Szolnok Megyei Néplap, 1965. október (16. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-01 / 231. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. október 11 — NÉMET nyelvtanfo­lyam indul Martfűn a mű­velődési otthonban október elején. Megkezdik az esz­perantó szakkör foglalko­zásait is. — ALKALMI munkások­kal szedette fel a 180 hol­don termett burgonyát a tö­rökszentmiklósi Aranyka­lász Termelőszövetkezet. A dolgozókat két turnusban teherautóval szállították a munkahelyre. Az alkalmi munkások teljesítménybér­ben dolgoztak. Minden fel­szedett mázsa burgonya után tíz forintot kaptak. A válogatást külön díjazták. — MA ESTE 7 órakor tartja alakuló ülését és be­széli meg jövő évi tervét a jászapáti földművesszövet­kezet irodalmi színpada. — Tervükben szerepel többek között, hogy résztvesznek az 1966 március hóra ter­vezett földművesszövetke­zeti irodalmi színpadok fesztiválján. — A KISIFARI szövet­kezetek műszaki fejlesz­tésének kérdéseit vitat­ják meg az ország ezer­kétszáz ktsz-ének kép­viselői azon a tanácskozá­son, amely csütörtökön kez­dődött az Építők Szakszer­vezetének székházában. A kisipari szövetkezetek má­sodik országos műszaki ta­nácskozásának az előadója Kelenhegyi Emil, az OKISZ elnökhelyettese. A beszá­molót követő vitát pénteken is folytatják és ekkor ke­rül sor hét szakcsoport megbeszéléseire is. — DOBI ISTVÁN, az El­nöki Tanács elnöke távirat­ban üdvözölte dr. Namdí Azikiwe-t, a Nigéria Szö­vetségi Köztársaság elnökét, az ország függetlenné válá­sának ötödik évfordulója alkalmából. — A HÓNAP első lottó- sorsolását, a 40. játékhét nyerőszámainak a húzását október 1-én, ma dél­előtt 10 órai kezdettel Mó­ron rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. — ORTUTAY Gyula aka­démikus, a TIT elnöke, a Lengyel Ismeretterjesztő Társulat elnökségének meg­hívására csütörtökön tízna­pos lengyelországi tartózko­dásra. Varsóba utazott. Or- tutay Gyula a lengyel test­vérszervezet működését ta­nulmányozza. — A BUDAPESTI Nem­zetközi Vásár ÉM pavilon­jában csütörtökön dr. Se­bestyén Gyula építésügyi miniszterhelyettes megnyi­totta a genovai és a hazai építésügyi dokumentációs irodával közösen rendezett olasz építőipari kiállítást. Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Ludovico Barat- tieri Di San Pietro olasz nagykövet, valamint a bu­dapesti diplomáciai testü­let több tagja. A kiállítás 25 tablón mutatja be Olasz­ország építőanyagiparának újfajta anyagait és részben építőiparának új építési módszereit. A kiállítást na­ponta délelőtt 11 óra és dél­után 6 óra között október 14-ig tekinthetik meg az érdeklődők. üzotnofc megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Mun- kásoárt Szolnok megyei Bi­zottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: ^ Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 29-93, 23—20 20-69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és Kiadóhiva­tal: Szolnok: I- sz- Irodaház A lapot előfizetésijén és áru­sításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési díj 1 hónapra: 12— Ft. Index-szám: 25 068 Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor — AZ IDÉN három és félmillió forintnál is többet fordítottak a javító-szolgál­tató és építőipari szövetke­zetek fejlesztésére me­gyénkben. Egymillió forin­tot pedig az üzletberende­zések, a vállaló helyiségek korszerűsítésére költenek. Tervezés alatt áll Szolno­kon egy szolgáltató kom­binát is. f A Nap kél: 5.42 h-kor, nyug­szik: 17.24 li­kőr. A Hold kél: 12.54 li­kőr, nyugszik: 20.59 h-kor. IDÖJARASJELENTES Várható időjárás: Felhő­átvonulások, elsősorban a Dunántúlon néhány helyen esővel. Időnként élénk dél­nyugati szél. A hőmérsék­let alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 20—25 fok kö­zött. — A LENINGRÁDI Mi­niatűr Színház társulata Ar- kagyíj Rajkinnak, az OSZSZK népművészének vezetésével vasárnap érke­zik Budapestre. A 28 tagú együttes vidéken is bemu­tatkozik. — MEGKÜLÖNBÖZTE­TETT figyelemmel javítják a gyermek- és munkáscipő­ket a szolnoki Bőripari Ktsz- nél. A gyermekcipőket hu­szonnégy óra alatt, a mun­kásbakancsokat két-három nap alatt javítják meg. Az egyéb cipők javítási ideje a sok munka miatt 8—10 nap. — TÍZ EV ALATT több mint húszmillió forint ér­tékű úttal, parkkal, isko­lával, orvosi rendelővel, — bolttal, víz- és villanyveze­tékkel gazdagodott Jász­apáti. A húszmillió forint­hoz a lakosság több mint hatmillió forinttal járult hozzá. Néggyel a község­fejlesztési alapra való be­fizetéssel, kettővel pedig mint társadalmi munkával. — A TISZAFÜREDI já­rás az első az anyatej ak­cióban megyénkben. Ta­valy a második félévben több mint kétezer liter, az idén pedig eddig csak­nem kétezer liter te­jet juttattak el a mestersé­gesen táplált csecsemők­nek. 4 vendég ellenőrizhet A Budapesti Vendéglá­tóipari Tröszt a számla körüli viták megelőzésére régeblien általánosan al­kalmazott, de már fele­désbe ment módszert ve­zet be. Az „újítás” lénye­ge, hogy a felszolgáló a kihozott ételt, italt azon­nal felírja a számolócédu- lára, amit a vendég aszta­lán hagy, s utána folyama­tosan vezeti rá az újabb té­teleket. így a vendég állan­dóan ellenőrizheti a szám­lát. — MEGNŐTT a tanulási kedv Jásztelek községben. Az utóbbi három évben ezernél több gyermek vé­gezte el az általános iskola nyolc osztályát. Közülük negyvenhármán tovább ta­nulnak. Az analfabétizmus felszámolásában is igen jó eredményt értek el. Három év alatt kilencvenen vé­geztek a dolgozók esti is­kolájában. — SZERDÁN délelőtt ün­nepélyesen átadták ren­deltetésének az Országos Reuma- és Fürdőügyi Inté­zetnek az egykori Esplana­de szálló átépítésével lét­rehozott háromszáz ágyas rehabilitációs kórházat, amelyhez hasonló jellegű és nagyságú intézmény még nem működött hazánkban. A kórházat dr. Szajjó Zol­tán egészségügyi miniszter avatta fel. Az új gyógyra- tézményljen mozgásszervi betegeket, elsősorban az 1950. és 1959. évi Heine— Medin-járvány áldozatait kezelik és elősegítik, hogy a társadalom hasznos tag­jaivá válhassanak; — MOST először mérte fel az OKISZ, hogy a kül­kereskedelmi vállalatok út­ján a világ mely orszá­gaiba jutnak el a kisipari szövetkezeti termékek. A vizsgálat során megtudták, hogy szinte valamennyi európai országban forga­lomba kerülnek a szövet­kezetekben készülő áruk. Európán kívül piacra talál­nak a szövetkezetek export­cikkei az Egyesült Álla­mokban, Délamerikában és Ausztráliában is. A kis­ipari szövetkezetek export­terve ez évre 2,6 milliárd forint volt, az eddigi terv­teljesítések és a megrende­lések alapján várhatóan mintegy háromszázmillió forint értékű áruval többet bocsátanak a külkereskede­lem rendelkezésére. Ilymó- don az idén a kisipari szö­vetkezeti export 26 száza­lékkal haladja meg a ta­valyit. Okt. 1 Péntek Malvin rr RA'DIÖ • TV MOZ I • S Z fNHÁZ MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Bűntény a művészpenzióban. Tisza: But>e szerelmese. Kert: Carmen Jones- MÁV: A hazudós Billy, JÁSZBERÉNY Lehel; Az ötödik lovas, a félelem. Kert: Robinson család. KARCAG Déryné: Bolondos história. MEDOSZ: Ház a sziklák alatt. KISÜJSZALLAS Ady: Egy szobalány nap­lója­KUNHEGYES Szabadság: Robbantsunk bankot! KUNSZENTMARTON Körös: Kallódó emberek. MEZŐTÚR Béke: Az út kezdetén- Dózsa: Vizivárosi nyár- Szabadság: A baracktolvaj. TISZAFÜRED Tisza: Háry János- TORÖKSZENTMIKLOS Dózsa; Asszonyok faluja- Kert: Az ördög és a tízpa­rancsolat. TÜRKEVE Vörös Csillag: Vadul, vagy engedékenyen. SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Szín­ház Szolnokon este hér óra­kor: Marica grófnő (bemu­tató). A MAGYAR RÄDIÖ ÉS TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222m-es középhullámon naponta 18-00—19.00 óráig: Alföldi krónika. — Az új­ságíró jegyzetfüzetéből. — Könnyűzene- — Láttuk — ol­vastuk- Kulturális híradó- — Arcok és emberek. — Táncol­junk. TELEVÍZIÓ: 8-20: Iskola-tv- Angol nyelv, a középiskolások II- oszt. szá­mára. Walter és Connie mint szakács (ism.) 9-05: Élővilág, ált- isk- V- oszt. számára- A szilvafa rokonai- — 9-30: Ro­mantikus történet- Lengyel rajzfilm. 9-40: Kopaszok ban­dája. NDK-film, 16 éven fe­lülieknek. 10-50: Szüret előtt- Riportfilm- — 11-10: Telesport (ism.) 11 25: Magazin- A Tv- híradő melléklete (ism.) — 14-30- Élővilág (ism.) 17-10: Fizika, a középisk. II. oszt. számára. Egv test, több erő (ism-) — 17-40: Angol nyelv (ism) 18.10: Iskola-tv postá­ja. Műsorkalauz — pedagó­gusoknak­GOMBOT csak kabáttal együtt? £zer apró cikk — HIÁNYCIKK Nem csodálkozunk azon, ha valamelyik üzletben egy divatos árucikket keresve azt halljuk: nincs kérem. Néha természetes is, hi­szen a szezoniális igények egyszerre jelentkeznek, a gyárak teljesítőképessége pedig véges. Gyakran azon­ban megdöbbentő az eluta­sító válasz. Miért? Mert a mindennapi életben nélkü­lözhetetlen dolgokat ké­rünk. Értékük gyakran ítélet devizahnn- cselek menyek ért, üzérkedésért Devizabűncselekmények elkövetői, üzérkedők fölött ítélkezett Szombathelyen a pesti központi kerületi bí­róság. Ganczer Rezső szombat- helyi fényképész külföldiek­től húsz fényképezőgépei vásárolt, s értük mintegy húszezer forintot fizetett ki. Hasonlóképpen járt el Köl- kedi Lászüóné fényképész is; kilenc készüléket vett meg. 15 000 forintért. Sípos Mi­hály látszerész-kisiparos külföldi fizetőeszközöket vá­sárolt osztrák labdarúgók­tól, s — Ganczerhoz ha­sonlóan — aranytárgyak adás-vételével is foglalko­zott. A bíróság Ganczer Rezsőt egy évi és két hónapi sza­badságvesztésre, Sípos Mi­hályt egy évi felfüggesztett szabadságvesztésre, Kölkedi Lászlónét tíz hónapi felfüg­gesztett szabadságvesztésre ítélte. Az ügy más vádlot- tait rövidebb tartamú fel­függesztett szabadságvesz­tésre, illetve pénzbünte­tésre ítélte a bíróság, s el­rendelte a lefoglalt értékek elkobzását és több mint 30 000 forint elkobzást pót­ló egyenérték megfizetésé­re kötelezte az elítélteket Egy szemé 1yes dán párt alakult Egy koppenhágai kultúr­mérnök, a 39 éves Öve Becker az alapítója és egye­lőre egyedüli tagja az úgy­nevezett „Reform Pártnak”, amely rendkívül furcsa programot hirdet. Öve Becker javasolja, hogy a Jüt félsziget déli részén építsenek széles csatornát és tegyék Dániát „teljesen szigetté, mint amilyen Ang­lia”. A mérnök elgondolása szerint ez az egyedüli mód­ja az ország „hatásos vé­delmének”. Öve Becker „Tanuljunk meg gondolkoz­ni” című könyvében fejti ki különös eszméit. A különc mérnök egye­bek között javasolja, hogy szüntessék meg az összes érvényben lévő adókat és helyettük a — kövéreket adóztassák meg! Minden kiló túlsúlyért havi egy órai munkabért akar fizettetni adóban. Szerinte az így be­folyó összegek fedeznék az államkassza kiadásait. Ja­vasolja továbbá, hogy min­den valamire való állást csak olyanok nyerhessenek el. akik intelligencia vizs­gán estek keresztül és in­telligencia-együtthatójuk el­éri a meghatározott mér­téket. csak forintos. íme egy cso- korravaló közülük. nge volt a felfogó­képességük ? Friss sört csapoltak a szolnoki utasellátó büféjé­ben. Vagy hatan-nyolcan sorakoztak a pénztár előtt — Kérek egy korsó sört — szólt az egyik. — Csak pohárral tudok adni, vegyen kettővel, az annyi mint egy korsó. A sör átvétele után né- hámyan megkérdezték. — Miért nem lehet kor­sóval kapni? — Mert nincs korsó. — Hogy-hogy nincs? — Egyszerűen nincs a polcokon, de a raktárból sem hozhatunk, mert ott sincs — válaszolt az egyik eladónő. És míg a töltőpisztoly billentyűjét nyomta, meg- botránkozva csóválta fe­jét — niég ilyen értetlen­séget. Ajándék kávéfőzőnek ne nézd a csavarát Az Ifjú asszony barátnő­je Unipress kávéfőzőt aján­dékozott a fiatal párnak. A második főzéskor a leszo­rító csavar eltörött. — Egy Unipresshez va­ló leszorító csavart kérek — mondta a férj a szaküz­letben. — Pillanatnyilag nincs, szíveskedjék később ér­deklődni. A kárvallott többször is érdeklődött. És mikor ven­dégeik voltak mégis csak szabadkozni tudott, nem jó a kávéfőzőnk, nem tudunk benneteket megkínálni. Egy perc alatt is ellophatnak egy kerékpárt A csillogó, új kerékpár nemcsak a gazdájának tet­szik, hanem másnak is megtetszhet. Elég, ha egy percre a járda mellett hagy­ja lezáratlanul. Ezért az újdonsült kerékpártulajdo­nos a KERAVILL szaküz- letbe megy, hogy ott a kerékpárra szerelhető zá­rat vegyen. — Jelenleg nincs, jöjjön el egy hét múlva — hall­hatja esetenként a választ. És ha nem kap, vagy égy-két hét múlva lekésik az új szállítmányról, ak­kor nagyon könnyen meg­büntethetik, mert kerék­párját szabadon hagyja az út mellett. A vasboltban 2,20-as viz- csapelzáró helyett 210 fo­rintos vízcsapot ajánlanak. Apró dolgok ezek, de bosszantók. És egy-két esetben az egyént is meg­károsítják. Miért igyon valaki hat deci sört, négy forint húsz fillérért, mikor öt decit is ihat háromöt« vénért. Hova menjen appel- lálni a kerékpártulajdonos, ha megbüntetik a lezárat­lan kerékpár miatt. A nagykereskedelem nem szállít — mondják az üz­letekben. Nincs aki legyárt­sa, vallják a nagykereske­delemben. Nincs rá profi­lunk — mondja a kivitele­ző. Lehet hogy igazuk van. A vásárlónak azon­ban nincs felesleges' pénze és korlátlan szabadideje; hogy két hétig járkáljon egy alkatrész után. Táncmulatság után — Ideje lefekednünk, már mennek munkába. (Mészáros András rajza) Útközben nekem mindegy Véletlenül ét­kezőkocsira száll­tam, s meggyő­ződtem róla, mi­lyen előzékenyek az Utasellátó fel­szolgálói. Pillana­tok alatt — aka­ratom ellenére — asztalhoz kalau­zolt egy patyolat­fehér szalvétás főúr, s leste óha­jomat. Miután meg­kaptam a „ná- romésfeles bort kisüvegszó- dával’’, kisvártat. va megjelent a főúr a konyha felőli ajtónál, ma- gasraemelt tálcá­ján tányérral. Nem láttam, mi van rajta, gondo­lom, más sem, ugyanis amikor fennhangon ér­deklődött: — Kié lesz, ké­rem, a h e m e n- d ez ? — nem je­lentkezett senki. Visszavitte. Fize­tésre került a so-r úticélomhoz kö­zeledvén, s nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, megkérdeztem: — Mondja, fő­úr, mi az a he- mendex? — Sonkástojás, kérem — közölte megütközve. — Hát mért nem mindjárt úgy konferálta? Mi­lyen jól csúszott volna rá a há- romésfeles Zöld- szilváni a kis- üvegszódával! Üt­közően nekem mindegy, hogy hemendex vagy sonkástojás. (R.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom