Szolnok Megyei Néplap, 1965. október (16. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-03 / 233. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NEPLAF 1965. október 3. Az épülő Sárvári kőrút Késszúrással megölte kártyapartnerét Halálosvégű verekedés a kőtelki zug borkimérésben 1965. augusztus 10-én este a kőtelki kis vendéglőben gyülekeztek az emberek. A helybeli lakosokon kívül más községből valók is összetalálkoztak itt, mivel másnap kezdődött a faluban a búcsú. A vendéglőben találkozók iszogattak, kártyáztak. Este nyolc órakor egy ti- zenkéttagú társaság felkerekedett, hogy Száz István lakásán folytassák a kártyázást és az ivászatot. KÁRTYABARLANG A HENTESNÉL Száz István nem ismeretlen a kőtelkiek előtt. Valamikor hentes és mészáros volt Szakmájával felhagyva az elmúlt időszakban kártyabarlangot szervezett lakásán, ahol a vendégeknek bort is mért. Ezenkívül rendszeresen felvásárolt borjút birkát és a húst kimérte — vagy feldolgozva árusította. Az említett nap estéjén a kis vendéglő tizenkét vendége Százék lakásán gyülekezett Köztük volt Barta Ferenc és Nyerlucz Pál is. Az utóbbi feleségével és unokaöccsével — Borsos Jánossal — ment át a zugkimérésbe. FERBLI ES VESZEKEDÉS A volt feldolgozó helyiségben ültek a kártyaasztal mellé. Ferblit játszottak, hamar gazdát cserélt 400— 500 forint A kártyázók között volt G. Földes Lajos is. A játék hevében 20 forinton összeveszett Nyerluczcal és kétszer arcul ütötte őt. Borsos János unokaöccs Nyerlucz segítségére sietett és egy széket felemelve — ütni akart. Az általános verekedés hevében kikerültek a verandára. Nyerluczra többen rávetették magukat. Ekkor ő kivette zsebkését és vaktában szúrt ide-oda. Hirtelen velőkig ható kiáltás hallatszott: ,.jaj nekem, hasba szúrtak!” A következő pillanatban Barta Ferenc 17 centiméteres hasi szúrással összerogyott. NYERLUCZ VETT ELÉGTÉTELT 20 FORINTÉRT A verekedés résztvevői «■átszaladtak. A szomszédos fodrászüzletben azonban meghallották a kiáltást és a helyszínre siettek. — Mindössze két embert találtak ott a kártyázók közül. A sérültet gyorsan átvitték a szomszédban lakó községi orvoshoz, ő azonban már nem tudott rajta segíteni. A verekedés után Nyerlucz feleségének adta át a bicskát, amit ő egyik rokonuk lakásán rejtett el. A gyilkoló szerszámot csak a házkutatáskor találták meg. A négy-gyermekes Nyerlucz Pált előzetes letartóztatásba helyezték. — Barta Ferenc két árvát hagyott maga után. Új csemegebohot adtak át Jász• berényben (Tudósítónktól) Október elsején adták át Jászberény új csemegeboltját. Az ünnepélyen megjelent Komlós János, a Belkereskedelmi Minisztérium szervezéstechnikai főosztályának vezető helyettese. Bányai János vb elnök beszédében arról szólott, hogy az új bolt megnyitásával egy régi terv valósult meg. Az új létesítmény jelentős segítséget nyújt a város áruellátásában. A vendégeket Muhar! Sándor, vb elnökhelyettes kalauzolta az új boltban. Az üzletben a fűszerféleségektől a hidegkonyha-készítménye- kig minden megtalálható. A korszerű, csemegebolt önki- szolgáló rendszerű. Szarkát fogtak Szolnokon A lengyel ügyésznő köszöneté a bravúros nyomozásért Felülvizsgálat ürügyén utazott Budapestre Kinczel János, Törökszentmiklós, Lenin u. 149. szám alatti lakos. Megérkezésekor azonban nem az orvosi rendelőbe ment, hanem a Nyugati pályaudvaron maradt. Az időközben a fővárosunkba érkezett lengyel turistacsoport körül ólálkodva egy alkalmas pillanatban ellopta Maria Warwada lengyel ügyésznő két bőröndjét. A csomagokat — melyeknek értéke 4—5000 forint volt — törökszentmiklósi lakására vitte. A szomszédoknak feltűnt a két bőrönd. A házkutatás során meg is találták az ellopott holmit, csak egy orkánkabát hiányzott. Kinczel szeptember 13-án követte el a lopást és miután megállapították a jogos tulajdonos állampolgárságát, szeptember 22-én már visz- sza is adták a bőröndöket A lengyle ügyésznő a lengyel nagykövetség tolmácsának segítségével köszönetét fejezte ki a gyors nyomozásért. A notórikus tolvaj ez év júniusában a szolnoki MÁV rendelő elől lopott ed egy női kerékpárt. Júliusban a változatosság kedvéért egy szolnoki postás kerékpárját emelte el. Augusztusban az 1-es bolt elől lopott el égj férfikerékpárt, míg szeptemberben a GELKA szerviz elől. A tolvajt előzetes letartóztatásba helyzeték. A nyomozást tovább folytatják, hogy az eseleges többi lopásra is fény derüljön. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Mun- kásoárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács laoia Főszerkesztő: Varga József Kiadla a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség. 20-93. 23-20 20-69 Kiadóhivatal: 20-94 Szerkesztőség és Kiadóhiva- tal: Szolnok. I. sz- Irodaház A lanot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terlesztik. A lap előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési díj 1 hónapra: 12— Ft. Index-szám: 25 068 Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor — ELKÉSZÍTETTÉK az 1965—66. évi programot a jászkiséri földmflvesszövet- kezet irodalmi színpadának tagjai. Üj hangszereket vásároltak. céljuk, hogy színvonalasabbá teszik az fmsz dolgozók számára a klubéletet. — NEONFÉNYES, tiszta világos műhelyben dolgoznak a törökszentmiklósi Ruházati Ktsz tagjai. Amióta szalagrendszerű termelési vezettek be, növekedett a termelékenység. Ezt bizonyítja, hogy az idei féléves tervüket 130%-ra teljesítették, ugyanakkor a lakosság is elégedett munkájukkal. — A JÁSZTELEKI Tol buchin Termelőszövetkezet közös vagyona két év alatt csaknem tíz millió forinttal gyarapodott. Míg 1962-ben 22 millió forint volt a szövetkezeti gazdák vagyona. 1964-ben már több mint 30 millió forint ez az ősz- szeg. — TANÁCSTAGI beszámolót tart Szolnokon az Abonyi úti iskolában október 7-én 17.30 h-kor Dóka Gyula városi tanácstag. Október 8-án a Beloiannisz úti iskolában 18 órakor Nagy Gábor és özv. Kovács Jánosné számol be választóinak. Pillió Imre tanácstag október 11-én 18 órakor az MTH iskolában (Petőfi Sándor út. 1. sz.) tájékoztatja választóit. A moszkvai építők sikeres tervtúlteljesítése A moszkvai építők sikeresen teljesítették az 1959 -1965-ös hétéves tervet. — Ezen idő alatt 420 000 lakásegységet, 94 poliklini- kát 33 filmszínházat, bölcsődét és óvodát építettek 100 000 gyermek számára. A következő ötéves tervben 300 000 lakásegység épül Moszkvában. FIZETÉS TERMÉSZETBEN NEM LEHETSÉGES A chilei Santiago legnagyobb bankjában különös esemény történt: egy gazda négy hatalmas bikát vezetett be a bank pénztárcsarnokába és kijelentette, hogy tartozását „természetben” óhajtja megfizetni. ☆ KÜLÖNÖS SÍREMLÉK Dél-Angliában egy idős hölgy, aki a világon mindennél jobban az 1932-ben gyártott és megvásárolt Austin kocsijához ragaszkodik, elhatározta, hogy halála után az autót állítsák sírjára fejfa helyett. — Evégből kitűnő állapotban lévő kocsiját hasáb alakúra préseltette össze. Különös tettét azzal indokolta, hogy nem bírná elviselni, ha halála után más kocsi- kázna szeretett Austinjában. 7VTINXYITIIIETA^ torra? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 40. játékhéten nem végleges megállapítás szerint öt találatos lottó- szelvény nem érkezett. — Négy találatot 57 fogadó ért el, nyereményük egyenként 74 702 Ft. Három találatot 4610 fogadó ért el, nyereményük egyenként 416 Ft. Két találatot 131199 fogadó ért el, nyereményük egyenként 16 Ft és 20 fillér. Vállalunk kézitűzoltókészülékek ellenőrzésére. karbantartására és javítására szerződések kötését. Motorszerelő-Műszerész és Általános Lakatos- ipari Ktsz — Debrecen. Bartók Béla út 50. sz. — JÖVŐRE tizenkétezer facsemetét ültetnek el, csaknem ötezer méter csővezetékkel bővítik a vízhálózatot, tizenötezer négyzetméternyi területet parkosítanak, két tantermet építenek, általános iskolai ebédlőt létesítenek Karcagon községfejlesztés címén. r A Nap kél: 5.45 h-kor, nyugszik: 17.20 h-kor A Hold kél: 14.37 likőr, nyugszik. 22.45 h-kor. Hétfőn Ferenc névnapja lesz. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: A nyugati megyékben felhőátvonulások, legfeljebb átfutó esőkkel, — máshol gyenge nappali felhőképződés, valószínűleg eső nélkül. Több- felé reggeli párásság, elsősorban az északi és a nyugati megyékben átmenetileg köd. Gyenge, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok közöt, délen helyenként 1—2 fokkal 25 fok felett. — NOVEMBERBEN kezdődik a munkásakadémia idei előadássorozata a martfűi Tisza Cipőgyárban. A2 idén is folytatják a már jól bevált módszert: a két műszakban dolgozók részére kétműszakos előadássorozatot szerveznek. Valamennyi előadást a művelődési otthonban tartják. — A HARMADIK ÖTÉVES terv időszakában befejezik Mezőtúron a város ívóvízhálózatának kiépítő* sét. — FODRÁSZ, kozmetikus és különféle javítást végző részleg kap helyet a tisza- földvári Vegyesipari Ktsz Martfűn épülő szolgáltató házában. Az új létesítmény mintegy háromszázezer forintos költséggel épül. Berendezésére ötvenezer forintot szánt a szövetkezet vezetősége. — ÜJABB TALÁLT tárgyak kerültek a Szolnoki Városi-járási Rendőrkaoi- tányságro. A napokban táskarádiót és bőröndöt szolgáltattak be a becsületes megtalálók. Jogos tulajdonosaik kellő igazolás mellett minden héten szerdán és pénteken átvehetik a kapitányság 27-es szobájában, — AZ ANGOL vas- útakon 100 esztendő óta öt font büntetést kellett fizetnie annak, aki érdemleges ok nélkül meghúzta a fészféket. A bírság összegét szeptember 8-tól huszonöt fontra emelték. — Az intézkedésre az adott okot, hogy az elmúlt évben nem kevesebb, mint 315 esetben zavarták meg az angol vasútközlekedést, ezen a módon. Egy alkalommal például egy tengerész húzta meg a vészféket, mert az ablakon kihajolva elvesztette a műfogsorát. Egy másik utas úgv találta, hogy a vonat túl nagy sebességgel rohan és azért húzta meg vészféketi hogy nagyobb óvatosságra intse a mozdonyvezetőt. A legszebb indoklással egy asszony szolgált, aki, — miután megrántotta a vészféket, egyszerűen kijelentette: „Már nagyon undorodtam az angol vasútoktól általában!” R^DIÓ » T V MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Bűntény a művészpenzióban- Matiné: Pi- nocchió- Hétfő: Viharos alkonyat. Tisza: Bube szerelmese. Matiné: Tücsök- Hétfő: Vízivárosi nyár. MÁV: A hazudós Billy- Kert: Carmen Jones- Hétfő: Robinson család. JÁSZBERÉNY Lehel: Asszonyok faluja. Matiné: Országúti kaland. — Hétfő: Bolondos história. KARCAG Déryné: Bolondos história. Matiné: Valahol Európában. Hétfő: Asszonyok faluja. MEDOSZ: Ház a sziklák alatt. Hétfő: A hazudós Billy. kisüjszallas Ady: Egy szobalány nap- lója-Matiné: Timur és csapata. Hétfő: Hölgyeim, vigyázatI KUNHEGYES Szabadság: Robbantsunk bankot! Matiné: Messzi utca. Hétfő: Éjszakára hajnal- K UNSZENTM ARTON Körös: Kallódó emberek. Matiné: Kobra-akció. Hétfő: Fel a fejjel. MFZOTÜR Béke: Az út kezdetén- Matiné: Szóljon a dob. Hétfő: Talpalatnyi föld. Dózsa: Vízivárosi nyár. Matiné: A sárga cipő története. Hétfő: Bűntény a művészpenzióban. Szabadság: A baracktolvaj. Hétfő: Bube szerelmese. TISZAFÜRED Tisza: Háry János- Matiné: Papát vásároltam- — Hétfő: Hurrá, nyaralunk! TOROKSZENTMIKLOS Dózsa: Az ötödik lovas, a félelem. Matiné: A Kolom- busz hajó inasa. Hétfő: Nem- Kert: Az ördög és a tízparancsolat. Hétfő: Halál a Cukorszigeten. TÜKRÉVÉ Vörös Csillag: Vadul, vagy engedékenyen. Matiné: Vigyázat, feltaláló- Hétfő: A baracktolvaj. SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon délután 3 és este 7 órakor: Marica grófnő- Jászkarajenőn este 7 órakor: Nem élhetek muzsikaszó nélkülA MAGYAR RADIO ÉS TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MCSORA a 222m-es középhullámon naponta 18-00—19-00 óráig: Vasárnapi mindenféle. Zenés összeállítás. Hétfőn: Barázdajárás. — Népdalcsokor. Hétfői kaleidoszkóp. - Noteszlap- — Mai vendégünk- — Zenés ki mit kér. TELEVÍZIÓ: 9-15: Iskola-tv- Kémia a középiskolák I. oszt- számára. Az anyagok csoportosítása — 9- 40: Orosz nyelv, a középiskolák III—IV. oszt- számá. ra- Grisa, Mása és Andrej a rendőrségen. 10-00: Hétmér- földes kamera. Üttörőhíradó. ÍO-15: Enyém, tied. Lengy. kf. 10- 30: Egy kislány iskolába megy- Magyarul beszélő csehszlovák ifjúsági film. 1145: A csintalan kisseprő- Román bábfilm. 13-53: Dunaújváros— Szombathely NB I/B labdarúgómérkőzés- A szünetben: A Magyar Hirdető műsora. 17-55: Napirenden... Riport- műsor. 18.25: Gázol és elhajt. Magyarul beszélő nyugatnémet kisjátékfilm. 18.50: Nagy felfedezések. Kalimantan- — 19- 20: Esti mese- 19-30: Tv- híradó. 19.50: Snorthírek- — 20.00: Napló. 20.05- Magazin- A Tv-híradó melléklete- — 20- 25: 'Nagy siker volt... Az óra körbe jár. Magyarul beszélő amerikai film- (14 éven felülieknek!) 21.55: Gyárfás Miklós: Egérút- Riport az idei első magyar bemutatóról. a József Attila Színházból 22.15: Tv-híradó - 2. kiadás-