NB II-be jutá­sért kiírt osztályozón való részvételre. Megyénk két baj­nokát a debreceni csoportba osztották be. ahol ellenfeleik Hajdú. Csongrád és Szabolcs megye legjobbjai. Az első forduló november 26—21-én került sorra, a másodikat pe­dig december 4—5-én rende­zik. Alább közöljük Szolnok megye 1965. évi röplabdába í- nokságának állását. Férfiak 1. Jb. Lehel 16 14 1 36:10 31 újszásziak okozták, átlagos jó szereplésükkel. Legrosszabb közönségnek a kengyeli, a kunszentmár­toni és a karcagi bizonyult. Legszerencsésebb csatár a Vegyiművek Némethje volt: öt esetben az ő gólja biz­tosította csapatának az ide­genbeli győzelmet. Legtöbb kapufát rúgta a hajrában a Cukorgyár: az utolsó öt mérkőzésen 12 ízben találták el a cukor­gyári csatárok a kapulécet. Legkevesebb mérkőzést játszott otthonában ugyan­csak a Cukorgyár, mert pályája sokáig víz aíatt állt. Legrosszabb pályája a bajnokságot nyert Tisza- földvárnak van. Legügyesebben az Olaj­bányász játszotta a 4—2—4 rendszert. Legjobb tavaszi sorsolása a Törökszentmiklósi Vasas­nak volt. Legkésőbb kezdte a haj­rát a Törökszentmiklósi MEDOSZ-Fáklya. Legjobban szerepelt az MNK-ban a Vegyiművek. Legvalószínűbbnek lát­szott a Jászárokszállás jó szereplése. Mindvégig az élmezőnyben tanyáztak. 2. Szó- Gépj. 16 14 2 43:14 30 3. Karcag 16 9 7 32:27 25 4. Mezőtúr 16 7 9 29:30 21 5- Szó. HSE 16 9 7 29:25 20 6. Jb Tanít. 16 5 11 21:34 20 7. Jászapáti 16 6 10 21:35 16 8. Bánhalma 16 2 14 11:4115 9. Tiszaroff 16 5 11 19:34 14 Nők: 1. Bánhalma 16 14 1 45: 7 30 2. J-ároksz. 16 11 5 36:20 26 3- Szó- Spart. 16 11 5 36:21 25 4- Szó- Ped. 16 8 8 29:29 23 5. Jb. Tanít- 16 7 9 23:27 23 6- Tiszaroff • 16 10 6 32:19 21 7. Karcag 16 6 10 27:36 21 8- Jb Eü. H. 16 2 14 10:42 13 9- Szó- MTE 16 2 14 8:45 8 A végső pontszámok azért nem állíthatók párhuzamba a győzelmekkel és veresé­gekkel, mert számos együttes­től különböző címen bünte­tőpontokat vontak le Legszomorúbb a szép me­gyei múltra visszatekintő és tavaly nagyszerűen sze­repelt Kunhegyes kiesése. Legmegfélemlítőbben a kunszentmártoni védelem játszott, sok csatár kapott tőlük emléket. Legnagyobb dicséret az időjárást illeti, az utolsó vasárnaptól eltekintve, mindvégig szép napsütés volt. Legjobban megmutatko­zott az eredményességben egy ember hiánya Jászjá- kóhalmán. — Kozmóczky hiányát (katonai szolgála­tot teljesített) nagyon meg­érezték. Legtöbb kiállítás a ken­gyeliek csapatából történt. Legalább a hajrá sikerült, mondják a karcagiak. Legelítélendőbb volt az idény alatt az ifi játékosok adatainak többszöri kijaví­tása és jogosulatlan sze­replése. Legvalószínűbbnek lát­szik, hogy a mostani ki­esők egy év múlva újra visszakerülnek az I. o.-ba. Legtöbb vita volt (joggal) a játékvezetők működése miatt. Legfeltűnőbb volt, hogy a kisújszállásiak Üjszászon csak kilenc emlfcrrel áll­tak ki. Es végül... Legkésőbb ja­nuárban ismét megkezdőd­nek az edzések. — szebeni — Ismét Clay a világbajnok Magyar idő szerint ked­den hajnalban mérkőzött a hivatásos nehézsúlyú ököl­vívó világbajnoki címért Cassius Clay, a jelenlegi világbajnok és Floyd Pat­terson. A találkozó 12. menetében Clay kiütötte ellenfelét Osztályodéra kerültek a röplabdázók NB III. DÉLKELETI CSOP­l Kk-fh- $0 16 10 4 69:33 42 2. M-kovh- 30 17 6 7 45:25 40 3- Kai. Ho- 30 14 6 10 37:32 34 4- Bcs. Ho. 30 14 5 11 52:34 33 5. Mezőtűr 30 11 10 9 25:29 32 6- Sze- Ho. 30 12 6 12 37:42 30 7- Bcs-Vtsk 30101010 30:36 30 8. Kiskunh. 30 11 7 12 39:43 29 9. Orosháza 30 9 11 10 39:44 29 10. Csongr. 30 10 8 12 32:37 28 11- Makő 30 9 9 12 40:39 27 12- Kal. K- 30 10 7 13 39:43 27 13- Újszeged 30 9 9 12 46:60 27 14- Hmvhely 30 10 6 14 34:42 26 15- Szeged 30 8 1012 27:38 26 16- Jb. Vasas 30 7 6 17 32:46 20 MEGYEI I. OSZTÁLY 1, T-földvár 2. Sz- Vegy. 3- Szó. Cuk. 4- J-ároksz. 5- Tm. Vas. 6. Szó- Olaj. 7. Üjszász 8- Km- VM 9- Mezőtúr 10- K-szállás 11- Jákóhal. 12. Kengyel 13- Karcag 30 19 6 5 62:28 44 30 20 3 7 60:27 43 30 17 4 9 40:23 38 30 15 7 8 58:34 37 30 14 7 9 50:35 35 30 13 8 9 52:31 34 3014 412 42:42 32 30 12 6 12 59:46 30 30 12 5 12 46:53 29 30 12 4 14 41:48 28 30 10 4 16 36:51 24 30 10 3 17 62:73 23 30 9 5 16 42:75 23 14. Jászapáti 30 5 12 13 38:59 22 15- K-hegyes 30 8 5 17 37:61 21 16. Tm- M-F. 30 6 5 19 21:60 17 A vonal alatti csapatok ki­estek. Röviden A' Kínai Népköztársaság —'Vietnami Demokratikus Köztársaság válogatott at­létikai viadalon a kínai Ni Csih-csin a magasugrásban 2,25 méteres országos re­kordot állított fel. Ennél az eredménynél jobbat ed­dig csak a szovjet világre­kordét Brumei ért el. 2,28 métert. Befejeződött a Lenin- grádban és Moszkvában megrendezett nemzetközi vízilabda torna. A magyar vegyes csapat utolsó mér­kőzésén 4:3 arányú veresé­get szenvedett a Moszkvai Torpedótól és ezzel a ne­gyedik helyen végzett. SOROKBAN Az UEFA tornára ké­szülő magyar ifjúsági lab­darúgó válogatottba meg­hívást kapott Tasnádi, a Martfű kapusa, Kelemen, a Szolnoki MTE hátvédje. * A röplabda NB Il-ért folyó osztályozón a Jász­berényi Lehel férfi csapata a Szegedi Jutától a MEAFC-tól és a Mátészal­kától egyaránt 3:1 arányú vereséget szenvedett. — A női osztályozón a Középti­szai ÁG a Szegedi Lendü­lettől és a Miskolci Pa­mutfonótól szenvedett 3:0 arányú vereséget. — így egyik csapatunk sem jut az NB II-be. * . A labdarúgó NB II. Ke­leti csoportjának góllövő­listáján 16 góllal az 5. he­lyen áll a martfűi Mezőte­leki. Vilisch, Pallai (MTE) 14 ill. 13 gólt lőttek, míg a MÁV legeredményesebb csatára Tóth II. volt 12 góllal. ÁLLÁS FÉRFI szakképzett KereSKedelmi dolgo­zói felvesz a Kelet­magyarországi Rö- viköt Vállalat, Szol­nok. Petőfi S, utca 30/A szám. GYÁR és Gépsze­relő Vállalat keres vidéki szerelési te­rületeire (Ajka, Fe­hérvár, B-fűzfő, Ózd, stb) lakatos, cső­szerelő, hegesztő, — villanyszerelő, ko­vács szakmunkáso­kat- — Jelentkezés személyesen, vagy Írásban (Bp. V-, Pau- lay Ede utca 52- — Személyzeti oszt-) FELVESZÜNK szer­kesztésben iártas technikust legalább 5 éves gyakorlattal, műszaki rajzolót to­vábbá elektromű­szerész, lakatos, he­gesztő szakmunká­sokat. Jelentkezés: Finommechanikai Vállalat 2 számú Gyáregységén, Tö- rökszentmiklós. Dó­zsa György utca 17. — Vidéken dolgozó helyi lakosok előny­ben. GÉPLAKATOS. ­motorszerelő és he­gesztő szakmunká­sokat felveszünk- — Jelentkezés: Szol­nok megyei Mező- gazdasági Gépjavító Vállalat munkaügyi osztályán­A JÁSZSÁGI Egye­sült Építőipari Szö­vetkezet keres azon­nali belépésre az építőiparban — és könyvelésben jár­tas. legalább köny­velői képesítéssel rendelkező — férfi munkaerőt „belső ellenőri munkakör­be”. Fizetés beso- roiás szerint. _____ A z EM- 44. sz- All- Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munka­helyekre - könnyű- gépkezelőket (EM vizsgával), vasbe­tonszerelőket. kubi­kosokat és férfi se­gédmunkásokat. — Munkásszállást és napi kétszeri étke­zést terítés ellené­ben - biztosit. Ta­nács-igazolás - és munkaruha szüksé­ges. — Jelentkezés- Budapest. V.. Kos­suth Latos tér 13— 15. földszint. ESZTERGÁLYOS szakmunkásokat és gépésztecnnikusokat felveszünk. Jelent­kezés: Szolnok Me­gyei Mezőgazdasági Géjavító Vállalat, munkaügyi osztá­lyán­INGATLAN TÓSZEG. Attila út 14 szám alatt 412 négyszögöl telek el­adó. Érdeklődni le­het a helyszínen — délután 17—19 óráig­KIS családi ház, - szoba-konyhás. be­költözhetően eladó. Szolnok, Hant út mellékköz. Fehér István. —nfraa——— GÉPJÁRMŰ JÖL karbantartott üzembiztos Warsa- va első kézből el­adó. Szolnok, tele­fon: 14—89. EGYÉB KÉT db gépkocsink részére garázst ke­resünk sürgősen- — ..Vöröscsillag” Ru­házati Ktsz Szol­nok, Verseghy üt 3. telefon: 33—61. Termelősxovetkexetek, termelők FIGYELEM! 196 6. évi termésű napraforgómagra megemelt áron köthető értékesítési szerződés. Krasznodárl 545 Ft7o> Iregi és Lovász-Patonai 440 Ft/q, Kisvárdai és egyéb hazai 410 Ft/q. Az árak a szerződéses felárat is magukban foglalják. Értékesítési szerződés köthető a Szolnok megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat Járási Ki- rendeltségeinél. Közületek részére ipari elektromos hűtőszekrények, pultok és beren­dezések, — konyhaipari feldolgozógépek és kony­haipari felszerelések, valamint presszógépek f. évi szállítása érdekében keresse fel vállalatunk minta­termét, ahol vevőszolgála tunk minden műszaki kér­désben rendelkezésre áü. MÜART Vállalat Budapest, VI., Rudas László u. 18. Már most gondoljon a tavaszi közlekedésre, kedvezményes fizetési feltételek mellett vásároljon részletakcióban kerékpárt, Pannónia motorkerékpárt és 125 cm2 Danuvia motorkerékpárt 1000.— Ft kedvezményes fizetés mellett. Kaphatók a megye jármű szaküzleteiben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom